Ahhoz, hogy valaki sikert érjen el a politikában, hazudnia kell - állítja szerdai számában a La Derniere Heure című belga lap, amely az új francia elnök beiktatása kapcsán a különböző francia választási kampányokban tett ígéretek megvalósulását vizsgálta. A lap szerint a politikusok a be nem tartott ígéretek "királyai".
A játék része, amikor a francia elnökjelöltek - akárcsak a világ politikusainak nagy többsége - egymás után teszik az ígéreteket, hogy megválasszák őket.
A lap felidéz néhányat az új francia elnök, Nicolas Sarkozy elődjeinek be nem tartott fogadkozásaiból.
A sort a XIX. század közepén hatalomra jutott Louis Napoleon Bonapartéval kezdi, akit eredetileg köztársasági elnöknek választottak a franciák, s ekkor meg is ígérte, hogy tiszteletben tartja majd a demokráciát, valamint a köztársasági berendezkedést.
Néhány évvel később pedig III. Napoleon néven császárrá koronáztatta magát.
Barátját nevezte ki
A de Gaulle-t követő Georges Pompidou megválasztása után azt ígérte, hogy "szabaddá teszi az információt", azaz akadálytalanná a sajtó munkáját, azután pedig saját barátját ültette a francia médiahatóság élére, aki gondoskodott róla, hogy rendre intse a Pompidounak nem tetsző újságírókat.
Francois Mitterrand a foglalkoztatás javítását mondta egyik prioritásának, egymillió munkahely teremtését ígérve a fiataloknak, s emellett 35 órás munkahetet, az alapvető termékekre nulla százalékos áfát, a nőknek 55 éves nyugdíjkorhatárt, a férfiak és nőknek egyenlő bérezést helyezett kilátásba.
Chirac és a "zéró tolerancia"
Egyiket sem sikerült betartania. Jacques Chirac pedig a bűnözőkkel szembeni kíméletlen fellépést, "zéró toleranciát" ígért, s persze ez sem valósult meg.
Nem erről beszéltem, hanem arról, hogy az MNO-mitológiában a gyurcsányhazudik a kiindulópont, és ehhez keresnek igazolásokat fáradhatatlanul.
Abban a történetben, amit beidéztél, csupán az információ szokásos torzulásáról van szó, úgy, ahogy az pl. a sajtóban igazán tipikus. Nézz be akármelyik szakmai topikba, mekkora anyázás tör ki, valahányszor egy sajtóhír érinti a területüket (ld. pl."Repülőszerencsétlenség"). Hazudik az újságíró? Dehogyis, ő csak a közönségnek ír.
Ha rajtad megy keresztül információ, ugyanígy megváltozik. Ha nem, akkor kivételes ember vagy (de miért lennél az). Egyszerűen baromi fárasztó minden mondaton elrágódni, hogy lehet-e azt úgy érteni, hogy ne legyen igaz. És felesleges is, mert nem tudsz olyat kitalálni, hogy ne lehessen.
Ezért a legtöbb ember különösebb öncenzúra nélkül csak mondja, amit gondol, és az bizony nagyon sokszor nem igaz -- és nagyon sokszor tettenérhetőek az érdekei, előítéletei, a világnézete amögött, ahogyan torzítja az igazságot. Ettől még az nem egy hazugság, hanem csak az enyémtől gyökeresen eltérő nézőpontból szűrt és leegyszerűsített kép.
azon kivul, hogy orbant sokan utaljak, erre a nagyobb gazembersegre nezvest kezzelfoghato bizonyitekokat, marcsak ugy az objektiv komparalas celjabol sosem lattunk. sokakat hajt a valamilyen motivacioju gyulolet, de a dolgokat erdemes objektive szemlelni. ezt a legegyszerubben a ket adminisztracio altal produkalt gazdasagi teljesitmenyben, a makrookonomiai mutatokban merhetjuk le. ezen a mezsgyen gyurcsany nemigazan all nyeresre.
azert ne keverjuk giziket a gozekevel. kulonbseg van a nagyotmondas kozott, ami mogott legalabb a szandek ott van es akozott, hogy valaki valamivel kampanyol, kozben pedig mar lazasan dolgozik a kampanyteziseinek pont az ellenkezojen.
ez a demokrácia egy mellékhatása. Egy diktátornak nincs szüksége hazugságokra, ő azt mondja: "emberek, aki nem azt csinálja amit mondok, az meg fogja szívni, de nagyon", és nem hazudik. A demokráciában viszont rá kell bírni az embert, hogy tegye oda a voksát, ahová. Ezért a politikus hazudik, mert olyan nincs, hogy mindenkinek mindig minden jó.
Nem, csak amelyik kinyitja a száját. Meg lehet nézni az OGY jegyzőkönyveket, biztos van néhány néma levente, akik ráadásul listán kerültek be, ezért még a választókerületben sem kellett strapálniuk magukat. Na, őnekik tiszta a lelkiismeretük :)
