Keresés

Részletes keresés

sergiototta Creative Commons License 2012.05.19 0 0 2316

az adott ügyben a szurkereknek sztem nincs felelősége. kirohant a csóka, provokáló is volt,  a szurkoló anyázzon rá, ez rendben is van

ami megengedhetetlen az kecskebaszó kapus viselkedése, illetve az ami a biztonságiak részéről történt.

pontosabban még, akár a kapus is beleférhet, kap egy pirosat, aztán megy tovább a meccs.

a bíró f*sz volt, hogy lefújta

 

viszont utána a szövetség egyértelműen Nektek kedvezett, a "magyar" csapat ellen.

de a tegnapi eredmény fényében hiába probálkoztak a regátiak, megint Erdélybe került a bajnoki cím.

Előzmény: koperecki_szilveszter (2305)
sergiototta Creative Commons License 2012.05.19 0 0 2315

jah persze, ha nem lenne Pászkány nem lennének magyar ellenes bekiabálások, legalább magadnak ne hazudj. Biztos anno Pászkány miatt költöztetek Szebenbe is. Én elfogadom, hogy U szurkoló vagy, mert a városod elsőszámu, hagyományos csapata és nyilván gyerekként az ember nem tudja a dolgok hátterét, a helyi csapatnak való szurkolás meg teljesen normális. Csapatot meg nem lehet cserélni. De azért ne akarjuk már a feketét fehérnek beállítani.

 

 

Előzmény: Piros sapka (2295)
Czedy Creative Commons License 2012.05.19 0 0 2314

Nagy itt a csend... :))

koperecki_szilveszter Creative Commons License 2012.05.16 0 0 2313

A tegnapi derby reloaded bemelegitömeccsünkön 3-1-re gyöztük le a Szebent.Több játékost pihentetett Claucoach.A gólokat Morar és Draghici szerezték.Az utóbbi 2szer talált be.

Piros sapka Creative Commons License 2012.05.13 0 0 2312
Hát akárhogy is próbálkozók,nem valószínű hogy eltudok menni a meccsre....kevés az idő és már megbeszélt program várna rám....na de semmi sem kizárt :)
galac elleni meccs volt az első ezen a bajnokin amit nem láttam,de úgy látom nem vesztettem semmit.nem tragédia.
Előzmény: koperecki_szilveszter (2311)
koperecki_szilveszter Creative Commons License 2012.05.12 0 0 2311

Pénteken újrajátszák a félbeszakadt "U"-CFr meccset éspedig 0-0-as állástól.

kollega,csomagolhatsz megint:)

Ma meg eddigi leggyengébb meccsünkön 2-0-ra kikaptunk Galacon.

koperecki_szilveszter Creative Commons License 2012.05.10 0 0 2310

Most volt csak idöm végignézni a szurkolásról szóló viedeot.Hát ez fantasztikus volt.Csak azt sajnálom,hogy csak 25 percig tartott.

Lehet,hogy egy steaua-dinamo több embert vonz.Viszont egy "U"-Cfr meccs hangulata sokkal faszább.Kár hogy a cfr szurkolótáborba se létszámban se repertoarban nem tud felnöni a helyzet magaslatára és igy mindet nekünk kell csinálnunk:)

Előzmény: Piros sapka (2293)
tápos győri Creative Commons License 2012.05.10 0 0 2309

Nem kell egyből rosszra gondolni, a köpködést megfigyelték egyes afrikai törzseknél is, ahol épphogy a tiszteletadás jele!

Előzmény: tyukszurkalo (2302)
Piros sapka Creative Commons License 2012.05.10 0 0 2308

ezt írtam és is,hogy nem volt szép,meg is kapják érte a méltó büntetésüket.de azért a bornescus storynak hazudnák ha azt mondom nem örültem

Előzmény: koperecki_szilveszter (2307)
koperecki_szilveszter Creative Commons License 2012.05.10 0 0 2307

Egy dologban nem vagyunk egy véleményem.Bornescu-nak elnézem a kirohanását,a meccs hevében volt.

De a folyóson nem lett volna szabad megütni.Nehogy félreértsd,én utálom azt a buzi Kakadut.De nem lett volna szabad senki se bántalmazza.Föleg,hogy bármilyen rendbontás a cfr malmára hajtotta volna a vizet.

Előzmény: Piros sapka (2306)
Piros sapka Creative Commons License 2012.05.10 0 0 2306

@Copy nyugi,én élvezem :)

 

@tyukszurkalo,Adebayort ugyanilyen viselkedésért mint amit cacadu lerendezett piros lapot és 3 meccs eltiltást kapott.a meccs előtt mind két csapat azt nyilatkozta,hogy kerüljék a provokációt....cadunak biztos nem fordították le.én nem azt mondom,hogy szép volt amit bornescu tett,vagy a masszőr,elítélendő(bár mi örülünk neki),meg is kapják büntetésüket,az az ember érzése,hogy direkt erre ment ki a játék...provokáció,egy kis balhé,levonulunk,0-3 és nem áll fenn a veszély,hogy kikapunk közben sírunk egész nap a médiában...!!!Ne felejtsük el,hogy tavaly előtt a "KŐVÁRY-telepen",Minteuan meg ütötte Waltert bent a folyóson,és nem az volt a reakciónk,hogy hamar hozzuk le a csapatott a pályáról.

 

@Tápos győri,még egyszer....kutyát nem érdekli mit csinált saját pénzéből,lehetősége meg volt,hogy nekik is legyen elit stadionjuk.a cfr szurkolók ugathatnak,hiszen ráérnek,mert egész nap a csak a billentyűzetnél vannak és minden oldalon csak verik a mellüket,de csak a monitor előtt.most mi röhögünk rajtuk mind mikor ők a mi romhalmazunkon.Mircea Luca a mi házunk,csak is a MIÉNK!!!!!!

koperecki_szilveszter Creative Commons License 2012.05.10 0 0 2305

Neked is Sergio felteszem a kérdést.Hogy reagálna a fraditábór ha egy lila tette volna ugyanazt amit Kakadu tett?Figyelem,Kakadu nem a fékezö szimpatizánsok felé szaladt örömében hanem az U keménymagja felé.

Előzmény: sergiototta (2290)
koperecki_szilveszter Creative Commons License 2012.05.10 0 0 2304

Söt én egy udvarhelyi székelygyereket is ismertem aki még a hokimeccseken is steauanak szurkolt a Sportklub ellenében.

Ismerek még magyar rapid szimpatizánst is meg dimanost.De ezek csak tényleg szimpatizánsok,meccsekre nem járnak.

Előzmény: Törölt nick (2299)
koperecki_szilveszter Creative Commons License 2012.05.10 0 0 2303

Pirossapka nyugi ,ezek itt mind öreg rókák és nem fogsz velük sehogyse zöldágra vergödni.

tyukszurkalo Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2302

roviden:cadu kiszaladt, c=verte a mellet, semmi obszcenitas, nevezzuk provokacionak.ekkor jott az agyttroszt bornemisza bornescu es meglokte cadut.piros piros mindkettonek.utban az oltozobe, az alagutban egyik bodyguard  vesen utotte es a masszor  hatulrol ferfiasan fejbevagta, ekkor szaladt oda tudor.ennyi.amikor a bodyguard uti a jatekost , akkor gaz. es ami caganykodas es koopkodes folyt a s orokbol s a badyguardok reszerol , a fotosok fele is, igen bazzeg, legyen 0-3.

Előzmény: tápos győri (2301)
tápos győri Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2301

Magyarul: a Kőváry-telepen lévő telek a minisztériumé, amire Pászkány Árpád úr saját zsebből felhúzott egy stadiont. A Sétatérre pedig a megye és az állam épített egy arénát a diákcsapatnak. A CFR-szurkolók mindeközben ugatnak, mert az utóbbi az ő adóforintjaikból is épült.

Előzmény: Piros sapka (2300)
Piros sapka Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2300

Nem vagy tájékozott,de segítek...az nem a cfr pályája,hanem a közlekedési minisztériumé.paskanyi csak megkapta x évre,az hogy ő mit csinált vele saját pénzből kutyát nem érdekli.A városi tanács fel ajánlóta nekik,hogy ha megkapják a stadion jogait,ugyan olyan szintre emelik a vasutas stadion is....nem éltek a lehetőséggel.mikor még a régi stadionunk volt,egy romhalmaz,röhögtek rajtunk,hogy igen ez a ti stadionotok...mikor ki mentünk új stadionért tüntetni,röhögtek hogy kéregetünk.....mikor lebontották röhögtek,hogy már a romhalmaz sincs.....meg hogy odajárnak pisilni.....kész a stadion,ott akarnak játszani,mert hogy az az övéké is.

AZ ANYUKAT AZT!!!!!!!!!!!

Előzmény: tápos győri (2297)
Piros sapka Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2298

Amikor én "U" drukker lettem,a cfr nem létezett,vagyis valahól a 3-4 osztályban,ahól mindig is volt.elmult 10 éve raktak le valamít az asztalra,az megint más kérdés hogy hogyan.Én nem vagyok kurva,én nem tudok egyik napról a másikra csapatott váltani,nem is fogok soha.akik megteszik azok nem is szurkolók.sokkan szurkolnak magyarként a Steaunak,dinamonak...de inkább a steauanak az európai sikerek miatt

Előzmény: IrishClan (2296)
tápos győri Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2297

Ha a sport nem politika, akkor a megye és a kormány miért csak a város egyik csapatának épített új stadiont?

Előzmény: Piros sapka (2295)
IrishClan Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2296

Részben igazad van, tényleg nem éltem ott, és azt is elitélem amikor itthon a buták lerománoznak egy erdélyit. Kolozsvár közel áll a szívemhez többször jártam ott, illetve az első CFR-Roma meccsen is jelen voltam. Elhiszem, hogy sok magyar szurkol nektek, de mégiscsak a KVSC a magyar multú csapat, nem lenne kötelessége egy magyarnak nekik szurkolni? És akkor a magyar tulajdonost (tudom őt ti utáljátok) és a magyarokból álló szurkolói csoportot nem is említettem. Remélem nem úgy jön le a dolog, hogy támadlak titeket, csak ez a téma mindig foglalkoztatott. Egyébként egy magyar szurkolhat a Steaua-nak vagy bármelyik bukaresti csapatnak szerintetek?

Előzmény: Piros sapka (2295)
Piros sapka Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2295

EZ SPORT,NEM POLITIKA!!!!A mi szurkoló táborunkban,több magyar van mint náluk,nyílván ez a nagyobb létszám miatt is van igy.Mivel nem éltél ott,nem is várom el,hogy nekünk drukkolj,vagy hogy meg értsd.A magyar ellenes kiabálások csakis Páskány felé irányulnak....és sokszor kérdeztétek,hogy mi magyarok mit érzünk olyankor....hmmmmm,nem esik fele annyira roszul,mind mikor itthon(magyarországon) le román cigányoznak!!!!!

Előzmény: IrishClan (2294)
IrishClan Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2294

Ne haragudj, de mi innen az anyaországból soha nem fogjuk szeretni ezeket a magyar gyülőlő egyetemistákat, szurkoljanak bárhogyan is.

Előzmény: Piros sapka (2293)
Piros sapka Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2293

Szerintetek nem volt provokáló cacadu viselkedése????Milyen érdekes,hogy egész románia,a média igy látja,hogy a  szaros portugáltól indult minden.csak hát a vasutasok komoly agymosást kaptak.azért nem lett folytatva a meccs,mert ugy gondolták hirtelen a patkányok,hogy nyerhetnek 3-0 ra.ezért be mentek,állítólag a biró döntésére.Semmi olyan nem történt ami miatt meg kellett állítani a mérközést...ezt maga Dragomir,a román foci elnőke is meg mondta.

És egy kis egyetemi kultura,mert máshól ugy sincs ilyen....és nem is lessz:

sergiototta Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2292

melyik egyetemnek? mert ahova én jártam ott, nem volt az

egy rövid ideig a kolozsvári egyetemre is jártam, és ott se rémlik ilyesmi, de persze az tényleg nagyon rövid idő volt

 

és azt továbbra se tudom, hogy miért fújták le, és mivel is provokált olyan nagyon a cfr játékos

Előzmény: tápos győri (2291)
tápos győri Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2291

Ne erőlködj, a seggmutogatás még simán belefér, szerves része az egyetemi életnek is. Kábé annyit jelent, hogy "egyetértek veled, ámbár néhány kérdésben azért vannak fenntartásaim".

Előzmény: sergiototta (2290)
sergiototta Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2290

de most konkrétan mivel provokált? megcsókolta a címert?

a segges gyerek is, gondolom a címer csókolgatásra reagált :-)

 

mondjuk a meccs lefújását továbbra se értem, piros a kapusnak, aztán mehetett volna tovább, 0-1, emberhátrány, ebből még bármi lehetet volna

Előzmény: Piros sapka (2289)
Piros sapka Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2289
Tehát akkor megint mi vagyunk a rosszak????büdös provokáló vasutas portugál geci (kopy,vasutast nem félreérteni;) végre valaki elkente a száját.ez a híres egyetemi szellem 1000 osztályal van fölöttetek.
sergiototta Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2288

a messze földön méltán híres román egyetemi szellem :-)

 

amúgy mi a f*szért fújták le a meccset? tizi, majd a kecskeb*szó odarohan valamelyik CFR játékoshoz(gondolom Cadu) és neki támad

neki piros, de ettől még mehet tovább a meccs

 

mi történt még, ami a videon nem látszik?

 

Előzmény: tyukszurkalo (2287)
tyukszurkalo Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2287

Előzmény: tyukszurkalo (2286)
tyukszurkalo Creative Commons License 2012.05.09 0 0 2286

igy tudtok szurkolni:

 

 

Előzmény: koperecki_szilveszter (2283)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!