Magam Zetoros lennék, habár traktorosnak az erősen amatőr fajta. Egy kis 3011-es a járgány. Aztán az elmúlt hetekben rámjött (erős biztatásra), hogy lánctalp kellene vagy gumiheveder a hátsó kerékre. Természetesen egy kis plusz tengellyel, két kerékkel együtt.
Namost ezen a fórumon valamikor 2011-ben valaki "lator2" néven (egész pontosan 2011 március 9-én) jelezte, hogy ő csinált 50-es Mtz-re egy ilyesmit. A gumihevedert nagyobb traktorkerékből eszközölte.
Valaki ismeri az illetőt? Van hozzá valami elérhetőség?
Az a legegyszerűbb,mint írod! Mi mindig ,ha nagyon meg volt szorulva ,leszedtük a bölcsőt ,aztán egy nagy dórnival ,tüskével ,kovács fogóval fogva kivertük,megfelelően alátámasztva. Volt ,hogy még melegíteni is kellett!
Melegítettűk lángpisztollyal és egy 10 kilós samuval ütöttük befele de semmi. (Azért befele mert a kartelnél ha ment volna akkor flexel annyit le is vágtam volna, hogy a kartelt levegye.) A gép váza finoman megemelve, hogy ne nyomja a tengelyeket közben.
A perselykihúzóra egy másik gépnél hozott egy szerelő kihúzót.
Meg se mozdult.
Belülre tettem 4 forró varratot elektródával és már ki lehetett ütni.
Ha nem jönne ki azon gondolkozom, hogy flexel elvágom a két persely közt és kap egy hézagolót.
ez az m12 menet úgy látom kevés lesz, iszonyat bele van rohadva a hídba a királycsap. Próbáltam kalapáccsal a blokk felé ütni de nem mozdult semmit se. Palackos melegítővel rápróbáltam, de ilyen hidegben az se segített sokat.
Nagy barbárság valahogy sarokcsiszolóval elvágni majd utólag kiütni velőle? A házagoló kb fullra hiányzik, a vékonyabb vágólap szerintem elférne talán...
kicsit kell játszani az emelővel hogy könnyen mozduljon a csapszeg cső alátét a csavarra és kihuzatod ha kiszakad a menet még lehet nagyobbítani én hetrazárral raktam rá ahokizót simán ki jött
És a régit hogy szoktátok kihúzatni? Ebbe tömör a királycsap, most annyit tettem vele, hogy fúrtam bele egy M12 menetet de nem tudom elég lesz-e az kihúzatni..
Nekem újak lettek belerakva a 820 asba,de nem én állitottam be ,ha nem az adagolós. Kopogósabb is volta a hangja,meg azt vettem észre hogy mintha az adagoló kis fordulaton kb 1500 ig nehezebben nyomná át. Hozzáteszem az adagolóban is lettek elementek cserélve.. Nézelöttem olvasgattam itt a neten erröl dolgokat,és én utánna léjebb vettem a nyomást rajtuk kicsivel. Jobb is lett észrevehetöen!! Kicsit a hideg inditással nem vagyok megelégedve azért irtam azt a kérdést is hogy akkor kisebb vagy nagyobb nyomásnál indul könnyebben.. Igaz a motor még bontatlan 5800 üzemorával,,téhát a kompresszió olyan amilyen,de erö még van benne,és kardergáz is meleg motornál kicsit..
Üdw! Mik a tapasztalatok,, pl egy mtz 820 as motor kisebb porlasztó nyomásnál indul könnyebben vagy nagyobb nyitó nyomásnál?? Gondolok itt hideg inditásnál,igy a téli idöszakban..
Segítséget szerenék kérni királycsap csere ügyben, hogy házilag ki hol szokta felbakolni a traktort, hogy ki lehessen venni az első hidat? Mezitlábas 50-esről lenne szó.
Nah az jo a lenyeg alakitani nem kell a rudazatok is passzolnak a csovek az reszletkerdes mar. En most eroszabalyzot gondoltam kiiktatni es egy masik kis vezertombot berakni es joytick lenne.
Igen befér pont a régi helyére a 80-asba!De a csöveket cserélni kell mert nem egyeznek meg! Egy hete lett kész,nagyon jól dolgozik,egyet bánok,hogy nem hamarabb cseréltettem ki!
Mindegyik csavar teljesen bele volt rohadva, szépen el is szakadtam. Ki tudtam fúrni mindegyiket, menetek is megúszták szerencsére a leömlőn. Milyen csavart tegyek bele? Saválló rézpasztával jó bele?