Tehát ez egyfajta zsidók között terjedő legendárium lehetett, hogy Petschauer kínzás közben halt meg (valószűleg tényleg megölhettek valakit, aztán propaganda célból egy olyan ember halálára kezdték alkalmazni, akinek nem volt már Mo.-n rokona, de őt magát mint jelképet jó volt felhasználni a Horthy-rendszer ellen), miközben mind a magyar lajstrom, mint a szovjet arról tud, hogy fogságba esett és az is kiderült az utóbbi 10 évben, hogy tífuszban halt meg.
"Ezt a verziót vagy valaki más adta Kárpáti szájába, vagy ha ő valahol ilyesmit nyilatkozott, akkor azt csak hallomásból tehette, nem szemtanúként." (Stenge Cs.)
A legmorbidabb az egész történetben, hogy olyanok is elhitték ezt a mesét, akiknek pedig tudniuk kellett volna: a davidovkai tábor nem volt magyar, ezzel kapcsolatban az összes ismertebb forrásként megjelölt visszaemlékezés tévedéseket állít.
"Davidovka a Dontól keletre van, természetesen nem ukrán, hanem orosz területen, ahol magától értetődően soha, semmilyen magyar munkatábor nem volt, hiszen ezt a települést magyar vagy német csapatok soha nem is foglalták el itt csak szovjetek által fenntartott hadifogolytáborban jártak magyar honvédek és munkaszolgálatosok, elfogásuk után." Ehhez B. Stenge Csaba még egy egész jó térképet is mellékel, a 112. oldalon.
Ezzel szemben még az angol nyelvű wikipédián is ez olvasható:
"Davidovka concentration camp was a Hungarian-controlled World War II labor camp in Davidovka."
Csakhogy a link egy belorusz településre mutat, ami aztán végképp kiesik a régióból... végére értünk a hamisítási mániának?
Valószínűleg, mivel sem egyik (BLR), sem a másik (RUS) Davidovkában nem volt magyar hadsereg által fenntartott munkatábor, ez szemenszedett fabrikálás.
Végre Ungváry Krisztián és Stenge kutatómunkájának köszönhetően lelepleztük ezt a ferdítést is.
Sajnos a járványos betegségektől való félelem, a tudományos magyarázatok hiánya és az örök emberi ostobaság ragályos időkben számtalan összeesküvés-elméletet szül nem csak hajdan, napjainkban is. A betegség és a terjedés okát kereső műveletlen, sokszor fanatizálható népességre mindig is jellemző volt a bűnbakkeresés. Bűnbak pedig mindig akadt. Hol az eretnekek, hol a zsidók, hol pedig maguk az orvosok.
Zsidók égetése pestis idején (fametszet)
Schedel, Hartmann: Buch der Chroniken und Geschichten Nürnberg, Anton Koberger, 1493
Az ellátási, megélhetési gondoktól félő lakosok nem csupán a szigorú rendszabályok bevezetését előrejelző betegeket tekintették ellenségnek, sokszor azokat is, akik valamiképp megúszták a ragályt. Az 1348-ban kezdődő nagy pestisjárvány alatt pedig feltűnővé vált, hogy a településeken belül is sokszor elkülönülten élő zsidó lakosság körében kevésbé terjed a kór, jóval kisebb a halálozási rátájuk. Ennek okai a Tórában is előírt vallási, rituális szokásokban keresendők. Az élelmiszerbiztonságra, személyi higiénére nagy hangsúlyt fektető előírások, a rendszeres fürdés, kéz- és lábmosás, a mikvék (rituális fürdők) használata már a melegebb klimatikus viszonyok között élő ókori zsidóság számára is kötelező volt, a vallási szertartások szerves részét képezte. A betegek elkülönítését szorgalmazó és a kór terjedését nagy részben megakadályozó rítusok pedig jó szolgálatot tettek járványos időkben. Noha az tévhit, hogy a középkorban a keresztények nem sokat törődtek a test tisztán tartásával, a fürdők, közfürdők használata korántsem volt mindennapos. A korabeli életmódbeli útmutatók kifejezetten hasznosnak tartották időnként megtisztítani a testet a kosztól, de ezt nem annyira a tisztaság érdekében írták elő, inkább a víz egészségjavító hatásait emelték ki. A közfürdők eltűnését viszont épp a pestisjárványoknak köszönhetjük, mert sokan a fürdővizet okolták a kór terjedéséért.
Annyi bizonyos, hogy a keresztény lakosság leginkább papjaik sugallatára azt feltételezte, hogy a zsidók mérgezték meg a kutakat, folyókat. A vádak szerint békákból, pókokból, sőt magából a szentelt ostyából és keresztények szívéből álló mérget készítettek, így irtották a keresztény hívőket. Voltak olyan helyek, ahol a zsidó hitelektől szabadulni vágyó elszegényedett nemesség állt a támadások élére. Európa-szerte pogromokat (öldökléssel járó támadásokat) hajtottak végre a zsidó lakosság ellenében, felégették házaikat, megkínozták, megölték, sokszor elevenen megégették őket. Már 1348-ban elterjedt az a hír, hogy a zsidók ezen cselekedeteit Toledóból irányítják, s a kínzások hatására tettüket be is ismerték. Így tettek a Genfi-tó partján élő zsidók is, akik az őket letartóztató savoyai gróf darabontjainak rábeszélésére vallották be vétküket. 1349 januárjában a bázeli zsidókra gyújtották rá azt a faházat, amelybe összeterelték őket, Strasbourgban kétezer, Brüsszelben hatszáz zsidó lelte halálát. Vagyonukat elkobozták. A zsidógyűlölet és a gyilkosságok olyannyira elharapóztak, hogy VI. Kelemen pápa kénytelen volt felszólalni az öldöklések ellenében, s egy bullájában cáfolta a zsidók ellen felhozott vádakat - sajnos hiábavalóan.
A Krisztus haláláért egyetemlegesen felelőssé tett zsidóság mellett a keresztény egyház ellen valamiképp protestáló eretnekek ellen is gyakran felhozták a mérgezés vádját, de számtalan esetben maguk az orvosok sem kerülhették el a támadásokat. Bűnük leginkább az volt, hogy ők maguk terjesztik a fertőzést, de kútmérgezéssel is gyakran gyanúsították őket. Az 1831-től dúló kolerajárványok alkalmával a kutakat fertőtleníteni szándékozó orvostudorokat is sokszor csak a katonai kíséret mentette meg attól, hogy a falvak lakosai helyben meg ne lincseljék őket.
Teljesen egyetértek. Nem csak régészeti, hanem számos eszmetörténeti, tartalomelemzési kapcsolat is arra utal, hogy a zsidó történelem kb. ie. 600 előtti, Josiah előtti időszaka történelmi hamisítvány. Josiah korában találták meg pl. a templom romjai között Mózes 5. könyvét. Azt a könyvet is vélhetően csak akkor írták meg, és annak alapján, arra hivatkozva építették ki a - valljuk be - zsidó vallási diktatúrát, illetve sok szempontból aköré generálták ki az egész Bibliát. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a Bibliában vannak hiteles szövegrészek is, olyannyira, hogy az egész hamis ókori zsidó történetszövés is ilyen, általuk is hitelesnek, távoli jövőre vonatkozó prórféfciákra épül (Dávid zsoltárai, Ézsaiás könyvének nem aktuáltörténelmesített elemei) - aminek a nép vezetői már a múltban való megtörténtét imitálták el végsősoron a hamis történetszövéssel, hogy így, ebből eredeztessék a nép előtt a hatalmukat, valamint erre hivatkozva fosszák meg őket a jobb jövő reményétől). Lásd bővebben:
Azért a 155 cm átlagmagasság és az 50 kg átlagos testsúly eléggé pöttömkének tűnik, még akkor is ha tudjuk, hogy a Római Birodalom korában a Mediterráneum népessége elég alacsony volt, átlagban úgy 160-165 cm körül.
Lehet, hogy valami mintavételi hibáról van szó, de lehet, hogy a korabeli galileaiak tényleg ennyire alacsonyak voltak.
Ezen a néven nyilván nem, de ezt ne felejtsük, hogy a legtöbb genetikai kutatás szerint a proto-zsidók különféle közel-keleti népességekből tevődtek össze, ill. egyre több arra is a bizonyíték, hogy "Kánaán" népességének a nagy részét is beolvasztották, tehát nem irtották teljesen ki őket, mint ahogy azt az Ótestamentum egyes könyvei állítják.
Ilyen értelemben ennek a feltárt ősi városnak a lakói, ill. azok egy része igenis lehetett a zsidók genetikai őse.
A mai főáramlatú zsidóknak mi a véleményük a Kr.e. I. - Kru. I. századi galileai zsidókról, Jézus szűkebb pátriájának lakóiról?
Ma már elfogadják, hogy a galileaiak is hithű zsidók voltak vagy még mindig az a nézet az uralkodó, hogy pogányok és zsidók keverékei voltak, akiknek a vallásgyakorlata nem volt olyan tiszta, mint a jeruzsálemieké és a júdeaiaké?
Ősrégi vicc:
- Mi a különbség az izraeli és a magyar tévé között?
- Az izraeliben néha gójokat is mutatnak.
(Mo.-on ősidőktől askenázi vitatkozik askenázival. A vicc, hogy nem vicc.)
https://index.hu/techtud/2019/08/13/csak_izraelben_tobb_a_zsido_leszarmazott_mint_magyarorszagon_gen_dns_kutatas_myheritage/
Úgy tűnik, hogy Péter és András apostolok szülővárosa, Betsaida romjait találták meg a régészek.
Úgy néz ki, hogy jelentősebb település volt, mint azt korábban a történészek gondolták, az evangéliumok a település méretére ugyan nem térnek ki, de korábban inkább egy kis galileai halászfalunak gondolták a szakemberek.
Szerintem talán a még a későbbi korok ismertetése tekinthető valóban történelemhűnek, pl. az északi királyság (Izráel) asszír meghódítása, Jósijá király uralkodása Júdában, majd Júda káldeus meghódítása.
Nem azt mondom, hogy a korábbi történetek egyáltalán nem történethűek, de azért bizonyos fenntartásokkal kell őket kezelni, mert több száz évvel az események után kerültek lejegyzésre a szájhagyomány alapján, sok bennük a mitikus elem.
Korábban már pedzegettem ezt a kérdést, de nem nagyon mozdult rá senki:
az Ótestamentum ún. történelmi könyveiben leírt események mennyiben használhatóak fel a proto-izraeliták és az ókori Júda és Izráel történlemének rekonstruálásához?
Nem a különféle természetfeletti események és csodák ismertetésére gondolok, hanem úgy általában a "normál" történelmi események leírására.
Az Egyiptomból való kivonulástól a második templom építéséig, tehát Ezsdrás és Nehemiás koráig terjedő időszakról kérdezném elsősorban.
Érintett bibliai könyvek itt elsősorban Mózes könyvei (kivéve az elsőt), Józsué, Bírák, Sámuel 1-2, Királyok 1-2, Krónikák 1-2, Ezsdrás, Nehemiás.
Vagy pedig ezeket kizárólagosan vallási jellegű műveknek kell tekinteni és teljesen el kell vetnünk mint történelmi forrásokat?
Ez utóbbi esetben csak a régészet és a környékbeli nagy civilizációk írott forrásaira szabad hagyatkoznunk?
Ha meg az ún. elefek teljes népességét cirka 300 főre becsüljük, akkor máris az jön ki, hogy Dávid idején Izráel és Júda együttes népessége cirka 400 ezer fő lehetett, mindjárt egy teljesen hihető és kezelhető számot kapunk.
