Mondjuk ott van az északi etiopid variáns, amely Egyiptom legdélibb részein, valamint az Egyiptom déli és délkeleti szomszédságában kifejezetten gyakori:
Ez a Human Phenotypes oldal több arabok előtti észak-afrikai embertani variánst is ismertet, jóllehet ma már ezek csak oázisokban vagy a sivatagok elzártabb részein maradtak fönt, a városokban és a tengerpartokon már mindenütt kevertebb a lakosság.
Hogy őszinte legyek, én a képek alapján olyan nagy különbséget ezek között a régi észak-afrikai típusok és a mai közel-keleti népek között nem látok, ezekre egy átlagos európai simán rávágja, hogy "arabok", oszt jó éjszakát.
Az ilyen finom megkülönböztetések max. az antropológiai szakembereknek mondanak valamit.
Tehát az Egyiptommal kapcsolatba hozható észak-afrikai embertani variánsok a már említett egyiptiden felül:
A Human Phenotypes oldal szerint van egy ún. egyiptid embertani variáns, amely tiszta formában leginkább a koptok között mutatható ki, de részben már ez is történelmi keveredések és migrációk eredményeképpen alakult ki.
Egy eléggé általánosan elfogadott nézet szerint pl. a mai koptok lennének az óegyiptusok közvetlen leszármazottai, míg a mai arab egyiptomiak nagyobbrészt a VII. sz. végén keletről beözönlő arabok és az ősibb népesség keveredéséből származnak.
Az óegyiptusok embertani megjelenéséről van valami elfogadott álláspont?
Én egy helyen azt olvastam, hogy sárgásbarna bőrszínűek voltak, hasonlóak a mai arabokhoz.
Meg hogy állítólag a köznép elég alacsony termetű volt, de ez részben a táplálkozásnak is betudható volt, állítólag nem sok állati fehérjét fogyasztott a közrendű egyiptomi.
No meg voltak köztük núbiaiak is, azaz feketék, de valószínűleg ezek nagyobbrészt hadifoglyok lehettek.
Máshol viszont azt olvastam, hogy az elit, mindenekelőtt a fáraókat adó dinasztiák eredetileg Mezopotámiából származtak és hogy magasabb termetűek meg más koponyaformájúak is voltak, mint pl. a földművesek.
Az a baj, hogy az ember elég sok egymásnak ellentmondó röffenetet olvashat a témában, de igazán megygőző anyagot nem nagyon találni.
Népességgenetikai vizsgálatokat pl. végeztek az óegyiptomiakon?
Egy zsarnoki figura volt, aki érdekes elképzeléseit tekintet nélkül a halálos áldozatokra véghezvitte, hasonló Nagy Péter cárhoz, a kortársai nyilván utálták, az utókor viszont a pozitív oldalát látja. Amúgy érthető a vallási reformja, akkor már kezdtek az Amon papok az uralkodók fejére nőni, néhány száz év múlva át is vették a hatalmat a fáraóktól.
Egyébként erről az Ehnatonról kinek mi a véleménye?
Korát megelőző zseni, monoteista látnok vagy éppen ellenkezőleg, egy korlátolt, ostoba zsarnok, aki erőszakosan akart szakítani a korábbi vallási hagyományokkal?
Egyesek szerint őrült, sőt gyengeelméjű volt, de ez nyilván túlzás.
Viszont úgy tűnik, hogy az egészsége valóban nem volt rendben, Marfan-szindrómában és más betegségekben szenvedhetett, amely miatt a megjelenése egyrészt rendkívül feminin volt, másrészt rendkívül hosszú, keskeny arccal és koponyával rendelkezett, ami egészen extrém külső megjelenést eredményezhetett.
Régebben több újkori európai filozófus a monoteizmus egyik legkorábbi képviselőjét szerette volna látni Ehnaton alakjában, mára ez a nézet lényegében megdőlt, Ehnaton a legjobb esetben is max. henoteista vagy monlátrista volt, aki nem tagadta sok isten létezését, de Atont mindenek fölé helyezte és állami szinten csak ennek az istennek a kultuszát engedélyezte.
Az ókori Egyiptom egy igen rövid, de érdekes epizódja volt Ehnaton fáraó uralkodása, aki a napkorong, Aton tiszteletét akarta kizárólagossá tenni a már több évezrede megszokott politeizmus helyett.
Új fővárost is épített Ahet-Aton néven, ennek a másik neve Amarna, amelyről a korszakot az Amarna-reformok korának is ismerjük.
Az új főváros a leletek szerint rendkívül gyorsan épült föl, ugyanakkor sok halálos áldozatot követelt, a munkások egy részét szó szerint halálra dolgoztatták.
Ez és más hasonló érdekességek ebben a kb. 45 perces dokumentumfilmben:
A statisztikák az éves halálesetek száma szerint állitják fel a veszélyességet.
Az oroszlán kulturakerülő életmódja miatt quasi veszélytelen. Az oroszlán számára irható halálesetek száma elhanyagolható.
Aszályos időszakban az ember nagyon könnyen lkerül közvetlen kontaktba a vizilóval. De azon kivül is, hiszen Egyiptom a "Nilus ajándéka" a Niluson pedig osztoznia kell embernek, vizilónak és krokinak egyaránt. A viziló pedig territoriális állat, területére betolakodoval legyen az viziló vagy ember leszámol.
Csakhogy a nilusi kroki cites listás veszélyeztetett állat, ilyen módon a számlájára irható haláleset elhanyagolható.
A gépkocsik például nála 10 000x veszélyesebbek, de az nem állat által okozott halál.
Az állati halálokok kétségtelen bajnoka a maláriaszunyog, tizezrével öli az embereket Afrikában.
A viziló után szvsz a különböző kigyófajok jönnek afrikában (viperák, kobrák, fekete mamba). Ezek veszélyessége a véletlen találkozásokban (rálépés) rejlik.
Benson Harer 1700 olyan CT-felvételt elemezett, amelyeket egyiptomi tudósok készítettek Tutanhamon múmiájáról 2005-ben. Már az 1968-ban készült röntgenfelvételeken felfedezték, hogy hiányzik az ifjú fáraó szíve, a szegycsont és a bordák egy része. Az ókori Egyiptomban a szívet a memória, a személyiség és az érzelmek szervének tartották, és balzsamozáskor minden esetben a testben hagyták. Mivel hiányoztak a múmia 1925-ös boncolásakor még meglévő ékszerek is, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a két vizsgálat közötti időszakban rablók jutottak be Tutanhamon sírkamrájába, és az ékszerekkel együtt a szegycsontot, bordákat, valamint a szívet is magukkal vitték.
Benson Harer viszont úgy véli, hogy bár az ékszereket kétségkívül ellopták, a bordákat olyan precízen vágták át, hogy azt csakis a balzsamozók végezhették, nem pedig 3500 évvel a fáraó halála után sírrablók, akik aligha pazarolták volna ilyesmire az idejüket.
További bizonyítékot lát az amerikai kutató a balzsamozók által ejtett vágásban, amikor kiemelték az ifjú uralkodó beleit, gyomrát, máját, veséit. Tutanhamon az egyetlen uralkodó, akinél harántmetszést alkalmaztak a hasfalon, hogy eltávolítsák a rekeszizom alatti szerveket.
"Nem vágták át a rekeszizmot, hogy kivegyék a tüdőt. A mellkason egy nagy tépett seb tátongott, közvetlenül kivehették a tüdőt" - magyarázta. Átlagos esetben a balzsamozó által ejtett metszés föle vallási okokból egy amulettet helyeztek el.
"Mivel a holttestet már így is elcsúfította egy hatalmas seb, értelmetlen lett volna összevarrni és amulettel védeni a hasfalon ejtett metszést" - mutatott rá Benson Harer.
Az amerikai kutató határozottan kizárja annak a lehetőségét, hogy a fiatal uralkodó, ahogy azt korábban feltételezték, száguldó harci szekérről leesve szerezte a sérülést."Egy ilyen baleset esetében egyszerűen a nyakát törte volna, de megsérültek volna a végtagjai, a háta, és nem csupán a mellkasa" - jegyezte meg a tudós, aki szerint a fáraóval egy víziló végezhetett.
"Gyors és agresszív vadállatok. A vízilovak több embert ölnek meg, mint bármely más állat. Afrika, ha nem az egész világ legvérengzőbb vadállatairól van szó. Az áldozaton hatalmas tépett sebeket ejtenek, akár félbe is téphetik testét" - hangsúlyozta a tudós, aki szerint e változat mellett szól a Tutanhamon sírkamrájában ábrázolt jelenet, amelyben az uralkodó vízilóra vadászik. Elmélete megmagyarázza viszont, hogy miért hiányzik az a jelenet, amikor víziló támad vadul a csónakra, hiszen ez egy meglehetősen megalázó halál lenne egy uralkodó számára. Amennyiben valóban víziló okozhatta Tutanhamon halálát, a király kísérete valószínűleg nem tudott időben közbeavatkozni.
"Ha igaz a feltételezés, hogy dongalába volt, Tutanhamon lehetett a leglassúbb a csoportban, a legkönnyebb célpont" - fogalmazott Benson Harer. A kutató szerint az is előfordulhatott, hogy Tutanhamon nem vízilóra vadászott, hanem csupán madarászott a nádasban. "Rosszkor volt rossz helyen, és a víziló megtámadta" - jegyezte meg a kutató.
A régi Egyiptom vízi vadonjainak egyik egészen sajátos állatfajtája a víziló volt. Dümichen szerint az egyiptomiak nem vízilónak, hanem „vízi-disznónak” nevezték. Neve a feliratokban többnyire: rer, azaz „hempergő-állat”.
Akkoriban az első vízesésektől kezdve a mocsaras és ezernyi csatornával behálózott Nílus-deltáig tanyáztak a félelmetes és rettegett vízilovak, „melyeknek látása a békésen evező hajós ereiben megfagyasztja a vért és elveszti a lélekjelenlétet”.
Az egyiptomiak szerint a vízilóban nyilatkozik meg minden elképzelhető bűn, durvaság, fékevesztett indulat és tajtékzó harag. Plutarchos pedig feljegyezte, hogy a nílusiak a vízilovat a legszemérmetlenebb állatnak tartják, mert a kifejlődött vízilókölyök rendszerint atyjának életére tör, hogy azután saját szülőanyjával együtt élhessen. Éppen ezért vadászata az egész folyamvölgyön meg volt engedve.
Az ábrázolásokon megfigyelhető, hogy a vízilóvadászt veszélyes vállalkozásaira felesége is elkísérte és a csónak aljában térdepelve a figyelő szerepét töltötte be. A vízilovat kötelekkel meghosszabbított szigonnyal vadászták.
Mikor a vadász a szigonyt a csónak felé közeledő víziló testébe döfte, a megsebesült állat védekezésül a víz alá merült, s ilyenkor a szigonyra erősített kötél jelezte vízalatti menekülésének irányát. Amidőn azután a víziló levegővétel céljából ismét felbukkant, újabb és újabb szigonydöfés érte, míg végül is a teljesen kimerült állat nyakara hurkot erősítve partra vonszolták.
A víziló az egyiptomiak mitológiájában is gyakran szerepel. A karnaki Chonsu-templom mellett volt Apet istennő szülőháza, ebben Ozirisz akarata szerint egy nílusi víziló alakjában jött a világra. Thoeris, a nagy kerek hassal és lelógó mellekkel ábrázolt istennő pedig nemcsak a hajósokat védte a folyó szörnyetegei ellen, hanem a gyermekszülő nőknek is ő volt a védelmezőjük.
A XIX. dinasztia korából maradt egy érdekes papírusz, amely a hikszosz háború kitörését annak tulajdonítja, hogy a kényelemszerető hikszosz király reggelenként a Nílusban hemzsegő vízilovak nagy lármájától nem tudott aludni.
A denderahi Hathor-szentély csillagászati térképén a víziló az égi egyenlítő déli oldalán közvetlenül a pólus közelében van ábrázolva, és a feliratok szerint „azet rert”, vagyis „Izisz istennő, a nőstény víziló” nevet visel. A thébai királysíroknak és a Ramesszeum mennyezetének asztronómiai ábrázolásain a víziló Thoeris (Taur) istennő megszemélyesítőjeként szerepel és az állatkörnek 11. jegyeként állandóan az állatöv jobboldalán áll.
