Az Index cikke:
http://index.hu/gazdasag/vilag/ernst9624/
Hány ilyen eset van Magyarországon is? Saját tapasztalat, dolgoztam Big5-nál, dolgoztam egy hét alatt 80-90 órát más cégnél is. A magyar éhbérnél alig többért. Megéri?
Mindenesetre felháborít, ahogy az Index újságírója kétszer is megjegyzi, hogy mindezért nettó félmilliós fizetést kapott. Könyörgöm, Romániában, ahol az átlagkereset (még) alacsonyabb, mint Mo.-on! Érzésem szerint ő lesajnálja a havi nettó fél millát. Lehetek indexes újságíró???
Meddig hagyják ezt a kizsákmányolást Kelet-Európában? Ez a könyvvizsgáló csaj miért nem keresett 3-szor ennyit, mert az ő "mindezért" keresete egy német vagy angliai Big4 részlegnél egy Assistant 1 (A1) fizetésénél is kevesebb lenne!
Alapállásból logisztikus vagyok. Az első, amit megtanítanak, hogy az emberi kapacitásokkal is számolni kell a munka tervezésekor.* Ez viszont nincs divatban semmilyen cégnél. Ebből jön ki kétféle ember: a workaholic és az idegroncs. Pedig alapvetően csak a határidőket kellene kitolni. Ehhez meg iparági összefogás kellene. Viszont a román nőn nem segített volna, mert a könyvelők határideje törvényben rögzített. Oda több munkaerőt kellett volna bevonni. De vajon miért nem tették? Spórolásból, lustaságból?
Amivel én foglalkozomm, az nem olyan, mint a sales, vagy a marketing, amelyek többé-kevésbé manapság uniformizált dolgok. A mi cégünk kb. 20 fővel komolynak számít a piacon. Kevés emberrel kell megoldani a dolgokat. Mit csinálna egy supervisor? Mi csak baszogatónak hívjuk egyébként. Ja, tényleg, van ilyen nálunk is. Mindenki maga. Van emellett sokezer oldalnyi szabvány, amit figyelembe kell venni, de így is sokminden kérdéses, mert nem taglalja. Emellett a megrendelők 95%-ban az önkormányzatok, ill. az állam. Csupa olyan ember, akikkel nehéz együtt dolgozni, mert pl. pénteken 11-kor már éhesek lesznek, elmennek kajálni, de valahogy nem találnak vissza a helyükre.
Én is tanulok közgazdaságtant, most fogok diplomázni, de összességében azt látom, hogy a manapság kitalált gazdasági, menedzselési eljárások, feladatok remekül használhatóak egy nagy, és előre tervezhető pl. autógyárban. Nálunk más a helyzet, mert mi csak megrendelésre dolgozunk, és az nem úgy működik, mint általában a piac.
Alvállalkozó: jó supervisor mellett nem húzza el a munkát.
Külsős tanácsadó: ha az ügyfél nem tudja, hogy mit akar, akkor lehet, hogy mégis tanácsadó kell hozzá? Aki ugye később a munka elvégzésébe is besegíthet. Persze hívhatjuk pre-salesnek, tervezőnek, akárminek. A lényeg, hogy a tevékenységét kell jól meghatározni.
Ez mindkettő olyan kifogás, amit előszeretettel használnak a cégek, ha nem akarnak "pluszkiadást". Amíg dolgozik nekik vki 14-16 órákat, minek vegyenek fel újabb embert?
"Sokszor az ember maga válik a munka rabjává." Ezt érzem én is. Nekem csak elkezdeni meg befejezni nehéz a munkát. Ha benne vagyok, ki nem zökkent semmi :)
Alvállalkozó: a tapasztalatunk az, hogy a munka kifutását meghosszabbítja, illetve több a hibalahatőség, meg nagyon kevés a jó szakember ebben a szakmában.
Külsős tanácsadó: ilyen nincs nálunk. Nem tanács kell, hanem dolgozni kell, illetve sikszor amiatt sok a munka, hogy a megrendelők nem tudják, mit akarnak, sokat változtatnak, akár a határidő előtt nem sokkal is.
Egyébként nagyon furcsa az egész, mert tulajdonképpen nem köteleznek a munkára ilyen mértékben, és nagyon jók a munkakörülmények. Sokszor az ember maga válik a munka rabjává.
Alvállalkozó? Külsős tanácsadó? Őket csak akkor kell fizetni, ha van munka. Dömping idején bevonhatók, és valszeg ezzel mindenki elégedett lenne. Ez nem indok a túlhajtásra.
Olyasmit csinálok, amit Magyarországon 400-500 ember csinál ( egyébként mérnöki tervezás). Szóval elég speciális a szakma. Emellett, az a nehéz, hogy nincs mindig munka, így a munkáltató nem tud eltartani több embert. Ha viszont van munka, akkor az egyszerre sok, illetve a megrendelő mindent azonnal akar, holott normális munkához fél-egy év is kell.
Nekem erről az a véleményem, hogyha valahol ennyire kihajtják az emberek a belüket, akkor az nem azért van, mert a munkanvállalónak ez az igénye, mert munkaalkoholista, hanem SZARUL van megszervezve a meló, magyarul kevesebb embert foglalkoztatnak, mint amit az elvégzendő munkamennyiség megkíván, és mindezt pusztán költségspórolásból, mert az a hülye dolgozó úgyis elvégzi egyedül is a 2-3 emberre méretezett munkát......
A munkavállalókhoz így hozzáálló munkáltatókat szimplán seggbe kéne rúgni, de nagyon.
Én is voltam hasonló helyzetben, bár az nem volt ennyir e durva. Az elmúlt kb. 5 évben sokkal többet dolgoztam,mint az átleg. Volt egyszer, hogy kb 6-7 hétig minden nap úgy 14-16 órát. Reggel 7-kor keltem, mosdás, irány a melóba. 8-tól dolgoztam kb 11-12-ig. Haza, fürdés, alvás 1-től. Kajálás fullban a melóhelyen. Mondjuk napi 14 óra X 5 nap = 70 óra, de mivel a hétvégén is dolgoztunk, ezért 14 X 7= 98 óra. HETENTE! 3-4 hét után már teljesen kimerültem. Szívtájéki fájdalmaim voltak, a fejem rendszeresen fájt, az emésztésem katasztrófális lett. Ülő munkát végzek, így a hátam is fájt már, illetve szinte beálltak az izmaim a felkaromon, a vállaimon. A lábaim megdagadtak, pedig sosem voltam erre hajlamos. Egyéb hátrányok még, hogy leépülnek a kapcsolatok. Az ember visszautasítja a haverok sörözését, kirándulásokat, a párkapcsolata is tönkremegy, és én nagyon sajnálom azt is, hogy Anyák napján is csak este 10-re mentem haza. Virágot vittem, de Anyám már szinte sírt. Csomó kaját is csinált, amik persze kihűltek, és nagyon rosszul jött ki ez az egész.
Amikor nem volt ennyire durva hajtás, akkor is kb. 50-60 órát dolgoztunk hetente. Sport, filmek, könyvek, kirándulás.....nuku. A fáradtság miatt már az ember a szexet se kívánja.... Nagyon gáz. Egy idő után rájöttem, hogy ez már betegség, és, hogy én ebben szenvedek. A melót kicsit visszavettem, de a megszokás nagy úr. Ott ültem a gépem előtt, és nem dolgoztam, de ezt az időt kitöltötte a net, tehát magamra vagy a kapcsolataimra nem lett több időm.
Részben még mindig szenvedek ettől, de azóta már viszonylag rendszeresem teniszezem-túrázom, ami nagyon sokat segít, illetve a legnagyobb változást a fiam születése hozta. Akkor változott meg teljesen az életem. Mostmár minden nem max fél 7-kor otthon vagyok. Akkor is, ha sok a munka. Nem érdekel. A fiammal játszom, aztán megfürdetem, eszünk, és én fektetem le. Elegem lett abból, hogy a rengeteg munka tönkretesz. Így pedig semmi értelme.
Ha valaki ilyen "betegségben szenved", akkor abból mindenképpen ki kell szállni, akár a munkahely elvesztése árán is. Kiszállni amúgy csak fokozatosan lehet. Pl. minden héten elmegyek úszni, teniszezni...stb. Ha nem 25, akkor 30, 35, de legkésőbb 40 évesen teljesen kiégett ember lesz, és az ilyen halálos eset sem lehetetlen.
Mint gyakorló munkamániás, azt gondolom, hogy jogos volt a cég megbüntetése. Viszont figyelembe kell venni, hogy az a kényszer, amit a nő érzett, az ő belső kényszere volt. Hogy mennyire felelős a saját haláláért teljesen jogos kérdés. Sokmindent tehetett volna: felmond, elmegy szabadságra, beteget jelent. Mivel előtte sem rossz helyen dolgozott, valószínűleg nem volt rossz szakember, és az önéletrajza is impresszív lehetett. Tehát könnyen találhatott volna másik állást.
Az indexes újságíróról nem szeretnék nyilatkozni, már nagyon régóta selejtbulvárra váltott az index az elitbulvárból. Ebben a "szektorban" ez a felhozatal. A havi félmillió HUF tényleg nem túl sok pénz egy ember életéért, szerintem ezt próbálta hangsúlyozni (csak megfelelő kvalitás híján rosszul).
