Én használtan vettem a gépet, nem a gyári volt benne, de amúgy sem jó, kisebb mérető (Ah) volt benne.
Most a fene tudja mi van benne, de ezek szerint mindegy is, mert tuti nem megfelelő.
A generátorfedél tömítést megnéztem az oem-en, 3500 pengő. Ez sajnos most szopacs, de ha rendesen megcsináltatom, akkor 9-10 évig megint jó lesz elvileg, illetve akár tovább is, mert én jellemzően nem megyek átlagban évi 5 ezret.
Akksi ügyben: Nálam a gyári szerelés YUASSA volt , amit 9 évesen 48 ezer km-nél cseréltem , pedig gyakorlatilag semmi baja nem volt ,csak az aktuális tavaszi túrámra már nem mertem elindulni vele , nehogy a "hirtelen halál" beálljon nála valahol .
Ezek után természetesen a következő is ugyan ilyen lett , már nem emlékszem mennyi volt , de nem az olcsó kategória... És most hazahozott Szerbiából töltés nélkül , itthon ment rá rögtön a csepptöltő , úgy látom nem is viselte meg a dolog.
Ezt nem mondta, de azt igen, és ez nagyon meglepett, amikor megkérdezte, mennyiért vettem a tavasszal az akkut. mondom olyan 10-11 körül, mert akciós volt, de amúgy sem volt nagyon több. Azt mondta, akkor biztosan vacak van benne, mert a jó és rendes akku az olyan 30 körül van, a minden más csak tönkreteszi a fesszabályzót idő előtt.
Meg volt kis szakmaiság, amúgy igaza is volt. Mondtam, hogy a tekercs és a blokk között (tehát testzárlat) 5,4 MOhmot mértem minden tekercsen. Mondta az kicsi, de azért egyforma, mert a tekercsek fél Ohmos ellenállása ilyenkor majdnem mindegy is, a három tekercsvég így gyakorlatilag ugyanaz, így ha egyet mérek, akkor az ugyanaz lesz mintha mind a hármat mérném.
Azt is mondta, amit én neked a múltkor, ha az egyik tekercs rossz, de még-még működik, akkor a a másik két fázist is lehúzza, és nálam bizony a gépkönyv szerint (mert azóta megnéztem) 5 ezer fordulaton 42 V váltófesz. kéne legyen vagy több. Nekem 37, 37, 33 V van, vagyis tényleg az egyik rossz és lehúzza a 42 V-ról 37 V-ig a többit is. Tankönyvi az eset, pedig az idényből van még akár két hónap is, vagyis én már csak az utcában keringek szerintem.
A te példádból okulva rámértem az én motoromra is, a három fázisból az egyiken kevesebb a feszültség mint a másik kettőn, azok tök szimmetrikusak.
Az ellenállások is szimmetrikusak, igaz, nem tudom, hogy mi a jó érték, mert hogy a tekercs és a test között egyformán 5,4 MOhm, az akár jó is lehet, de a fene tudja.
Nekem a saját elveim is fontosak, és mivel látom, hogy MÉG kisker (anyag-) áron is mennyibe kerül az, amit eladni akarnak nekem, ilyenkor jön meg a "kedvem" a barkácsolásra.
Amúgy a vasanyag ára olyan 2000-2500 forint, az ívhajlítóban a munka olyan fél óra, volt mondjuk 4-5 db. elektróda (meg az áram, amivel ezt a mennyiséget elhegesztettem), meg festék valamennyi.
Ha valaki nagyban csinálja, egyből sablonban lehajtogatja, hegesztés után sem játszik a festékszórással, hanem gondolom belemártja valami nem túl nagy edénybe, jobb esetben a porfestőben ripsz-ropsz megcsinálja. Én meg legalább megégetem a kezem a varrattal.
Tök jó , ha az ember ezt-azt megcsinál a gépen , nem is csak a spórolás , hanem a sikerélmény is fontos , és nem utolsó sorban ,így olyan lesz , amit elképzelsz ideálisnak.
Akkor az biztosan jó. Egy nap, vagy egy este alatt úgy sem merül le.
Most készítem az oldaltáska tartót, ma lett meg az összes hajtogatás és hegesztés. A gyáriért a 30 ezret sajnálom. Ha megérné, vagy lenne benne annyi anyag és munka akkor nem, de így... Pláne, hogy látom azt, mennyi anyag kell bele. Tudom, a munkabér megbolondítja az egészet, de ennyi akkor sem ér meg.. Most indulok kicsit megcsiszolni és lefújni az alapozóval.
Akkor ezt tekintsd ideiglenes megoldásnak, mert lemeríti az akkut.
Nekem ilyen volt a robogóban, igaz, annak az akkuja is kisebb, de hetek alatt lemerítette a 4 Ah-s akkut. Nem teljesen persze, csak úgy, hogy az önindító már nem tekerte meg a motort.
Kivéve ha a mérő+töltő kombód kapcsolós, mert akkor jó akár így is.
Az szuper időpont , reméljük marad a "színskála" addig , de nekem is kétségeim vannak , romlanak a kilátások mindenfelé , pedig még én is szétnéznék kicsit valamerre.
Mentem 300 km-t tegnap , feltettem a műszert , valóban ingadozik a töltés , de szigorúan 14,5 és 14,8 között mozgott az érték.
Én szeptember első hétvégére időzítettem egy hosszú hétvégés horvát tengerparti motorozást.
De most nem vagyok biztos benne, hogy összejön.
Amúgy szerintem nem lesz baja a gépnek, mert eleve olyan ember csinálta a generátort, aki már látott ilyent, ergo nem csinál hülyeséget, és ez igaz a fesszabályzóra is, ha mérte és mondta, hogy jó, akkor jó. A bizalom a lényeg.
Most szakad az eső , de előbb-utóbb valami próbakört csak be kell mutatni , de előtte még a feszmérőt is feldobom a kormányra , mégis csak egyenes adásban nézzem esetleges halálát :-)
Ráadásul a járvány is erősít , tengeres népség , lassan csak a Horvárok maradnak , ahová egyszerűen menni lehet , viszont ott majdnem rendes nyári forgalom van , nem igazán kedvez a motorozásnak.
13.éve tanyázom ebben a csapatban , néha vannak kilengéseim , egy-egy nyilt nap , vagy tesztmotorozás , de mindig jó visszaszállni a Versysre ,és akkor nem kell még 2 millát beletolni a motorozós projektbe sem :-)
Persze a 12 év , meg a 70 ezer km azért jelzi , hogy előbb-utóbb lépni kell ilyen téren , de még a tuti utód sincs kiválasztva.
Rengeteg az eladó , de nagy részük Olaszból behozott , visszatekert ütött- kopott , sómart járgány.
Ahogy nézem , az enyém 2008-as , 70 ezer km , full sérülésmentes egy gazdás , 1 és 1,1 között lehetne eladni tán...
Uhh, jó rég nem voltam már itt, rendesen átalakult a paletta bár Franky látom te keményen tartod a frontot, Lappát is láttam pár oldallal ezelőtt, azért vannak még ismerős nevek :)
Idén még Versyseztem, mert a kedves vírus hatására nem mertem belevágni az új motor projektbe, de szezon végén majd felrakom hahu-ra a Versyst, aztán meglátjuk merre tovább. Soha nem látott mennyiségben eladóak most a kisversysek, kíváncsi vagyok mit tudok kapni majd az enyémért.
13,8-14,4 V között adja meg mindenki. A japó ezek szerint a túltöltés elkerülése miatt az alsó határt célozta meg. A tiéd ezek szerint meg a felső határon, de BELÜL van.
És pontosítanék, amit mértél, az nem rossz, csak az én gyárimhoz képest tűnik magasnak.
Telefon megvolt már , azt mondja jó az , bőven benne van a tűrésben.
Aztán mail ment a tatabányai cégnek , ahol a mosfeteket gyártják , ott is leírtam a sztorit , meg a mért adatokat , hogy vegyek-e náluk fesszabályzót megóvandó az új tekercselést.
Felhívott a fickó , nagyon rendes volt , és fél órát beszélgettünk a fesszbályzók rejtelmeiről , és a végén ő is azt mondta , jók ezek az értékek , nem kell ide most fesszabályzó , de tegyek fel műszert , hogy lássam mit csinál éppen a rendszer.
( persze , ha túltölt , azt sem biztos , hogy éppen figyelem , vagy észreveszem , de ha meg elég a tekercs , azt már ba...hatom megint )
Persze miért pont ebben a témában ne oszlana meg az emberek véleménye , elég vegyes a -tól -ig határ , amiket ma kiderítettem a töltéssel kapcsolatban , de marad egyenlőre , csak fura , hogy áprilisban mértem itt az én motoromon valakinek , és akkor még 14,4 V volt ugyan ezzel a fesszabályzóval , de a gyári generátorral.
A feszmérőt mindenképpen felszerelem , van is itthon.
Az én gyári állapotú töltésrendszeremnél az akkusarukon mérem a 13,9-et.
Mondjuk hazudok, mert a töltőfeszültség nem közvetlenül az akkura megy, hanem egy relén keresztül az akkura, aminek a vezérlője a motor indulásakor kap feszültséget és akkor húz be a relé és kapja a feszültséget a mérő.
Ne sokalld! 15,0 vagy 15,5 V-ig teljesen rendben van minden. Én inkább örülnék, hogy megvan minden tized volt. Ha az akkun mérsz ennyit, attól még könnyen lehet, hogy a gyújtáskapcsoló után már csak 14,0-14,5 V marad (vagy még kevesebb). Sok múlik a csatlakozókon, hogy mennyire koszosak, korrodáltak. Be kell szerelni egy feszmérőt, akkor menet közben is látszik a feszültség ingadozása (mert bizony ingadozik)