Az a vérengzés amit Kádár művelt fel sem ér azzal amit (vélhetően) István tett. Legalábbis a törvényeiből ez derül ki. Ideológiai kérdésekben nincs vita. Itt siklottak félre a dolgok. A keresztények a középkor komonistái.
Istvénnal kapcsolatban az a benyomásom, hogy tényleg elhitte, pontosabban a családja, az idegen papság, valamint a felesége külföldi környezete elhitette vele, hogy itt elsősorban ideológiai kérdésekről van szó, amikor valójában ez - is - kőkemény geostratégiai játszma volt. A kérdés, hogy Bizánc vagy a Birodalom érdekkörébe kerülünk-e? A térítőmunka csak az intro volt. A művet már apja lefektette, szerintem erősen elhibázva, István kényszerpályán mozgott. Az 1030-as támadás után talán felnyílt a szeme, de akkor már késő volt volt. A fia nemsokára halott (?), Vazul szintúgy (?), fiai idegenben (?). Aba Sámuel mögött nincs haderő, Orseolót tiszta szívből nem tudta támogatni, fia több nem volt, más jelölt aligha. Maradt Szűz Mária...
Kádár kevésbé volt naív, enyhén szólva... Ő tudatosan, és számítóan jött. Hatalmát részben pont a forradalomnak köszönhette, hisz ellenkező esetben tán még öt évvel később is Angyalföldön ülésezett volna pártbizottságával. Aztán, amikor a szovjetek visszautasíthatatlna ajánlatot tettek neki, nem tudott nemet mondani. A "forradalom jobbra tolódása" részben utólagos magyarázkodás volt. Az elsődleges vetélytárs Nagy, őt félre kellett állíteni, no meg a szemtanúkat: ők voltak az '56-os hősök, a Pesti Srácok. Végezték is ám ki őket, szép sorban, aztán Nagyékat is. És egyre inkább úgy tánik, főként nem szovjet parancsra. Ezek a bűnök letörölhetetlenek. Kádár inkább ezt követően lett egy kicsit "normálisabb", szociáldemokratább jellegű, de a bűn az csak bűn marad! :-((((((
"De ehhez szukseg lett volna egy valodai munkas-paraszt egysegkormanyra, a komcsiknak meg eszuk agaba nem volt kiegyezni a parasztsaggal."
A slepp nálunk mindenkor gyári hibás volt. '44-'45-ben a nyilasok földosztást ígértek azok között, akiknek sikerül kilőni egy szabálytalanul közlekedő T-34-est. Ennek még annyi eredménye sem lett, mint a bolsevikok módszereinek, akik Lenin barátukkal ellentétben azonnal szövetkezesítésbe kezdtek a hatalomrajutás után...
"elgondolkoztató, hogy ha Károlyi és a komcsik helyett egy kompetens kormányunk lett volna, akkor még a márciusi helyzetből kiindulva is mit lehetett volna kihozni. "
Az viszont, hogy nem volt ilyen kormányunk, már az egész magyar politikai osztály csődjét jelentette. Nem csak a Károlyi & Co.-é.
Amúgy már októberben kellett volna hazahozni a katonákat (addigra bolgárok és törökök kiváltak és látszik, hogy a német hadseregnek is harangoztak, tehát esély sincs a világháború megnyerésére)
A hadsereg vezetese ebbe nem ment volna bele.000
és békekötés előtti leszerelés (ilyet ki hallott már?) helyett sündisznóállást foglalni a magyar határok mentén (kivéve osztrák végek).
Sajnos Karolyi es bandaja meg Padova elott dontott a teljes leszerelesrol...
Keves volt a TK tamogatottsaga nagyon. Meg az eszaki hadjarat csucspontjan is tortentek dezertalasok boven, ha a katonak ugy gondoltak eleguk van egyszeruen csak hazamentek.
-- Persze, mert mire megindították, addigra két hónapja csinálták a terrort, az meg kinek hiányzott?
Az biztos, hogy a romanok megfogasahoz es visszaveresehez kellett volna egy jol felfegyverzett, legalabb 3-4x akkora szekely hadosztaly megerositve tiszantuli parasztalakulatokkal.
Ehhez mar valszeg eroszakos sorozas is kellett volna.
-- Hát igen, márciusban a magyar létszám sehol nincs, de elgondolkoztató, hogy ha Károlyi és a komcsik helyett egy kompetens kormányunk lett volna, akkor még a márciusi helyzetből kiindulva is mit lehetett volna kihozni.
Amúgy már októberben kellett volna hazahozni a katonákat (addigra bolgárok és törökök kiváltak és látszik, hogy a német hadseregnek is harangoztak, tehát esély sincs a világháború megnyerésére) és békekötés előtti leszerelés (ilyet ki hallott már?) helyett sündisznóállást foglalni a magyar határok mentén (kivéve osztrák végek).
De ehhez szukseg lett volna egy valodai munkas-paraszt egysegkormanyra, a komcsiknak meg eszuk agaba nem volt kiegyezni a parasztsaggal.
Keves volt a TK tamogatottsaga nagyon. Meg az eszaki hadjarat csucspontjan is tortentek dezertalasok boven, ha a katonak ugy gondoltak eleguk van egyszeruen csak hazamentek.
Persze a cseh oldalon is ugyanez ment. A TK hadseregevel szvsz az volt az elerheto maximum, amit kihoztunk katonailag, a csehek is folyotonosan ellentamadtak.
Bar Stromfeld meg tervezett egy dunai atkelest is, amivel bekerithette volna a cseh hadsereget, de kerdeses sikerult e volna neki.
Az biztos, hogy a romanok megfogasahoz es visszaveresehez kellett volna egy jol felfegyverzett, legalabb 3-4x akkora szekely hadosztaly megerositve tiszantuli parasztalakulatokkal.
Ehhez mar valszeg eroszakos sorozas is kellett volna.
Talan a Budapesti, Salgotarjani, Miskolci munkassag el tudta volna intezni a cseheket, legalabbis egy stabil vedheto hatarvonalat kialakitani.
De ehhez szukseg lett volna egy valodai munkas-paraszt egysegkormanyra, a komcsiknak meg eszuk agaba nem volt kiegyezni a parasztsaggal.
Csak arra akartam utalni, hogy amennyiben arra kéred az úri közönséget, hogy a trianoni, kora újkori stb. témákkal menjenek át más topikokba, akkor én felmosóronggyal a kezemben fogok készen állni, hogy bármikor takaríthassak. :)
De ha azt mondod, hogy semmi probléma ezekkel a témákkal, akkor én nem lépek közbe csak azért, hogy moderálnivalót találjak magamnak.
Egen. A komcsi hatalomátvétel ebből a szempontból önmagában még nem volt baj; sokan nagyon bíztak bennük és végre valakinek volt tömegtámogatása. A baj csak az volt, amit aztán a hatalom birtokában csináltak - az viszont nagy baj volt.
De szerintem honvédelem címszó alatt lehetett volna mozgósítani, ha kezdettől az az álláspont az őszirózsás idétlenkedés helyett, hogy Monarchiát feladjuk, de magyar határt kőkeményen megvédjük. Az antant álláspontján nagyon nem változtatott volna ez egymaga, de ha mellé tudunk tenni egy cseheknek adott zakót és a románokat akárhol meg tudjuk állítani (legkésőbb Tisza, de az már nem valami nagyszerű nekünk), akkor lehetett volna keresnivalónk. Talán. De ehhez sokkal hamarabb fel kellett volna eszmélni, nem mikor már nyakunkon a kés.
Egy másik,elfelejtettem milyen könyvben ezt részletezték is,és úgy emléxem (nagyon régről) hogy mind darabra,mind össztonnatartalomra nagyobb volt az angol hajóhad. Tűzerőben,és nagy hajókban álltak rosszabbul,de a spanyolok a rossz ellátás miatt (a kevés lőszer is rossz helyen volt) nem tudták ezt az előnyüket sem kihasználni. A végerdmény meg magáért beszél.
Kevered Don Juan de Austriát (V. Károly törvénytelen fiát) Álvaro de Bazánnal, Santa Cruz márkijával. Az előbbi vezette Lepantónál a keresztény hadakat, és az utóbbi volt az, aki megszervezte az Angliába induló flottát, de meghalt, mielőtt a flotta elindult volna. A "százéves, szenilis herecg" márki volt ugyan, és csak 62 éves, de kora legnagyobb tengeri stratégái között tartották számon - még az angolok is. Meg is könnyebbültek, amikor megtudták, hogy nem Santa Cruz vezeti az Armadát:)
Most olvasom az "Őrségváltás az Óceánon "c. könyv 166. oldalán: "Minden hozzáértő tudta hogy-még a készülődő új,roppant spanyol Armada erejének figyelembe vételével is-Anglia flottája a legerősebb az atlanti térségben." Stb. Erdődi János könyve.
Nem király, hanem csak herceg volt Tengerész Henrik, és az "iskolája" nem iskola volt, hanem inkább egy tudományos műhely. A sevillai Casa de Contratación iskolája viszont szabályos iskola volt, többszintű képzéssel, kialakított tanulmányi renddel.
A vacak tüzérséget az angolk mondig sok bátorsággal pótolták ki. Don Carlos (vagy ki a fene) (Ausztriai akárki?) halála után az angliába induló flotta élére 1 százéves,szenilis herceget állítottak,aki el is patkolt a hadjárat elején. A részleteket mindjárt elő is keresem. --Már itthon vagyok.
Szia, ugyan nem magyar téma, és a topik céméhez nem is illik de az első tengerész iskola Portugál találmány, akkor a spanyolok ezt inkább ugatták. A király mellékneve is Tengerész.
Persze, Doria flottája megvolt. 1528-ig francia és pápai szolgálatban, 1528 után pedig spanyolban. Andrea Doria megkapta a Capitán General de la Mar címet, flottáját pedig betagozták a spanyolba. Szóval önálló egységként teljes létszámban soha nem operált.
"A legendákkal ellentétben az angol flotta erősebb és nagyobb volt a spanyolnál. Ráadásul hozzáértő kalózok irányították."
Az a baj ezzekkel az udvariatlan legendákkal, hogy levéltári források alapján állítják azt, hogy a 16. században még a nem létező Hollandia flottája is nagyobb volt az angolnál... Egyébként valóban hozzáértő kalózok irányították. Mint ahogy a spanyolt hozzáértő tengerészek. A tények makacs dolgok:) Spanyolországban alapították meg a modern kor első hajótisztképző iskoláját Sevillában, a spanyol flottához köthető az első haditengerészeti katonai egység kialakítása. Sőt, VIII. Henrik a franciák ellen készülő angol flottának a spanyolok által használt hadrendet írta elő. És hogy még tovább csavarjunk a dolgon: 1588-ban az Armada ellen készülő angolok spanyol, portugál és baszk hajósokat és tüzéreket vettek fel, mert képzettebbek voltak az angoloknál...
A Doria féle flotta csak megvolt! A legendákkal ellentétben az angol flotta erősebb és nagyobb volt a spanyolnál. Ráadásul hozzáértő kalózok irányították.