Tisztázni kell ezt is, mert a közvélemény nem tudja pontosan. Sajnos mindenki Kulcsárnak, ennek a csaló, tanulatlan (bár állítólag zseniális) szélhámosnak tulajdonítja, és ez Gyurcsánynak éppen így jó. A helyzet az, hogy valójában Bitvai Miklós, az Állami Autópálya Kezelő Rt. vezérigazgatója, tehát egy hatalomközeli, "tiszteletreméltó" "fehérember" mondta ezt Kulcsárnak, mégpedig Bodnár Zoltánról, a Nemzeti Autópálya Rt. szintén elnökéről, egy szintén nadrágos emberről, hogy ő fog beszélni Gyurcsányival. Kulcsár ezekre csak annyit mondott, hogy az jó, ennek örül.
Szerintem még egy nulla is (a léptékből), de sebaj.:) Amúgy vannak az utcáknek neveik, stb. Mégis csak 1390-es évek óta létező település. Jelenleg valami ezer-ezer száz lakosa lehet (talán).
Emlékezetes, a K&H-botrány lehallgatási jegyzokönyve szerint létezik egy bizonyos "nagy ember", Gyurcsányi. A Reform címu hetilap egy vállalkozásban rá is talált Gyurcsányi Ferencre, akinek a cégadatok szerint édesanyja neve és lakcíme megegyezik a miniszterelnök-jelöltével.
Két cégbejegyzés furcsa azonossága - a Reform egymás mellé tette oket
"Vajon ki lehet az a Gyurcsányi, akit a lehallgatási jegyzokönyvekben lehet olvasni?" - tette fel a kérdést az idén áprilisban az Országgyulésben Demeter Ervin, miután betekinthetett KulcsárAttila, az elozetes letartóztatásban lévo álbróker és az ügyben ugyancsak gyanúsítottként szereplo Bitvai Miklós, az Állami Autópálya Kezelo Rt. (AKA Rt.) vezérigazgatójának lehallgatott telefonbeszélgetésének jegyzokönyvébe. A Fidesz képviseloje a jegyzokönyvre hivatkozva kitért arra, a vezérigazgató arról beszéltKulcsárral, hogy a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatójának tudomására adták, baj van a papírokkal, majd ezt követoen azt mondta Bitvai Kulcsárnak: "Gyurcsányival akar beszélni a Nemzeti Autópálya Rt. vezérigazgatója, hogy intézkedjen." Elhangzott az is, hogy az AKA Rt. vezérigazgatójának 12 órára kell mennie a legnagyobb emberhez. Demeter feltette a kérdést: "Ki ez a legnagyobb ember?"
A titokzatos Gyurcsányi személyét firtató kérdésre Tóth András, a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelo államtitkár kijelentette: "Semmi sem támasztja alá, hogy Gyurcsányi egyenlo lenne Gyurcsány Ferenccel, és hogy a sportminiszter bármilyen módon kapcsolatban állt volna Kulcsár Attilával." Szerinte a vonatkozó lehallgatási jegyzokönyvben arról van szó, hogy két személy arról beszélget, hogy egy harmadik személy felkereshetné Gyurcsányt, akit "olyan jól ismernek, hogy még a nevét sem tudják pontosan". Semmi sem támasztja alá, hogy ilyen találkozó létrejött volna - mondta Tóth.
A céginformációs adatbázis szerint azonban az ARK Vagyonkezelo Rt. felügyelobizottsági tagja 2001. május 26. és 2003. május 7. között egy bizonyos Gyurcsányi Ferenc volt, akinek mind az anyja neve (Varga Katalin), mind a lakcíme (Budapest, Szemlohegy utca 42.) megegyezik Gyurcsány Ferencével. A politikus 2003 májusában lett sportminiszter. Ekkor bejelentette, hogy megválik cégei irányításától, ám korábban szerzett tulajdonrészeirol nem mondott le.
A cégadatok megerosítik a Gyurcsány és Gyurcsányi közötti, Demeter Ervin által vélt összefüggést.
A Reform álláspontja szerint az lenne a megnyugtató, ha egy vizsgálat minden kétséget kizáróan tisztázná, hogy Gyurcsány Ferencnek van-e köze ahhoz a Gyurcsányihoz, akinek a neve szerepel a lehallgatási jegyzokönyvben. A kormányfojelölt édesanyja is elmondta a lapnak, gyakran félreértik a nevüket, ezért meglehet, hogy a lehallgató tiszt és a cégbírósági munkatárs is így járt. Ez minden érintettnek jó lenne, hiszen ha az eljárás azzal zárul, hogy a lehallgatási jegyzokönyvben említett Gyurcsányi nem azonos a miniszterelnök-jelölttel, akkor végleg eloszlik a gyanú, hogy olyan ember készül beülni a miniszterelnöki székbe, aki korábban esetleg részese volt a magyar történelem egyik legnagyobb buncselekményének - írja a hetilap.
Már legalább 1300 napja nem tudjuk, hogy ki ez a Gyurcsányi, akivel Bitvai Miklós, az Állami Autópálya-kezelő, (AKA) Rt. volt vezérigazgatója szerint Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Rt. volt elnöke találkozni akart, - "hogy mindenképpen intézkedjenek, mert sz.r lehet belőle.” - és aminek Kulcsár Attila, a K&H Equities volt igazgatója nagyon örült.
A cigányság és a politikai nemzet
Bár a politikai közvéleményt jelenleg más ügyek foglalkoztatják, soha nem mondhatunk le róla, hogy állandóan napirenden tartsuk azokat az alapkérdéseket, amelyektől hazánk sorsa függ. A cigánykérdés ezeknek az alapproblémáknak az egyike, és szerintem szüntelenül gondolkoznunk kell felőle – egészen addig, ameddig a megnyugtató megoldás körvonalai föl nem sejlenek.
A romakérdés két lényegi tekintetben is égető és tartósan időszerű. Az egyik maguknak a romáknak a szörnyű helyzete, a másik pedig az, amit ez a helyzet, következményei és bonyodalmai együttesen okoznak „a fehér többség” s a vele azonosított polgári demokratikus állam erkölcsi, szociokulturális, politikai és gazdasági állapotában. Bármennyire kívánatos lenne, e két külön problémát nem lehet egymástól logikailag függetlenül elemezni.
A romakérdés „jelenlétében” – nincs olyan politikai dilemma, amelynek ne volna egyik eleme a romák sorsa (és ennek megítélése a romák és a „fehérek” körében) –, amikor olyan egyszerű és mindennapos kifejezéseket használunk, mint „Magyarország”, „magyar nép”, „magyar nemzet”, rögtön szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközünk.
Romániában a magyar nemzeti kisebbség nem tekinti magát „a román nemzet” részének, pedig a hivatalos (azaz: román) államdoktrína ezt várná tőle. „A román nemzet” terminus a legtöbb erdélyi magyar számára nem írja le azt, amit önmagáról (mint személyről és politikai alanyról) gondol. Romániában „a politikai nemzet” fogalma és kívánalma majdnem kizárólag csak az etnikai többség (közelebbről: a román elitek) asszimilációs szándékának fedőneve, ahogyan ez így volt a Trianon előtti Magyarországon is, ahol „az egységes magyar politikai nemzet” célfogalmát a nemzetiségek (románok, szlovákok, szerbek) nem fogadták el – ők önálló politikai „egyéniségre”, azaz autonómiára, föderalizmusra törekedtek, sokan pedig (az irredenták) a jövendő Nagy-Románia, Cseh-Szlovákia, Nagy-Szerbia („Jugoszlávia”) keretében látták valóra válthatni népük évszázados önállósági álmait.
Noha br. Eötvös, Csengery, Szalay, Trefort – no és Deák, gr. Andrássy – nemzedéke komolyan gondolta azt, hogy „a magyar nemzet” tisztán politikai-morális keretfogalmába belefér a „nemzetiségek” etnokulturális különállása, amelyet közigazgatási, önkormányzati, kulturális jogok (és bizony: előjogok!) támasztanak alá, s ezeknek az óriásoknak az őszinteségében, nemes szándékában, előrelátásában nincs miért kételkednünk, az utánuk következő epigonok – br. Bánffy Dezső, gr. Tisza István, gr. Khuen-Héderváry Károly, gr. Apponyi Albert – erőszakos asszimilációra (az ún. „magyarosításra”) alapozott soviniszta politikája évtizedekre kompromittálta ezt a gondolatot (s magát a magyar államot) Kelet-Közép-Európában, s nem tagadhatjuk: joggal.
Ám a mai Magyarországon más a helyzet.
A mai Magyarország „történelmi nemzetiségei” nagyrészt beolvadtak. A Magyar Köztársaság Országgyűlésében százával ülnek germán és szláv nevek öntudatos viselői, és pl. a HVG politikusportréiból ismételten kiderül, hogy magyar családnevű jeleseink igen jelentős része is német származású. A Magyar Köztársaság egyik korábbi, tiszteletre méltó elnöke német családnevet visel, és erős német kiejtéssel beszéli a magyar nyelvet – ez ellen az égvilágon senkinek se volt kifogása. Helyesen. A jelenleg regnáló miniszterelnök neve szlovák csengésű, Ďurčaň az ellenzék parlamenti frakcióvezetőjének a neve horvát, legtöbb hívük és ellenfelük ezt nyilván észre se vette.
Minden nemzetszociológiai kutatás, fölmérés, analízis egyértelműen és egységesen igazolja, hogy a régi Magyarországnak (sőt, az összmonarchiának!) a csonka országban megmaradt nemzetiségei (ill. leszármazottaik) ma hazánkban „magyar”-nak számítanak, a magyar/nem magyar választóvonal – Magyarországon belül, s nem véve itt tekintetbe a nálunk megtelepedett vagy ideiglenesen hazánkban élő külföldieket – nem a „magyarok” és a „kisebbségi” (pl. Békés megyei) „szlovákok vagy románok” között húzódik, hanem „a fehérek” és a romák között. A nálunk őslakos cigányságot a közvélemény nem tekinti „magyar”-nak, és a fehér többséget többnyire „magyar”-nak nevezi a roma közbeszéd, különösen falun. Ez nem volna annyira föltűnő, ha más kisebbségeket ugyancsak „nem magyar”-ként észlelnének a többség tagjai, de ez nem így van.
A cigányságnak ez a szimbolikus szférától a gazdaságföldrajzi tényekig mindenütt meggyökeresedett kitaszítása és kitaszítottsága, sőt: sokszor a nemzeti közösségnek kifejezetten a romákkal szembeni önmeghatározása rettenetes folyományokkal jár.
Az egyik legföltűnőbb – és őszintén csak ritkán tárgyalt – jelenség e téren a lakosság jelentős részének elutasítása minden nagylelkű szociálpolitikai kísérlet iránt, amely a legszegényebb, legnyomorultabb, legszerencsétlenebb csoportok (és nemzedékek!) iránt állítaná vissza a társadalmi igazságosságot.
Maguk a szegények (a fehér vagy „magyar” szegények) is elutasítják a túl nagylelkűnek érzett segélyek rendszerét, mert attól tartanak, hogy a segélyek és egyéb preferenciális eljárások roma felebarátaik, honfitársaik előnyére volnának. Így a legelemibb társadalmi szolidaritásnak a legtöbb társadalmat mégiscsak jellemző minimumát is szétzúzza a romákkal szembeni elfogultság. Döbbenetes, de igaz: sok szegény – a dolgozó szegények – inkább a saját helyzete romlásába is belenyugszik, föltéve, hogy a romák relatív helyzete nem javul. (Egy pár évvel ezelőtti fölmérés szerint a munkáscsaládoknak az ipari munkanélküliség, a szakképzés összeomlása és a fölsőoktatási diszkrimináció miatt reménytelen helyzetbe került gyerekei, elsősorban fiai ellenzik a munkanélküli-segély folyósítását mint olyant, holott tudják, hogy nekik volna majd erre a legnagyobb szükségük!)
A magyarországi romaprobléma egyik legvisszataszítóbb és legaggasztóbb aspektusa ez. A társadalmi szolidaritásnak – és a belőle származó emancipáló és egyenlősítő küzdelmeknek – az elfojtása „polgári” manipulációs erőfeszítés nélkül megy végbe. A szegények boldogtalanságukért, szenvedéseikért a többi szegényt – ez esetben a romákat – okolják. Nem csoda, hogy az egyre abszurdabb méreteket öltő gazdasági-társadalmi-műveltségi egyenlőtlenség nem váltja ki a normális körülmények között elvárható elégedetlenséget, pontosabban: ez az elégedetlenség csak a középosztály érdeksérelmeiig terjed, alább már csak demagógiát kell alkalmazni, egyébként szintén a középosztály számára, hogy ez utóbbi az egész megbántott társadalom képviselőjének érezhesse magát.
Amellett, hogy tiltakozunk a fajüldözés és fajgyűlölet ellen, hogy megpróbáljuk rábeszélni államunkat, vessen véget a közoktatásban a szegregációnak (faji elkülönítésnek) és a foglalkoztatásban a hallgatólagos kirekesztésnek (szociológusok kétséget kizáró módon bebizonyították, hogy a roma álláskeresők majd mindegyikét eleve elutasítják a cégek, kivéve a legkellemetlenebb testi munkákat), hogy szóvá tesszük: az egyetemeken se roma gyerekek, se „fehér” munkásgyerekek nincsenek a diákok között (kilencvennyolc százalék szülei maguk is diplomások voltak), emellett fogjuk szaván a polgári államot, és ünnepélyesen jelentsük ki – nem egyszer, hanem ezerszer és tízezerszer –, hogy a romák: magyarok. A magyarországi politikai nemzet nem etnikai jellegű. El kell érni, hogy ez alól ne legyen kivétel egyetlen etnikum se.
Nem igaz az, hogy a cigánykérdés pusztán szociális kérdés, hiszen egyik fő oka a faji megkülönböztetés. De az igaz, hogy helyes volna, ha pusztán szociális kérdésnek tekinthetnénk. Nem igaz az, hogy a romák – mint állítólag sokuknak a kriminalitásba menekülése bizonyítaná – a társadalom ellenségei, akik a kirekesztettségre agresszióval válaszolnak. De még a társadalom ellenségeivé válhatnak. Nem igaz, hogy az élet, amelyet a társadalom állítólag fölajánlott a romáknak – azaz a szegény fehér többség élete –, vonzó, erkölcsös, örömteli vagy akár kibírható. Nem igaz, hogy a munka (egyhangú, rosszul fizetett robot), amellyel állítólag a romákat kínálgatják (dehogy kínálgatják!…), értelmes vagy akár elviselhető. A romák nem szeretnek dolgozni? A dolgozók nem szeretnek dolgozni. Miért is szeretnének?
De ebben a torz, töredékes, rossz életben legalább csakugyan helyet kell adni a romáknak. Ennek egyik fontos, bár jelképes lépése: ha ez a mostani a híresztelések szerint csakugyan polgári liberális-demokratikus társadalom, akkor újítsa föl egyik alapvető tradícióját, építse és bővítse a magyar politikai nemzetet, amelynek gyámkövei: a közös iskola (azaz közös kultúra); az egyenlő esélyeket kínáló intézmények (munkaügy, családügy, segélyezés, humánus börtönreform, nem megtorlás alapú büntetőjogi reform: azaz közös társadalom); szociális orvoslás egyenlő honpolgárok számára, környezetvédelem a nyomornegyedek számára is (azaz „közös test”).
Minden tisztességes ember utasítsa vissza mától kezdve a magyar nemzetnek minden olyan képzetét, meghatározását, metaforáját, amelyből hiányoznak a cigányok. Mától kezdve a cigánymentes nemzetkép: magyarellenes. Mert a demokratikus magyar nemzetet csonkítja, ez pedig tilos.
Tamás Gáspár Miklós
Nekem nem hiányzik a válasz, mert én a Gyurcsányi Pride mozgalom tagja vagyok!
Jelenleg csak 17%-unk coming out-ol, de négyévente hosszú tömött sorokban vonulunk, néhányunkat autóval, vagy hordágyon visznek. Ilyenkor elénekeljük himnuszunkat, az "Igen, igen"-t. Majd csendesen, név nélkül, leszavazunk rá.
(František) Gyurcsányi Ferencz (Gyurchany) 1646-ban kapta a nemességet. A család a Trencsén megyei Ďurčina községből származik. A település magyar neve: Gyökérháza. :-))))
"... és álmában se' gondolta volna, hogy átkeresztelik Frantiseknek...mint a Matus Cak....vagy a levocai Pavol, aki Szlovákiában született, 1470-ben."
Én azért a Gyökérházán nagyobbat mosolyogtam, mint František-en.
"Eeeegen, :-)) meg a rendkívül intelligens szlovák "tudományos" élet egyéb furcsaságai, mint például Bratislavaban keltezett oklevelek, he-he-he. :-))"
"Lehet, hogy a scenefalak mögött már akkor is tudni lehetett, hogy Fletó a fontosabb?"
Bion, bion. Ne magadból indulj ki. Már ezen a fórumon is 2003-ban megjósolták, 2004 legelején már biztosra mondták egyesek, hogy miniszterelnök lesz, amikor a többség ezen csak kacarászott.
Meg kell nézni a névsort, hogy kik vettek részt a frissen kinevezett sportminiszter úr házassági évfordulójának a rendezvényén!
Gyurcsánynak igenis van egyfajta nagy tehetsége, és ezt azonnal lehetett tudni, amikor az ember először meglátta, vagy mondjuk olvasta.
Hogy mást ne mondjak Orbán is azonnal felismerte, még 88-89-ben, hogy ez a fickó nem akárki.
azért hozzátenném, távolról sem biztos, hogy Gyurcsány intézkedett. az egész MSZP-ben mindenki, azok is, akik jún 17-én hallottak az ügyről először, abban voltak érdekeltek, hogy elsimítsák. ebben nagyon racionálisan együtt is működtek.
nem tűnt el 20 mrd, ennyi pénzt mozgatott kulcsár, talán a fele tűnt el, és a lefoglalt vagyonok stb nyomán vagy 4 mrd megtérül.
de azt tényleg nem kell elhinni, hogy egyetlen saját hatáskörben ekkora vagyon fölött rendelkezhetett. egy pénzintézetnél kevésbé rigorózus intézményben sem tud egy ember titokban néhánymillió forintnál nagyobb összeget elsíbolni.
