Azokat a külföldieknek való zárt negyedeket gazdag szaudi cégek építették vendégmunkásaiknak. Majd ha a nyugati cégek luxusgettókat építenek a muszlim melósaiknak, akkor elbeszélgethetünk erről...
speciel a dubai fejlesztések nagyrészét az abi dhabi-i emír pénzeli
dubai eredetileg azért kezdett el nagyon fejlődni, mert az ad-i emír nem a saját területén, hanem a szomszédban akarta felépíteni álmai városát, ad-t pedig meghagyni olyannak mint volt,
azóta persze ad is sokat fejlődött
meg más emírségek is elkezdtek látványosan fejlődni
meg néhány szomszédos kisebb arab ország
persze dubai játsza a főszerepet, de aki érdeklődik a térség iránt, az észreveszi, hogy dubai-on kívül is van élet arrafelé
meg egy térség fejlődésénél mindig a honnan hová és mennyi idő alatt viszonylatot kell nézni, ez pedig nagyon rövid idő alatt nagyan nagy fejlődés
és visszafordíthatalan fejlődés, olyannyira beágyazódtak a világgazdaságba (bankszektor, nemzetközi kereskedelem, offshore paradicsom, idegenforgalom), hogy ha vissza akarnának térni a hagyományos életmnódukhoz, akkor az egész gazdaságuk összeomlana és hatalmas életszínvonal romlást eredményezne
Ja, és mellesleg Dubai csak egy a sok emirátus közül az Egyesült Arab Emirátusokban, amelyről a következőt lehet olvasni: "Although the United Arab Emirates is becoming less dependent on natural resources as a source of revenue, petroleum and natural gas exports still play an important role in the economy, especially in Abu Dhabi." Ez kábé olyan, mintha Békés megye iparosodását tekintve az orosházi üveggyárat említenéd mérvadó példának.
"az olajon kívül más termékkel nem tudnak beszállni a világkereskedelembe"
dubai gdp-jének az olaj csupán 7%-át adja, a többi a kereskedelem, a bankszektor és az idegenforgalaom a térség legnagyobb kereskedelmi kikötője dubaiban van, ami forgalmát tekintve a szingapurival és a hong kongival vetekszik
És ha esetleg mégis fejkendő nélkül kívánt volna menni, akkor a család meg a szomszédok mindjárt közölték, hogy szó sem lehet róla. Biztos így volt. Még az igazolványképén is kendőben volt, mert a világért le nem vette volna.
"Ha rájuk akarjuk kényszeríteni az életformánkat, mi sem vagyunk jobbak náluk."
100% agree
"Csak az a feladatunk, hogy innen kiseprűzzünk mindenkit, aki fejkendőben akarja járatni az unokáinkat. "
ezzel viszont vitába szállok: akkor az erdélyi magyarságot is ki akarod seprűzni az eu-ból? a falusi vidékeken ugyanis még erősek a népszokásosk, és bizony nemcsak idős asszonyok, hanem a fiatal lányok is gyakran hordanak fejkedőt sőt az eredeti moldva, csángó zenét játszó táncházakban több fiatal lányt lehet látni fejkendőben (persze nem mindegyikük erdélyi, vannak közük anyaországi hagyományőrző magyar fiatalok is) szóval csak óvatosan ezzel a fejkendős dologgal (az egyik nagymamám, felvidékről származik és katolikus, egészen a haláláig hordta a fejkendőt, ha a szomszédos boltnál a napi bevásárlásnál hosszabb időre az utcára kellett kimennie)
"At the time of the 1979 Islamic Revolution, 80,000 still remained in Iran. From then on, Jewish emigration from Iran dramatically increased, as about 20,000 Jews left within several months after the Islamic Revolution."
Ennyire frankó helyről miért mennek el? Lehet, hogy ezért?
"Like other religious minorities in Iran, Jews suffer from officially sanctioned discrimination, particularly in the areas of employment, education, and housing. According to the U.S. Department of State, Jews may not occupy senior positions in the government or the military and are prevented from serving in the judiciary and security services and from becoming public school heads."
"en meg qrvara szeretnek latni egy kereszteny minisztert Szaud-Arabiaban"
ott még jó ideig nem fogsz, de libanonban ez abszolút nem lehetetlen (jelenleg ott a választóvonal nem a vallás, hanem szíriához való viszony: libanon önálló ország vagy szíria része?), malajziában szintén van nem muzulmán miszter (persze ott a másik nagy vallás képvselői sem nem keresztények, hanem buddhisták) a 60 milliós iránban pedig a 40 fős zsidó kisebbségnek saját parlamenti képviselője van (és több zsinagóga van számukra egyedül tehránban mint nálunk magyarországon)
a nyugat eu-i iszlám radikalizálódás nem a vallásról szól, hanem mély társadalmi feszültségekről, a másodrendű állampolgárságról ők ugyanis a helyzetüket nem az ukrán életszínvonalhoz viszonyítják, hanem a nyugat eu-i fehérekéhez márpedig mecdonnald'sban wc tisztító karriert befutni, miközben a fehéreknek ez az állás lenézett ciki meló, az azért nem olyan túl jó érzés - és akkor még diplomatikus voltam (hasonló társadalmi megítélésben vannak, mint nálunk a cigányok) az ebből fakadó elégedetlenséget használják ki a radikális hittérítők és hülyítik meg a bevándorolt muzulmán családok munkanélküli, utcákon tengődő fiataljait
mi a megoldás? nincs a kezemben a bölcsek köze, de az oktatás az egyik kulcskérdés ha nagy számban tudnak olyan szakmát szerezni, amivel a fehérekkel azonos beosztású munkákra lesznek alkalmasak, akkor a szociális és társadalmi elégedetlenség is csökken - de ehhez idő kell az elqurt 20-30 évet nem lehet egyik napról a másikra helyretenni a megoldáshoz mindkét félnek meg kell tennie a magáét
Muszlim családba született hitehagyó hollandiai muszlimok összefognának:
A group of young Muslim apostates launches a campaign today, the anniversary of the 9/11 attacks on America, to make it easier to renounce Islam.
The provocative move reflects a growing rift between traditionalists and a younger generation raised on a diet of Dutch tolerance.
The Committee for Ex-Muslims promises to campaign for freedom of religion but has already upset the Islamic and political establishments for stirring tensions among the million-strong Muslim community in the Netherlands.
Acsai, tudod idelinkelhetsz bármit, bármilyen elfogult oldalról. A gond ezzel csak az, hogy én jártam Szaudban, te nem. Én ismerem az ottani valóságot, te nem. Én is ilyeneket gondoltam a szaudiakról, s meglepett a valóság. A leginkább az, amit egy barátom mesélt, hogy sétálgatott a medinai árkádok alatt, a Próféta Mecsete mögött, s egyszercsak egy nő fellebbenti neki az abajáját (hosszú női viselet az Öböl országaiban), ami alatt teljesen meztelen volt a csaj. A haver csak később tudta meg, hogy az illető prosti volt. A dzsiddai tengerparton ma már nem ritka a kendő nélküli külföldi. Ezt én nyugodtan állíthatom, merthogy én voltam Dzsiddában, a forrásod szerzői pedig nem hiszem. Keresztény templomok valóban nincsenek, de a külföldiek zárt lakónegyedeiben megtarthatják a vallásukat. A szaudi börtönökről írtakat elhiszem, hiszen brutális rendőrállam Szaud.
"Na még abban az elvetemült országban is a keresztény nők kendő nélkül járnak, senkit sem molesztálnak, ha feszülettel a nyakában jár-kel."
Christian residents of the kingdom were not permitted any public display of their faith. The government did not allow churches of any Christian denomination to occupy public space, in sharp contrast to the large number of churches allowed in nearby Dubai. Asian and African Christians suspected of proselytizing Saudi Muslims were arrested and imprisoned in harsh conditions, and pressured to convert to Islam as a condition of release. Two U.S.-based groups, International Christian Concern and Middle East Concern, publicized the arrest and detention between July and September 2001 in Jeddah of eleven foreign nationals--from India, Eritrea, Ethiopia, and the Philippines. They reportedly were held for practicing their religion in their homes. One of them, Dennis Moreno-Lacalla, a Filipino who worked in the kingdom for sixteen years, was arrested in Jeddah in August 2001 and held without charge until his release seven months later. He said that he witnessed the flogging of three Ethiopian Christians--Tinsaie Gizachew, Bahru Menguistu, and Gebeyahu Tafera--in January 2002, reporting that the men were "kicked, suspended with chains, and lashed 80 times with a steel rod cable about one inch in diameter," punishment that left them bleeding and in severe pain. (http://www.hrw.org/wr2k3/mideast6.html)
Láthatólag neincs ismereted a mai szaúdi valóságról. Tudod, veled szemben, én voltam is Szaudban. Egy barátom pedig épp tegnap tért haza. Na még abban az elvetemült országban is a keresztény nők kendő nélkül járnak, senkit sem molesztálnak, ha feszülettel a nyakában jár-kel.
Felteszem neked is a szokásos kérdésemet, amit a korlátolt iszlamofóboknak fel szoktam tenni. Nem tudod, hogy a vahhabi Szaud-Arábián kívül van még vagy hatvan muszlim többségű ország vagy kellemetlen azt tudomásul venni?
Részemről azért, mert még a hírrel serm találkoztam szégyen szemre. Másrészt miért ujjongjak??? Ja, hogy nem tudtad, hogy a drúzok nem muszlimok, hogy az egy teljesen más vallás? Az más. Az arabok pedig -mint nép- engem nem érdekelnek.
Most magadat vagy engem küldtél el melegebb éghajlatra? Ha engem, akkor miért? Mit nem értettem meg? Tudod, Murr Kater, az emberek zömmel megértik egymást, csak némely dolgokban nem értenek egyet. S ezt jobb lesz elviselned. Amúgy abban egyetértünk, hogy egy miniszter csak hazája polgára legyen, ne szolgáljon idegen érdeket, annak még a gyanúja se merüljön fel. Mindenképp helyes lenne, ha Aboutaleb lemondana marokkói útleveléről.
Elképzelem, amint Gipsz Jakab, véletlenül szaúdi állampolgár, aki még véletlenebbül keresztény (állítólag vannak ilyenek) hasonló átlagpolgári indíttatástól vezérelve beszól a jogtudósoknak illetve a jónépnek és akit még csak meg tud szólítani, hogy mostan mán aztán nehogy mán ne tehetsse ki a bazi nagy csilivili keresztjét a rijádi főuccán sétálva és nehogy mán a felesége ne villantsa ki a bokáját és nehogy mán ne loboghasson szabadon a 'zasszonka frissen dájerolt haja a sivatagi szélben... mert arrafelé sértené az emberek érzékenységét, ami viszont őt sérti.
ugyan mar irtam neked -legkozelebb durvabban fogom-, ne legyel ennyire primitiv. Ne hidd el, vagy hidd el, tulajdonkeppen tokmindegy, a franc se irigyli oket, nekem tokmegfelel, ahogy elek.
Nem igazhitu testverem, ha van fattyazni -mar pedig van ilyen tevekenyseg-, akkor szvsz fattyak is van. Mar miert is ne lenne? Azert nem figyelsz elegge, az elobb leirtam az e.sz.-t is, fattyu. "hogyan szolgálja egy ország érdekét egy olyan miniszter, aki egy másik ország polgára is" Na latod tudsz te, ezert hivom oket fattyaknak, ehhez az edesanyukajuknak semmi koze.