Üdw! Ennél a szürönél is lehet az olajmyomást állitani? Vagy csak a centrifugál szüröné? Mer ennél azt a zárocsavarost nem látom,mint a centrifugálisnál,ahol állitodik az olajynyomás..
Nem tudom, erős a gyanú, hogy még az eredeti van fent. Egyszer már vettem hozzá felújító készletet, meg nyomásállító szelepet. Meg is lett mérve, 190bar-nál szabályoz. De a tárcsával már akkor is így csinálta. 10 leveles tárcsát használok rögtörővel. Ha az nincs rajta akkor egészen jól használható. Ha viszont rajta van akkor már nehéz a gépnek, szórakozik a rendszer.
Nálam hidegen is így enged, hogy lassan emelő állásba mozdítom a kart. Szépen finoman lehet leengedni vele. Gondolkodok másik tömbbön, mondjuk 1 kört használok, arra elég lenne egy Granit úszos tömb is, de baromi drága sajnos. Milyen tömbböt használsz?
Tárcsázok. Hideg olajnál gond nélkül emeli. Aztán ahogy felmelegszik egyre nehezebben, illetve egyre nagyobb gázzal. Ami érdekes, hogy amikor már minden meleg akkor a hidraulika kart lefelé tolva, tehát amikor emelnie kellene, szépen lassan engedi le a tárcsát. Egyébként is engedi, de a kar lenyomásával meg pont úgy csinálja, mintha az lenne a dolga.
Mit lehet ezzel kezdeni, hogy bírja? Mit kell cserélni?
Még jó hogy lehet kapni! Tudjátok mi kellene nekem?? PAL -adagolóba fejszelep rugók! Egyik ismerős kért meg rá ,hogy érdeklődjem meg ,mert ő nem tudja ,hol lehetne kapni!
Attól függ milyen értelembe! Én a felhegesztésre gondoltam . A 80-90-es évek ,bizony hogy felhegesztettük ,le lett szabályozva ,aztán kalap! Nálunk eltörni ,csak a qrvára túlterhelt ,Hidrot rézsűkaszák alatt tört el a hepehupás csatornapartokon ,gátoldalakba, teljesen kihúzott ,kifordított kerekeknél! :-((((
CO majd esztergálás lesz elvégezve rajt, többszöri ívkezdéssel, hogy ne forrósodjon át teljesen az anyag. Viszont az kitétel, ha lehet nagy egytengelyes pótot illetve túl nehéz függesztett munkagépet ha lehet ne vigyek vele. De ez szerintem ezekre az öreg vasakra mind igaz. Külső csapágyat nem cserélek, hisz mérésekkel nem látszik, hogy gond lenne vele, még békebeli MGM Radax csapágy. Ettől csak rosszabb minőséget tudnék vásárolni.
Srácok, hangja van a malacnak. Meg eléggő lötyög mindkét oldalt a gardán tengely.
Mennyire macerás felújítani, szétszedni? Nagyon keveset használom az első hajtást, de alkalmanként azért elkel. Ma a szippantóval majdnem elakadtam, volt difizáz, előre-hátra mozgás meg jóistenezés, de végül kijött.
Szóval ekkor jött elő a hang. Amikor automatában van akkor pláne van hangja. Direktbe kevésbé, vagy kisebb.
hegesztés nem a legjobb le kell szabályozni a felületet majd zsugor kötéssel rá egy gyűrű amit méretre kell esztergálni ha csak a szimering helye nem jó a fedélbe tovább kell esztergálni a helyét és mindjárt ép felületen fut
MTZ 50-nél a hátsó féltengelyt ki lehet szedni a csak féltengely tok levételével? Nem esik-hullik szét semmi a difiházban?
Másik, hogy ahogy nézem a féltengely meg van kopva a külső csapágyazásnál valamint berágódva a szimering futásánál, ezt mennyire javallott felhegeszteni majd leesztergálni?
MTZ 1025/3-as nagy volt a kartergáz a vízbe belekerült az olaj.Konkrét hibát nem láttam a pakolás szétszakadt levételnél.Véleményeteket szeretném kérdezni hogy a hengerfejet küldjem el vizsgálatra síkoltatni.A gyűrűknél ha berakom a hüvelybe mennyi lehet a hézag?A dugatyú csapszegnél egy kicsi mozgást érzek.Aki tud segíteni nagyon szépen köszönöm.
Tehát azt a menetes agyat kellene átfordítani? Mert ugyebár az átmenő furatos csak egyféleképp megy föl az illesztőkörmök miatt. Rajzból, amit találtam, csak az az alkatrész van ábrázolva, ami a furatos tárcsát tájolja, de ahogy nézem, azt nem tudom átfordítani, mert retesszel illesztett az adagoló tengelyére. Csak simán leszedem,átfordítom vagy van valami furfangja is?
Teljesen átfordítottam a motort, csak 1 furatot találtam benne, az az első sűrítés elött volt. Én egy kis sufnituningra gondoltam, ha más nem, a nyomócsöveket igazítom az adagolóhoz aztán úgy állítom az előtöltést, de ott fennáll a veszélye, hogy eltörik az egyik cső, meg akkor kesze-kusza lesz a nyomócső elrendezés