Az egész ország felbolydult 1929-ben, ugyanis ebben az évben rendezték meg az első Magyarország szépe versenyt. Ez a műfaj azelőtt még nem volt jelen az országban, ezért csupán egyetlen kritériumot határoztak meg: a jelentkező lányoknak be kellett tölteniük a tizenhatodik életévüket. Január 6-án 220-an jelentek meg a versenyen - ekkora érdeklődésre senki sem számított. Köztük volt a 116-os sorszámú Simon Böske is, aki végül meg is nyerte a versenyt. Böske vékony, szőke, kék szemű lányként megtestesítette a Coco Chanel nyomán megfogalmazódott szépségideált, a törékeny, kis mellű, fiús alkatot, ami valószínűleg hozzájárult a sikeréhez. A zsűriben többnyire férfiak ültek, köztük volt Heltai Jenő is és egyetlen nőként Márkus Emília színésznő.
Böske mégsem volt olyan szerencsés, mint utódai. Az 1929-es versenyt a szépségkirálynő választást szárnyai alá vevő Színházi Élet szerkesztőségének egy nagyobb termében rendezték meg az Erzsébet körúton. 1933-tól az esemény viszont a Royal szállodában kapott helyet, ahol négy napra elszállásolták a lányokat, akik reggelijüket a New York Kávéházban költötték el. Ennek ellenére Böskére, mint Magyarország szépére is lecsaptak a szponzorok, akik nem csak bundával vagy estélyi ruhával halmozták el, egy Balaton-parti nyaralót is felajánlottak neki. A nyeremények többségét azonban csak kölcsön kapta.
Böskét az irodalmi élet is felkapta, Márai Sándor levelet írt hozzá, Karinthy Frigyes pedig interjút készített vele. Az újságírók arról is kérdezték, hogy hogyan készült fel a versenyre. Azt felelte, hogy otthon, barátnője segítségével életében először kihúzta rúzzsal a száját, ami nagyon nehéz feladatnak tűnt, hiszen a nevetéstől mindig kiszaladt a vonalból.
Innen egyenes út vezetett Párizsba, a Miss Európa szépségkirálynő választásra, természetesen az Orient Expressz első osztályán. A lány szépsége a kontinenst is meghódította, ő lett Európa legszebb nője. Ezzel azonban nem mindenki értett egyet. Böske egy keszthelyi zsidó orvos lányaként született, sokan ezért úgy vélték, hogy nem méltó Magyarország képviseletére, és ráragasztották a Miss Palesztina gúnynevet. Bár hatalmas tömeg várta haza a Keleti pályaudvaron, egy antiszemita tüntető csoport is megjelent, Keszthelyen pedig disznók és szamarak felvonultatásával akarják megalázni, de Böske a véletlennek köszönhetően autóval érkezett haza, és kikerülte a vasútállomáson tüntetőket.
Budapesten, ahogy minden későbbi szépségkirálynőből, Böskéből is színésznőt szerettek volna faragni, hogy aztán felléptethessék a Royal Orfeumban. A lány azonban nem vállalta a kínálkozó lehetőséget, egyetlen vágya volt, mindössze jól akart férjhez menni. Erre nem is kellett sokáig várnia, Miss Európához sorban érkeztek a kérők. Végül egy textilkereskedő fiához, Brammer Pálhoz ment feleségül, akinek kapóra jött a lány szépsége. A boltban Böske manökenként mutatta be a ruhákat az arisztokrata asszonyoknak. A szerelem azonban nem tartott sokáig, Brammerrel öt év után elváltak.
Böskének nem kellett sokat várnia egy másik jó partira. Brammer után a Thália igazgatója, Lövl Jób vette feleségül, akivel a színház emeleti lakásában éltek. Ismét felmerült, hogy színpadon játsszon, de az ajánlatot továbbra is visszautasította. A boldog évek nem tartottak sokáig. Férjével a holokauszt idején csillagos házba kerültek, és bujkálniuk kellett. A háború olyannyira rányomta a bélyegét Böske mentális állapotára, hogy állítólag megbolondult. Hetvenévesen halt meg, és mint minden szépségkirálynőt, őt is elfelejtették.
A zsidók egyenjogúsításáról (emancipációjáról) szóló törvényt 1867. november 25-én Andrássy Gyula miniszterelnök terjesztette be. A képviselőház minden vita nélkül, egyhangúlag, a főrendiház pedig 64 szavazattal 4 ellenében fogadta el a törvényjavaslatot. Ezt követően az uralkodó Habsburg ház elismeréseként már a magyar zsidók részére is adományozhatott nemesi címet, amennyiben a tudomány, a kultúra, a gazdaság, vagy a politika területén megfelelő érdemeket szerzett.
1867 és 1918 között több mint 280 zsidó vagy zsidó származású családot emeltek a magyar nemesek közé, és ezek között 26 család kapta meg az arisztokratát jelentő báróságot. A nemesek között közt nagy hírű orvosprofesszor is, volt olyan író-műfordító is, aki nagy közéleti pályafutása elismeréseként került ebbe a magasságába, ám a legtöbbjük olyan ipari, kereskedelmi vagy pénzügyi egyéniség volt, aki tehetségével jelentékenyen hozzájárult hogy a magyar ipar és kereskedelem világszínvonalra emelkedjen.
A szamaritánusok között elvégzett népességgenetikai vizsgálatok segítenek megvilágítani az óizraeli törzsek eredetét, mivel a szamaritánusok - legalábbis apaági vonalon - genetikailag gyakorlatilag "tisztább" zsidóknak tekinthetők, mint pl. a Közép-Kelet-Európából származó askenázi zsidók.
Az eddigi genetikai vizsgálatok alapján a szamaritánusok és a többi izraeli zsidó apaági leszármazási vonalai azonosak vagy nagyon hasonlóak, ugyanakkor az anyaági genetikai vonalak eltérnek, amelyet egyesek azzal magyaráznak, hogy az asszír uralom idején az Izrael középső részein visszamaradt izraeliták, azaz a mai szamaritánusok ősei közé sok idegen származású nő házasodott be.
Egyébként a szamaritánus férfiak összesen 4 nemzetségbe vagy leszármazási vonalba tartoznak:
The Tsedakah lineage, claiming descent from the tribe of Manasseh
The Joshua-Marhiv lineage, claiming descent from the tribe of Ephraim
The Danafi lineage, claiming descent from the tribe of Ephraim
The priestly Cohen lineage from the tribe of Levi.
Ebből a Joshua-Marhiv család a J-M267 (korábban J1), a Danafi és a Tsedakah család a J-M172 (korábban J2), míg a Cohen család az E-M78 Y-DNS haplocsoportba tartozik.
A papi kohenita ág saját magát Lévi törzséből származtatja.
A nyelvészeti, nyelvtörténeti adatokból lehet valamilyen következtetést levonni?
Úgy tudom, hogy az óhéber a mai modern osztályozás szerint egyértelműen a szemita nyelvcsalád kánaánita ágába van besorolva és nem az arámiba vagy az amoritába, ez is arra utalhat inkább, hogy helyben, a tágabb értelemben vett Kánaánban, tehát a mai Irzrael, Libanon, és Nyugat-Szíria térségében differenciálódhatott és nem az Arab-félszigeten, Mezopotámiában vagy a Szír-sivatagban.
Szóval még az is elképzelhető, hogy a proto-izraelita törzsek ugyanazt a nyelvet beszélték, mint az általuk kiirtott kánaánita népek, legfeljebb egy kissé eltérő dialekust.
Persze csak találgatok, nem értek hozzá, nem vagyok szemitológus...
Sámuél könyvét és a legrégibb Ószövetség-fordításokat kell alapul venni, azok a leghitelesebbek ebben a kérdésben (is), nem a modern újprotestáns fordítások, amelyek sok esetben tele vannak ferdítéssel, főleg a jehovisták fordításai (Watchtower fordítások).
A régebbi, szöveghű fordítások alapján Góliyáth magassága négy könyök és egy arasz (nagyarasz) volt.
A korabeli ószövetségi mértékegységekre vonatkozó ismeretink szerint a könyök 45,7 cm, a nagyarasz pedig kb. 22 cm volt.
Ezeket az adatokat összeszorozva és összeadva 2 méter 5 centit kapunk.
Tehát a korabeli viszonyokhoz képest tényleg egy jól megtermett, lóbaszó nagy melák, de azért nem egy hihetetlen testmagasság és nem is mesebeli óriás.
Jó, gondolom, hogy a testsúlya és az izomzata is megvolt a magasságához, egy két lábon járó, két méter magas izomkolosszus lehetett, akit a parancsnokai hússal tápláltak és a szabad idejében badiztattak is. :-)
Nem véletlen, hogy a zsidó harcosok rettegtek ettől a roppant erejű óriástól, mint a tűztől, no persze Davud bar Isai jól kicseszett vele, túljárt az eszén.
Ez van, amikor az ész és ravaszság együtt legyőzi a puszta, nyers erőt. :-)
A realitások talaján maradva én az anákok és a refáiak felnőtt férfitagjainak magasságát 185 - 220 cm közé becsülöm. Talán ősi, genetikailag izolált néptörzsek voltak, ahol az igen magas testalkat genetikai mutáció révén öröklődött.
Ez a testmagasság az, ami biológiailag még teljesen hihető, de elég magas ahhoz, hogy a korabeli, nem éppen a magas termetükről elhíresült izraeliták valóságos óriásoknak lássák őket.
Egyébként ezeket a szerencsétlenség a filiszteusok összefogdosták és a legerőssebbjeiket katonának képezték ki és besorozzák a hadseregükbe. Előszeretettel használták őket a zsidók elleni háborúkban.
Tetőtől talpig felfegyverkezve, vértekbe öltözve egy-egy ilyen refái vagy anáki szuperharcos elég félelmetes volt, hogy a zsidó harcosok többségénél beinduljon a tele gatya effektus.
No persze nem egy Sámsonnál vagy egy Gedeonnál, és főleg nem egy Dávidnál. :-)))
szvsz. az Egyiptomból való kivonulás nem pusztán a fantázia terméke, de nyilván az sem értelmezhető szó szerint, hogy 2-2,5 millió zsidó bolyongott 40 éven át a pusztaságban a Kánaánba való bevonulás előtt.
Én ezt az ellentmondást úgy oldom fel, hogy egy kis létszámú, de a későbbi zsidó szellemi élet kialakításában meglehetősen domináns csoport érkezett Egyiptomból. Valószínűsíthetően a későbbi áronita papság elődei.
Később, amikor a különféle eredetű proto-zsidó csoportok szóbeli vallási és történelmi hagyományai lejegyzésre kerültek, az áronita írástudók egy meglehetősen egységesített történelmi és teológiai alapkoncepció alapján gyúrták össze a különféle hagyományokat egy egységes vagy legalábbis egységesnek tűnő egésszé.
Ebben a zsidó történelemnek ez a szakasza már úgy volt leírva, hogy komplette az egész nép Egyiptomból érkezett Kánaánba.
Egyébként mint említettem, ezen az Egyiptomból érkező papi csoporton felül is legalább 2 csoportot lehet megkülönböztetni a proto-izraelita törzsek között: az elohista északi és a jahvista déli törzsekét, bár később az írástudó papi csoportok Elohim és Jahveh személyét és kultuszát is egy meglehetősen egységes monoteista kultusz keretében totálisan összeolvasztották.
No nézzük a többit:
"- a valós történelemben soha nem egyesült Izráel és Júdea"
Hát ez könnyen meglehet, mivel az izraeli régészet eddigi kutatási eredményei nem bizonyítják Saul, Dávid és Salamon korának egységes zsidó királyságának létét.
De még túl kevés a régészeti eredmény ebből a korból, jöhetnek még másfajta kutatási eredmények is.
"- az akkori héber törzsek mai leszármazottai többségében a palesztínok"
Hát ez nekem meredek. Bizonyíték? Tudtommal az ókori izraelitákhoz genetikailag legközelebb álló mai népesség a szamaritánusok, egy évezredeken keresztül izolált kis zsidó irányzat képviselői Izrael középső részén.
De szívesen olvasnék olyan genetikai eredményeket, amelyek alátámasztják az ókori zsidó - mai palesztín genetikai rokonságot, de én nem tudok ilyenről.
"- Izráelt hamar bekebelezte Babilon, Júdea maradt meg tovább"
Egyezik, az Ószövetség is ezt írja. Az északi királyság Kr.e. 722-ben került nem bailoni, hanem asszír uralom alá, a déli királyság, Júda, Kr. e. 587-ben került az újbabiloni káldeus birodalom fennhatósága alá.
"- soha egyik törzsi szerveződés sem volt a területen jelentős"
Attól függ, mit nevezünk jelentősnek. Sem Izrael, sem Júda soha nem volt nagyhatalom, de az asszír, ill. a káldeus hódítás előtt a térség meghatározó államai voltak, jelentéktelennek nem mondanám őket.
"- a területeiket békés terjeszkedéssel szerezték meg"
Hát legfeljebb részben. Az izraelita törzsek erőszakos terjeszkedésének a bronzkor legvégéről és az ún. vaskor I-ből vannak nyomai, pl. Jerikóban, Bételben és egy-két más településen, többek között kiterjedt tűzvész, gyújtogatás, fosztogatás nyomai.
Távolról sem hiszem, hogy ez egy teljesen békés folyamat volt, bár talán annyira véres sem volt, amint azt a zsidó írástudók Józsué és a Bírák könyvében utólag beállították.
- a mai Izraelnek egyik ókori államhoz sincs semmi köze.
"Ebben nem foglalok állást, ez a téma nem is kapcsolódik a korábbi hozzászólásaimhoz."
Kit érdekel? A bibliai léviták NEM LÉTEZTEK a valóságban.
Amúgy itt egy magyarázat a papok miért nem mentek a földekre: lusták voltak dolgozni, meg a sok áldozatbemutatástól és vérfröcsköléstől nem is értek rá földet művelni. Ennyike.
Az egyiptom-dologra két magyarázat lehetséges:
a) a menekülő egyistenhívő Amon-hívők (Tutenkhamon és apja hívei) jelentős befolyástszereztek
b) amikor a Bibliát (Ószövetséget) írták, épp Babilóniai fennhatóság alatt volt a terület. Történetileg pedig Egyiptom ugyanannyira folyamatos fenyegetést jelentett. Tehát a narratív igény ( = történetmesélési szabályok) miatt a cucc első felében a Nagy Mumus az egyiptomiak, a második felében a babilóniaiak. Ennyike.
Ezeken túl érdemes tudni hogy:
- a valós történelemben soha nem egyesült Izráel és Júdea
- az akkori héber törzsek mai leszármazottai többségében a palesztínok
- Izráelt hamar bekebelezte Babilon, Júdea maradt meg tovább
- soha egyik törzsi szerveződés sem volt a területen jelentős
- a területeiket békés terjeszkedéssel szerezték meg
- a mai Izraelnek egyik ókori államhoz sincs semmi köze.
Valamelyik proto-izraelita csoportnak nagy valószínűséggel a Színai-félsziget és/vagy Midián környékéről kellett érkeznie, hiszen az összehasonlító vallástudomány szerint YHWH (Yahweh) eredetileg a színai-félszigeti Hóreb-hegy (Színai-hegy) félelmetes, rettegett istene volt és a kultusza innen került át Izráelbe.
Azon is érdemes elgondolkodni, hogy Lévi törzse, a léviták vajon miért nem kaptak Kánaánban külön szállásterületet, mint a többi izraelita törzs?
Szerintem valószínűleg azért, mert ők később érkeztek, mint a többiek és addigra a többi törzs már fölosztotta maga között az országot.
Talán pont a léviták voltak azok, akik Egyiptomból vagy az egyiptomi civilizáció határvidékéről érkeztek Kánaánba, utolsóként az izraelita törzsek között?
Azt azért csendben megjegyezném, hogy a Tórától eltekintve az Egyiptomból való tömeges kivonulásnak sem a korabeli történelmi forrásokban, sem a régészeti leletanyagban nincs a leghalványabb nyoma sem. Annak meg főleg nem, hogy kb. 2,5 millió zsidó bolyongott volna 40 éven keresztül abban a félsivatagos, sivatagos hegyvidéki környezetben.
Egyes vélemények szerint a zsidók őseinek Egyiptomi tartózkodása sokkal inkább annak az emléke, hogy Kánaán és a környező területek, benne a zsidók ősei néhány száz évig az egyiptomi Újbirodalom fennhatósága alá tartoztak.
Tehát nem egy szerző - nevezetesen Mojzes - írta volna a Tórát, hanem különböző, egymástól függetlenül létező - minimum elohista és jahvista - forrásokból lett összeragasztva? Ezen elméleted többek közt itt cáfoltatik:
Hozzáteszem, hogy már 30-40 évvel ezelőtt az egyik ismeretterjesztő töri könyv az ősi zsidók kettős eredetéről írt, mégpedig úgy, hogy volt egy héber bevándorlás Észak-Mezopotámia felől a Kr.e. II. évezred elején (Ábrahám története), ezek voltak az ún. elohista törzsek, akiknek az istene Elohim volt és volt egy későbbi bevándorlás a Kr. e. XIII. században Egyiptom - Színái-félsziget - Midián felől, ezek voltak az ún. jahvista törzsek, akik a félelmetes YHWH (Jahveh) isten kultuszát hozták magukkal.
A két, nyelvileg és etnikailag eleve rokon népesség összeolvadt, Elohim és Jahve alakja is összeolvadt az egyetlen igaz isten, az ÚR alakjában.
Hozzáteszem, hogy a Tórában ez az összeolvadás vagy összeolvasztás tökéletlen volt, mert az íráskutatók a mai napig ki tudják mutatni, hogy a Tórában mely részek származnak a jahvista és melyek az elohista forrásból.
Szóval én azt mondom, hogy az ez Elohim - Jahveh kettősség azért egy kissé eleve gyanús, én valószínűnek tartom, hogy a proto-izraeliták legalább két különböző népcsoport összeolvadásából keletkezhettek.
Mózes könyveit olvasva azért az jön le, hogy a zsidó történelmi hagyományban borzasztóan erősen benne van az Egyiptomból való kivonulás és a 40 év pusztai vándorlás emléke.
Én szerintem az lehetett, hogy egy relatíve kis lélekszámú, de a zsidó történelmi hagyományok későbbi megfogalmazásánál, összeszerkesztésénél döntő szerepet játszó csoport érkezhetett valóban Egyiptomból vagy legalább Egyiptom határvidékéről és egy ideig valóban otthontalan nomádokként vándorolgathattak a Kánaánt (a későbbi Izráélt) délről szegélyező félsivatagos pusztaságokban, többek között a Színái-hegy (Hóreb-hegy) környékén is, mielőtt bevándoroltak Kánaán földjére.
Ez valószínűleg valami írástudó papi csoport lehetett, akik később domináns szituációba kerülhettek az össz-izraelita történelmi hagyományok és vallási élet kialakításánál és az egész sztorit úgy szerkesztették össze, mintha a komplett össz-zsidóság Egyiptomból származott volna...
Pedig volt a történelemnek egy olyan szakasza, amikor az arámi kvázi világnyelv volt, legalábbis a Közel-Keleten több tízmillióan beszélték anyanyelvként és gyakorlatilag az egész Termékeny Félhold térségének (mai Izrael, Libanon, Szíria, Irak, ill. Törökország délkeleti részei) közvetítőnyelve, lingua francája volt...
