Házkutatás a Sarkozy nyaralását bíráló lapnál
2007. május 11. FigyelőNet, MTI
Házkutatást hajtottak végre pénteken délelőtt a Le Canard Enchainé című francia szatirikus lap párizsi szerkesztőségében.
Értesüljön e-mailben a legfrissebb hírekről, iratkozzon fel hírleveleinkre!
cikk küldése nyomtatás betűméret:
Kapcsolódó témák
Sarkozy inkább hazatér Máltáról
A francia hírügynökségnek telefonon nyilatkozó munkatársak szerint a hatósági eljárás vizsgálati titok megsértésével kapcsolatos, amely a Clearstream-ügy néven elhíresült rágalmazási botrányhoz köthető. Az ügyben korábban felmerült a múlt hét végén köztársasági elnökké választott Nicolas Sarkozy, a korábbi belügyminiszter neve is. Ugyanakkor a szemtanúk szerint a helyszínen tartózkodó bíró nem közölte a házkutatás pontos célját.
Louis-Marie Horeau, a lap egyik vezetője leszögezte: a szerkesztőség jogellenesnek tekinti a házkutatást, amely ellentétes az európai emberi jogi konvencióval. Ez utóbbi tilt minden ilyen hatósági lépést sajtócégeknél.
A 92 éves Le Canard Enchainé című, kéthetente megjelenő lap évtizedek óta a legnépszerűbb szatirikus újság Franciaországban. Számos politikai és gazdasági botrányt robbantott már ki, éppen ezért gyakran kerül szembe a mindenkori hatalommal is.
Legutóbbi, szerdán megjelent számának címlapján Sarkozy általános nemtetszést kiváltó máltai "nyaralását" állította pellengérre.
öh. a canal+ déli műsorában az az érdekes felvetés is elhangzott, hogy nahát-nahát, sarko ügyvédjénél is véletlenül pont most vizsgálódtak ugyanazon bíró utasítására, és mivel anno a Clearstream-ügyből éppenséggel sarko jött ki jól villepin ellenében, és mivel chirac álítólagos, egy korábbi korrupciós üggyel kapcsolatban álló titkos számláira is ezügyben esett utalás, szal esélyes megoldás, hogy a híreket sajtónak szállító névtelen kiszivárogtató sarko környezetéhez tartozik, s a pár napon belül mentességet élvező új elnök elleni nyomozást vezető bírónak hirtelenjében körmére égett a munka. röviden: nem a Canard enchaîné mogyoróit ropogtatják sarko megbízásából, hanem éppenséggel sarkoét, nemzetbiztonsággal kapcsolatos hírek kiszivárogtatása miatt. szvsz jó kombinációs képességgel megáldva még legalább egy féltucat hasonlóan csavaros megoldást ki lehetne ötleni...