Összetartozunk búgta melankolikusan a miniszterelnök, s ezt hallván a hallgatóság szívébe belemart a jeges rémület. Jaj, csak azt ne! sóhajtották némán a jobb érzésű meghívottak és a közszolgálati televíziók szerencsés (?) nézői. A fényes külsőségek közepette megrendezett állami díszünnepségen a műsorvezető külön-külön köszöntötte a megjelent közjogi méltóságokat, magas vendégeket. A protokoll illemszabályainak megfelelően vastapssal köszöntöttek mindenkit, csak Sólyom Lászlót nem.
Gyurcsány Ferenc rajongói, üzletfelei, lekötelezettjei nem tapsolták meg a Magyar Köztársaság elnökét. Sokatmondó hallgatásukat nyilván ők a civil kurázsi újabb felemelő megnyilvánulásának tartották, mindenesetre sem Nyakó István, sem Lendvai Ildikó nem sipítozott-sápítozott neveletlenséget, bunkóságot, a művelt világ megvetését kiváltó szégyent emlegetve.
Ilyen felvezetés után még sokkal visszataszítóbbnak hatott a szocialista miniszterelnök mélabús szenvelgése az összetartozásról. Miféle gyomorforgató képmutatás ez? Gyurcsány Ferenc, a nagy összetartozó még azt a Sólyom Lászlót is hajlandó embertársának tekinteni, akit az összeválogatott szoclib elit megvető némasággal üdvözöl, hátha ebből majd aztán megtanulja, hogy kivel kell kezet fogni és kivel nem.
De Gyurcsány kegyes és nagylelkű. Ő az államfővel való összetartozásig is hajlandó leereszkedni, mi több, mérhetetlen szerénységében még a magyar néppel is képes sorsközösséget vállalni egy szónoklat erejéig. (...)
1 A színművészet újabb diadala! Jelentkezzen, aki egyetlen szótagot is hitelesnek talált, a bármilyen (nagyon lényegtelen) megszólítású éppen most regnáló min. eln. beszédében. Minden betű és azt kisérő gesztus olyannyira álságos volt, hogy tisztelet a szövegíróknak és annak, aki ezt ilyen jó ritmusban képes volt -látható segédlet nélkül "előadni" (hacsak nem fülbeépített súgógép segítségével) ez akkora mutatvány volt, ami elé oda szokták állítani a rendfentartókat, hogy karlengteve ordítozzanak, menjenek innen emberek, itten semmi látnivaló nincsen. Ez egy perfekt cirkuszi mutatvány volt. Hatalmas szemfényvesztés. (Nagy szégyen arra nézvést, aki egyetlen hangját is tudatába engedte.)
2. Az idézett blogban előforduló, megható, gasztronómiai részlettel kapcsolatban számos háziasszony öszedugta a fejét. Csak úgy koppant. Hogyan lehet csirke és marhahúst egy főzőtértben fogyaszthatóvá tenni!? ( Ahogy Klára asszony szereti...)
3. Nagygyűlésekre azért van szükség, hogy a fotelforradalmárok mellett, láthatóvá válhasson az az elkötelezett sokaság, aki legalább ennyit hajlandó vállalni, hogy a papucsát utcai cipőre váltva, felkeressen (ráadásul az ország bármely pontjáról, nem kis utazási áldozattal) egy helyet és ott a programmal, szónokokkal és a jelenlévőkkel közösséget vállalva -ma már tudjuk, kockázatokat is vállalva- jelen legyen. (Az "Álomvédelmi" cinikus megközelítésével emiatt nem értek egyet.)
Más kérdés, hogy mi hangzik el a gyűléseken. Ki mennyire meri feszegetni a jogállam -amúgy már megtépázott- kereteit. Kínál e megoldást. Avagy legalább utal e azokra az alternatív javaslatokra, amelyet a demokratikus országgyűlésben rendre még megvitatásra sem méltattak. (tárgysorozatbavétel elutasítva)
Kevesen tudják, hogy létezik egy szakértői erő, emely képes lenne szembe menni, másik lehetőséget kínálni, e reformnak álcázott, végső tömegoszlatási és kiváltságteremtő maffiaharcban, hatalmát mergszilárdítani készülő, mindezt már nagyban meg is valósító politikai és gazdasági csoportta.
Igy van .Okosan,szivhezszoloan kell kommunikalni.De szerintem a legnagyobb hatast mindeg a sirankozas teszi a valasztokban.Nem a tamado,hanem a "rinyalo".A megtamadott,jogaiban megtiport,megalazott elnyomott szerepben tetszelgok a nyerok a "szappanoperakon nevelkedettek nep"szemeben.Van erre pelda jo boven.Valami ilyesmit kellene produkalni.Egy a baj itt.Az hogy a jobboldalnak nem sajatja ez a fajta kommunikacio,illtv ha csinalna elhiteltelenedne.Uhogy,maradnak a tiszta szivu,oszinte hivek.A szappanoperak rajongoit ezert nem tudja OV atcsalogatni.Mert nem tud hazudni.
ígyurcsány egy tehetséges ripacs, akinek a brazil szappanoperákon meg a legrosszabb hollywoodi giccsen felnőtt populáció elhiszi a könnyeket és az őszinteséget.
Az ellenzéknek ehhez kellene alkalmazkodni, de Orbán tökkelütött korszerűtlen politikájával ez nem megy.
Ez mind tökéletesen igaz. Egy aprócska baj van vele. Hiába van így. A nemcsak funkcionális, hanem pszichológiai analfabéta nép, két pofára zabálja a hazug ripacs show-t. Ma megközvéleménykutattam. E van, és bár nem kell szeretni, de egyfelől okos elemzésekkel hatástalanítani kell, másfelől alkalmazkodni kell hozzá, és valami hasonlóan szívhez szólót, de amennyire csak lehet igazat, egy értelmes ellenzéknek ezzel szembe kell tudni állítani.
Szinészi képességei helyett most inkább tévedhetetlen történelmi ismereteit villogtatta. amikor kijelentette az 1848-as forradalomról, hogy az nem is volt az.
GYF kisertetiesen hasonlit Piszkos Fredre.Amihez hozzanyul,bemocskolodik,akiket szeret,azokat megutaljak,amit csinal viszolyogva,undorodva figyelik. Pedig meg tisztelni is lehetne,ha oszinten csinalna okorsegeit,de minden mozdulatan latszik a mesterkeltseg,a visszafogott szorongas a bakitol,a performance-ok kozben a "vajon jol csinalom-e" kerdo kis gesztusai es lapos oldalkitekintesei,az asztal alatt Singer-varrogepszeruen jaro lab,mindez egyutt a professzoros all a kezben tartassal,felsobbrendu lekezelo vigyorral,a mutatoujj gyakori hasznalataval es a laza oldalkonyoklessel.Inkoherens,disszonans,vagyis,sajnos, fajdalmasan es nyomasztoan hiteltelen.Mozdulataiban is hazudik ez a szegeny ripacs.Aki latta a tegnap,ahogy enekelte a Kossuth notat,milyen patosszal es elhatarozottsaggal,mintegy a futtykoncerttel hosiesen szembeszallva,ahogy a nyakan az erek kidagadtak,mintha egesz eddigi eletenek alaphangjat a Kossuth-nota adta volna...Szerettem volna szolni neki: Miniszterelnok ur:ne eroltesse,nem all jol.Nem all osszhangban Onnel,az eletszemleletevel,eddigi eletutjaval,a magyarsaggal szemben eddig elkovetett gazembersegeivel.Nagyon disszonans.Annyira hiteles csak,mint kurvak szajabol az Ave Maria...
Újabb színjáték volt a Gyurcsány beszéd a Művészetek Palotájában 15-én este 8-kor.
Összetartozunk! - mondta I. Nagy Fletó kb 50-szer a beszédében a rá jellemző stílussal, mint aki nem 100-as. Szájára merte venni a határon túli magyarokat, akikkel szintén összetartozónak érzi magát, magukat, magunkat.
Ja és ne is térdepeljen, meg ne fikázza mindazokat akiknek nem ő a példaképe. Főleg pedig ne hazudjon. Nem kell túlbonyolítani sem és arról beszélni, hogy Totó kutya is nagyon fél a sok rohadt "nácitól", akik minden baj forrásai. Alany, állítmány elég lesz:)
Konkrét tudomásom van arról, hogy áprilisban a pólus városokba érkeznek az első ázsiaiak. Így pl Székesfehérvárra csak az első hullámban 200 mongol jön, akik egy évig laktanyákba fognak lakni és magyarnyelvet tanulnak, utána szakmát kapnak!
Tiltakozom, hogy mindezt a mi megkérdezésünk és beleegyezésünk nélkül, a mi adóforintjainkból, a mi megnyomorításunkból hajtanák végre!
"...Csak az erkölcsi alapodat vontam kétségbe, ha szocinak tartod magad. A szocik elődjei (sőt némelyik mai szoci tevőlegesen is, nameg országvezetőként is) kényszerítették az embereket (zsarolással), hogy jelnetsenek másokról. ..."
Bírom ezt az álszentkedést. Mintha minden rosszat a szocializmus építői az un kommunisták találtak volna fel. Az előttük levő időben soha nem voltak se kémek , se besúgók, akarjátok hinni, vagy hitetni. Cöcö...
"Szeret körbezárt területen beszélni úgy,hogy a nép ne is hallja"
Tévedés. Gyurcsány ezért beszél válogatott közönség előtt, hogy ne fütyüljék ki. Amúgy meg azért beszél, hogy ellopja a show-t Orbántól, azaz ne Orbánról, az ellene tüntetőkről szóljon csak a nap, hanem őróla is, főleg róla.
Ráadásul - ha balhé lesz - ezt úgy teheti meg, hogy az ő színhelye a nyugalmat, a "méltó" ünneplést fogja sugallni, szemben az ő ellene tüntetőkkel.
És a nép, nemhogy nem fogja hallani, de egyenesen jobban, többet fogja hallani, mert őt, egy jó időpontban az összes média közvetítetni fogja, szemben Orbánnal, akit nem, és akit majd megvágva, előnytelenül szerkesztve, negatív képekkel fognak bemutatni.
A szomorú poén az, hogy Orbán hiába mozgósít akár százezer embert is, szerez akár 1 millió nézőt a Hír TV-ben, az semmi Gyurcsány egyszemélyes show-jának 4 millió nézőjéhez, az aznapi, és másnapi ballib elemzők, tévék, újságok, rádiók manipulációihoz.
A Fidesznek fel kéne végre ébredni, hogy nem nagygyűléseket kellene tartania, hanem szívós és vonzó szakmai, politikai munkával, alternatív javaslatokkal, új imázzsal beszivárogni a passzív lakosság tudatalattijába.
A nagygyűlések szart se érnek, nagy, üres beszédeket a hülye is tud tartani.
A nagygyűlések egyenesen károsak: frusztrálnak, a vége után az üresség, a tehetetlenség járja át résztvevőit.
A nagygyűlés azt az illúziót kelti, hogy nem kell se politikailag, se privátim megdolgozni azért, hogy boldoguljak.