A közvéleménykutatások jelentős fölényt mérnek a Fidesznek, de ha konkrétabb kérdések hangzanak el kiderül, hogy OV szerintük nem kínál támogathatóbb megoldást a reformok terén - ezt láttam tegnap Fridi műsorában.
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Na szóval itt meg is állhatunk. Egyáltalán nem érdekes. Ez természetes, hogy ezt láttad. Azt is láttad, hogy Friderikusz szájából csöpög a barna lé?
Teljesen igazad van.Nehezen hiszem el, de elhiszem, és akkor a másik részét is. Az is benne volt a műsorban hogy 60 % a bizonytalanok aránya. Akik válaszolni tudtak azoknak kb fele akarja a Fideszt, az a választók 20%-a, és kb ennyien bíztak benne, hogy ő vezetné jófele az országot.
Vagyis a bizonytalan választók 1 része GyF-et tartja inkább jobbnak.
Nos, ha valaki azt mondja nehezen hiszem el, az nem ugyanazt jelenti, mint a nem hiszem el, mert ha valaki nehezen hisz el v.mit, az azt jelenti, hogy elhiszi, csak éppen nehezen, mert amit lát ellentmondani látszik a saját maga által követett logikának. Ha viszont nem hisz el v.mit, az azt jelenti, hogy logikájával egyező dologról van szó és abbéli hite teljesedik ki, hogy amit lát, az nem igaz - tehát igaza van. Ettől még persze lehet, hogy nincs igaza, de az a követett logikától független, hiszen szubjektív.
*
De nem pusztán a gondolatod invazív logikai alapjai azok, amelyek problémát okozhatnak nálad a tárgyalt jelenség dekódolásában, hanem maga a gondolat megformálása is súlyos kognitív infekciókat sejtet, nem éppen számodra kedvező irányban. Válaszmondatod akkor lenne helyes, ha a rejtett alany, az állítmány és a tárgy más sorrendben és más ragokkal ellátva követné egymást.
Már kérdeztem: van más médiumokban olyan felmérésről említés, amely hasonló kérdésben OV -ban jobban bízik? Vagyis hogy inkább ő az aki törődik az ország sorsával?
Ebben én nem találom a kettészakításra utalást. Szerette volna visszaadni a baloldal hitét, hogy nyerhet, ne hajtsa le a fejét , a világhoz mérje magát ne OV-hoz. Te hol olvasod a kettészakításra buzdítást?
"Nagyon bírom,hogy a jobboldalt megvádolják vezérük imádatával,"
Höhö..:))) Őszintén:mi az amivel még nem vádolták meg a jobboldalt és Orbánt?:))))))))
Egyik kedvenc ballib/hiszterolib vád pl.az "ország kettészakitása" volt..:))))
Erre mit olvasunk az öszödi böszme zártkörü maffiatalálkozójában:
"Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt."
Erre az egészségügy működő rendszerének szétkúrása, a több-biztosítós kizsigerelő hálózat bevezetése, a tandíj, a piaci energiaárak, a munkanélküliség és a megélhetési költségek 2006-hoz képest bekövetkező drasztikus emelkedése miatt nem látok sok esélyt.
*
Másfelől, ha Gyurcsány marad az MSZP élén, neve garancia lesz a vereségre.
*
Az emberek számára ha a megélhetésükről és a boldogulásukról van szó a szórakozás másodranú dologgá válik, Orbán gyűlölete pedig szórakozás, egy luxus, amit csak akkor engedhetnek meg maguknak, ha a boldogulásuk reménye megvan.
*
Az MSZP és az SZDSZ hiába kezd osztogatásba 2009-ben, hiába fog a csapból is az folyni, hogy minden OK, ezt a többség többé nem veszi be.ű
Megszivíttátok a jónépet, pofára ejtettétek, majd bele is rúgtatok a fejébe, amikor a földön feködt, aztán lerúgtátok a veséjüket.
*
Az egy dolog, hogy a kormányotok alkotmányos leváltására nincs mód, de ha választásra kerül a sor, a magyar nem felejt.