Hír: : Roma rendőrökre lenne szükség (Kategória: Vegyes) Küldte: nemethcs 2006 January 28 Saturday - 19:08:55
Roma fiatalokat toboroznak a rendőrök. Amennyiben a fiatalok megfelelnek a pályázati feltételeknek, ösztöndíjjal járhatnak a budapesti Rendőrtiszti Szakközépiskolába. A kezdeményezés több éve működik, eddig azonban kevesen éltek a lehetőséggel.
A megyei rendőr-főkapitányságok általában a helyi újságokban hirdetik meg pályázatukat, hogy segítsenek a rendőrnek készülő cigány fiataloknak. Azok az érettségi előtt álló diákok, akik megfelelnek a feltételeknek - mint például a jó tanulmányi átlag, büntetlen előélet - ösztöndíjat is kaphatnak. Ezzel anyagi hozzájárulást nyernek a beiskolázáshoz, az étkezéshez, de még tankönyv- és szállássegélyt is kaphatnak tanulmányi eredménytől függően. A roma fiataloknak szóló pályázatokat már több éve hirdetik a rendőr-főkapitányságok, a tapasztalatok szerint azonban nem jelentkeznek sokan. Pontos adatokat nem lehet tudni, a rendőrség ugyanis nem vezet statisztikát sem az iskolába járó, sem pedig a már az állományukba kerülő emberekről - mondta a Független Hírügynökségnek Németh Lajos, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának vezetője. (FH)
http://www.english.radio.hu/index.php?cikk_id=131346 Kossuth Rádió / Háttér Népszerű a rendőri pálya Elhangzott 2005. április 1-jén 2005. April 3., Sunday 10:04
A pénteki Háttér vendége volt Bene László, országos rendőrfőkapitány.
"- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében beindult egy érdekes kezdeményezés, roma fiatalokat akarnak rendőrnek állítani.
- Ez már évek óta tendencia a magyar rendőrségen. Vannak rá szabályok és vannak támogatási formák, amik azt célozzák, hogy a roma fiatalok könnyebben kerülhessen az állományba és könnyebben lehessenek rendőrök, és nagy szívfájdalmunk, hogy sokkal kisebb számban jelentkeznek és válnak alkalmassá, mint ahogy azt mi szeretnénk."
Közös programot vitattak meg Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrségének vezetői és a cigány kisebbségi önkormányzatok képviselői. A megyében kiemelkedően magas a roma lakosság részaránya, s az országos átlag kétszeresét megközelítő munkanélküliség is elsősorban a képzetlen, vagy csak minimális képzettséggel bíró cigányságot sújtja. Ugyanakkor az utóbbi öt évben az országos átlagnál gyorsabban csökkent a bűnözés, bár a fiatal- és gyermekkorú bűnelkövetők száma egyre nő, különösen a roma lakosság körében.A megyében kidolgoztak olyan programokat és támogatási lehetőségeket, amelyek alapján mind több középiskolát végzett roma fiatalt vennének fel rendőrnek. A roma önkormányzati képviselők kifejtették: vannak olyan tapasztalataik, amelyek szerint a bűncselekmények elkövetése után a rendőrök "negatív diszkriminációt" alkalmaznak a roma származásúakkal szemben.
A Kékfényben épp arról van szó élőben, hogy az egyik mentőállomást a rendőrök védik a feldühödött hozzátartozóktól.... van egy százasom, hogy etnikum...
pont ezt írom. Vannak kultúrák (sárgák), amelyek sanyarű körülmények között is ki tudnak bontakozni... És vannak akik az egész világon lakókocsikban vagy putriban élnek.
Ha téged tényleg érdekelne a téma, kicsit utánaolvasnál, tájékozódnál, elgondolkodnál az összefüggéseken. De feltehetőleg nem érdekel, csak kell egy soros ellenségkép, amit gyűlölni lehet, alkalomadtán a saját kis maszek frusztrációidat is ki lehet rájuk vetíteni. Így tényleg tök fölöslegesnek érzem, hogy írogassak neked, remélem megbocsájtasz.
Ez egy igazi gyöngyszem. Offtopik, de fénylik. Behívták talán az ausztráliai őslakosok a fehér fegyenceket? Önként és dalolva vonultak rezervátumba, adták át a földjeiket? SZerinted a gyarmatosítást megelőző évezredekben is úgy éltek, ahogy most? AKkor nem kellett volna kihalniuk? Ha a fegyencszármazékok, példaképeid, szabadon letelepedhettek, akkor ők milyen alapon akarják kitiltani azokat az ázsiaiakat, akik -statisztikáid(?) szerint - kétszer olyan okosak és törekvők mint ők? Muszály mindenkinek szeplős, fehérbőrű, pörsenéses, álszent, sörszagű, büdös, hájas disznónak lenni? szvsz nem!
"..csak azért, mert én kifogtam egy hibás darabot."
a börtönök minmum fele cigány-. (egyesek szerint kétharmada)..
ez nem egy "kifogtam a hibás darabot" szitu, hanem minimum tízszeres bűnözési hajlam. És az egész világon ezt csinálja ez a "kultúra", úgyhogy kár a magyarokra kenni. A bőrszínre is kár, mert példul a spanyoloknál is rühellik őket... (megjegyzem tavaly pont ugyanígy végeztek ki egy bácsikát, aki elsodort egy kislányt, és vesztére megállt segíteni)
Még egy érdekesség:
egy picit utánaolvastam az ausztráliai őslakosok szomorú életének. Finoman szólva gyűlölik őket az ausztrálok. (mármint a fehérek)
És ugyanebben a tanulmányban ecsetelik, hogy az 1970-es évektől ezerszámra jöttek az ázsiaiak is. Namost azokat is elkezdték kiutálni. Ennek ellenére a legnagyobb arányban (kétszer annyian) ők vannak az egyetemeken. Vagyis egy kultúra akkor is megmutatja igazi énjét, ha ellenséges közegbe kerül. A cigányaink meg akkor sem tudnak kibontakozni, hogy fölfelé rugsdossák őket... mert nekik meg ez az igazi énjük. Ebben egyébként hasonlítanak az ausztrál őslakosokra, akik szintén magasról tojnak az iskolára.. -csakhogy ott vesztükre már van összehasonlítási alap, és észrevették az emberek, hogy "jé, valaki mégis csak tud tanulni vazze... akkor lehet, hogy bennetek van a hiba?"
off Én egy percig nem feltételeztem rólad, hogy meg fogod érteni az iróniát az írásomban, nem is csalódtam benned, de remélem megérted, hogy így fölösleges tovább magyaráznom neked.
Azert Mate Mihaly sem Olaszliszakan vagy Lyukobanyan vagy a gyilkos Muki falujaban teritgeti a ciganyokat , hanem sokkal szebb es egyszerubb dolog diplomamunkat irni.
az ágytál mellől azé néha kimehetnél az utcára is.
Akkor láttad volna a lovasrohamot, meg a Kossuth térről elkergetett BÉKÉS tünettőket, akik miatt te a kampénycsendben is izgultál, mert BolgárÚr beadta kis komcsi rendszerben szocializálódott agyadnak, hogy az a csőcselék netovábbja.
Ehhez képest szomorú látni a statisztikákat, ahol rendre az MSZP-s panelprolik jönnek ki rosszul, mind a végzettséágüket, mind az anyagi helyzetüket tekintve.
Bizony. Minden rohadt tüntetőt agyba- főbe kell verni, preventíve. Mert úgyis mindegyik ingyenélő, húgyos, neonáci disznó. Láttuk mit csináltak a tévénél is, láttuk őket a Kossuth téren is. A tüntető a társadalom söpredéke. Napalmot nekik!
a témáról kérdezte Ókovács.Ez volt az egyetlen egyben utsó és más kérdés.Tán aktualítást szabadna kérdezni a szóvivőtől avagy nem? Szegény Garamvölgyi, jól kicsesztek vele, fejből kelett hazudnia.
Miben nyílvánul meg ez az elfogultság? Hogy uzsitasit is adnának nekik az Indiába szóló jegyhez? Vagy hogy szigorúan előírnák: rendőr egy colosnál vastagabb tárggyal ne verhessen cigányt?
Na leszakadt a mennyezet.Arra a kérdésre hogy még mindig mért nincs azonosító a pribékeken Garamvölgyi közölte hogy nem tudja mert nem ő a Rebisz parancsnoka. Paff.