minket ugyan nem érint olyan mértékben mint tieteket, mert mi az utcafront felé lakunk, de szerintem félreértelmezitek a honlapon látottakat. Ugyebár a mellettünk lévő parkolóról van szó, DE: annak nem az egész részéről! jelenleg csak a feléről szól ez a beépítési terv, ami azon a honlapon szerepel. pontosabban a béke úthoz közelebb eső feléről van szó. ki is van feszítve a parkoló közepén egy piros szalagszerű valami. A másik felére ki van rakva egy magánember neve és telefonja, mert azt még egyenlőre tudtommal árusítják. Arra a telekrészre a honlapon látható ház tükörképe fog felépülni, tehát összességében valóban olyan lesz a ház, ha elkészül mint a miénk.
Valahogy így fog kinézni majd, jelenleg a satírozott részt építik fel a fél telken.
És főleg akik alsóbb szinteken laknak, teljesen be fog sötétedni a lakásuk! Szerintem a házunk legtöbb lakója nem is tud erről.
Szerződéskötéskor mi elkértük a Petneházy kft.-től az önkormányzat rendezési tervét, azon az szerepel, hogy az Y-ház tükörképe épülhet meg a szomszédos telken. Úgy egy nagy zárt udvarunk lett volna azon az oldalon, ami ugye kétszer akkora, mint most, és kétszer olyan messze lettek volna a szemközti lakások. Hogy lehet, hogy más ház épül oda??
Kapott még valaki abból a építési tervből?
Ha összefogunk, meg lehet ezt vétózni valahogy? Még el sem kezdődött az építkezés. Van valakinek ebben tapasztalata?
Javaslom megtekintésre a http://www.homesystem.hu/home_petne.html linket. Itt található, hogy milyen lesz a mellettünk lévő üres telken épülő ház. Vagy hibás a helyszínrajz feliratozása, vagy le szeretnék zárni a bal oldali belső udvart. Ami nagy szívás lenne.
Ti is kaptok a Díjbeszedő Holdingtól hellyel-közzel számlákat? Ezek milyen számlák, és miért kell még ezt is kifizetni? Azt gondoltam, már minden hátralékot rendeztünk. Most épp egy 26000-es számla jött. Kezdek komolyan aggódni ezek miatt a semmiből jövő befizetendő dolgok miatt.
Én is ott vettem fel hitelt. Igaz már a felvett hitel felét kifizettem, de nem nagyon vettem észre, hogy bármi inkorrekt dolog történt volna a bank részéről.
valaki olvassa / nézi még ezt a fórumot egyáltalán? Kérdésem az lenne, hogy van még aki a CIB-nél vette fel a hitelt és brutálisan megszívatták, mint engem?
Kedves Lakótársak!
A lakásokhoz tartozó mellékmérők (víz-, hőmennyiség-) leolvasását 2008. február. 12. (kedd) 18:30-kor végezzük. Kérünk mindenkit, hogy a megadott időpontban tegye lehetővé a mellékmérőkhöz való hozzáférést, a pontos elszámolás érdekében!
Fontos:
Kérjük, készítsék elő a vízmellékmérők (Hexaéder által kitöltött) hitelesítési nyomtatványait, illetve a birtokbaadás jegyzőkönyvet, melyekről szeretnénk az adatokat leírni az elszámolás érdekében. A kiszámlázott összeg tartalmazni fogja vízmellékmérők esetén birtokbaadástól a Hexaéder által leolvasott és hitelesített adatig, hőmennyiségmérő esetén pedig a birtokbaadástól a leolvasás időpontjáig a teljes elszámolást amit a társasház számlájára kell minden tulajdonostársnak befizetni a kézhezvételtől számítva 8 napos határidőn belül.
Kérjük, biztosítsák a mellékmérőkhöz való hozzáférést, hisz mindenki érdekét szolgálja a pontos elszámolás és a közművek felé való nem tartozás!
Láttam a környéken sok az uj épitésű lakás pl az Y ház is, és kérdeznék a környékről, mennyire csendes? és roma mentes?
Csendesnek eléggé csendes, bár nekünk nem utcafronti a lakásunk.
Az utolsó kérdésre egy határozott nemmel felelnék. De talán a legjobb az, ha elmész a leendő lakás környékére -lehetőleg többször is- és ott sétálgatsz egy keveset. Nekünk nem volt bajunk a környékkel, bár sajnos vannak aggasztó dolgok, elég megnézni a környék bűnözési térképét. Mondjuk este a Kikánál levő aluljáróba fegyvertelenül biztos nem mennék le...
Hi, Mi az Y ház melleti utcában a Jászban szerződtünk le egy szép kis lakásra amelyet a queenbau épit. Megnéztök mit épitettek az 59 es szám alá, hát mit mondjak nagyon igényes minőségi lakások.
Láttam a környéken sok az uj épitésű lakás pl az Y ház is, és kérdeznék a környékről, mennyire csendes? és roma mentes?
végül is 3 órás tortúra után kiderült hogy hova tartozunk, közkinccsé teszem:
A Szegedi út 17. sz. alatti rendelőbe kell menni, Dr. Tóth Tamáshoz. Ő amúgy egy szimpi fiatal orvos, és az asszisztens is tök normális!!! Előre is be lehet jelentkezni:1/270 3335, és amúgy ajánlatos is, ha valaki tudja előre h mikor lesz beteg:), mert különben ha nem a rendelési idő első órájában ér oda, akkor naon sokat kell várni!!! És végül a rendelési idő: H-SZ: 16.00-20.00 és K-CS: 8.00-12.00. Péntek az változó, de ez nem tom h mit jelent.
De remélem nem sűrűn lesz rá szükség.
Ja és ha valaki szeretne hozzá átjelentkezni, akkor az itteni címet be kell jelenteni ideiglenesre az önkorm. hivatalban, és kap egy új lakcímkártyát. És ez hamar meg is van, asszem a szerződés kell csak hozzá.
szerintem olvassa a forumot, es azert scinalja, hogy direkt idegesitsen:) Rendes embner igy nem jar. Tenylegesen odacsapja a labat, hogy koppanjon. De ezt jol csinalja!
Mintha agyuval lottek volna!:) Es szerintem direkt csapkodta oda a labait, mert nem az a ritmusos, lepkedos kopogasa volt, hanem minden masodikat vagy harmadikat odacsapta! :) Mondjuk engem nem zavart annyira, mert ha alszok, akkor nem ebreszt fel. Ha meg akarjatok keresni, akkor a IV. emeleten a masodik lepcsohazban, liftbol kilepve jobbra valamelyik lakas.