Köszönöm szépen. Azt remélem, ha lassan is, de csak elindulok a gyógyulás útján. Kegyetlen egy betegség, és hosszú idő kell a gyógyuláshoz, de rajta vagyok :)
Beteg volt, de a remény megmaradt egy jó ideig. Aztán sajnos... Hát az élet ilyen. Szép, jó, de nagyon kegyetlen tud lenni! :(
A bejegyzésedet én is csak ma láttam, ezért válaszoltam csak most.
Sajnos engem a Covid úr meglátogatott, és nem akart távozni. Rohadt egy betegség mindenkit óvok tőle. Öt hetem ment rá eddig, és még legalább két hónap kell, hogy talpra álljak. Tegnap jöttem ki a kórházból.
Ismét csak későn tudtam jönni, mert nálunk nagyon sok volt kint a munka. Majdnem készen is vagyunk mindennel. Segítséggel "kipucoltuk" a kerti körletet. Mindent átpakoltattunk, és ami nem kellett, azt elvitettük. /Lomtalanítottunk... :)/ A kert készen áll a tavaszi munkálatokhoz.
Még nem költöztünk haza. Úgy gondoljuk, ha munka ideje alatt kint voltunk, akkor most a lazsálás, pihizés ideje alatt is kint maradunk. Legalább is addig, amíg le nem esik a hó. Igaz, hogy most éppen itthon vagyunk, de hétfőn már megyünk is vissza.
Nagyon örülök, a jó híreknek. Majd beszéljünk :)
Vigyázz magadra, magatokra, a kis vahúrra is :)
Lassan ismét temető járásra kerül sor nálunk is. Sajnos a családunkból már többen vannak odaát, mint itt, de egyenlőre próbálunk boldogan élni nélkülük is. Amíg, és amennyire csak lehetséges.
Mi történik a fórummal? Én sem látom a kurzort. Múltkor képfelrakási problémáim voltak. Szerencsére észre vettem, hogy a megszokott mappa helyett önhatalmúlag átpakolta a képeimet egy másikba, ezért nem találtam.
Vannak újabb történések. Viszonylag frissek, szerencsére jók, de egyenlőre nem szívesen beszélnék róla.
Hétfőn mi is végig jártuk a temetőket, ma a helyibe megyünk gyertyát gyújtani szeretteink emlékére.
Végül is sikerült a régivel jönnöm. Most meg az újnak a jelszavát felejtettem el. Basszuska, tényleg nagyon öregszem :)
Ami most érdekes, hogy nem látom a kurzort, csak találomra írok. Ez a fórum is öregszik vajon ? :)
Nagyon jó volt a hosszú szabadságunk. Jövőre is legalább egy hónapra fogunk menni, vagy még többre. Még nem tudom, de még elég messze is van. Nagyon jókat kirándultunk, dagonyáztunk, és jókat pihiztünk. A háziaknak van egy cicájuk /jaj!/, akivel be kellett osztanunk az udvaron való tartózkodást. Tudod Flokikám nem állja ki a cicákat, és ha megtehetné ki is nyírná, de nem volt rá lehetősége. Ha ő kint volt, a cica bent volt. És fordítva. Nagyon figyeltünk, nem is lett ebből baj.
Ez az óraállítás egy nagy hülyeség. Már annyiszor mondták, hogy befejezik, de még mindig állítgatjuk a "cágereket". Nálunk a zzzzember, és a kutya is alszik, csak én kukorékolok még fenn, de nem sokáig.
Lassan megyek én is aluszkálni.
Vigyázz magadra nagyon, és ha bármi új dolog van, csörgessél meg. Sokat gondolok rád,rátok:) Jelenleg is kint vagyunk még a kertben, kivéve ezt a hetet, mert "fennforgás" volt nálunk is. Holnap reggeli után ismét kimegyünk, és majd ritkán hazanézünk. A telóm éjjel-nappal nyitva van... :)
Már túl vagyunk a temetői látogatásokon. Tegnap egész nap autóztunk.Vidéken is rendben van a dolog.
Nos elköszönök mára. Aludjatok jól. Puszi mindenkinek. Buksi buksikáját simi meg a nevemben :)
Szia Xexis! Másik böngészővel próbálkoztál? Talán elfogadja a régit is. Úgy tűnik, hogy a technika ördöge megtréfál bennünket. Én napok óta nem tudok képeket feltenni. Ezzel az új nickkel adtál egy tippet, talán úgy működik.
Tisza tónál biztos nagyon jó volt. Most is jártatok dagonyázni, kirándulni?
Nálam továbbra is zajlik az élet, van pár időpontom.
Ez az óra állítás nem zavart meg? Már Buksi is alszik, pedig még csak 17 óra van.
Megpróbálok gyakrabban jönni. További nagyon szép estét kívánok!
Képzeld el újra kellett csinálnom nicket, mert a régi jelszavát, amit ezer éve használtam, most sehogy sem fogadta el. Napokat kínlódtam vele, de nem ment. Most csináltam ezt az "újat". A régit azért nem adom fel. Valahogy majd csak tudok jönni vele. Addig is ezzel jövök.
Szóval már sokkal jobban vagyok. Tudod az élet nem áll meg, még akkor sem, ha az ember néha úgy érzi, hogy igen.
A nyáron ismét a Tisza tavon nyaraltunk picit tovább, mint egy hónapig. Nagyon maradtam volna még, de sajnos nem lehetett. Ennyit gyorsan rólam.
Te hogy vagy ? Hívtalak volna, de most meg kint vagyunk a kertben, és ott mostanában igen csak vacak a net. Leginkább késő este meg éjszaka az igazi. Akkor meg azért csak nem hívtalak volna. Ide nem tudtam jönni. Szóval be lettem kerítve.
Amíg nem jön hó, addig nem megyünk haza, csak néha-néha. Ja igen. Még annyit, hogy egy hete jöttünk haza, és ezt a hetet végig feküdtem. Tudod a vénségi problémák jönnek szépen elő sorban :)
Csak annyit írj, hogy minden rendben van-e veled ? Valahogyan próbállak keresni majd, és dumcsizunk. Ha tudsz hívhatnál te is. Hátha fel tudlak venni. Nagyon várom már. Talán hamarosan lesz rá módunk.
Vigyázz magadra, mamidra, és a kis lókötőre is. Szép jó éjszakát neked, nektek :)
Szia Xexis, szép vasárnapot! Örülök, hogy már jobban vagy. Nem akartalak zavarni amig nem jelentkezel.
Délelőttönként többnyire nem vagyok itthon, de 17 óra után már igen. Sőt, hogy most ilyen nagyon meleg lesz ha tehetem délelőtt sem mozdulok ki, inkább az esti órákban. Most jól megkevertelek :D Remélem mielőbb tudunk kicsit beszélgetni!
Ilyen régen jártam erre ? No mindegy is, mert a boldog új év kívánságomat most is át tudom adni. Remélem úgy is lesz. Elég sok gondom van mostanában, de itt nem írom le, nem publikus. Valamelyik nap hívni foglak, de nem tudom a nap melyik szakában tudlak. Ha majd végre csörgök, és jó lesz neked, akkor mázlim lesz. Ha nem, akkor majd próbálkozom újra. Remélem a dokikkal boldogulsz. Őszintén remélem, hogy minden rendben van nálatok. Sokat gondolok ám rád, csak az időm egyre fogy. Vagyis nem mehalni készülök, hanem belassultam, ezért mindig kevesebb dolgot tudok elvégezni ugyan annyi idő alatt.
Szia Xexis! :)) Tökéletesen megértelek benneteket, hogy jól érzitek magatokat a várostól kicsit távol, Flokiról nem is beszélve :) Ma felétek is esett a hó? Pontosabban havacska? Terasz tetejét kicserélni nagy munka lesz?
Kis Buksi manónk egy zsivány kuty. Naponta négyszer ki kell vinni, hogy kicsit szaglásszon :)
Én belekerültem egy taposó malomba. Rá kellett jönnöm, hogy nem sok különbség van az állami és a magán között. Szerencsére ahogy eddig, még most is nagy a szám.
Még kint vagyunk. Annyira jól érezzük magunkat, pedig reggelente már csak -1-+5 fokok vannak. Egyre gyorsabban reggelizünk meg a teraszon, aztán pedig nyomás be a jó melegre. Tegnap jöttünk haza, holnap már megyünk is ki, és addig maradunk, amíg a hó le nem esik, vagy komolyabb mínuszok nem jönnek. Illetve hetente egy napra hazajövünk. Flokikám imád kint lenni, de amikor átfázik a bugyogója, akkor bejön, és órákat aluszkál, többször velem együtt :) A terasz tetejét még le kell cserélni, mert két helyen kezd beszivárogni a víz, ha nagy eső van. Úgy néz ki, hogy talán most hét végén megtörténik. A rózsák szépek voltak, jelenleg csak pár nyílik, de a hideg miatt már nem az igaziak sajnos. Majd a tavasszal biztosan ismét szépek lesznek a virágzó bokrok.
Remélem jól vagy, és mamid is, meg a kis büdös vahúr Buksika is. Ha több napig itthon leszünk, hívlak, mert tudod mi érdekel engem, de nagyon ! Szurkolok, és nagyon sokat gondolok rád. Addig is vigyázz magadra nagyon.
Már nem emlékszem melyik nap nem sikerült, amúgy szinte minden nap -régi szokásom szerint - alszom egy nagyot.
Örüljél, hogy csak annyi van a büdi bogárból, hogy meg tudod számolni, és hogy csak kint vannak. Igaz én sem panaszkodhatok, be nem jönnek, de a teraszon még mindig ötösével napoznak. Ott a legkönnyebb elkapni őket. Lapát, seprő, cipőtalp... No ez vár rájuk. Nem teszem őket már vízbe, hogy ne szenvedjenek, de sokszor megbánom, mert nem győzöm a fűbe törölgetni a cipőm talpát. A kinti cipő ugyan kint marad, de a szag ott marad az orromban.
Nem tudom mondtam-e, hogy a kutyi minden éjszaka többször kikéretőzik szarvasokat, őzeket, vagy tudom is miket, hajkurászni. Tízkor van neki a takarodó. Otthon este 6-7 között. Szóval itt sokkal jobban szeret lenni, meg mi is.
Jogsimat intézem majd persze, de nem kapkodom el.
Képzeld el nem is olyan régen megmetszettem a rózsákat, mert már nem akartak virágozni. Most látom, hogy szépen kezdenek hajtásokat hozni, a végükön pedig mintha bimbók alakulnának. Meglátjuk. Ilyenkor már nem annyira természetes ez, de jó lenne, ha halottak napjára kinyílnának, és persze nem fagynának el. Ábrándozom, de nem olyan nagy baj ez, igaz ? :)
Most látom eldumáltam az időt. Megyek aluszkálni. Neked is szép jó éjszakát kívánok :)
Nálunk is kevesebb lett a szőlő, de jobb a mustfok. Itt is elég szép ma az idő, napos, de csípős. Szóval én fűtök nagyon. Jelenleg a zzemberemet behívtam, hogy pihenjen le ebéd után, azóta úgy alszik, mint a bunda. A kutya úgy szintén, csak én vagyok /még/ talpon, de azt hiszem hamarosan én is "ágynak dőlök" :D
Jut eszembe az én jogsim is lejárt, mennem kellene, de nincs sok kedvem. Már nem igazán vezetek, mert elkényelmesedtem.Meg hát ugye a korom is. Nem amelyik a szemembe ment.... :) Tudod van egy saját sofőröm, oszt ő hoz-visz amerre csak akarom. Az utolsó hetekben Pestet jártuk, most egyenlőre csak itthon autózunk.
Felétek is van még büdi bogár ? Felénk kevés, de mindig ott vannak, ahol nem kéne, ezért aztán többszörös gyilkost csináltak belőlem. Nagyon büdösek, meg rondák, és gusztustalanok !
Úgy néz ki, hogy csütörtökön hazaugrunk, otthon alszunk, és majd csak pénteken jövünk ismét vissza. Otthonról hívlak majd estefele /a titkosról/, ha megfelel neked. Addig is vigyázz magadra. Majd dumcsizunk sokat :))) Puszi:)
Keresni sem kell, teendő mindig akad. Itthon párszor már mi is befűtöttünk, de csak este. Olyan szép idő van kint, hogy átjárja a meleg a lakást. Szürettel mi is végeztünk. Kevesebb lett mint tavaly. A szárazság megtette a hatását. Kalandos szüretünk volt, majd elmesélem. Flokit és persze benneteket és megértelek, hogy nagyon szerettek kint lenni. Tiszta levegő, csend és nyugalom :)
Ugye jobb későn, mint soha :) Szóval most már ráérek picit. Kiköltöztünk már, és azóta volt mit tenni-venni idekint. Most már minden a helyén, tiszta, rendes a házikónk. Szóval itt szuper jó, de azért otthon is előfordulunk hetenként egy-két napra. Ott is jó lenni ám. Jelenleg a fűtésünk mindenütt rendben van. Nincs fázás, főleg itt kint fűtök, akár az ördögök a pokolban :) Flokikám imád itt kint lenni, de a vacsora utáni alvást követő 21 órakor, és utána meg 23 órakor ki kell engedni vadakat hajkurászni, ugatni, rohangálni. Nagyon szeret itt lenni. Otthon reggel kb. 1 óra, este meg kb. 2 óra séta, ill. futtató a programja. Itt várja igazán a szabadság, és bennünket is. Akkorákat alszunk a nyitott ablaknál. Nem, nem mondok ellent magamnak, mert nagyon fűtök, és közben nyitva van az ablak. Pazarlásnak tűnik, de nem az. A nyitott ablak kell a levegő miatt, a meleg pedig azért, hogy ne fázzunk :DDD
Remélem jól vagy, és mamid is. A jövő héten egyik este felhívlak, ha nem baj. Nagyon régen beszélgettünk. Hiányzik !
Egyenlőre ennyi mára, mennem kell. Megebédelünk, aztán pedig alszunk egy nagyot. Még annyit, hogy a vörös már teljesen kész. A fehér szüretet ma fejeztük be, ill. már a mosogatáson is túl vagyunk. Már a must dolga a borrá alakulás. Nem volt túl sok, de elég jó mustfokos volt mindkét szőlő.
No majd dumcsizunk. Addig is sok puszi neked, és mamidnak is. Pacsi Buksikának :))
Szia Xexis, szép estét neked és minden Kibeszélőnek :)
Mások véleménye nem mindig érdekel, de maximalista vagyok :) Szombaton, ha nem jön közbe semmi, megyek társadalmi funkában fát ültetni.
Rózsák tudják, hogy szereted őket, ezért meg is hálálják a gondoskodásodat :)
Eperileg mi is várjuk a csodákat, de először az eper töveket. Visszavásárlási garanciát is ígértek hozzá. Bízom benne, hogy nem átverés, ah az, akkor így jártunk.
Szőlőnk nagyon gyengén hajt. Nem volt kegyes hozzá az időjárás. Holnap megyünk pár tő csemege szőlőt venni. Pontosabban én nem, intézem a lejárt jogosítványomat és személyi igazolványomat.
Orvosit megkaptam, pedig izgultam. Rendelőben mindig agyon stresszelem magam :(
Floki még fiatalember, pontosabban kutyus :)
Ezt még elmesélem, rajtam nevetnek. Kutya kakit zacskóban képtelen voltam összeszedni. Úgy működött, hogy megadtam hol található, anyu ment. Eszembe jutott, hogy van nekünk egy lapátunk is:) Csak a ház előtt szoktunk menni, de mindenki mengkérdezi, hogy miért a lapát. Mondtam, hogy Buksi mellett a lapátot is sétáltatom :D
További nagyon szép délutánt kívánok neked, mindenkinek! :)