Kövér László biztosan emlékszik, csak mostanában nem áll érdekében felidézni, hogyan próbáltak az MDF "alapító atyái", Csoóri Sándor, Csurka István, Für Lajos és elvbarátaik a nyolcvanas évek második felében az MSZMP KB aktuális fő ideológusával, Berecz Jánossal megállapodni. A Hitel című újságjukért cserébe felmondták az "urbánus" (értsd liberális=zsidó) ellenzékiekkel kötött nagyon laza szövetséget. Csoóriéknak nem elsősorban a magát oly kevés okkal-joggal szocialistának nevezett rendszerrel volt bajuk, inkább azt nehezményezték, hogy nem ők, illetve elvbarátaik ülnek főleg és elsősorban a kultúra irányító posztjain. A hanyatló Kádár-rendszerben a legfontosabbnak azt vélték, hogy legyen egy olyan újságjuk, ahol többé-kevésbé nyíltan beszélhetnek arról, ami őket igazán érdekli: pusztul, fogy a magyar, belföldön és a Trianonban 1920-ban elszakított területeken is. A szerintük nemzethaláltól fenyegetett országnak elsősorban nem (polgári) demokráciára, hanem egységes, erős, nemzeti kormányra van szüksége, olyanra, amely képes (át)nevelni, vezetni a népet, valahova, a se nem kapitalista, se nem szocialista, ahogy Csoóri szereti mondogatni, "magasban lebegő hazába".
Ma már az egész magyarság – a kinti és az itthoni – érdekében akarjuk működtetni, mert rá kellett ébrednünk arra, hogy az ország bomlási folyamatát elsősorban nem a baloldalinak mondott kapitalisták és a magyarságtól irtózó liberálisok okozzák, hanem az, hogy nincs társadalmunk, nincs összetartó nemzeti életünk. Ha mindkettőt meg tudjuk teremteni, a parlamenti többség is a mienk lesz.
Azér' azt el köll ösmerni, hogy a lírai akadémián már roppant kiművelt módon tudnak zsidózni...
Csoóri Sándor: Az imént nagy elismeréssel, sőt főhajtással emlegettem Fricz Tamás gondolatát. Holnap kőbe fogom vésni, de most itt el akarok tőle szakadni. Mert ha évekig igaz volt is a mondata, hogy a hazánk egy következmények nélküli ország, mától kezdve mást gondolok. Rá kell döbbennünk, hogy Magyarország nem következmények nélküli ország. Ellenkezőleg! Egyre kísértetiesebb következményei vannak mindennek! Egyik újságban, például, azt olvasom nemrég, hogy a földünk mélyében lévő hévizet, gyógyvizet, ivóvizet el akarják adni. Ez olyan ördögi gondolat, mintha az arabok az olajukat adták volna el perverz kárörömmel és azóta már meg is ette volna őket a sivatag. Levegőt, vizet, lelket, szellemet áruba bocsátani tilos, ezek nélkül halottak vagyunk. Netalán sokan erre várnak? A Márciusi Chartát kezdetben csak a magyar értelmiségiek mozgó egyetemének, lírai akadémiájának képzeltük el. Ma már az egész magyarság – a kinti és az itthoni – érdekében akarjuk működtetni, mert rá kellett ébrednünk arra, hogy az ország bomlási folyamatát elsősorban nem a baloldalinak mondott kapitalisták és a magyarságtól irtózó liberálisok okozzák, hanem az, hogy nincs társadalmunk, nincs összetartó nemzeti életünk. Ha mindkettőt meg tudjuk teremteni, a parlamenti többség is a mienk lesz.
Amikor elolvastam, először nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Nem a tartalmán (az magánügy), hanem a színvonalán. A „szerencsétlen, kis haza” típusú avíttas, önsajnáló búsongáson, a bágyadt metaforákon, a stiláris leépülésen, amely méltatlan az egykor jó költőhöz. „A szellem embere az, akiben ott feszeng a szellemiség örök ösztöne.” Ez a tautologikus hablaty végképp kikészített. Azóta is feszül bennem (a „feszeng” egészen mást jelent) a megválaszolatlan kérdés: érdemes ilyen nívón „szellemi és morális felsőházat” alapítani, és azok volnának „a szellem emberei”, akik e sekély merülésű gondolati-írói teljesítményben osztoznak?
Szinte mindannyian diktatúrákban szocializálódtunk és sajnos azt véljük természetesnek, hogy a személy (a nick) üldözendő a tőlünk eltérő véleményéért. Pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy a világ megváltására nincsen "királyi út" és előéletük, neveltetésük folytán az értelmes emberek is más-más, esetleg markánsan eltérő stratégiát találnak helyesnek a közösség és az egyén életének a megszépítésére. Meg kellene talán a másikat is hallgatni... :(
"Egy szavával sem értek egyet, de mindhalálig védem a jogát, hogy elmondhassa!" (Voltaire)
A fotót a neten találtam, de egy nyilvánvalóan profitól csentem. Hátulgombolós koromban napi program volt a séta a hídon át (a négy turul alatt) a Gellérthegyre, ki a vörös városból fehér ruhácskában a békés zöldbe... :)
"Különösen nehéz ebben az áldozatvállalásra képtelen (mert már annyiszor vállaltattak felesleges áldozatot vele) világban..."
Nono. Itten nem egyszerűen erről van szó, ez csak a dolgok egyik oldala (annak is csak a fele). A másik oldal - amit itten honi liberálisaink terjesztenek ezerrel -, az bezony az önzés pestise.
No látod, én érthetőbb vagyok. Te sem kellene, hogy rébuszokban (kódoltan) mondjad, amit mondani akarsz...
Bármiről lehet beszélgetni, mi több, vitázni is. Csak előítéletekről nincs értelme, mert az előítéletesek ab ovo meggyőzhetetlenek (őket nem érdeklik az érvek, mert ők "elő"-ítéletesek; milyen kifejező ez a magyar nyelv!).
Gyermekkori emlékem volt, kedves pergynt... :(