Miután 25 évig a sorozat pótkocsi rendszámok se kezdődtek W-vel... :-D Amúgy több cégnek is vannak kért rendszámai póton, Toi-Toi, Zsiri Cargo, a kb. 10 éve csődbement Rynartnak még sárga is volt egy csomó.
Persze, bár ilyen flottáknál a kereskedésen is múlik, szintén idén, szintén zölddel, el tudta intézni másik kereskedés, hogy 50 db egymás utáni zöldet kapjunk. Ez a 20-as csomag viszont új info, eddig nem tudtam, ezért is volt az eredeti kérdésem az elosztásukkal kapcsolatos.
Okmányirodás ügyintéző hölgy tök rendes volt. Azt mondta, hogy hiába van több csomag zöld nála (húszasával vannak csomagolva), nem tud azokba előre nyúlni, mert ha nem pörög ki, akkor - a normálokkal ellentétben - a központ vissza szokta hívni a csomagot. Gondolom ilyenkor berakják pl. a központiba, ahol a leggyorsabban pörög.
Az egyik kormányablakban pl. mondták, hogy a 20 zöld kb 4-5 hónapja még nem fogyott el, ezért lehetett, hogy ott még RMZ-t kaptunk volna, máshol pedig már RVZ-t. Ha jól számolom ezek között is van még 4 kombó távolság.
Sejtettem, hogy zöldből is vannak/lesznek beragadt rendszámok, valamint egy kis kavarodás, de ezt mi is megtapasztalhattuk, amikor az RPZ után felbukkantak RNY-ok. Konkrétan a májusban átvett céges autók hat napon belül lettek kiadva RKZ, RMY, RMZ sorozatból, majd júliusban magasabb RMZ és alacsony RPZ jött, végül augusztusban megint RMY (magasabb tartomány), és néhány RNY. Így lett 4 hónap alatt 50 autón 5 sorozat, azon belül 9 tartomány, egy kereskedésből.