Minden ami Anatóliával (Kis Ázsia, Asia Minor) kapcsolatos. a lüdektől, trójától kezdve a görög hódításon, az örményeken és Bizáncon át a török hódításig.
Én hasonlóan vélekedem, tehát a tokárok, irániak szomszédai inkább europidok az Ázsia kelet észak keleti részén élők pedig inkább mongolidok voltak és vannak.
A legősibb türkök állítólag pont hogy europidok voltak, csak a környező mongolid népekkel (mongolok, mandzsuk, tunguzok, paleo-szibériai törzsek) való hosszas keveredés miatt alakultak ki náluk bizonyos mongoloid embertani jellegek.
Nem is tudtam, hogy Ügyek, Emese, Álmos és Árpád oguz-törökök voltak...
Bár az azért erősen gyanítható, hogy a török népek közé tartoztak...
"A modellezésnél sajnos azt az apróságot is figyelembe kell venni, hogy 50%-os az örökítés.
Tehát minden második gyereke rá fog hasonlítani. Egy ilyen mintában az egy szláv nő egyszerűen elhanyagolható. "
Egyetlen egy szláv nő természetesen elhanyagolható.
Ha azonban - teszem azt - minden negyedik-ötödik türk férfinak van egy-egy szláv felesége vagy ágyasa, az már korántsem elhanyagolható népesség-genetikai szempontból...
A kis jégkorszak idején kitört nagy pestis járvány (1347) az inkább állattenyésztő népeket kevésbé érintette mert szabadabban a levegőn többet tartozkodva a cseppfertőződéses tüdőpestis 90% feletti halálozású ritkább volt közöttük és a kevesebb gabona tárolás miatt kisebb patkány mennyiséggel éltek együtt és ezért pestises patkánybolhacsípésből is kevesebbet szednek össze mint az erősebben földművelők. (Magyarország is ezért szenvedett kisebb népességfogyást ekkor és Nagy Lajos idején nagyhatalommá váhattunk) Törökök szerencsések voltak mert jobban állattenyésztők voltak mint a görög szomszédaik.
Modellezni az ilyemit mindig nagyon nehéz, majd' hogy lehetetlen.
Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek az oguz-, szeldzsuk-, majd oszmán-törökök igen-igen szerették a változatosságot, már ami a szexuális életüket illeti.-)
Tehát a pédádban említett gazdag oguz-türk 10 felesége közül max. 1 volt türk származású, a maradék 9-ben kábédézé volt 3 cserkesz, 2 görög, 1 abház, 1 grúz, 1 örmény meg 1 szláv:-)
Ezé lehetett az, hogy a 100 utód közül már csak kevés örökölte édesapjuk ferdeszemű türk vonásait, a nagy többségük azonban tágra nyílt, csodálkozó mediterrán vagy éppen égszínkék szláv szemekkel bámult a világba:-)
Kétségkívül nagyon szép kihívás lenne ezt matematikailag lemodellezni:-)
Szerinted lehet modellezni azt, hogy egy gazdag nomád oguz török 100 utódot hoz létre 10 feleségétől, míg a legyőzött görög alapnépesség átlagosan generációnként kettőt...
Mindezt 800 éves rendszerben...
Off:
A szomszédom kertésze 55 évesen 100 utódot hozott létre az elmúlt 37 évben Hunniában...
Részben talán ezekkel a genetikai okokkal, részben pedig a néhai Musztafa Kemál pasa modernizációs munkásságával magyarázható, hogy a Török Köztársaság egyre inkább egy modern, világi és europaizálódó ország benyomását, kelti, míg a közép-ázsiai türk köztársaságok, akik az európai stílusú demokráciahelyett mindenféle "bölcsvezérekben" és Türkménbasikban hisznek, örök időkre a lúzerség és az ázsiai típusú tespedés és semmittevés mintapéldái maradnak.
Mondjuk én a magam részéről mind a 12 milliót, mind az 1 milliót túlságosan túlzónak találom.
Ha elosztjuk kettővel, közelebb járunk az igazsághoz.
Arányait tekintve mindenesetre helyes.
Lényegében tehát kijelenthető, hogy a mai anatóliai törökség - nyelvi és genetikai értelemben - olyan türkizált mediterrán, elő-ázsiai és kaukázusi népességnek tekinthető, amelyben a türk genetikai és embertani hatás ma már szinte egyáltalán nem mutatható ki.
Lényegében tehát türk nyelvet és részben (muszlim) türk kultúrát felvett anatóliai őslakosoknak és türkizált görögöknek, örményeknek, cserkeszeknek és kaukázusiaknak tekinthetjük az anatóliai törököket (Anadolu Türkler), régebbi, de helytelen megnevezéssel oszmán-törököket.
"A görög birodalomra főfő-fontosságu kérdés volt a Konstantinápolylyal átellenben fekvő erős Nicaeának – egy török szultánság székhelyének – visszaszerzése s azért a Bosporuson átkelt keresztesek egy görög hadosztály által támogatva, Nicaeát ostrom alá vették. Szétverték a nicaeai szultán felmentő hadseregét, s már-már megadásra birták a várost, midőn a görögök a keresztesek kijátszásával az őrséggel megegyeztek s a várost birtokukba vették. A Nicaeából kizárt keresztesek tovább vonultak Kis-Ázsián, az iconiumi szultán területén keresztűl Sziria felé. Doryleumnál (1097 julius 1.) döntő csapást mértek a törökökre s ellenség által többé nem háborgatva, de az elpusztított vidéken az éhség és hőség miatt sokat szenvedve, a Taurus hegységig jutottak."
Endrei Valter A középkor technikai forradalma című könyvében a belső ázsiai nomádokhoz köti a szügyhámot. Van valamilyen újabb irodalmad esetleg a netről?
Szia Zézé!
Európában ma is élnek török nyelvű népek.
Oszmán-törökök Törökország európai részén, Bulgáriában, Görögországban, kisebb számban másutt is, továbbá gagauzok Romániában.
Ezen kívül Oroszország európai részén különböző kipcsak-török népcsoportok, többek között a Kaukázus északi lejtőin, a Krím-félszigeten, Baskíriában, Csuvasföldön és Tatárföldön.
Egyébként akik eltűntek a töri színpadáról, pl. besenyők, úzok, kunok, azokat sem a germánok irtották ki, hanem nagyobbrészt a keleti szlávok – ukránok és déloroszok -. , kisebb részt a románok, bolgárok, magyarok és délszlávok olvasztották be.
Szóval a germánok nem annyira a türköket gyepálták, mint inkább a szlávokat, baltiakat és magyarokat. No meg időnként az olaszokat és franciákat.
Az volt a heppjük, hogy a szlávokat és a baltiakat nekik kell keresztény hitre téríteni - karddal és lándzsával....
Egyébként az oszmán-török töri egy bizonyos szakaszában nagyon nagy keletje volt a keleti szláv - ukrán és délorosz - rabnőknek, háremhölgyeknek.
Tudjátok ez is úgy működött, hogy a Musztafa szpáhi elment a távoli Podóliába vagy a Zaporozsjébe hadjáratra, aztán láncra fűzve magával vitt két szöszke hajú, széles csípőjű és széles pofikájú szláv rabnőt a poros, koszos, Allah háta mögötti anatóliai falucskájába: egyet magának, egyet meg a Mahmud kádinak, hiszen a kádival tanácsos volt mindig jóban lenni:-)
Ezért van az, hogy Anatólia bizonyos körzeteiben a mai napig is meglepően magas a szőke, vörös és világosbarna hajú, világos szemszíínű egyének aránya - legalábbis a szélességi fokhoz viszonyítva...
nem akarom a germanokat bantani ... de a romaiak szerint ok is csak a kardhozkapkodashoz ertettek.
Hogy aztan a romaiakat koveto nyugat europai vakuumban, a keresztenyseg egisze alatt, ok vittek tovabb az "olimpiai langot", az csak szerencse kerdese volt ... jokor voltak jo helyen.
Az europai torokseget eleg szepen kiirtottak a german faju nepek, illetve beolvadtak. A kozepazsiai nepeket, pedig foldrajzi helyzetuk akkor sem predesztinalta volna vezeto szerepre, ha nem eppen még kardhozkapkodobb szomszedaik lettek volna.
Az oszman birodalom, pedig, igazan sokat hozzaadott "moduluszban" ;) egyik masik szomszed nepenek tortenelmehez. Jo azert gazdasagi, kulturalis teljesitmenyet se vitassuk el :)
Most olvasom a Vámbéry Ármintól A török faj c. könyvéből az oszmán-törökökről szóló fejezetet.
Nagyon jól látott már a XIX. sz. végén bizonyos dolgokat a Vámbéry az anatóliai törökség etnogenezisét illetően.
Lényegében ma sem tudunk sokkal többet ezekről a folyamatokról.
Már az Ármin is meglátta, hogy az anatóliai törökök vagy más néven oszmán-törökök csak nyelvi és talán egy kis részt kulturális értelemben tekinthetők türköknek, egyébként vérségi és genetikai szempontból a közép-ázsiai türkökhöz, ill. az Altaj-Szaján vidéki őstürkökghöz lényegében semmi közük sincsen.
Megállapítja - nagyon helyesen - hopgy az Anatóliába ÉNY-Iránból és részben Közép-Ázsiából több egymást követő hullámban beözönlő törökségi nomádok már eleve nem voltak tiszta vérű türkök a szó eredeti értelmében.
Az Anatóliába vezető útjuk során ugyanios iráni népcsoportokkal, pl. többek között perszákkal, tadzsikokkal és kurdokkal, valamint vad kaukázusi hegyi törzsekkel keveredtek, így Anatóliába már egy erősen felhígult türk népesség került.
Anatóliában pedig aztán hamarosan többszörösen tovább keveredtek, sőt gyakorlatilag felszívódtak a görög, örmény, galata, láz-szván és kurd népesség tengerében.
Később az oszmán korban pedig a Balkánról és Kelet-Európában óriási tömegben behurcolt délszláv, albán, görög, magyar, ukrán és délorosz nők tömkelege miatt tovább hígult a lakosság türk jellege.
Ezért van az, hogy a mai török népességben az eredeti közép-ázsiai türk jellegek szinte egyáltalán nem mutathatók ki és az anatóliai törökség embertanilag és genetikailag lényegében armenid, kaukázusi és mediterrán emberfajták keverékének tekinthető.
Az ősi hettitáktól térjünk vissza talán a mai törökökhöz.
Néha a verandán borozgatva el szoktam gondolkodni azon, hogy ezek az Anatóliába - és Közép-Európába, többek között a Pannon-medencébe - több hullámban beözönlő törökségi nomádok vajon mit tettek hozzá - pozitív értelemben - az emberi civilizáció fejlődéséhez.
Mindig arra a következtetésre jutok, hogy nem sokat.
Mert az egy dolog, hogy valaki fergeteges lovas meg kiváló íjász és jól tud verekedni, ezek a készségek bizony jól jönnek az emberi társadalom történelmének egy bizonyos primitív korszakában.
Azonban mihelyst eljön a letelepedés és a civilizáció-építés békés korszaka, az már inkább hátrány, ha valaki állandóan csak lóra kapna és az íjához, kardjához kap.
A békés civilizátori építőmunkában pedig, városok, utak, vasutak, hidak, paloták, templomok stb. építésében a törökségi nomádok bizony nem nagyon jeleskedtek...
Protestáns fundik a mai napig hittel vallják és hirdetik, hogy Noé bárkájának maradványai ott vannak az Ararát hegyén.
Még expedíciókat is szeretnének indítani, de hát a török kormány nem nagyon partner ebben.
Egyébként olvastam egy érdekes tanulmányt, amely szerint Noé "partot érése" nem is az Araráton, hanem onnét délnyugatra egy másik hegycsúcson történt és az Ararát csak valami fordítási hiba kapcsán került a Bibliába, ill. a köztudatba:-)
Nem túl meggyőző, csak úgy érdekességképpen írtam.