Budapest, 2007. március 1., csütörtök (OS) - Miniszterelnöki kabinet segíti a kormány és kormányfő munkáját 2007. március 19-étől. Az új miniszterelnöki kabinet új alapokon, új feladatkörrel és több új szakember bevonásával kezdi el a működését. A miniszterelnök kabinetfő-nöke Gál J. Zoltán, a Magyar Köztársaság kormányának szóvivője 2007. április 2-ától Demcsák Zsuzsa. Danks Emese kö-zös megegyezéssel 2007. március 5-i ha-tállyal leköszön a kormányszóvivői posztról, pályafutását a magánszférában folytatja. Gyurcsány Ferenc miniszterel-nök köszönetet mondott Danks Emese munkájáért és a kormány nevében elisme-rését fejezte ki azért, hogy szóvivőként egy intenzív, sok konfliktussal terhelt idő-szakban magas színvonalon képviselte a kormány reformpolitikáját a nyilvánosság előtt. A kormányalakítás óta megváltozott politikai klíma azonban politikusabb sze-repvállalást kíván.
A miniszterelnök szűkebb munkaszer-vezeteként működő kabinet a kormányzati tevékenység politikai, stratégiai, elemző és kommunikációs műhelye, amely szo-ros együttműködésben dolgozik a refor-mok előkészítéséért, koordinálásáért fele-lő Államreform Bizottsággal, valamint a szakmapolitikai koordinációt végző Mi-niszterelnöki Hivatallal.
A kabinet élén a politikai irányítást végző kabinetfőnök áll, a szakmai, opera-tív irányításért szakállamtitkári rangban kabinetfőnök-helyettes felel. A kabinethez tartoznak a miniszterelnöki operatív te-vékenységet támogató, valamint a kom-munikációs, továbbá a stratégiai tervező-elemző munkát végző szervezeti egysé-gek.
Az új típusú miniszterelnöki kabinet a megszűnő kommunikációs államtitkárság és a jelenlegi miniszterelnöki titkárság bá-zisán jön létre, a kabinet kialakítása lét-számgyarapodással nem jár.
Az új működési mód bevezetését segí-ti, hogy a gazdasági életben már sokat bi-zonyított szakemberek is bekapcsolódnak a kabinet munkájába.
Az új kormányszóvivő, Demcsák Zsu-zsa 28 éves közgazdász, másoddiplomás képzésen jogásznak tanul. Angolul, néme-tül és olaszul beszél. Két gyermeke szüle-tése előtt újságíróként dolgozott, többek között a Magyar Televízió, a TV2 és az Echo TV munkatársaként. Demcsák Zsu-zsa hivatalba lépéséig a sajtóval való kap-csolattartás feladatát a Kormányszóvivői Iroda látja el.
A kabinetfőnök helyettese szakállam-titkári rangban március 19-étől Pimper Richárd. A Budapesti Közgazdaságtudo-mányi Egyetemen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, vala-mint a Gábor Dénes Informatikai Főisko-lán diplomát szerzett 32 éves szakember az Albacomp Számítástechnikai ZRt. Ve-zérigazgató-helyettesi posztját adta fel a kabinetfőnök-helyettességért. Korábban vezető beosztásban dolgozott az informa-tika területén, így a Sun Microsystms Kft.-nél. Előtte Londonban a Barclay Capital Ltd. munkatársa volt. Angolul, németül és oroszul beszél.
(folyt.)
Kiadó: Kormányszóvivői Iroda -------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Orszá-gos Sajtószolgálat anyagait minden eset-ben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változta-tás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Zrt. +++
kf 09.15 LMT 010307 3742
BP0099 4 180 OSSz1056
OS - Márciusban megkezdi működését a miniszterelnöki kabinet - a Kormány-szóvivői Iroda közleménye (2. rész)
kod: BELP
fk: HU
ld: Budapest, 2007. március 1., csütör-tök (OS) -
A miniszterelnöki kabinet stratégiai kommunikációs főigazgatója március 19-étől Baráth Péter. A 36 éves szakember agrármérnöki végzettsége mellett Fran-ciaországban és Nagy-Britanniában kommunikációt és közgazdaságtant tanult. A kommunikációs ügynökségek vezető beosztású munkatársaként több szakmai elismerés kötődik nevéhez. Jelenleg a Publicis Hungary Reklámügynökség ügyvezető igazgatója. Angolul és franciá-ul beszél.
A kormányzati kommunikáció marke-tingkommunikációs részlegét Kirsch Zsuzsa irányítja március 19-étől. Szakmai pályafutása a McCann Erickson kommu-nikációs ügynökséghez kötődik, jelenleg a cég kreatív igazgatója. Angolul, németül és portugálul beszél.
A miniszterelnöki kabinetben létreho-zandó PR-igazgatói posztot Rózsa Gyön-gyi tölti be, szintén március 19-étől. A ta-nári és újságírói végzettséggel rendelkező szakember a Lowe GGK kommunikációs ügynökség PR-igazgatója volt. Angolul, oroszul és németül beszél.
A miniszterelnöki kabinet kormányzati kommunikációs igazgatója Gyurkovics Tamás. A 33 éves, magyar-kommunikáció szakon végzett szakember 2003 óta dol-gozik a Miniszterelnöki Hivatalban. Jelen-leg kommunikációs-igazgatóhelyettesként végzi munkáját a kommunikációs államtitkárságon. Ango-lul és németül beszél.
A miniszterelnöki programok szerve-zéséért, illetve lebonyolításáért felelős vezető Teiszler Zoltán. A 29 éves köz-gazdász Hollandiában EU Funds Management szakon főiskolai diplomát szerzett, majd a Budapesti Corvinus Egye-temen végzett. 2003 októbere óta Gyurcsány Ferenc titkára. Angolul és né-metül beszél.
A kabinet szakpolitikai igazgatója március 19-étől Tóth András. A tanárként végzett 37 éves szakember az Egyesült Államokban a kormányzati adminisztrá-ció témájában tanult és szerzett mesterfo-kozatot. Pályafutását a szolnoki önkor-mányzat munkatársaként kezdte, jelenleg az IFUA Horváth and Partners Vezetési Tanácsadó cégnél dolgozik tanácsadó-ként.
Kormányszóvivői Iroda
Kiadó: Kormányszóvivői Iroda
Én ebben a kényszert érzem, elsődlegesen. Ezzel az ostoba, agyatlan komcsizással azt érték el, hogy lassan inkább nagycsoportosokat neveznek ki vezető beosztásba, mert ha valaki volt olyan bolond és élni mert '89 előtt, az tutira komcsi gyesznó. A másik szempont, amiért szerintem 'a fiatalok kinevezésétől nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem': a korral együttjár egyfajta betokosodás, megmerevedés is. Ejjde sokszor tapasztaltam ilyet: ha valami új megközelítéssel próbálkoztam, mindig akadt egy idősebb, aki lehurrogott, ezt nem így szoktuk, ez nem jó! Mert csak!
Más világ van. Bölcsességre, szakmai tudásra nemigen vevő már senki, a 40-50esek tapasztalata meg még az előző érából származik, amit -ahogy írod is- a hajukra kenhetnek egy törtető, ambiciózus fiatallal szemben, aki már ebbe a létbe született bele.
Bazze, ez nem igaz! Ha egy idősebb valaki kerülne oda, akkor baj, mer az komenyista volt. Ha egy fiatalabb, aki mondjuk csak '89 után kezdett el érdemben foglalkozni a bögyörőjével, akkor meg az a baj, hogy nincs elég gyakorlata. Hogy egyeseknek semmi se jó! :-)