MTZ 50-nél a hátsó féltengelyt ki lehet szedni a csak féltengely tok levételével? Nem esik-hullik szét semmi a difiházban?
Másik, hogy ahogy nézem a féltengely meg van kopva a külső csapágyazásnál valamint berágódva a szimering futásánál, ezt mennyire javallott felhegeszteni majd leesztergálni?
MTZ 1025/3-as nagy volt a kartergáz a vízbe belekerült az olaj.Konkrét hibát nem láttam a pakolás szétszakadt levételnél.Véleményeteket szeretném kérdezni hogy a hengerfejet küldjem el vizsgálatra síkoltatni.A gyűrűknél ha berakom a hüvelybe mennyi lehet a hézag?A dugatyú csapszegnél egy kicsi mozgást érzek.Aki tud segíteni nagyon szépen köszönöm.
Tehát azt a menetes agyat kellene átfordítani? Mert ugyebár az átmenő furatos csak egyféleképp megy föl az illesztőkörmök miatt. Rajzból, amit találtam, csak az az alkatrész van ábrázolva, ami a furatos tárcsát tájolja, de ahogy nézem, azt nem tudom átfordítani, mert retesszel illesztett az adagoló tengelyére. Csak simán leszedem,átfordítom vagy van valami furfangja is?
Teljesen átfordítottam a motort, csak 1 furatot találtam benne, az az első sűrítés elött volt. Én egy kis sufnituningra gondoltam, ha más nem, a nyomócsöveket igazítom az adagolóhoz aztán úgy állítom az előtöltést, de ott fennáll a veszélye, hogy eltörik az egyik cső, meg akkor kesze-kusza lesz a nyomócső elrendezés
Biztos vagy abban,hogy a stiftet jókor tetted a helyére?Szerintem a 4-es henger sűrít azért akkor tudod betenni az adagoló rögzítő csavarjait.
Viszont jártam úgy egy verseny motor adagolójával,hogy az istenért se jött össze a dolog.A végén reszelni kellett a lyukakon és jó lett. Később egy adagolós szétszedte az adagolót egy kis tuningra és akkor derült ki,hogy belülről el volt fokolva az adagoló azért nem tudtam össze hozni a beállítást.
A teljes gáz elmaradt... pedig többször végiggondoltam lépésről lépésre hogy mit kell csinálni :D Most újabb probléma adódott: Odatekertem az adagolót a helyére az egyes henger csövénél szépen nyomta az anyagot, viszont a furatoknak egyik pozícióban sincs közük egymáshoz. Próbaképp elkezdtem körbehajtani a motort kulccsal, kis fordulás után sűrítés következett, szerintem az 1 hengeré, mert elötte nem volt a közelben sem sűrítési ütem.Majd visszaállítottam, és beraktam a tájolót Tekergettem az adagolót és a 4 es henger befecskendezésekor kényelmesen be tudtam hajtani a csavarokat bármelyik furatba. Gondolom, tehát a tárcsának, amin a furatok vannak, a két oldalán a tengelyvonaltol különböző távolságban vannak a furatok, ugyanígy a menetes agy is.
Gyanítom hogy valami az adagoló körül nem passzol.
Valakinek valami ötlete esetleg? Az eddig lemaradt, hogy egy eddig működő gépről van szó, kegyetlen nehezen indult, ezért próbáltam meg, hátha valami kisül belőle... leírások alapján egyszerűnek láttam, így mertem hozzáállni
Sziasztok! Egy kis segítségre lenne szükségem! MTZ 50 ablakos motor előtöltés állítás a téma. Kivettem a tájolót, beleraktam a lendkerékbe, levettem az 1. henger nyomócsövét az adagolóról(hollandit oldottam), levettem az adagoló hajtás burkolatát, kivettem a 2 nyolcas csavart, tekertem mit a bolond(menetirány szerint balra, úgy néztem, arra kell hogy töltsön) de semmi... nem emeljedett az illesztőkúpnál a gázolaj Mit csináltam rosszul?
A másik fórumon olvastam én is, hogy 2021 januártól kivezetik a pirosat, kapunk helyett feketét a sorból (kb 50-en, aztán elfogynak a kombinációk). Nekem idén decemberben jár le a műszaki az MTZ-ről, majd akkor okosabb leszek.
Ma végre újra odajutottam. SZóval nem bonyolult ez csak játékos. Sajnos a kézifékem egy picit sem működik. Ott belül valami elkopott. Maximális ráállításnál sincs semmi. A lábfékek teljesen jók. Rájöttem, hogy a lábfék és a kézifék azért van összekényszerítve, mert erre van szerelve a pótkocsi fék szelep, és az akkor is működik, ha a kéziféket behúzom.
De nekem sajnos nics semmi fék. Per pill nem érzek magamban annyit, hogy leszedjem a kereket és újra csináljam a féket. Majd egyszer.
Azért, hogy az érzés meglegyen, eltört az ülés felfogatóm. Mármint a alul a torziós tengelyek végén lévő fogaskerekekbe a tűgörgők. Így nem tudom állítani, és ahogy ráülök egyből leütközik alulra.Holnap vehetek hozzás cuccokat, remélem csak ez lesz a baj.
Apropó, szerintetek ez beszerelhető mtz-be. Találtam nálunk egy hasonlót 21ért.Talán a legalsó lemez nincs rajta. Az enyémben még a gyári ülés van, meghagynám a lengéscsillapítós részt, és ezt valahogy ráraknám.
Az MTZ fékkel én is így jártam, hogy a fékpedálra ráléptem és a kézifék felcsapódott, valamint ha behúztam a kéziféket levitte a lábpedált, az alábbi alkatrészeket cseréltem, ki, amit pirossal bekarikáztam! Nekem ezek cseréje megoldotta a problémát. Műszakin nem nézték a kézifékkar visszajelző lámpát!
Egy vizsgáztatást mesélek el! A 80-as évek közepe táján lehetett, egy egytengelyes pótkocsit vittem műszakira . A srácok csinálták a műhelybe. Valami kis bibi volt az egyik keréknél! Később fogott egy kicsit ,de aztán csúszott fogott! Nem volt kedvük mégegyszer leszedni a dobot ,hogy még illesszenek a pofákon! Szépen ,csicsásan meg lett csinálva ,úgy szemre nagyon tetszetős volt ,elektromosság rendbe! No ,akkor próbáljuk a féket,mondja vizsgabiztos és odalépett és lekapta a levegő összekötőt a traktorról. -Húzza meg ,kiáltott. Megmozdítottam és persze az egyik kerék még egy picit fordult ,a másik tök satu volt! Azt mondja erre ,most ezt a másikat is fékezze be!! :-)))) Semmit nem csináltam csak tovább mozdítottam egy kicsit és lám az is fogott!! Nevettek ,nem tudták ,hogy csináltam ,de átengedtek!
Ez a finomhangolás jó munka!! Kitartást hozzá!! Mert ugye jó lenne ha a kézifék is ,a lábfék is fogna,meg a fékszelep is megfeleljen az elvárásoknak,tegye a dolgát! Pótkocsis szerelvény vizsgáztatásakor volt ez jó téma!
Ja ilyen ahogy írod. Viszont mire a kézifékkar lenyomja a pedált addigra annyira fel kell húzni a kart, hogy utána meg alig lehet a kézifékkart visszaengedni. Na ennek a finomhangolásán dolgozok.
Állíts rá a kézifékre túl sokat kell mozdulnia a pótkocsifékszelep rudazata ovális furattal kapcsolódik a kézifékhez meg a lábfékhez is egy csapszeggel így tudja mozdítani a pedált
Beletaposol,rögzítődik,aztán a vizsgán megpróbálsz vele elindulni! Ugyanaz ,mint a karosnál! Aztán esetleg lefullasztod,világbajnok vagy! Ha te ülsz a gépbe,berakod egy magasabb sebességbe és akkor ha nem is 100-as a kézid,akkor is lefogatod vele a motort! Vizsgabiztos meg bólogat! :-)))))))