önnek a kínaiak
Ismét megerősítették Pekingben, hogy Budapesten lesz a vezető kínai óriáscégek európai főhadiszállása. Megállapodás nincs, az elképzelések azonban egyre konkrétabbak: nagykereskedelmi bázist, információs és logisztikai központot hozna létre Kína Budapesten. A jövőben egy–kétezer kínai vállalkozás érkezik, de egyáltalán nem biztos, hogy ez jót tesz a magyar gazdaságnak. Kétéves tárgyalássorozat eredményeként mára körvonalazódik az úgynevezett China Brand Trade Center (CBTC) névre hallgató kereskedelmi koncepció, amely a kínai márkás termékek koncentrált megjelenését jelenti Európában. A főhadiszállás a Budapesten négy éve működő Asia Centerben (AC) és a China Mart bevásárlóközpontban lesz, az épületek bérbeadásáról már folynak is a tárgyalások.
(Magyar Nemzet 2007. május 22-i száma)
az Ötletet gyurcsány haverja, a Népszabis Dessewffy (DEMOSZ) találta ki.
Ha középiskolai tanulmányaimra jól emlékezem ,hazánk úgy élte túl az általad felsorolt sorscsapásokat, hogy a környező országokból telepítettek át lakosságot, mert úgy ki lettünk irtva, hogy nem volt aki a földet művelje, több napi járóföldet lehetett úgy menni, hogy nem találkozhatott az arra járó élő emberrel. Országrészek váltak lakatlanná.
tótok, svábok, horvátok bunyevácok, stb....-bizony már a tatárjárás után.
"Magyarországnak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több millió külföldit kell befogadnia a szomszédos országokból"
Kis Eszti!
Én nem hiszem, hogy ebben az országban, sőt Európában, sőt Észak-Amerikában is már mindenki agyalágyult, idióta lett.
Ennyi nyafogó ribancot még a meleg szaunákban sem lát az ember.
Hogy az istennyílában lehet, hogy Európa, benne persze Magyarországgal túlélte a tatárjárást, a fekete pestist, a törökvészt, a 30 éves háborút, a napóleoni háborúkat, két világháborút, a kommunista ámokfutást, és mindig regenerálódott, és él?
Nem az van, hogy a magyar nemzetet felülről és alulról pusztító két kisebbség minden áron be akarja nekünk magyarázni, hogy értéktelenek vagyunk, de persze ők, a túlélők, annyi érték megteremtői stb. stb.
Érdekes, hogy ezek az "értékteremtők" az én adóforintjaimon élősködnek. Aha, szóval itt van a kutya elásva: szűnjön meg a magyar lakosság embertelen, népirtásszerű kizsigerelése, 30 éves kamatrabszolgaságba kényszerítése, folyamatos kizsákmányolása, és lesz csoda, lesz magyar feltámadás.
Amúgy az egyes kínai emberekkel, például a boltos Csanggal vagy a kínaibüfés Janggal nincsen a világon semmi bajom, sőt, sokkal inkább választanék egy magyarul egy kukkot se beszélő, nagylétszámú kínai családot szomszédnak, mint egy magyar cigányfamíliát, mert tőlük lehet élni, az egyetlen probléma, hogy büdöseket főznek, de az sokkal kibírhatóbb, mint amit az átlagcigány művel. Amivel bajom van, sőt, mondjuk ki, amitől FÉLEK, az Kína, mint ország és állam. A legutóbbi időkig a kettő (az itt élő, és dolgozó, bánom én, akár feketén dolgozó kínaiak, illetve Kínaország) élesen elválasztható volt egymástól, és azzal a status quóval nekem gondom nem volt. Hanem itt úgy érzem, kezd másfele fordulni a helyzet.
Persze, hogy tudnak és szeretnek is dolgozni, a mi fogalmaink szerint ingyen, és pontosan ez az, amire rá fogunk baszni, ugyanis versenyképtelenek vagyunk. Az egész Európa, úgy értem. Drágábban dolgozunk kevesebbet. Amerika nem jó példa, mert ott az összlakossághoz képest jóval kevesebben vannak, mint itt nálunk. És ha még érdekképviseleti szervet is alakítanak... Nem kéne még _erőltetni_ is az elkínaiasodást, ha már egyszer fokozatosan magától is végbemegy. Ha meg majd a kínai állam is beszáll a dologba, mert pénzt lát benne, akkor lesz itt nemulass, ugyanis az a rendszer pontosan ugyanolyan embertelen, mint a Szovjetunió volt. És ennek egy lépése ez a kína-központ.
Az elkövetkező években Magyarországnak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében több millió külföldit kell befogadnia a szomszédos országokból, és lényeges, hogy az országot a legvonzóbbá tegyük a régióban -- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén csütörtökön. Egyben emlékeztetett arra, hogy jelenleg több mint négymillió magyar él határainkon túl. Át kell gondolni a bevándorlási szabályokat -- tette még hozzá egy kérdésre válaszolva a miniszterelnök.
A fogyatkozó munkaerő külföldről történő pótlásának kormányzati felvetése nem újdonság, bár Orbán Viktor az április 9-i gazdasági tanácsülésen még egymillió munkavállaló "importálásának" szükségességéről beszélt.
A Miniszterelnöki Hivatal koordinálásával készül jelenleg egy népesedéspolitikai koncepció, amely információink szerint hamarosan a kormány elé kerülhet. Ennek alapja egy tavalyi, szakemberekből álló demográfiai ad hoc bizottság által készített jelentés, amely a következőket állapította meg: olyan előrehaladott a magyar társadalom elöregedettsége és olyan kicsik a növekedési tartalékok, hogy bevándorlók befogadása is szükséges a lakosságfogyás megállítására és a munkaerőhiány elkerülésére. A tanulmány szerint a következő ötven évben 1,8 millió külföldi bevándorlóra lenne szükség ahhoz, hogy megoldódjanak az ország népességfogyásából és öregedéséből fakadó problémák. A lakosság elöregedése és fogyása kedvezőlenül hat a GDP alakulására, mivel az inaktívak sem a piac termelési, sem a fogyasztási oldalát nem serkentik. A magyar GDP növekedése és a lélekszámfogyás következtében hamarosan munkaerőhiány léphet fel, ami visszavetheti a gazdaságot.
....A lakossági közhangulat nem éppen bevándorlóbarát: egy tavalyi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 38 százaléka egyáltalán nem engedne be idegeneket az országba.
MTI / 2002. január 14., hétfő 09:20
Mikola István szerint a külföldi munkavállalók járulék-befizetéseiből profitálhat a társadalombiztosítás. Mindezt azzal indokolta, hogy az 50 ezer forintos minimálbér után havonta összesen 11.500 forintnyi egészségbiztosítási járulék folyik majd be, a munkaképes korúak átlagos havi ellátása azonban ennél kevesebbe kerül. Selmeczi Gabriella (Fidesz), a bizottság alelnöke kezdeményezésére állásfoglalást fogadott el a testület, amelyet az ellenzéki képviselők nem támogattak. A javaslat egyebek mellett rögzíti, hogy "az egyetértési nyilatkozat alapján a román állampolgárok legális foglalkoztatása az Egészségbiztosítási Alap egyensúlyát várhatóan javítja".
Nos, van egy kiskereskedő az Asia Centerben, akivel majdnem hetente találkozom, ilyen-olyan kis bigyókat veszek tőle. Ma elmeséltem neki, hogy hamarosan megnyílik az épület harmadik szárnya is, mert kb. 500 kínai vállalkozás érkezik Budapestre. - 500? Az semmi. Millió kínai fog idejönni. - jött a válasz. Gondoltam rosszul értem, ezért rákérdeztem. - Másfél-kétmillió kínai jön ide. - pontosított beszélgetőpartnerem. - Hova? - kérdeztem - Hisz nincs is annyi hely. - Ide Budapest köré, van sok szép hely.
Már Amerikában is minden áru Kínából származik. A "márkás" framer, az autómotor, a "népi" számítógépek és alkatrészek - minden. Volt szerencsém láthatni.
A párom a fehérneműiparban vállalkozik.Nemrég volt egy kinai cégnél ahol egy csarnokban olyan sűrün voltak a varrógépek hogy épp elfértek, a másik csarnokban meg aludtak a kinai lányok-asszonyok. Mindez Budapesten... 32forintos órabérért, plussz kaja-szállás(:-D). És be vannak jelentve. Mivel két kinait fehérember nemigen tud megkülönböztetni, főleg fényképről, egy néven-papiron 4-5-en szerepelnek...
És némelyik cég már több mint 10 éve működik igy itthon...
A másik, hogy ha keleteurópai piacokban gondolkoznak, akkor racionális Budapestet központnak választani.
Nincs ebben a hirben semmi meglepő, kilóra meg fogják venni a sárgák az egész világot.
A minőség viszont hihetetlenül gagyi, bermennyire is koppintják egy az egyben akár a neves termékeket.
Egy speciális hobbiterülethez kapcsolódó kurrens termék másolatát találtam egy kínai gyártónál az alibaba.com -on keresztül.
A fényképen OK. volt a dolog, kértem a vezetőtől árumintát, küldött is színenként 3 * 100-100 darabot. A szállítás kétszer annyiba került mint az áru, nagyon olcsón kijött így is, tizede volt mint az eredeti kisker ára, viszont eladhatatlan.
Hamisítanak jól is, mert találkoztam már olyannal is. Az viszont nem található fel sem az alibabaán, sem a kínai angol nyelvű, kereskedelmi minisztériumuk által fenntartott belső szájtjukon sem.
A kínai áru nem Magyarországon keresztül fog érkezni az EU-ba, de még Magyarországra is az ottani nagy tengeri kikötőkön keresztül. Hiába van itt a kereskedelmi kirendeltségük a kínaiaknak, a megvalósuló szállítások a leg költséghatékonyabb módon érkeznek majd a jövőben is, mint ahogy most. Antwerpen, Hamburg, Bréma környékén jelent esetleg munkaerő igényt. A VÁM-befizetések is ott realizálódnak.
szerintem probald ki azt a szamlat, hogy ha beraksz ra mondjuk "csak" 10 mrd euro-t... sztem tolongananak a bankok hogy ok utalhassak, minimalis kezelesi koltseg mellett :)
Folyószámlán egyébként meglehetősen kevés kamatot számítanak fel, sőt nekem van olyan számlám is, ahol adott bank kamatot nem fizet a lekötés nélküli tételekért, de széleskörű szolgáltatást nyújt alacsony díjszabás(csomag) mellett.