Keresés

Részletes keresés

geszthi Creative Commons License 2008.12.01 0 0 116
Roncsderbi
2008.12.01. 13:50
Tóta W. Árpád

Arra, hogy Szijjártó Péter hajmeresztő ostobaságokat beszél, nem illendő már rácsodálkozni; aki Szijjártó Péter szövegeit szóvá teszi, az gyurcsányista aknamunkás. Szijjártó Péter a párt lecsúszott slicce, nem illik rá ujjal mutogatni úri társaságban, sőt odanézni se. A pártszóvivőnek ez a munkája, olyan, mint az uránbányászé vagy a szippantósé. Különben is a a kampány, az mindig túloz, ne játsszuk az álnaivat, kérem. A tetteket kell nézni, nem a szöveget. Ezt még ki lehet védeni némi arisztokratikus emelkedettséggel.

Mármost az a kérdés, hogy amikor Szijjártó Péter módosító indítványt öklendez az Országgyűlés elé, akkor az micsoda. Szöveg az is, természetesen, csakhogy nincs az a szöveg, ami a törvénynél közelebb állna a tetthez. Azt a szöveget leírják, elfogadják, és onnantól a dolgoknak úgy kell lenniük, ahogy le van ott írva.

Ebben az esetben az volna leírva Szijjártó Péter javaslatára, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjat semmiképpen se maximálják nyolcvanezer forintban, hanem tessék továbbra is kifizetni mindenkinek. Világválságról, IMF-hitelről, sarokszámokról nem tárgyalunk, az minket nem érdekel. Több pénzt az embereknek! Magyarország többet érdemel! Sárgabögre görbebögre!

Ha többségük lenne, akkor ezt szavaznák meg. De minek ehhez kormányváltás? Ez az eggyel ezelőtti komcsi megoldás.

Irtó szar lehet ilyenkor fideszesnek lenni. Felkészülni a röhejre, a leereszkedő kioktatásra. Hogy a ti félhülye szóvivőtöknek van arca úgy tenni, mintha nem tudná, mintha nem lenne tudható, hogy a pénz konkrétan elfogyott. Nem az van, hogy a gonosz kormány nem akar többet adni, hanem ha akarna se tudna. Állambácsi kifordította a zsebét, megmutatta: nincs pénz, egyáltalán nincs. A dugiszámlán se. Letolta a gatyáját ország-világ előtt, kirakta maga elé a műanyagpoharat: adakozzanak, jó emberek.

Akarna adni, egyébként. A tizenharmadik havi nyugdíjat éppenhogy a szocialistáknak köszönhetjük. Szeretnek ők helikopterről pénzt szórni. Ez a szenvedélyük. Ha nem szórnak, ha a karnevál elmarad, annak az az oka, hogy nincs pénz. Az Úr adta, az Úr elvette.

Íme, az elkúrás működés közben. Hejehuja, dínomdánom, ejráérünkarramég. Amíg van idő, hogy finoman módosítsunk a röppályánkon, addig nem tesszük. Amikor elérjük a falat, akkor viszont olyan hirtelen koppanunk, hogy nincs már idő hosszú távra tervezni. Olyankor eret vágunk.

Ebben a helyzetben ellenzéknek lenni nem túl bonyolult feladat. Ki volt kormányon a válság előtt? Ki az oka annak, hogy a becsapódás egy kivérzett, hitelfüggő, alanyijog-fetisiszta nemzetet talált meg? Ki vezette a falnak az országot? Ennyi. Ennyivel agyon lehetett verni az amerikai republikánus pártot.

Ilyen lejtős pályán csak kivételes idióták képesek olyat alakítani, hogy mégis, a legfőbb felelősnél is alkalmatlanabbnak tűnjön az ő pártjuk. A szó már ide nem elég, tettek kellenek. Törvényjavaslat. Indítvány. Meg kell mutatni, hogy mi mégis, minden körülmények között súlyosabb elmebetegek tudnánk lenni. Megmutatni, mit csinálnánk, ha csinálhatnánk végre. Hogy mit tennénk azért, hogy ez a nemzet maradjon kivérzett, hitelfüggő és alanyijog-fetisiszta. Hogy mire kellene nekünk előrehozott választás, forradalom, húsz év. Arra, hogy végre mi kúrhassuk el.
toloba Creative Commons License 2007.11.23 0 0 115
Tűfejű égett rendesen...

Szijjártó-blamázs a BBC adásában

Szijjártó Pétert kérdezte a hírolvasó-műsorvezető a magyar éterben fogható FM 92,1-en, a BBC World Europe Today c. műsorának 2007. november 21-i, délutáni adásában. Sztrájkok hete zajlik Európában - kezdte körképét a műsorvezetőnő, Audrey Carville. Párizs mellett Budapestet említette, kitérve arra, hogy aznap este a szakszervezetek a legnagyobb magyar ellenzéki párt támogatásával demonstrációt tartanak a Parlament előtt. Ennek kapcsán élő adásban hívta fel Szijjártót. A beszélgetés nagyjából így hangzott.

(Szó szerint meghallgatható itt: <http://www.bbc.co.uk/worldservice/programmes/europetoday/index.shtml >

Watch/Listen / Listen Again- rovat; Europe Today; 38:07-nél kezdődik a telefoninterjú Szijjártóval.

Direkt link: <http://www.bbc.co.uk/mediaselector/check/worldservice/meta/tx/europetoday?size=au&bgc=003399&lang=en-ws&nbram=1&nbwm=1 >)

BBC: (...) ma este tüntetés zajlik Budapesten a Parlament előtt a kormányzat reformjai ellen. A tüntetésre alig néhány órával azután kerül sor, hogy végetért egy hatórás vasutas sztrájk.(...) Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek csökkentenie kell az államháztartási hiányt, amely a legmagasabb az egész unióban. A vonalban Szijjártó Peter, az ellenzéki Fidesz szóvivője. Mr. Szijjártó, nem gondolja Ön, vagy nem ért egyet azzal, hogy ezek a reformok elengedhetetlenek Magyarország számára?

SZP: Ezek csak úgynevezett reformok; a kormány csak beszedi a pénzt az emberektől ("collecting money from the people"), a kormány hazudott, a szocialisták hazudtak az embereknek, nem mondták el a valós helyzetet, az emberek elégedetlenek, ezek pedig nem reformok, hanem...

BBC: Igen, Ön itt régi érveket ismételget; de a helyzet az, hogy Magyarországnak van az EU-ban a legnagyobb államháztartási hiánya. Az Európai Bizottság azt akarja, hogy ez csökkenjen. Önök hogyan érnék ezt el?

SZP: A deficitnek nem kellene akkorának lennie...("...shouldn't be that high..."). De öt évig nem csinált semmit a kormány ("did a very weak job"). Ez az ő hibájuk. Most csak beszedik a pénzt az emberektől, a kormány nem tud mit kezdeni a gazdasággal...

BBC: Az Önök gazdasága közben nőtt, több mint két százalékkal.

SZP: Igen, de az utolsó hónapokban egy százalékra lassult, nagyon rossz helyzet van most ("there's a very bad situation now in Hungary"), a kormány nem tudja mit csináljon, hazudik és csak begyűjti a pénzt az emberektől...

BBC: Önnek ellenzéki pozícióból könnyű ezt mondania. De mit tenne, ha kormányon volna? Mit csinálnának Önök?

SZP: Nem értek egyet, reformokra volna szükség, de ezek nem reformok...a kormány csak beszedi a pénzt az emberektől... Reformokra volna szükség a nyugdíjak, az adók és az oktatás területén, de az nem reform, hogy csökkentik a nyugdíjakat nyolc százalékkal, az nem reform...az csak egy rossz döntés...

BBC: Szijjártó Péter, köszönjük.

Nos, valahogy így zajlott ez. Természetesen nem csak a szegényes angolság, a szűkös szókincs a probléma itt - az is, hiszen egy európai párt szóvivőjéről beszélünk. Szóval nem elsősorban a "hogyan", hanem a "mit". Ennyit és nem többet bírt elmondani Szijjártó Péter a jelenlegi magyarországi helyzetről, mint amennyi hevenyészett fordításunkban olvasható.

Tudtuk természetesen, hogy az ellenzéki párt nagyjából ezt kommunikálja másfél éve egyfolytában. Ám abban a pillanatban, hogy egy olyan fórumon hangzik ez el, amely a magyarországi nyomorúságos politikai szókincs, fogalmi készlet, érvrendszer, azaz politikai közbeszéd kontextusán kívül esik, hirtelen lelepleződik az egész üressége, semmitmondása. A BBC riporterét nem kell meggyőzni, hogy hova húzza az ikszet. Érveket kellene neki sorolni és valami konstruktívat mondani arról, hogy mi várható majd, ha 2010-től esetleg a jelenlegi ellenzék vezeti ezt a kicsi, szép és ambiciózus uniós országot. Persze, ezt mi is szeretnénk tudni.


http://blogz.hvg.hu/20071122.aspx
Libertine Creative Commons License 2007.05.16 0 0 114
Macisajt, pontosan az a probléma, hogy Színjátszó&Co miatt lett csak 88 szavazata...
Előzmény: Törölt nick (112)
lakattt Creative Commons License 2007.05.15 0 0 113
Ágh Péter reakciója egy nagy semmi, hiszen ő egy nullánál is kisebb politikus.
Előzmény: Törölt nick (112)
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.15 0 0 112
"Az IDF jelöltje, Takács Ivett 88 szavazatot kapott a tisztújításon, a legkevesebb támogatással bíró alelnök pedig százat. Kelet-Közép-Európából így egy grúz és egy horvát jelölt került be a kilenc alelnök közé, annak ellenére, hogy a magyarnak nagy esélyt jósoltak.

A Fidelitas nevében Ágh Péter csak annyit reagált: kudarcot szenvedett emberek gyakran kezdenek vagdalkozni. Emiatt utólag általában elszégyellik magukat."





A szokásos petőandreás óbégatás...
Elbukik , oszt itthon aztán hörög és nyíltlevelezik, hogy ez a gonosz Fidesz "ellenkampánya" miatt volt, brühühü....:))))


Miközben az MDF és ifjúsági szervezete amúgy is egy "jobboldali" vicc...
No sebaj, majd a leisztinger, schmuck, tüttő kompenzálja őket..:)))
Talán még tomlantos is besegít..:))))

Nahát:)
Előzmény: geszthi (109)
Powersystem Creative Commons License 2007.05.15 0 0 111
Ez a szájrágó nem bírja ki, hogy ne fújtasson valamire! Az egyik győri újságban megkérdezték a helyi politikusokat, hogy mi a véleményük, hogy nem mi kaptuk az eb-t és csak egyedűl ő gyurcsányozott meg köpködött a gyűlölettől! Még borkai is normálisan egy szó szocizás nélkül nyilatkozott de ez a debil nem bírta ki még akkor sem! Sajnálom, hogy a városomat egy ilyen nímand képviseli!
Előzmény: geszthi (109)
itymeg Creative Commons License 2007.05.15 0 0 110
szíjrágó ugyanolyan aljadék, mint orbánc
Előzmény: geszthi (109)
geszthi Creative Commons License 2007.05.15 0 0 109
NEZD mar hogy mik vannak?! <a href="http://forum.index.hu/Topic/showTopicList?t=9151428&la=66025033" target="_blank">A fideszesek mindig magukbol indulnak ki!</a>



2007. május 9. 16:38
fidesz.hu

A schengeni rendszer bevezetése nyomán Magyarországra csak komoly nehézségek és méltatlan procedúrák árán juthatnának el a külhoni magyarok - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Fidesz elnöksége felkérte az európai parlamenti képviselőket, hogy egyeztetéseket kezdjenek a többi magyar EP-képviselővel arra vonatkozóan, hogy a határon túli magyarok számára biztosítani lehessen a kettős állampolgárság lehetőségét.

A schengeni rendszer bevezetése nyomán Magyarországra csak komoly nehézségek és méltatlan procedúrák árán juthatnának el a külhoni magyarok - indokolta a képviselő. A politikus reményét fejezte ki, hogy sikeresek lesznek az erre vonatkozó egyeztetések. "Reméljük, hogy az a bizonyos december 5-i népszavazás sikertelensége és az akkor folytatott meglehetősen agresszív kormányzati gyűlöletkampány nem lesznek akadályozói, hogy ez az egyeztetés, majd később a kezdeményezés sikeres lehessen" - tette hozzá.


2007. május 14., hétfő
(OS) -

Szijjártó Péter Fidelitas-elnök részére Kedves Péter! Az IDF örömmel fogadta, hogy a Fidelitas elnökeként - személyes egyeztetések során - ígértet tettél arra, hogy támogatni fogjátok az IDF jelöltjét, az egyetlen esélyes magyar jelöltet Stockholmban, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP) tisztújító küldöttgyűlésén. Örömmel fogadtuk, mert azt hittük, hogy a pártpolitika nem mérgezte meg két ifjúsági szervezet viszonyát. Bizalommal néztünk a jövő elé, hittük, hogy a magyar konzervatív ifjúság európai képviselete érdekében a két szervezet valóban együtt tud működni. A tisztújítást megelőzően arra kértünk Téged, hogy egy írásos nyilatkozatban is nyilvánítsa ki a Fidelitas azt, hogy támogatja az IDF jelöltjét, Takács Ivettet.

Megígérted, hogy ezt a támogató nyilatkozatot eljutatod nekünk, ez nem történt meg.

Ráadásul a Fidelitas Stockholmban tartózkodó delegáció vezetője nyílt ellenkampányba kezdett a magyar jelölttel szemben!
Előzmény: zsolti05 (-)
b.viridis Creative Commons License 2007.05.14 0 0 108
Még mindig nem értem a problémádat.
Szerinted a pártok honnan veszik a működésükhöz a pénzet?
Nől, mint budi mellett a csalán?
Most vagy baj az, ha magánszemélyek pártot támogatnak, vagy nem baj.
Ha baj, akkor legyen baj az összes párt esetében, ha meg nem, akkor értelemszerűen.
Előzmény: Törölt nick (100)
geszthi Creative Commons License 2007.05.14 0 0 107
off

Mi van elemes, csak gugli kerdese es nem pedig emlekezni ra?

on
Előzmény: geszthi (105)
geszthi Creative Commons License 2007.05.14 0 0 105
"Ráadásul a Fidelitas Stockholmban tartózkodó delegáció vezetője nyílt ellenkampányba kezdett a magyar jelölttel szemben! Az IDF jelöltje az inkorrekt és érthetetlen magatartásotoknak köszönhetően nem került be az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének elnökségébe. Úgy érezzük, hogy elszalasztottuk az esélyt, hogy az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének alelnökeként egy magyar fiatal képviselje közös értékeinket. Mindannyiunk elemi érdeke az lett volna, hogy félretéve a belpolitikai civakodásokat, tekintetünket Európára és a magyar konzervatív ifjúság jövőjére szegezzük


Kivancsian varom a velemenyet ez ugyben!!!

Magyarságból kell vizsgáznia az EP-képviselőknek Schmitt szerint
2004. május 18. kedd 21:08
Index / MTI

Nem a hatalom megszerzéséről szól az európai parlamenti választás - jelentette ki III. kerületi lakossági fórumán Schmitt Pál. A Fidesz listavezetője szerint a "huszonnégy embernek elsősorban magyarságból kell vizsgáznia". Mint mondta, az Európai Parlamentben nincs klasszikus ellenzéki és kormánypárti tömörülés, ott lobbik, ügyek vannak, a képviselők ezek köré szerveződnek. Schmitt reményét fejezte ki, hogy a huszonnégy Brüsszelbe, illetve Strasbourgba kijutó politikus Magyarország, illetve a magyar nemzet ügyében egységet fog képezni, és mindannyian szeretik a "piros-fehér-zöld színeket".
Előzmény: zsolti05 (-)
bárhogyleszugylesz Creative Commons License 2007.05.14 0 0 104

Nem Szijrágó az aljas !

A fogósműtét ! Aaaz igen !

 

Szegény Lolkabolka.

geszthi Creative Commons License 2007.05.14 0 0 103
2004. február 19., csütörtök 13:34

A szocialista kormány "buneit" soroló módosító indítványok tömegével próbálta elítélobbé tenni a Magyarországról készült utolsó EP-országjelentést egy európai néppárti képviselo. Michael Gahler már korábban is bizonyságot tett harcos antikommunizmusáról, Szájer Józseffel együtt részt vett a kommunista múltat elítél? néppárti javaslat kidolgozásában.

Bemártási kísérlete elbukott az Európai Parlament külügyi bizottságában.
geszthi Creative Commons License 2007.05.14 0 0 101
Mi van ezzel akarod mentegetni hogy a fideSZ-esek kulfoldon a magyar tarsaikat is lejaratjak politikai celjaik erdekebn mikozben itthon verik a melluket, hogy ok milyen magarok, fogjunk ossze?
Előzmény: Törölt nick (96)
b.viridis Creative Commons License 2007.05.14 0 0 99
Noch einmal: és?
Előzmény: Törölt nick (98)
b.viridis Creative Commons License 2007.05.14 0 0 97
És?
Előzmény: Törölt nick (94)
geszthi Creative Commons License 2007.05.14 0 0 95
1, HOL van recept dij?
2, EZ kulfoldon, magyar lejaratasa, hogy ne legyen EU biztos?
3, LB JOGEROS itelete: NEM volt megfigyelesi ugy
Előzmény: Törölt nick (92)
geszthi Creative Commons License 2007.05.14 0 0 91
Ezek a fideSZ-betusok mind ugyanolyanok! Emlekszunk erre a lejaratasukra?!

2004. november 16., kedd 12:54
Kovács László megfelelt pótmeghallgatásán
Pozitív ajánlást fog kapni a magyar európai biztosjelölt

László Boglár kormányszóvivő az MTI-nek azt mondta: "Szájer József nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy lenne olyan tartalmú levél, amelyben azt kérné Barroso úr, hogy vonja vissza Magyarország Kovács László jelölését".
Hozzátette: éppen ellenkező tartalmú levél van Gyurcsány Ferenc miniszterelnök birtokában, "abban messze nem arról van szó, hogy Kovács László visszahívását kérné Barroso úr". Közölte: "saját igazának védelmében (...) megtehetné (...) magának azt a szívességet Szájer úr, hogy nyilvánosságra hozza azt a levelet". László Boglár elmondta, José Manuel Durao Barrosótól úgy tudják, hogy az Európai Bizottság elnöke mindazon országok vezetőinek írt levelet, amelyektől a biztosok megerősítését kérte.

Az előző meghallgatásnál sokkal jobban előtérbe került Kovács László múltja. Több európai néppárti képviselő is felvetette, köztük egy svéd, egy német és egy magyar (Szájer József), hogy a jelölt meglehetősen "színes" karriert futott be, fontos szerepet töltve be az állampártban és a magyar kommunista diktatúrában. De kapott több támogató kérdést is ugyanebben a témában - például egy német képviselőtől -, lehetőséget adva neki, hogy maga módján adjon számot múltjáról. Szájer Józsefnek pedig, aki megállapította, hogy volt magasrangú kommunistaként történelmet ír biztosi jelölésével, azt válaszolta, hogy az MSZMP külügyi osztályának helyettes vezetőjeként nem is töltött be olyan fontos szerepet a rezsimben. Egy másik kérdésre válaszolva viszont kidomborította az 1989-es határnyitásban játszott szerepét.
b.viridis Creative Commons License 2007.05.14 0 0 90
Jó lenne már egyszer általánosabb síkra terelni ezt a leisztingerezést.
Netán a pártfinanszírozás anomáliái zavarnak?
Nem lenne egyszerűbb, ha a vonatkozó szabályozást kritizálnád és üvöltve követelnéd a megváltoztatását? Üvöltve, de kurvahangosan, hátha meghallaná vagy két nagyobbacska párt is...
Előzmény: Törölt nick (88)
mavtelep Creative Commons License 2007.05.14 0 0 87
Erre szoktam azt mondani, hogy olcsó és ócska szöveg....))))
Előzmény: Törölt nick (86)
PBGI Creative Commons License 2007.05.14 0 0 85

Olyat szabad kérni, hogy a döntés előtt:

 

"Hallgattassék meg a másik fél is!"

Előzmény: zsolti05 (-)
mavtelep Creative Commons License 2007.05.14 0 0 84
Szijjártó  nem veszi észre magát, pedig minden nap ég.....dehát emiatt sírjon az ő mamája....mi  vidámkodunk...)))
Előzmény: Törölt nick (83)
mavtelep Creative Commons License 2007.05.14 0 0 82
Dehogy kapaszkodunk,- röhögünk....))))
Előzmény: Törölt nick (81)
mavtelep Creative Commons License 2007.05.14 0 0 79
Megtörtént.....(((((
Előzmény: itymeg (39)
mavtelep Creative Commons License 2007.05.14 0 0 78
Mégis mindig habzik a szája......))))
Előzmény: lakattt (22)
Phat_Mammma Creative Commons License 2007.05.14 0 0 77

Olvasni, és ha nem érteni, akkor többször újraolvasni.

 

:-)

Előzmény: wizes (75)
wizes Creative Commons License 2007.05.14 0 0 76
Bevennéd mi?
Előzmény: Phat_Mammma (74)
wizes Creative Commons License 2007.05.14 0 0 75
???
Előzmény: Phat_Mammma (71)
Phat_Mammma Creative Commons License 2007.05.14 0 0 74

Te, van egy ötletem, hogy mit kapjál kézbe.

 

:-)

Előzmény: Törölt nick (72)
wizes Creative Commons License 2007.05.14 0 0 73

o)

 

Most fossa a szót az ATV-n.

Bekoszolódott a hanxszóróm!

Olga rákérdezhetett volna erre a rohatt ganyéságra!

Előzmény: Törölt nick (72)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!