Miért jó a hittérítőknek, hogy térítenek?
Miért kell mindenáron beléptetni vkit a "táborba"?
Miért nem tartja tiszteletben a hívők ezen csoportja mások a világképét?
stb, stb, stb
Én nem tukmálom a nézetem senkire, ez kiderül a szövegből. És semmilyen rémület sincs bennem. Az pont a térítőkben van, mert ha vmit ilyen hévvel/lelkesedéssel csinál vki, akkor baromi rosszul érezheti magát, ha nem jön össze.
Azzal, hogy jelzem "nem szeretem, ha bárki megpróbál befolyásolni, változtatni, amikor én ezt nem teszem", nem azt jelenti, hogy más ne higgyen abban, amiben akar.
Csak ismételni tudom magam. A világkép túl személyes dolog. Miért nem fogadják el, hogy vannak, akiknek nincs szükségük a létezésükben ilyen jellegű támaszra? Én el tudom fogadni, hogy nekik ez kell, mégsem próbálom őket lebeszélni erről! (tényleg hogy nézne ki, ha vki kiállna egy aluljáróba mikrofonnal és a hit ellen beszélne? megvernék rendesen:))
"egyik-másik vallásnak a lényegéhez tartozik a térítés."
- Bizony ezzel egyetértek. ... azzal a kiegészítéssel, hogy egyetlen vallást sem ismerek amely ezt deklaráltan csakis az ismeretlen emberek utcai leszólításában vélné megvalósítani. (persze amit nem tilos, azt szabad ... jogilag).
Térítés az is, ha barátoknak beszélünk spirituális élményeinkről, vagy vonzó és követésre ösztönző módon élünk, illetve tisztelettel és tapintattal beszélünk másokkal. Na, ez utóbbi ami hiányának reklamálását érzem adsr szavaiból - kulturális értelemben tapintat kérdése, hogy kit, hol, mikor milyen témában szólítunk meg. Hogy ki mit érez ettől, azon nincs mit vitázni - például bárki leírhatja ide, hogy kifejezetten élvezetet okoznak neki az utcai prédikátorok.
Hát igen, ezek a nem pszichés ill. lélektani motivációk, hanem praktikus, köznapi gyakorlati, anyagi célok, melyeknek még kevesebb köze van a hithez, sokkal több a számításhoz, képmutatáshoz, önzéshez...
A jóindulaton kívül sajnos van még egy jelenség, amit figyelembe kell venni. Az ember alapvetően társas lény, és általában minél nagyobb közösségben él, annál nagyobb biztonságban érzi magát. Aki hisz, annak vannak kételyei is, kisebb-nagyobb. A hit kétellyel jár együtt, mert ilyen a természete. Két pólus. Egy energiával teli tömeg sokat segít a kételyek eltüntetésében. Tehát a térítésnek van egy olyan eleme, hogy nem csak önzetlenül másokat segít, hanem nagyon is önzően a térítőt erősíti, hiszen ha valakit be tudott szervezni, akkor az ő kételyei csökkennek, sikert ért el. Nagyobb lett a csapat. Kifelé tekint, s nem befelé. A beszervezettnek persze szintén meglesznek a kételyei, amivel megtérése után már nem foglalkoznak annyira: jobban jár, ha ő is beszervez másokat. Sajnos az ember minél több dobozban van, annál biztonságosabbnak érzi a világot, márpedig ez becsapás: a világ egyáltalán nem biztonságos, és csak az ismeri meg Istent, aki elfogadja a változó világot és ennek tükrében szemléli önmagát is. Nem elég, hogy országokban élünk, nemzeteket alkotunk, ezen belül további dobozokba soroljuk magunkat, és akkor érezzük legjobban magunkat, ha valamelyik doboz prominens tagja is vagyunk.
"Egyszer egy kisfiú megkérdezte az anyukájától, hogy mitől különleges az ő vallásuk.
Tudod kisfiam, válaszolta az anyja, mi önzetlenül segítünk egymásnak. Azt nézzük, ki szenved szükséget, és annak segítünk.
Értem, felelte a kisfiú. És rajtunk ki segít, ha bajban vagyunk, anya?
Természetesen mások, felelte az anya. Ha rászorulunk, más fog a segítségünkre sietni.
Anya, én ezt nem értem. Nem lenne egyszerűbb, ha mindenki saját magán segítene? Így nem kellene másra várni."
!!! ... feltéve, hogy a térítő személy privát hittel kapcsolatos motivációiból vezetjük le a viselkedését. A vallási közösségek egy része viszont "zongorázható" nyomással él tagjai felé, hogy a térítés valamely náluk szokásos módját végezze. Annak esetleg nincs semmilyen személyes ingerenciája erre, de számára érték a csoporthoz tartozás, a csoporton belüli elismertsége - a felekezeti élet nem csak csupa éneklés, az úr dícsérete vagy meditáció ... a közösség alakulása dinamikus, vannak benne "források" és "nyelők" , azaz távoznak a közösségből, és új tagok is jönnek - amely csoport ezen utóbbit elhanyagolja, az matematikai biztonsággal kihal.
Azt vélem, hogy a közösségi karriernek a térítés ugyanolyan része, mint egy biztosító intézetnél az ügynökösködés, ahol az üzletkötési igazgató sosem csönget be senki lakásába, de valamikor meg kellett tennie. Továbbá vannak akik ezen a lépcsőfokon betonozzák be magukat - végül is nem mindenki lehet vezető lelkész, a többségnek meg kell elégednie a szolgálat dicsőségének aprópénzével. Ha bármelyiket megkérdezzük, akkor nyilvánvalóan azt mondja, hogy saját meggyőződéséből teszi, és ez többnyire igaz is - nem lehet sokáig magunknak hazudva a tükörbe nézni, így aztán a meggyőződésüket alakítják a csoportelváráshoz, mivel fordítottjára semmi esély. Az utcai járókelő a prédikátor előtörténetéről és indítékairól mit sem tud (nem is érdekli), nem azt hallja amit az gondol vagy érez, hanem amit az mond, azt látja amit az cselekszik. Mindig van a tömegben olyan, aki az így közvetített értékszempontokra vevő, és elmegy a közösségbe csupán szétnézni ... természetesen minden kötelezettség nélkül.
Minél fanatikusabb, acsarkodóbb a meggyőződés és erőszakosabb a győzködés, az esetek többségében, nagy valószínűséggel annál nagyobb a belső szűkölés a bizonytalanság, a tudatalatti rettegés attól, hogy mégsem helyes, amit hiszünk.
Aki igazán meggyőződött, az nem érez kényszert, hogy győzködjön igazáról másokat. Az csak hallgat és mosolyog...
Alighanem olvastad a szakirodalmat a világos beszédről:
"- A legfőbb, hogy világosan beszéljen az ember - jegyezte meg vejk. - Amikor 1912-ben misszionáriusok jöttek a prágai Szent Ignác templomba, volt ott egy prédikátor, és ez azt prédikálta a szószékről, hogy ő valószínűleg senkit se fog viszontlátni a mennyekben. Ezen az esti lelkigyakorlaton részt vett egy Kulíek nevű bádogos, és ez azt mondta az ájtatosság után a kocsmában, hogy az a misszionárius biztosan sok mindent elkövethetett, ha kijelenti a templomban, mintha nyilvános gyónást végezne, hogy ő senkivel se fog találkozni a mennyekben; nem is tudom, miért küldenek ilyen embereket prédikálni. Mindig világosan és érthetően kell beszélni, nem pedig olyan kacskaringósan. A Brejkában volt évekkel ezelőtt egy pincemester, és ennek az volt a szokása, hogy amikor dühös volt, és munka után elment hazulról, mindig megállt egy éjjeli kávéháznál, idegen emberekkel koccintgatott, és koccintás közben mindig azt mondat: Mi tirátok, ti meg miránk... Ezért aztán egy tisztességes jihlavai úrtól egyszer akkora pofont kapott, hogy reggel, amikor kiseperték a fogait, a kávéházas odahívta a kislányát, aki az ötödik elemibe járt, és megkérdezte tőle, hogy egy felnőtt embernek hány foga van a szájában."
és ezért a saját önámításait úgy próbálja hitelesíteni, hogy másra ráerőlteti."
Az első fele nem igaz. Egyáltalán nem retteg, hogy nincs igaza - ellenkezőleg! Annyira meg van győződve, hgy igaza van, hogy még a hirdetés során tapasztalható megalázásokat is hajlandó elviselni. Aki retteg, vagy kételkedik, az általában nem fog ekkora erőfeszítést tenni.
A második fele már kicsit jobb. De csak azért, mert az egész világ erről szól. Mindenki igyekszik a másikat manipulálni, és "önámításait" (vagy korlátoltságát) úgy hitelesíteni, hogy azt másokra erölteti. Vegyük pl. a munkahelyet. A főnököm nem erőlteti rám az "önámításait"?? És ez nem nevezhető egzisztenciális zsarolásnak?? A tanító az iskolában nem kényszeríti ki saját "önámításainak" a respektálását? Az állam vajon nem próbál engem egzisztenciálisan zsarolni annak érdekében, hogy "önámításait" tiszteletbe tartsam??
... mint ahogy a megszólított részéről is egyszerű tényközlés lehet, hogy "megvolt" neki a prédikátor anyukája. Ha pedig ez nem igaz, akkor hazugság. Akár igazat mondani, akár hazudni joga van bárkinek az utcán .... ennyire egyszerű ez a kommunikációs dolog :-)
Nem jó hasonlat. A kalgon-reklámban nem fenyegetnek meg halálosan! Nem förmednek rád, hogy ha nem a terméküket használod, akkor kínhalált halsz (vízözön meg miegymás) és örökre pokolra jutsz. A mosógépem élettartama asszem kevésbé fontos mint az életem és halálom... Nincs egy kis különbség? Ráadásul a reklámot, el lehet könnyen kapcsolni... A reklámok is zaklatások, de nem élethalál kérdésben igyekeznek felülírni önálló gondolataid és tekintélyelven, zsarolással világképet erőszakolni ránk...
A legtöbb térítő mellesleg elsősorban nem jószándékból teszi (hogy te is üdvözülj), hanem önigazolásból. Retteg lelke mélyén, hogy nincs igaza és ezért a saját önámításait úgy próbálja hitelesíteni, hogy másra ráerőlteti.
off (ha megint eltűnik a hsz-em, megint beírom, újra és újra és ha a nickemet letiltjátok akkor újraregisztrálok és beírom, újra és újra...)
"Csak a hozzád közelállóknak van joguk megszólítani téged? "
- Bizonyos pontosításokkal valóban ez a helyzet.
A "személyes szféra" fogalma nem egy matematikailag levezethető körülmény, hanem kulturális. A kultúráktól függően van például fizikai távolság amelyet másoktól tartanunk illik, vagy testrész melyet megérinthetünk, vagy pillantás, ahová nézhetünk. Ez a szféra persze szubkultúrától és egyéntől is függ.
Hasonló dolog, hogy az utcán ismeretlennek köszönünk-e (falunk igen!, városban nem!), és ha megszólítjuk, akkor milyen téma a "megengedett" - például megengedhető a pontos idő iránt tudakozódni, utirányt kérdezni, míg a mi kultúránkban nem illik megkérdezni, hogy ő hová megy, szűz-e még ... és szvsz azt sem, hogy olvasta-e az X könyvet és elfogadja e JK-t megváltójának. A szociális kapcsolat közelebbi szintjén - pl barátok - ez aggálytalan lehet. A "megengedtehő távolság" nem eldöntendő morális kérdés, hanem megmérhető tapaszatalati tény, ami annyi amennyi.
Azon nincs mit csodálkozni, hogy e távolság fizikai vagy kommunikációs megsértése ingerültséget okoz, és agresszív választ vált ki. De aki hitet hirdet, az prófétai feladatot vállalt, és a prófétáknak az idők kezdete óta többet kell elviselniük mint egy átlagembernek.
Ezzel egyetértek. Aki valamit hirdet, tehát valamit mondani akar, annak valóban értelmesen kellene tudni elmagyaráznia azt, amit hirdet. Értelmesen és kultúrált módon. Szerintem erre kellene hozni egy olyan törvényt, hogy aki nyilvánosan hirdet, az egy közszereplő, tehát kitűzőjének kellene lennie, melyen neve, esetleg valami azonosító szám lenne. Aztán ha valakinek panasza lenne, akkor elég lenne a számot bejelenteni.
Egyszer én is rászántam az időt és Jehovásokkal elbeszélgettem egy órát, de valóban értelmetlenül fogalmaztak, és állandóan önmaguknak mondtak ellent. Amikor meg felhívtam erre a figyelmüket, akkor menekülésszerűen próbálták új dimenziókra terelni a beszélgetést.
Ha vki önmagának sem képes elmondani/eladni vmit, akkor mit vár mástól?
"A személyes ránktörés abba a személyes szféránkba tör be, ami csak hozzánk közelállóknak van fenntartva."
Érdekes nézet! Miért személyes "rádtörés" az, ha valaki megszólít az utcán, vagy esetleg becsönget hozzád?? Én úgy tudom, hogy amióta világ a világ, az emberek mindig szólították meg egymást, főleg akkor, ha valami mondanivalójuk volt. Csak a hozzád közelállóknak van joguk megszólítani téged? Az idegenek talán "felségnek" szólítsanak? Tán még audienciát sem szabad kérniük?
Igen, meg kell tanulnod felválalnod magad. És ha kell, határozottan megmondanod, hogy nem kívánsz bizonyos témákról tárgyalni. Persze nem durváskodni kell, hanem viselkedni. Azért kíváncsi volnék arra, hogy miképpen reagálnál, ha valaki ismeretlenül betörne hozzád, álmodból felverne, kirángatna az ágyadból, mert meg akarna menteni a lángoló lakásodból.
Valószinűleg a perszonális terünk megsértése miatt is irritálóbb az ügynöki tevékenység mint egy tévés hirdetés. A személyes ránktörés abba a személyes szféránkba tör be, ami csak hozzánk közelállóknak van fenntartva. Nem a téma, hanem a módszer az irritáló .. legalábbis én így vagyok vele, és tökmindegy mit hirdetnek a tévében, ha megválaszthatom nézem-e.
A személyes akciókat sokan nem tanultuk meg elutasítani - úgy érezzük valami szociális bűnt követünk el ha az illetőt finoman és udvariasan és főleg röviden, de a bús picsába küldjük. Némi gyakorlattal ez elsajátítható. Az ilyen vonatkozású kudarcaimat mindig a saját hiányosságomnak tekintem, de ígéretesen fejlődöm.
Egyébként felvetettem ezt egy másik oldal vallási topikjában, ahol inkább erőteljesen hívő emberek beszélgetnek egymással és senki nem válaszolt a beírásomra.
Úgy látszik nem tud vitaalap lenni és inkább csöndben maradtak. Azért sajnáltam, hogy meg sem próbálják megvédeni az álláspontjukat. (mivel tudják, hogy nincs mivel:)))
Először is azzal kezdem, ez az erőszakos térítés engem is zavar, szerintem éppen az ellenkező hatást váltja ki. Feláll az ember hátán a szőr és elmegy onnan.
Ugyanakkor tudni vélem, mi a motivációjuk. Meg vannak győződve arról, hogy az egyetlen, megváltáshoz vezető út az az övék, s azt szeretnék, hogy minél több ember üdvözüljön. Tehát a szándékuk jó, csak az eszköz nem az. Ez a meggyőződés amúgy szükségszerű, mert nem lehet abban hinni, hogy ez nem az igaz út, hiszen ez önellentmondás lenne, így felszámolná magát a közösség.
Tehát nekem semmi bajom a céljaikkal, az emberekért teszik. De az eszközök siralmasak.
Képzeld azt, hogy mondjuk sokan nem kötik be a biztonsági övet. Vannak, akik viszont emlékeznek még Newton II. axiómájára, ismerik a fizikát és a statisztikákat, ezért harsányan azt javasolják, kösd be a biztonsági övet. De mondjuk annyira, hogy Te beszállsz az autódba, nem kötöd be az övet, erre odalép valaki hozzád, kivágja az ajtót, s rádüvölt, hogy kösd be az övet. Hát ez történik nagyjából. Jó cél hülye eszközzel, módon.
Nem csak pofátlanok, hanem erőszakosak is és a tevékenységük alapjaiban ellentétesek azzal, amit hirdetnek. Beszélni mindenki tud, mutassanak példát az életükkel, akkor fogják követni egy páran, de nem azért mert rábeszélték őket, hanem mert vonzó az az életforma a számukra.
Ha nem is boszorkányt, de van hogy vki elkiáltja magát és az "értelmiség" egyből kimegy az utcára:)) (függetlenül attól, hogy a kiáltásnak van e igazságtartalma vagy nincs)
Tehát szerintetek is igazam van és a hittérítők lényegében pofátlanok a tevékenységüket illetően?
