Gyurcsány, Orbán: a nagy visszatérők
A Political Capital elemzése a Fidesz és MSZP vezetőinek beszédeiről
Political Capital
2007. május 16. 14:00
Az átmeneti visszavonulás után május eleje a Fidesz és az MSZP első emberének párhuzamos aktivizálódását hozta. A visszatérés mindkét politikus esetében a „megújulás” ígéretével függ össze, a két pártelnök a közvélemény és saját pártjának együttes elvárásaira próbál választ adni. Orbán Viktor Jövőnk konferencián elmondott beszéde egyrészt felkészülés a Fidesz kongresszusára, másrészt iránymutatás a kongresszus utáni időszakra is. Gyurcsány Ferenc pedig – a ciklusban immár sokadszor – ismét új fejezetet nyit a kormányzásban. A miniszterelnök a kormány politikáját Orbán Viktor bírálatán keresztül kibontva az utóbbi időben apátiába süllyedt szocialista szavazótábort is megpróbálja mobilizálni.
Párhuzamos visszavonulások és visszatérések
A baloldal és a jobboldal vezetője áprilisban egyaránt visszafogottan szerepelt a nyilvánosságban. Míg azonban a visszavonulás Orbán Viktor és a Fidesz számára népszerűség-emelkedést, Gyurcsány Ferenc és az MSZP számára a népszerűségvesztést hozott. Mindez azzal magyarázható, hogy a legnagyobb ellenzéki párt támogatottságára régóta a radikális hangnem jelenti a legerősebb fenyegetést, Orbán háttérbe vonulásával és a Fidesz üzeneteinek visszafogottabbá válásával éppen ez a veszély mérséklődött. Gyurcsány Ferenc háttérbe vonulása ezzel szemben azt eredményezte, hogy a korábban is erőtlennek, szervezetlennek és koncepciótlannak ható kormányzati kommunikáció frontember és tárcákat összefogó egységes üzenetek nélkül maradt. A két politikus visszavonulásának, majd májusi visszatérésének egyaránt volt taktikai oka, amivel a közvéleményből és a pártjukból érkező együttes elvárásokra kívántak választ adni. Kérdés azonban, hogy a jelenlegi politikai szituáció mennyire ad lehetőséget a politikai szereplők számára a megújulásra, és mennyire tudnak élni a szereplők a helyzet adta lehetőségekkel.
Felelősséggel a vudu ellen
A miniszterelnök áprilisban leginkább csak külpolitikai színtéren szerepelt, a belpolitikai csatározásoktól inkább háttérbe vonult – vélhetően annak érdekében is, hogy saját imázsának újraépítését előkészíthesse. A jelenlegi politikai helyzetre azonban a visszavonulás nem bizonyult helyes reakciónak. A közvélemény ugyanis mindenképpen a miniszterelnökhöz köti a megszorításokat, és az ellenzék által ugyancsak ekként címkézett reformokat, a háttérbe lépéssel viszont Gyurcsány elesett attól a lehetőségtől, hogy intézkedései értelmét magyarázza a közvéleménynek.
Gyurcsány Ferenc jelenlegi (és immár sokadik) újrakezdési kísérlete összefügg azzal, hogy a kormányfőt a közvélemény-kutatások és az MSZP is változtatási kényszer alatt tartják. A baloldal számára elkeserítő legutóbbi Szonda Ipsos közvélemény-kutatási eredmények ugyanis az MSZP-n belül is növekvő elégedetlenségi hullámot indíthatnak el. A felelőskeresési folyamat kiemelt célpontja pedig a kormányfő és közvetlen környezete lehet. Az MSZP több politikusa (pl. Szili Katalin, Horn Gyula, de visszafogottabban Kiss Péter és Lendvai Ildikó is) utóbbi hetekben tett nyilatkozatában elsősorban a kormányt és hibás kommunikációját tette felelőssé azért, hogy az MSZP népszerűsége 1998 óta nem látott mélypontra került. Az MSZP-nek nincsenek önálló, a kormányt támogató akciói, és a tagság egyértelműen a kormányban látja a jelenlegi helyzet megoldásának zálogát. A pártelnöknek tehát – amellett, hogy a kormány kommunikációjában az MSZP-n belüli viszonyoktól függetlenül is változtatásra van szükség – meg kell győznie saját párttársait arról, hogy a kormányzat jelenlegi népszerűtlensége ellenére van esélye arra, hogy 2010-ben is győzelemre vigye a baloldalt.
A váltás azonban nem csak az MSZP-n belül erősödő elégedetlenség miatt van szükség. Amíg a kormányzat a legfontosabb távlati kérdésekben (egészségbiztosítás átalakítása, adórendszer, nyugdíjrendszer) nem hoz döntést, és az intézkedéseit nem tudja valamilyen jövőkép köré rendezni, továbbra sem tudja politikáját elfogadtatni a választókkal; a Fidesz pedig erre rájátszva a reformok „visszarendezésének” ígéretével léphet fel a választók előtt.
A kormányfő most ahhoz, a korábban sikerrel alkalmazott eszközhöz nyúlt (mint 2005-ben, az Orbán Viktor politikájának következetlenségét bemutató szélkakas-kampány során) hogy a kormányzati programot kifejezetten az ellenzék és főleg Orbán Viktor politikájával szemben fogalmazza meg. Az ellenfél éles bírálatának középpontjában azonban az elmúlt hónapokkal szemben nem Orbán Viktor politikájának radikalizmusa hanem „gyáva”, népszerűséghajhász gazdaságpolitikája áll. Orbán Viktor a miniszterelnök szerint gazdasági kényszerekkel dacoló (idősebb George Bush szótárából kölcsönzött) „vudu gazdaságpolitikát” hirdet, „amely szembemegy a közgazdaságtan ismert tételeivel, amely szembemegy a racionális megfontolással, amely vágyakból és az irracionalitásból épít kesze-kusza, bár sokak számára hihetőnek vélt politikát”.
Abban, hogy a kormányfő új szakaszt nyisson a kormányzásban, segíti az a tényező is, hogy a szándékosan óvatos inflációra, gazdasági fejlődésre és hiányra vonatkozó előrejelzések után a napvilágot látott adatok a vártnál kedvezőbb képet mutatnak, így az eddigi intézkedéseket „sikerként” tálalhatja a kormány. Az offenzív hangnem, a Fidesz és különösen Orbán bírálata pedig erősítheti a szocialista szavazótábor elkötelezettségét is. Ahhoz azonban, hogy a kormányfő a szélesebb közvéleménnyel el tudja fogadtatni intézkedéseit, továbbra is szükség van arra, hogy a választók lássák: az egyes lépések milyen gazdasági-társadalmi modell irányába mutatnak; a reformok értelmezése nélkül a kormány nem számíthat arra, hogy intézkedései 2010-hez közeledve automatikusan „beérnek” és találkoznak a választók elvárásaival.
Fidesz: tovább a paradoxonok útján
Orbán Viktor már a tisztújítást megelőzően megkezdte kijelölni a párt jövőbeli politikájának prioritását. A kongresszus előtt a Fidesz elnökének két fő célja van: növelje a személyére leadott voksok számát, és – ezzel összefüggő módon – az ország irányítására alkalmas vezetőként tudjon megjelenni a választók előtt. A Fidesz és a párt körüli értelmiség irányából egyre erősödő programalkotási igényre adott választ a pártelnök egyik fő üzenete: a Fidesz „már holnaptól” készen áll a kormányzásra. A szövetséges Nemzeti Fórum gyűlésén, illetve a Jövőnk konferenciasorozat zárórendezvényén a pártelnök a közkiadások szinten tartását, a kormányzat kiadásainak és a korrupciónak a visszaszorítását, „radikális adócsökkentést” és gazdasági növekedést középpontba helyező politikát irányzott elő. Mindez ugyanakkor nem jelent újdonságot a Fidesz gazdaságpolitikájában: Orbán Viktor továbbra is a lényegesebb közkiadások csökkentése nélkül ígér adócsökkentést, a „szpáhi elven működő adórendszer” megváltoztatását.
A hétvégi Orbán-beszédek rámutattak arra: továbbra is a „változás” és a „helybenjárás” ellentmondása jellemzi a Fideszt. A párt vezetői közül sokan beszélnek a politika megújításának szükségességéről, megkezdődött egyfajta programalkotási munka, a párt a szimbolikus üzenetek megfogalmazására is nagyobb hangsúlyt fektetett az utóbbi időben, a hagyományos nemzeti (népies) politizálás hagyományaihoz visszanyúlva, melybe a párt körüli értelmiséget is igyekszik bevonni. A párt ugyanakkor továbbra is „ideológiamentességet” hirdet, minden választói csoportot el akar érni, és Orbán Viktor leegyszerűsítő üzeneteivel valójában semlegesíti és saját politikájának megfelelő irányba tereli a Fidesz megújulási kísérleteit. Jellemző példája ellentmondásoknak, hogy míg Varga Mihály az utóbbi időszakban több fórumon is azt üzente a gazdasági döntéshozóknak: a Fidesz az államkassza helyzetére való tekintettel elállt a jelentős adócsökkentés javaslatától, Orbán újra és újra megismétli „radikális adócsökkentésre” vonatkozó ígéretét.
A „már holnaptól” üzenete ugyanakkor egy újabb ellentmondást is felszínre hozott a párt politikájában: míg a Fidesz programot hirdet, a korábban Orbán által a „kormány elkergetésének” lehetőségét is hordozó népszavazási kezdeményezés sorsa továbbra is bizonytalan. A kezdeményezés komoly fenyegetést jelent a párt elnöke számára, a Fidesznek ugyanis július elejéig össze kell gyűjtenie az aláírásokat, amihez a közeljövőben el kell kezdenie a gyűjtést – közel sem biztos viszont, hogy a nagyobb mozgósító erővel rendelkező kérdések (vizitdíj, kórházi napidíj, tandíj) szerepelhetnek majd a szavazólapon. A pártelnök hezitálását mutatja az ügyben, hogy utóbbi nyilatkozataiban egyáltalán nem jelent meg a népszavazás témája. Mindez arra utal: nem kizárt, hogy a Fidesz elnöke az Országos Választási elfogultságára hivatkozva „kitáncol” a kezdeményezés mögül. Ez a lépés ugyan rövid távon mindenképpen presztízsveszteséget okozhat Orbánnak, hosszabb távon viszont egy a párt és közvélemény irányában is jelentősebb kudarcot: az érdektelenségbe fulladt népszavazást előzhet meg.
Az embereknek elegük lett a népszavazási huzavonából? Medián-felmérés
2007-11-07 17:10:19
A közvélemény jelentős része attól tart, hogy a magyar politikai elit le fogja járatni a népszavazás intézményét, és ezzel összhangban a részvételi kedv is csökken – így foglalható össze a Medián október első felében készült felmérése, a mely a kutatócég honlapján olvasható.
Tíz emberből négyen mondták a Medián kérdezőbiztosainak, hogy biztosan részt vennének egy olyan népszavazáson, amelyen a közelmúltban felmerült kérdésekről kell véleményt mondani.
Ha most tartanák a népszavazást, ez rossz hír lenne a voksolást kezdeményezőknek és támogatóknak. Egyrészt azért, mert a közvélemény – más belpolitikai kérdésekhez hasonlóan – igen megosztott a felvetett témákban, és így kétséges, hogy érvényes lenne-e a szavazás. Másrészt a harmadik köztársaságban megtartott népszavazások tapasztalatai szerint már a mozgósítás is igen nehéz dolog: egyedül a „négyigenes” referendum idején ment el szavazni a választók legalább fele, azt követően csak a NATO tagságról szóló népszavazás előtt bevezetett „könnyített” módon (azonos választ adjon a választópolgárok egynegyede plusz egy voks) lehetett érvényessé tenni a népszavazásokat. Ráadásul a parlamenti pártok mindkét, érvényes eredménnyel végződött (NATO- és EU-tagság) népszavazás alkalmával egységesek voltak. Harmadrészt a Medián tapasztalatai szerint többen szokták biztosra mondani a részvételüket a népszavazás előtti felmérésekben, mint ahányan valóban el is mennek.
Az év eleje óta egyébként jelentősen ingadozott az emberek népszavazási kedve. Januárban még csak tízből négyen mondták, hogy biztosan elmennének, ez tízből ötre nőtt azt követően, hogy az Országos Választási Bizottság meghajolt az Alkotmánybíróság véleménye előtt, és zöld utat adott a Fidesz három kérdésének. Most októberre a „biztos” résztvevők aránya visszatért az év eleji alacsonyabb szintre.
A mostani népszavazás egyébként az átlagnál nagyobb érdeklődést és kedvezőbb megítélést kap az ellenzékiek körében. Ez nemcsak azért nem meglepő, mert kedvenc pártjuk, pártjaik kezdeményezéseiről van szó, de a hazai tapasztalatok szerint az ellenzéki szavazók és pártok, politikusok mindig fogékonyabbak az állampolgári kezdeményezésekre, például a civil szervezetek kritikáira, mint a kormánypártok vagy mint ugyanezek a politikusok kormányra kerülve.
Mindenesetre az ellenzéki szavazók a többieknél nagyobb arányban mondták, hogy biztosan elmennek voksolni, és azt is, hogy az a jó, ha minél több kérdésben dönthetnek a hétköznapi emberek.
Ahogy a népszavazással kapcsolatban nyár óta jelentősen csökkent a szavazási elszántság, úgy ez utóbb említett, a népszavazás értelmét, jelentőségét firtató kérdésre adott válaszok is arra engednek következtetni, hogy sok embernek kezd "tele lenni a hócipője" a népszavazás körüli huzavonával és felhajtással. A legtöbben, tíz közül négyen azt mondták, hogy jó dolognak tartják a népszavazást, de úgy érzik, a kezdeményezők lejáratják azzal, hogy szinte hétről-hétre új kérdéseket javasolnak - áll többek között a Medián felmérésében.
A népszavazás bukásáról
Kiemelés:
Még mielőtt elkezdődött volna a népszavazás, politikailag már meg is bukott, mert a politikai végcélt – az ország megújításának elhalasztását és a kormány megbuktatását – nem tudja elérni.
Egyre többen kérdezik tőlem, hogy ha a népszavazás sikerrel járna, annak milyen hatása lenne a költségvetésre, és minderre mit fog lépni a kormány.
Válasszuk ketté az ügyeket! Az első kérdés, hogy mit is jelent a népszavazás sikere, mi is a tét? Szerintem meg kell különböztetni a látszatot és a valóságot. A látszat az, hogy a vizitdíjról vagy a tandíjról szól a népszavazás. A valóság azonban nem ez. A valóság az, hogy az előre hozott választás vágyálmát kergető ellenzék meg akarja buktatni a kormányt, meg akarja állítani a változásokat. Azt gondolom, hogy ezt a célt a vizitdíjról szóló népszavazással nem lehet megvalósítani. Ha úgy tetszik, a népszavazás alkalmatlan eszköz a végcél elérésére. Ebben az értelemben mondom azt, hogy még mielőtt elkezdődött volna a népszavazás, politikailag már meg is bukott, mert a politikai végcélt – az ország megújításának elhalasztását és a kormány megbuktatását – nem tudja elérni.
A másik: ha a népszavazás sikerrel járna, annak éves költségvetési hatása minden évre vonatkozóan nagyjából 50 milliárd forint körüli többletkiadás lenne. Természetesen, ha 50 milliárd forinttal kevesebb bevétele van az államháztartásnak – benne az egészségügynek, a felsőoktatásnak –, akkor három választási lehetőség van.
Az egyik, hogy nem veszünk tudomást arról, hogy ennyivel kevesebb a bevétel, a hiányt kipótolja az állam. Hát, ezzel nyilvánvalóan hiányt növelnénk, ami azt jelenti, hogy a hiányt hitelből kell finanszírozni. A hitelt gyermekeink fogják megtéríteni. Azaz, az első esetben a fizetést áthárítjuk gyermekeinkre. Ez aztán az igazán felelős politika! A jövendő generációt képviselő nemzeti felelősség nagyon szép megnyilvánulása…
A második lehetőség az, hogy fogjuk magunkat, és ha nem is a fenti területeken, de majd valahol máshol emeljük meg az adót. Adót, járulékot, illetéket, valamit. Én azonban nem ismerek egyetlen olyan ellenzéki javaslatot sem, amelyben adót akarnának emelni. Olyat ismerek, hogy állandóan adót akarnak csökkenteni. De ha nem a hallgatók fizetik a tandíjat, vagy nem az igénybevevők a vizitdíjat, akkor az államnak kell kifizetnie azt, és akkor plusz bevételre lesz szükség, nem? Emeljünk talán adót? Ez lenne a megoldás?
A harmadik lehetőség, hogy valahonnan elveszünk 50 milliárd forintot. Nem könnyű döntés. Minden évben 50 milliárd forint, az nagyon sok pénz! Nem egyszer kell előteremteni, hanem minden egyes évben. 50 milliárd forint egyenlő az ország egy heti nyugdíjkifizetésével vagy majdnem 2 havi családi pótlékkal.
50 milliárd forint messze meghaladja a sport ágazatának nyújtott központi állami támogatást. Ismétlem: 50 milliárd forint nagyon sok pénz. Csak összehasonlításképpen: egy kisebb, közepes falu éves költségvetése mondjuk 200 millió forint. Az 50 milliárd forint 150 falu egész éves költségvetése!
Gyerekkoromban sokszor hallottam, hogy aki húzatja a nótát, az fizeti a prímást. Most is így gondolom: azaz, aki előáll azzal a javaslattal, hogy vegyünk ki a közösből 50 milliárdot – mert az olyan népszerű dolog –, az azt is mondja meg, honnan, azaz, mit csináljunk a következményekkel. Aki erről hallgat, azt gondolom, nem felelős politikus. Arra játszani, hogy az embereknek ez tetszik, nem elegendő érv. És éppen azért, mert elég világosak az összefüggések, szerintem el lehet magyarázni az embereknek, hogy mivel fogunk szembenézni. Nem aggódom attól, hogy nem.
E tekintetben a népszavazás sikere majdnem független attól, hogy a végén mi lesz a szavazás eredménye, mert önmagában ezek a hónapok kényszerítő erővel fogják igényelni a témával kapcsolatos információt, tudást. A kampány során megosztjuk az egész országgal a szakmai, politikai elgondolásunkat. Abban nem változott a véleményem, hogy úgy kell ránézni egy ilyen népszavazási lapra, – már amennyiben lesz ilyen –, hogy ez egyben kényszer, de ugyanakkor lehetőség is. Lehetőség és kényszer arra, hogy minden korábbinál határozottabban avassuk be az embereket a politikai megfontolásokba.
Természetesen meg kell küzdenünk az igazunkért, mert az igazság a mi oldalunkon áll. Egy percig nem kételkedem ebben. A másik oldalnak mára csak a tagadás meg az indulatok maradtak. Stratégiai értelemben ez számunkra kedvező pozíció.
Úgyhogy Barátaim, fel a fejjel és tartsuk a tempót!
Ceterum censeo, népszavazásnak pedig lennie köll, hiszen Vitéz Dr. Szőllőssy Mihály sosem hazudik, tehát, ha ő aztat mondja a csókos szájával, akkor az bizony lösz.
Majd amit a csúti törpe előad szombaton a nagy népi fitymasz banzájon!!! A népszavazás eleve megbukott! Majd kitalál egy ujjabb baromságot , hogy ellegyenek a droid hivei foglalva valamivel! A fidesz szektának /tanúk/ kell a mákony!
Mondjuk, hogy az ÁHT stabilizálódott, lényegesen jobbak a kilátások, mint ősszel voltak. De azért jönnek a folyamatos figyelmeztetések, hogy az adóprés szorításából nem lesz növekedés, és nem kéne elfelejteni a strukturális reformokat sem.
Te a 2006 tavaszi kampányban véletlenül nem arról szónokoltál, hogy a gazdaság köszöni szépen, jól van? És egyébként minden rendben? (Mármint nálad. Odahaza.)
Ha ez az alig több, mint két sor volt a nyitód veleje akkor: 1. Mi a fenének sükelted be azt a katyvaszt 2. Kár volt ezért topicot nyitni 3. A többiért is kár volt 4. Nem árt gondúkodni topic nyitás előtt, mert nevetségessé és uncsivá kezdecc válni
