Pedig nézd vissza! Az Szdsz nem volt koalíciós partnere az Mdf-nek. '94-ig ellenzékben volt. Aztán már nagyon nem tetszett nekik, hogy nincsenek benne a hatalomban, és '94-ben összeálltak a szocikkal, bár azok nélkülük is többségben lettek volna.
Az egy rendkívül mókás időszak volt. Együtt az "antikommunista" Szdsz a Pufajkás Hornnal. Szép páros.
A "rendszerváltás" óta eltellt 17 évből az SzDSz kormányzati tényező volt legalább 9 évet. (Most nem akarom visszanézni, de úgy rémlik, 90-től pár évig koalíciós partnere volt az MDF-nek az SzDSz, tahát azt még hozzá lehet adni.)
Innentől vicces bármiért is a Fideszt hibáztatni (4 évük volt összesen).
(Na, utána néztem, csak egy paktum volt az MDF és az SzDSz közt, aminek értelmében segítették az MDF-et a stabil korményzásban, de saját magukat ellenzékiként kezelték: Az 1990-es választások
1990. március 25-e és április 8-a történelmi dátumok Magyarország és az SZDSZ történetében egyaránt. Az e két napon megtartott első szabad választásokon a szabad demokratákra a választópolgárok 21.39 százaléka szavazott (1 millió 50 ezer 799 polgár), s az SZDSZ a 386 fős törvényhozásban 92 mandátumot szerzett (23,83%). A második legnagyobb pártként az SZDSZ lett az ellenzék vezető ereje.
Rendszerellenzékből kormányellenzékbe
1990. február 23-án az SZDSZ Kis Jánost megbízott elnökének választotta, majd a választások után, április 21-22-én a Nemzeti Sportcsarnokban tartott kétnapos rendkívüli küldöttgyűlésén a megbízott jelző kikerült a választásokon egyébként nem induló, így az Országgyűlésben be sem kerülő Kis János elnöki megnevezéséből. Az áprilisi rendkívüli küldöttgyűlés Kis János elnökké választása mellett kijelölte az SZDSZ ellenzéki szerepét, amelynek lényegét a „rendszerellenzékből a kormányellenzékbe” szlogen jól érzékelteti. „Nem a kormány megbuktatása a célunk, bízunk abban, hogy stabil kormányunk lesz, amely - ha nem is az SZDSZ elképzelései szerint - mégiscsak a demokrácia és a jólét irányába kormányozza az országot” (Pető Iván). Az április 29-én megkötött MDF-SZDSZ-paktum értelmében - amely biztosította a kormányzáshoz szükséges stabilitást - a párt adta az ország köztársasági elnökét: Göncz Árpádot, aki korábban az SZDSZ Ügyvivői Testülete tagja volt, 1990. augusztus 3-án öt évre kapta meg az államfői megbízatást.. Az ország legnépszerűbb politikusának bizonyult köztársasági elnököt az Országgyűlés 1995-ben újraválasztotta.
SZDSZ nem ment volna át mszp mellé, fidesz az szdsz mellett kormányerő lett volna 1990-94 között, így ők sem mentek volna át a jobboldalra.
Az mdf nem lett volna kormányzati pozícióban ekkor, szvsz így is szétesett volna, de nagyobb darabban maradt volna. Az mszp ekkor is megerősödött volna 1994-re.
Az biztos, hogy érdekesebb lenne ma a politika és nem kétpólusú szar lenne. DE ennek gyakorlati haszna nincs túl sok.