Keresés

Részletes keresés

Pannika127 Creative Commons License 2014.10.18 0 0 18740

Szép délutánt, Bűvöske!

***

 

Juhász Gyula

Milyen volt... 

 

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

 

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

 

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

 

 

 

(Ilyen szép kék  szeme volt a páromnak is... Bocs a személyeskedésért)

 

 

Előzmény: Bűvössárkány (18739)
Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.11 0 0 18739

Radnóti Miklós:
Október délután

 

Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni,
s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról,
hogy minden jámbor lombbal veszekszem érte, -
mikor átkarolt, kérte, őrizzem pihenését.

 

De nap kacsintgat át fodrán a lombnak,
vad darazsak dúdolnak körül haraggal.
És a lomb makkal felel és feleselget,
hulló makk makkot kerget, nem tud a fán maradni.

 

Fanni fölébred és álmos szeme kék,
keze oly szép, mint szentkép keze és gonddal
békít a lombbal, végigsimít a számon
s ujját ott tartja három harapós fogamon még,

 

hogy ne beszéljek. Így készül az új csend
és a csendből odafent sziszegve eső
hatnapos eső, mely elmossa a makkot
s mint fekete szallagot, úgy köti ránk a novembert.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.11 0 0 18738

Zelk Zoltán:
Október

 

Kisöccsétől, Szeptembertől
búcsút vesz és útra kél,
paripája sűrű felhő,
a hintója őszi szél.

 

Sárga levél hull eléje,
amerre vágtatva jár,
félve nézi erdő, liget,
de ő vágtat, meg se áll.

 

Hová, hová oly sietve,
felhőlovas szélszekér?
Azt hiszed tán, aki siet,
aki vágtat, messze ér?

 

Dehogy hiszi, dehogy hiszi,
hiszen nem megyen ő messze,
csak addig fut, míg rátalál
a bátyjára, Novemberre.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.11 0 0 18737

Szép hétvégét, Pannika!

 

* * *

 

Fjodor Tyutcsev:
A szép őszi estében

 

A szép őszi estében valami
titokzatos és megható varázs van.
A fák rikító, szilaj színei,
a harsányrőt lomb a halk hervadásban,
a komorodó, fáradt föld felett
a kék ég, s a fátyolnyi köd az arcán,
a le-lecsapó borzongó szelek,
melyek mögött már tél sejlik s vad orkán:
mind hanyatlás, s mindenen ott a tűnt
élet szelíd mosolya, búcsúfénye -
az, amit embernél úgy nevezünk,
hogy: a fájdalom fenséges szemérme.


(Szabó Lőrinc fordítása)

 

Előzmény: Pannika127 (18736)
Pannika127 Creative Commons License 2014.10.09 0 0 18736

Szép estét mindenkinek!

 

Kányádi Sándor

Mint öreg fát az őszi nap

 

mint öreg fát az őszi nap

lemenőben még beragyog

és elköszön a szerelem

 

jöhetnek újabb tavaszok

hajthat még rügyet lombokat

gyümölcsöt többé nem terem

 

felejtgeti a titkokat

miket senki sem tudhatott

őrajta kívül senki sem

 

fészke is üresen maradt

elhagyták kiket ringatott

üresen ing-leng üresen

 

de boldogan föl-fölsusog

ha valaki még néhanap

gyér árnyékában megpihen

 

Kolozsvár, 1990.

 

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.06 0 0 18735

Ady Endre:

Október 6.

 

Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve,
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.

 

Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsú-csókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.

 

Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szívünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.06 0 0 18734

Reményik Sándor:
A szobor helyén


Kerestem, s megtaláltam a helyet.
Már égre nem törtek nagy vonalak,
Csak áldozati illat lebegett.
Körül vasrács, és belül puszta gyep,
De a gyep közt gyöngyvirág-levelek.
A levelek közt egy-egy karcsú szár,
Hogy mennyi nőtt: én nem számláltam meg,
Csak hittel hiszem: éppen tizenhárom,
S tizenhárom gyöngy minden karcsú száron.
Hát ez maradt: túl szobron és időn,
Ércen, márványon, merev méltóságon,
Új viharon, új vértanúhalálon:
Tizenhárom gyöngy, tizenhárom száron.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.06 0 0 18733

Juhász Gyula:
VÉRTANÚINK

.

A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol:

 

E nagy napon, hol emlék s béke leng,
A bús bitókra hittel nézzetek!

 

Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,
Minden napoknál szebb és szabadabb!

 

A nap, melyért mi vérben esve el,
Nyugodtan haltunk ama reggelen.

 

Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,
Hisz onnan jönnek mind e sugarak;

 

Hisz onnan árad, új világ felett,
Szentháromságunk, mely jövőt teremt:

 

Szabadság minden népnek, aki él
S halni tudott egy megváltó hitér,

 

Egyenlőség, hogy Ember ne legyen
Mások szabad prédája, becstelen.

 

Testvériség, mely át világokon
Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.

 

Ó magyarok, ti élő magyarok,
A halhatatlan élet úgy ragyog

 

Rátok, ha az egekbe lobogón
Igazság leng a lobogótokon,

 

Az Igazság, mely tegnap még halott,
Világ bírájaként föltámadott.

 

A népek szent szövetségébe ti
Úgy lépjetek, mint Kossuth népei.

 

A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke így dalol.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.01 0 0 18732

Zelk Zoltán:
EZ MÁR AZ ŐSZ

 

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök

dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

 

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

 

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

 

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

 

Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!

 

Dideregve didergő fák között
úgy tűrni deret, havat, vak ködöt,
tudni, tavasszal élni támadok. -
Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.10.01 0 0 18731

Áprily Lajos:

Szeptemberi fák

 

Bükkök smaragd színét erezve fent
az első pár vörös folt megjelent.


Állunk. Kezedben késő kék virág.
Azt mondod: Ősz. Az első őszi fák.

 

Én azt mondom: Vér. Vérfoltos vadon.
Elhullt a Nyár a nagy vadászaton.

 

Amerre vitte buggyanó sebét,
bíboros vére freccsent szerteszét.

 

Ahol a nyom-vesztő bozóthoz ért,
hogy tékozolta, nézd, a drága vért.

 

S míg vérnyomán vad szél-kopó csahol,
hörögve összeroskad valahol.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.27 0 0 18730

"– Mi ez, amit érzek?
– Jó?
– Csodálatos!
– Akkor őrizd, mint egy kincset! Szíved legeldugottabb széfjébe
zárd el, vigyázd! Majd később is tegyél hozzá hasonló pillanatokat,
jól jön, mikor padlón van az ember. Olyankor előveheted,
nézegetve felidéződnek ezek a pillanatok, és akkor örülsz majd,
milyen sokszor voltál boldog.
– Ez a boldogság?
– Nem szeretnéd, hogy elmúljék, ez a pillanat tartson örökké,
semmi sem hiányzik az életedből, lebegsz a semmiben, és nem
érdekel a múlt, a jövő?
– Pontosan! Te is érzed?
A lány bólintott. A férfi magához húzta, átölelte egy hatalmas
sóhajjal. Így álltak a leszálló estében, sokáig, némán.
– Szeretlek – lehelte a férfi.
– Igen, tudom – válaszolt a lány, de nem mozdultak. Aztán a férfi
felemelte a lány arcát, a tekintetét kereste.
– Te sírsz?
– Jól esik.
– Te?...
– Aha… – felelt a lány a ki nem mondott kérdésre.
– Ez lenne a szerelem?
– Tudom én? Nem mindegy, hogy mi a neve, ha jó?
– Igaz. Nagyon jó."


(Czakó Gabriella: Ne idd ki fenékig - részlet)

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.21 0 0 18729

Oravecz Imre:

Üzenet

 

Ma a madáretetőre szállt egy madár
de nem evett.
A madaraskönyv csonttollúnak tudta,
de szerintem anyám lelke volt.
És most azért jött nappal,
Hogy lássam tarka, szép tollazatát,
mellyel azt jelenti:
jó érzi magát odaát.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.21 0 0 18728

"A sajnálat ingyen van. Az irigységért meg kell dolgozni."

(Robert Lembke)

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.21 0 0 18727

Szép napot, Pannika!

 

* * *

 

Kányádi Sándor:

Őszeleji kívánság

 

A vadludak és a darvak
már az égre ékelődnek;
hosszú őszt a maradóknak,
jó utat az elmenőknek.

 

A fecskék is készülődnek,
sürgönydróton sorakoznak;
jó utat az elmenőknek,
hosszú őszt a maradóknak.

 

Az árnyékok vékonyodnak,
a patakok hűvösödnek;
hosszú őszt a maradóknak,
jó utat az elmenőknek.

 

Gyapjasodnak a kis őzek,
vöröslik a lenyugvó nap;
jó utat az elmenőnek,
hosszú őszt a maradónak.

 

Előzmény: Pannika127 (18726)
Pannika127 Creative Commons License 2014.09.20 0 0 18726

Szép délutánt kívánok!

 

 

Takáts Gyula

A szépen túli messze

 

Zöld és csontszín lapok… Én kedvelem

az élő és a holt virágokat.

Ők mindig voltak és vannak velem.

Beszélgetünk a Teljesről sokat…

 

És követnek, mert mind igen serény

a kérdésben s nem várva feleletre,

csak jönnek és fénylenek felém,

mert bennük a szépen túli messze,

 

ahonnan valami olyan

s talán ez adja, hogy csak sejtve,

de érzem is e szirmokat kezembe

 

s e lencsésváltó szép növénytan

mögénk néz, de úgy, hogy megadja tán

kimondani a porzó idő szavát.

 

 

 

Előzmény: Bűvössárkány (18725)
Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.20 0 0 18725

Zsiga Lajos:
Változás

 

virágok csókjaitól
megszédült a nyár
hiába könnyeztek
a felhők
minden délután
tántorogva billegett
a dinnyeföldeken át
nyomában az ősz
kezében egy aranykosár
összeszedte a nyár
széthullajtott kincseit
leült mellém a padra
vállamra tette kezét
magához ölelt
mint jó barát
míg alkonyt szőtt körénk
a fáradt délután

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.20 0 0 18724

Szabó Lőrinc:
Munkanélküli a Dunaparton

 

„Fölösleges vagy!” – A semmittevés
kézenfog és
mint gyermekét a megőrült anya,
vonszol a városban. Utcák sora

 

forog köröttem; az üres idő
csobogva nő
fölém, s én benne lézengek, ahogy
hulla lézeng a víz alatt. Ragyog

 

a délelőtt, kisér a Dunapart,
s csak ami zajt
a sziszergő hullám ver tétován,
azt hallom. A kőlépcsőkön anyám

 

ölébe vesz, és lelkének puha
rongyaiba
bugyolál és melenget csöndesen.
Fekszem, kivül városon, életen.

 

Őrült anyám, szegény, egy szót se szól,
csak rámhajol:
akar valamit, de nem mondja ki,
és egyre szomorúbbak szemei.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.20 0 0 18723

Sonkoly Éva:
Őszi kép

 

Fény szaggatta felhőkön át
ömlik a ragyogó sugár.
Vé-alakban távolodó vadludak,
ívben feszülő szárnyuk alatt
dombok, lankák.

 

Elmegy az utolsó vándor
mire szégyenlősre pirul a táj.
Sok éve játsszák el a fák
ezt a csodát.

 

Őszre öltözve, télre vetkőzvén,
dideregve fut az idő
rozsdás, csikorgó kerekén.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.12 0 0 18722

Nagyon szépen köszönöm.:)

 

* * *

 

Hegedűs László:

Kék búzavirágok

 

Hintáznak a szélben
kék búzavirágok,
játszadozva járok
közöttük serényen.

 

Lépkedek vidáman
vadvirágok között,
násztáncra öltözött
pipacsok hadában.

 

Közöttük is téged,
csak téged kereslek!
Szép nyárvégi estek,
ne múljatok, kérlek!

Előzmény: meoindil (18721)
meoindil Creative Commons License 2014.09.12 0 0 18721

Sárkányka, nagyon boldog születésnapot kívánok!

 

********

 

Johann Wolfgang von Goethe

A kedves közelléte

 

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
    a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
    a holdsugár.

 

Téged látlak, ha szél porozza távol
    az útakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
    lába alatt.

 

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
    és partra döng;
a ligetben ha néma csend borúl rám,
    téged köszönt.

 

Lelkünk egymástól bármi messze válva
    összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
    Ó, jössz-e már!

 

(Szabó Lőrinc fordítása)

 

(Reich Károly : "Goethe: A kedves közelléte III.")

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.09.12 0 0 18720

Zöld Csaba:

Fecskék a szivárványban

 

Nagy, sötét felhők fitogtatták a hatalmukat, úgy gondolták, hogy meg tudják hódítani az egész égboltot. A vastag fergeteg valóban úgy eltakarta a Napot, hogy az csak nagy erőfeszítések árán tudott némi világosságot adni a Földnek. Kísérteties, mégis fenséges magabiztossággal hömpölygött.
Za, a kicsiny fecske úgy érezte, elveszett, nem jut el a fiókáihoz, a biztonságos kis fészkükbe. Minden erejét összeszedve, megfeszítve kicsiny szárnyait, küzdött. Sok vihart élt már ő át, de ebben volt valami végzetes. Szinte a Gonoszt látta benne, aki azért jött, hogy őt most megtörje, összezúzza és elveszítse. A nagy fekete, lázadó felhőóriás, mintha megérezte volna, megvillantotta félelmetesen gigászi nyilait és fülsüketítő dörgéssel, morgással akarta nyomatékosítani fölényét.
Za kifeszítette a szárnyait, átadva magát a viharnak.
– Istenem, segíts haza! – sóhajtott fel.
A szél ölébe kapta és vitte-vitte egyre feljebb, aztán elengedte, hogy kődarabként hulljon a mélybe. A kismadár engedte, hogy dobálja a vihar, csak néha avatkozott be, hogy elkerülje a katasztrófákat. Egyik küzdelmes manővere alkalmával vette észre: Sa is hasonlóan küszködik. Jólesett neki, hogy nem kell magányosan hadakoznia, ráadásul nagyon eredményesen egészítették ki egymást, már nem is érezték reménytelennek a helyzetüket.
Aztán csendesedett a vihar, még csapkodta a villámait, de megunta a dúlást; már távozóban volt. Egymás szárnyörvényeiben suhanva a két madár egy biztonságos ághoz érkezett. Ideje is volt megpihenniük, mert az erejük végéhez közeledtek.
Pihegve mosolyogtak egymásra:
– Megúsztuk! – mondták szinte egyszerre.
Megrázták vizes tollaikat, és kiterjesztett szárnyaikat száríttatták a kacsintgató Nappal. A Nap meg akarta jutalmazni őket, telerakta nedves testüket kicsiny aranyérmekkel. Észre sem vették, hogy szárnyukat összeérintve ölelik egymást. A bőkezű Nap, ha már így belejött a jutalomosztásba, csillogó gyöngyökkel rakta tele a fák ágait és leveleit. Megigézve adták át magukat a varázslatnak, nevetve ölelték egyre szorosabban egymást.
Úgy látszik, a Napot jókedvre derítették, rájuk kacsintott egy nagyot, aztán játékosan kibontotta hatalmas palástját; szikrákat, csillagokat szórt a nem is olyan régen még zord tájra. A két madár egymás felett átrebbenve vette át a Nap pajkos örömét. Kacagtak, táncoltak, csicseregve szórakoztatták a gáláns Napot. A Nap hunyorogva nevetett rajtuk. Aztán gondolt egyet, lekapta hatalmas palástját és eldobta, az nagyot lebbent, és egy gyönyörűséges szivárványt terített az égboltra.
A két madár abbahagyta a játékot, ámulattal figyelte a csodát.
– Gyönyörű! – mondta Za.
– Igen, káprázatos! – hagyta helyben Sa Za csodálatát.
– Menjünk, nézzük meg! – kérlelte Sa.
– Bolond vagy! Azt nem lehet! – kacagott Za.
– Ki mondta, hogy nem lehet?
– Mindenki!
– De mi nem vagyunk akárkik. Mi különlegesek vagyunk.
– Azok vagyunk, de ami lehetetlen, az lehetetlen.
– Én hiszek a csodákban. Te nem?
– Hát… nem is tudom.
– Gyere velem! – kérlelte újra.
– El sem hiszem, hogy ilyen bolond vagyok! – mondta Za. – Indulhatunk?
A két madár szinte egyszerre rúgta el magát a védelmező águkról, és szélsebesen hasították a levegőt. A Nap még utánunk nézett, és hamiskásan megmosolyogta őket. Za és Sa élvezték a száguldást; szárnyaltak, olyan vidám örömmel, mintha most szabadultak volna a madarász tőréből. Szépséges céljuk volt, és ez felvillanyozta őket. Fáradtságnak nyomát sem érezték. Csodálatos tájak felett repültek át. Egyik helyen nagy, hullámzó búzatáblák biztatták őket; aztán hatalmas, égig érő fák helyeselték bólogatva odaadásukat; majd kicsiny csobogó patak csapkodott ütemet számukra; ezt követően tarka rét terített nekik puha szőnyeget; ők pedig szárnyaik megrebbentésével köszönték meg a biztatást.
Már nagyon-nagyon messze jártak. Za néha aggódva visszanézett.
„Vissza kellene fordulni!” – gondolta, de aztán újra magával ragadta Sa lelkesedése, és csak a célt látta maga előtt. Sa is néha elbizonytalanodott, de akarta a csodát, habár már-már kezdett meginogni.
– A földi életben nincs ilyen – mondogatta Za –, hogy a valaki elérje a szivárványt. Ilyen csak a mesében létezik, a valóságban ilyen nincs.
Sa ilyenkor a szemébe nézett, kedvesen megsimogatta a fejecskéjét:
– Talán mégis – mondta, de már ő is kezdett lemondani róla. Többször elhatározta, hogy ha a következő órában nem érnek célhoz, akkor tényleg visszafordulnak, de aztán mindig újra éledt benne a remény.
Sa éppen elhatározta, hogy visszafordulnak, amikor egy pillanat alatt vált színessé körülöttük a világ. Piros, kék, sárga, zöld színű és számlálhatatlan árnyalatú ködbe érkeztek. Sa ámulva nézte, amit Zát különböző színek kapják az ölükbe és játszadoznak vele, mint a kisgyerekek az üveggolyóval. Za is gyönyörködve figyelte, hogyan játszanak a színek Sa szemében. Úsztak a csodálatos tarkaságban, úsztak a boldogságban. Tudták, hogy a szivárványba érkeztek. Súlytalanná vált a testük, lebegtek ebben a leírhatatlan színkavalkádban. Szárnyukkal takarták, simogatták egymást, megélték, élvezték a csodát.
– Ez a csoda mindig ott lesz a szívemben! – mondta Sa.
– Hát el lehetne ezt feledni? – kérdezte Za talányosan. Magukba szívtak mindent, amit lehetett. Beleivódott, beleégett a lelkükbe.
A Nap már kezdett álmosabban hunyorogni. Tudták, hogy indulniuk kell haza. Jó nagy utat tettek meg, amikor szinte egyszerre fordultak hátra. A szivárvány még ott volt, de már nem tündökölt olyan csodálatosan.
– Ott voltunk! – lelkendezett Sa.
– Igen! Láttuk a csodát. Köszönöm! – súgta a fülébe Za.
– Ugyan, nekem van köszönnivalóm! – súgta vissza Sa. Csőrüket összekoccintva zárták le a beszélgetést, és csendesen útjukra indultak.
Aznap este Za a szivárványról mondott mesét a fiókáinak.
– Merjetek hinni a csodában! – fejezte be a mesét a már szendergő csöppségeknek.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.31 0 0 18719

Szép napot, Pannika!

 

* * *

 

Maróti György:

Elpillangó

 

Megértem már a távozásra,
jól tudok mindent, mi tudható.
Mi tudásra embernek szüksége lehet,
tudom: hogy csapong a csapongó,
hogy van lány, csermelyként csevegő,
erdei patakként csacsogó.
Láttam, merre pillang a pillangó.
Mit mutathatna még az élet?
Nézzem végig, hogy minden lehull,
hogy elpillang a csapongó,
és Lalagé - a csacsogó - is ,
és szertecsapong a pillangó?
Nézzem ahogy té- és tova
minden szeret, ölel, aztán
süket-barna földbe-csöndbe fúl?
Tudok már mindent, mi tudható,
és kíváncsi másra nem vagyok.
Tudom, hogy mindent visz a végén,
mindent bitorol a bitorló:
csapongót, pillangót, csacsogót.

Megértem hát a távozásra,
jól tudok mindent, mi tudható.

 

Előzmény: Pannika127 (18718)
Pannika127 Creative Commons License 2014.08.30 0 0 18718

Kellemes estét mindenkinek!

 

Erdős Olga

A tizedik napon

Téged rejtett a múlt fanyar
szeder-íze, pipacsok lobogása,
cipőm sarkának minden koppanása
a csillagok alatt.
Benne voltál az egyszer volt
álmokban, a ki nem mondott
szavakban, az összes tétova
próbálkozásomban.
És most itt vagyunk…
lentről az éjszakai város
fénye ragyog ránk.
Fogyó hold sugara simogatja
hajadat, vagy tán
a kezem az – már nem tudom.
Az idő is megszűnt ezer év után,
a tizedik napon.

 

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.27 0 0 18717

Wass Albert:
A SZÍV

 

Nézted már a Szent Anna-tó vizét?
Milyen titokzatos, milyen sötét.
Semmit se látsz,
csak olykor egy-egy furcsa csillanást,
amint ezüsthalak
suhannak mélységein át…

 

De olykor hírtelen
jön valami eltévedt sugár,
zöldes világra gyújtotta lent a mélyt,
s a mélynek vége nincs sehol, sehol…

 

Olyan a szív is,
mint a Szent Anna-tó titokzatos vize.
Elnézed néha: Zörgő kis doboz,
furcsa, lecsukott.
Hogy mikor, nem tudod:
de néha jön egy bomlott pillanat,
kitárul a mély, olyan szörnyű mély,
hogy előtte szédülve megállsz,
s imádkozol: Miatyánk, Szerelem,
szenteltessék meg a Te neved…

 

Nézted-e már tavaszi napsugárban
a Szent Anna-tó haragoszöld vizét?

 

Nézted már a kedvesed szívét?

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.27 0 0 18716

Meoi, nagyon boldog születésnapot kívánok!:)

 

* * *

 

Jószay Magdolna:

Visszanézve

 

Elsuhanó évek
nem mindig fényes
szele csapong
fejed felett,
vissza-visszanézve
tán egyik-másik
tékozlottnak
tűnhet, lehet...
Az egészhez mérve
oly parány idő,
mely igazgyöngyként
születhet meg,
mégis csupán csak e
néhány igazgyöngy
őrzi tisztán,
mi érték lehet.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.26 0 0 18715

Hollósy Tóth Klára:
Augusztusi búcsúszimfónia

 

Lomhán, pislogva csordogál a nap,
a ragyogó nyár hangja már szerény,
lehangoltan ballag, néz hosszasan,
sajnálja az elizzott szenvedélyt.

 

A táj még lágy fényeket iszogat,
csodálkozik a lüktető csodán,
fák között oson, bujkál, simogat
a nap, átérve a zöld bársonyán.

 

Zsolozsmára hív az örök törvény,
ágak közé bújnak a fényimák,
friss szellő simogatja gyöngén,
a lanton zengő búcsúszimfóniát.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.26 0 0 18714

Csorba Győző:

Nyárvég

 

Jaj, hogyan őrizzem meg ezt a szép,
augusztus végi, halk tücsökzenét?

 

E gyönge hűssel átszőtt és halott
növényektől fanyarkás illatot?

 

E világon túl bűvölő varázst,
világon-túli csillag-zuhogást?

 

E gazdag éjt, mely épp azért csoda,
mert múló, s vissza nem térhet soha.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.26 0 0 18713

Fésűs Éva:

Téged csodállak


Téged csodállak a csend ritmusában,
mely mint fehér-kék bölcső lengi át
a téli tájat, s ringatja magában
a dalolatlan alvó muzsikát.

 

Téged szeretlek a nap melegében,
mert tudja forróságod titkait,
s a gyöngyvirág illattá vált szívében,
ha május éjén álmodni tanít.

 

A pőre fák fekete tintarajzán,
a folyó fénykáprázta tükörén,
tavaszi jázminágon, meggyek ajkán
mosolyod suhanását űzöm én.

 

Ujjadnak nesztelen, lágy rendezését
őrizgeti a rét selyemhaja,
nyomodban száll a felhő és a szépség,
alélt levélkék röppenő raja.

 

Iránytű lesz a szárba szökkenő mag,
Téged takar az őszi rozsdaszín;
bogár röptének ívein kutatlak
s habmosta szikla zord vonásain.

 

S míg nyári délutánok sárga mézén
bódulva szívom édességedet,
ellágyulok egy lepke szárnyszegélyén,
mert azt a kis mintát is ismered.

 

Te vagy a létem szendergő tavára
fodrot szakítva hulló kődarab,
s Te vagy a váró part, hullám határa,
amerre vágy-köröm mind tágasabb.

 

Mindenben ott élsz, és sehol se lellek,
de bár szememre fényt vagy éjet adj,
részben s egészben örökké kereslek,
ki szívem fájó üressége vagy.

 

Bűvössárkány Creative Commons License 2014.08.26 0 0 18712

Köszönöm.:)

 

* * *

 

László Noémi:

Időmilliomos


Óra kondul, nem számolom, hányszor.
Fordul az árnyék, nő a fű, hiányzol.
Loccsan a víz, híd hajlik, hattyú moccan.
Mi történt, most miért nem visszakoztam.
Haj hull, térd fárad, szem világa tompul.
Már nem veszettül, nem is átkozottul,
csak egyszerűen látni szeretnélek.
Ráérek.

 

Előzmény: Pannika127 (18711)
Pannika127 Creative Commons License 2014.08.17 0 0 18711

Szép napot mindenkinek!

Nagyon szép a vers!

 

***

Devecseri Gábor

Tanító-vers

 

Lehetne minden egyszerű is,

de nem az.

Virágoskerted nézve, látod:

fele gaz.

 

Másik felét, ha akarnád sem

értenéd,

az ég fölötted ég, de hát nem

érted ég.

 

Bonyolult minden és felette

ingatag,

csészéjében az alvilágban

ring a nap.

 

Habozik régen: jöjjön el, ne

jöjjön el?

Még nem döntött, csak látszat-mását

küldi fel.

 

Fáradtan legyint a belátás,

hazatart,

jobboldalt három ördög őriz

ravatalt.

 

Hiába szedtem annyi bűvös

szereket,

elszenderedtem, fuvolám is

berekedt.

 

Csak gyenge húr, ami még bennem

ciripel.

Mennyországért sír, de az ördög

viszi el.

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Bűvössárkány (18709)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!