Keresés

Részletes keresés

ysu Creative Commons License 2013.10.18 0 0 362

A zene.hu-n találtam ezt a cikket, és bár stilisztikailag nem a legtökéletesebb (valószínűleg hanganyagról egyszerűen legépelték minden változtatás nélkül), sok érdekes momentudmot tartalmaz. Bogyó, Neked különösen figyelmedbe ajánlom azt a részt, mikor arról beszél, hogy miért énekel magyarul. Ez is egy olyan dolog, amiben úgy tűnik, mindhárman (Te, ő és én is) teljesen egyetértünk. 

 

Rúzsa Magdolna: "Nagyon izgatott vagyok"

 

Rúzsa Magdolna számára a 2013-as év is meglehetősen mozgalmasra sikerült. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóműsorának zsűritagjaként mondott véleményt a produkciókról, ezt a Szerelem című dal premierje követte, emellett jelenleg is koncertezik szinte az egész ország területén. November 18-án pedig dupla koncerted ad a MÜPA-ban.

– November 18-án dupláznak a MÜPA-ban. Mit vár ettől a koncerttől? Nem viselni meg túlságosan, hogy egymás után kétszer kell teljes erőbedobással koncertszínpadra állni?
– Nagyon izgatott vagyok ezen előadásom miatt, mivel mondhatjuk, hogy ez az első igazán akusztikusabb jellegű koncertem. Tulajdonképpen az összes tőlem jól ismert dalom át lesz hangszerelve és egy igazán izgalmas előadás lesz. A dalokat Fekete Kovács Kornél hangszereli, az alap rock zenekar, akikkel 7 éve koncertezünk együtt, ki fog bővülni fúvósokkal, vonósokkal is, szóval valóban nagyon izgalmas lesz az egész előadás, és aminek különösen örülök, hogy a díszletet a Kentaur tervezi. Remélem, hogy a közönség nagyon fogja szeretni. Az esti előadásra már minden jegy elkelt, ezért úgy döntöttünk, hogy legyen még egy délutáni előadás is, az 16:00-tól lesz, de már erre is nagyon kevés jegy kapható. A kimenetelét azt még magam sem tudom, de ilyenkor mindenki a legjobbat várja, remélem, nagyon fogja szeretni a közönség.

– Főleg az élőkoncertek híve, hiszen az elmúlt hét évben számtalanszor állt színpadon nagyközönség előtt. Ezek szerint számára fontos az, hogy a közönség azonnali visszajelzésekkel szolgáljon önnek?
– Sokszor mondták már nekem, hogy igazán jó vagyok színpadon és igen, igazán fontos nekem a közönség reakciója, mert mindig abból tudok építkezni egy-egy dalon belül is. Nekem mindig fontos volt, hogy lássam a közönséget, úgyhogy mindig csak élőben zenélek. Szeretem azt, amikor zenekar van körülöttem. Amikor elindultam, azt megígértem magamnak, hogy tényleg szeretnék maradandót és szép dolgokat alkotni és nem aprófát hasogatni, én azóta is ehhez tartom magam. Nyáron rengeteg koncertünk volt és egyre nagyobb az érdeklődés, egyre többen jönnek a koncertekre, majdnem mindenhol le kellett zárni a helyszíneket. A minimum létszám ötezer fő, ami egy nagyon-nagyon jó jel, nagyon elégedett vagyok.

Csatlakozz, ha kedveled a retro magyar dalokat.

 

– A dalai rendkívül emocionálisak.  Általában az ön érzelemvilágát tükrözik?
– Amikor szöveget vagy dalt írok, általában saját érzésekből táplálkozom és általában saját képekből, általában képekből írok. Ezt magam sem tudom megmagyarázni, hogy miért van így. Szeretek hangulatokat leírni és most például a legutóbbi dalnál, a Szerelemnél úgy láttam, hogy ez nagyon bejött mindenkinek és szerették. Azt gondolom, hogy tényleg az a jó, ha az érzéseket, érzékszerveket használja az ember, azzal lehet leginkább átadni a dolgokat. Nekem vannak nagyon vidám dalaim és mind eközben nagyon melankolikusak is, szerintem én a nagyon drámai dolgokat is át tudom adnia közönségnek, nyílván ennek oka is van. Fontos szerintem, hogy egy előadó sok mindent megtapasztaljon, hogy ezeket aztán igazán át tudja adni, egy-egy dalnál magába tudjon nyúlni.

– Manapság elég sok magyar előadó is kacérkodik az idegen nyelven való énekléssel, ezzel szemben ön maradt a magyar nyelvnél. Ennek mi az oka?
– Annak, hogy magyarul énekelek az oka, hogy magyar lány vagyok. Másrészt én a magyar közönséghez akarok szólni, majd hogy ha nem csak magyar közönséghez akarok szólni, akkor majd nyílván más nyelven is énekelek. A magyar embernek szerintem az a jó, ha magyarul érintem meg a lelkét. Nagyon sokan nem feltétlenül tudják átérezni a dalnak a szövegét ha az más nyelven van. Itt van például az Egyszer, azt gondolom, hogy más lenne teljesen, ha az emberek nem úgy hallanák magyarul, a mi anyanyelvünkön azt a dalszöveget. Lehet, hogy akkor nem könnyeznék meg annyira, míg, amikor megszólal magyarul, azt látom, hogy az emberek szinte megfagynak és törölgetik a könnycseppeket az arcukról. Szóval, ha majd egy nap azon gondolkodom, hogy esetleg külföldi fesztiválokra is kikukucskálnék, akkor nyílván énekelni fogok más nyelven is, de amíg én csak a magyar közönségnek énekelek itthon, addig tartom magam a magyar nyelvhez.

– Rendkívül egyéni minden dala az elsőtől az utolsóig. Hogyan tud ilyen mértékben dalról-dalra, koncertről-koncertre megújulni?
– Nekem a megújulásban a közönség segít, az hogy minden egyes helyen ahová megyek, azok az emberek eljönnek és megtisztelnek engem a jelenlétükkel. Ilyenkor úgy érzem, hogy az a minimum, ha én is a maximumot nyújtom. Így tudok én megújulni egyik napról a másikra. Nagyon hálás is a közönség, igazán értékelik, hogy nem teszek különbséget és mindig a maximumot próbálom kihozni magamból.

– Kiemelten nagy szerepet játszanak az életében a gyökerei. Az utóbbi időben idejét főleg Budapesten tölti, nem távolodik így el túlságosan a szülőfalujától?
– Igen, számomra a bölcső nagyon fontos, hiszen mindent ott tapasztaltam meg, ott szedtem magamra nagyon sok mindent, amiből akár ma is tudok táplálkozni. Elég sokat járok azért haza a Vajdaságba, bár most az idén valóban kevesebbet voltam, de azért megyek haza. Főleg olyankor szeretek haza menni, amikor érzem, hogy nagyon jó lenne már szembesülni azokkal a dolgokkal és átértékelni dolgokat. Nagyon más világ az, ahonnan én jövök és ennek is nagyon örülök, ma már nagyon tudom értékelni mindazt, amit otthonról hozok magammal. a szülőföld meg olyan kötelék, amit nem lehet elveszíteni csak azzal, ha az ember ritkábban jár haza. Ez nagyon fontos és én nem is fogom soha elfelejteni azt, amit én otthon kaptam. Igazán jó gyerekkorom volt, a negatív dolgokat is beleértve. Olyan jó hogy a gyerekkorom nem üres, még akkor is, ha szegénységben nőttünk fel. Annyira tartalmas volt minden egyes pillanatunk, hogy én ezért nagyon hálás vagyok.

– A Pesti Színházban megy a "Magdaléna Rúzsa" címet viselő előadás. Ezt a továbbiakban is folytatja?
– A Magdaléna Rúzsának most indul a harmadik évadja a Pesti Színházban. Ez egy nagyon csodálatos történet, igazán ajánlom mindenkinek. A gyerekkoromról beszélek benne rengeteget, a jelenről, a múltról a jövőről, a háborúról, szeretetről, szegénységről, egyszóval nagyon sok mindenről szóló emocionális előadás. Egész idő alatt változik a sírás és a nevetés, közben pedig fantasztikus dalokat válogattunk össze a történetekhez. Nagyon nagy öröm, hogy lassan már több mint harminc-ezren látták az előadást és még mindig igénylik, úgyhogy lesz harmadik évad, aminek az első előadása november 24-én indul.

– Lassacskán elfogynak a lapok az ez évi naptárban. A 2014-es évre előreláthatólag, milyen tervei vannak?
– A jövő évre rengeteg tervem van, először is még az idén szeretném majd megajándékozni a közönséget egy olyan lemezzel, amit a Művészetek Palotájában veszünk fel november 18-án, illetve egy DVD-t is szeretnék erről az előadásról készíttetni. A jövő évben is szeretnék sokat dolgozni, szeretnék új dalokat adni még a közönségemnek, ha minden jól megy, akkor év végén majd megint kitalálunk valami jó kis dolgot.

– Kubancsik István –

[2013.10.16.]

ysu Creative Commons License 2013.10.18 0 0 361

Örülök, hogy valaki élvezi ennek a munkának a gyümölcsét! Így máris jobban esik folytatni! :) 

Előzmény: Bogyó 2 (360)
Bogyó 2 Creative Commons License 2013.10.14 0 0 360

Nem semmi, amilyen gyűjtőmunkát végzel a lányról! Nekem nincs ennyi energiám vagy időm, tudom, hogy ehhez ez kell. Ezért én csak élvezem az eredményét, köszi!

 

Magdalénát már láttam tavaly, tudod, írtam is róla.

ysu Creative Commons License 2013.10.14 0 0 359

Egy nagyon-nagyon jó interjú Magdival Magyarkanizsáról. Érdemes megnézni:

 

ysu Creative Commons License 2013.10.14 0 0 358

Még amit akartam, az egy kis ízelítő a 2013-as koncertturnéból. Válogatás a különböző oldalakon előjött sajtóvisszhangból. Idén egyébként Magdi nagyon sok koncertet adott, a település nagyságától függően 1500-8 ezer néző előtt, sok településen ő volt a húzónév, és a legjobban várt koncert. Egyes helyeken olyan nevekkel osztozott a dicsőségben, mint a Csík zenekar, Ghymes, Deák Bill Gyula, Charlie, Tankcsapda. Újdonság volt, hogy idén fellépett olyan fesztiválokon is, ahová tehetségkutatósokat nemigen hívnak - pl. a VOLT-on vagy a Campuson. 

 

Nagyvárad:

http://szentlaszlonapok.ro/hamarosan-kezdodik-a-nagybetus-koncert/

http://szentlaszlonapok.ro/egy-felejthetetlen-koncert-margojara/

 

Debrecen:

http://www.haon.hu/ruzsa-magdi-is-varazsolt-szombaton-a-campuson/2319799

 

Martos:

http://felvidek.ma/felvidek/kultura/40801-itt-a-zene-a-lenyeg-ruzsa-magdi-martoson

 

Balatonfüred:

http://www.sonline.hu/helyi-ertek/velem-en/ne-menj-messze-ruzsa-magdi-512585

 

Szombathely:

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/7285/koncertparbaj_ruzsa_magdi_vs_paddy_and_the_rats-savaria_karneval/

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/savaria_karneval_2013_szombat

 

Magyarkanizsa:

http://pannonrtv.com/web/?p=77788

http://www.rtv.rs/hu/vajdas%C3%A1g/r%C3%BAzsa-magdi-koncert_416751.html

 

Kalocsa: 

http://kalohirek.hu/hir/kalocsa/2013-09-15/39036/tobb_ezren_voltak_kivancsiak_ruzsa_magdira

ysu Creative Commons License 2013.10.14 0 0 357

  

 

    

ysu Creative Commons License 2013.10.14 0 0 356
ysu Creative Commons License 2013.10.14 0 0 355

Boldogság van (Szerencse Szombat)

 

Magdi a Fábryban (Ná-ná-ná): 

 

ysu Creative Commons License 2013.10.14 0 0 354

Szia Bogyó! Persze, hogy láttuk (mármint a magam nevében mondhatom, sajnos, mostanában rajtam kívül elég kevesen járnak errefelé). Akarok azért némi anyagot feltenni, volt a múlt heti HOT-ban is egy nagyon jó cikk gyönyörű képekkel, meg két fellépése a Szerencse Szombatban. De a legfontosabb a novemberi MÜPA-s koncert, amiről a Fábryban is beszélt. Figyeltem a jegyeladásokat az elmúlt hetekbben, az eredeti előadásra is igen gyorsan fogytak el a jegyek, de a délutánra meghirdetett pótelőadásra még talán annál is sebesebben fogynak. Gyakorlatilag minden plakát nélkül, fizetett hirdetés nélkül, csak a facebookra és az ilyen interjúkra alapozva. (Azt néztem, hogy Janicsák Veca hónapok óta próbálja megtölteni a RAM Colosseum 600 férőhelyes termét úgy, hogy óriásplakáton hirdeti városszerte a koncertet, és most telt meg a nézőtér kb. félig vagy kicsit azon túl. Amikor Magdi meghirdette a második előadást (hétköznap délutánra), kiírta facebookra, és egy óra alatt(!) több jegy kelt el, mint Veca koncertjére addig. Én az estire megyek, úgyhogy majd beszámolok, de ha valakit még érdekel, itt kaphat még jegyet: 

 

http://mupa.jegy.hu/auditwiev.php?eid=239082&aid=3909&vid=212

 

Cikk erről a Blikkben: http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/ruzsa-magdolna-duplaz-2215825

 

Ja, és a Magdaléna is folytatódik a Pestiben!

(Aki még nem látta volna, érdemes!)

Előzmény: Bogyó 2 (353)
Bogyó 2 Creative Commons License 2013.10.14 0 0 353

Láttátok Magdit a Showderben?

 

Sok újat nem mondott nekünk, de jó volt látni, hogy jelen van és még mindig eltart egy zenekart, illetve nyilván azok is őt, de mégis ő a lényeg.

Kevés tehetségkutatós mondhatja ezt el.

Sok zenei ügyben érzem azt, hogy jól döntöttem valamiért valaki mellett, de Magdi az egyik tiszta példa, aki már az elején lenyűgözött, s egyértelmű, hogy nem véletlenül.

ysu Creative Commons License 2013.09.25 0 0 352

Ezt írja Magdi a Szerelem című számról:

 

Amikor megkaptam a dalt, éreztem, hogy ez egy nagyon-nagyon szerethető kis dallam, viszont akkor még hiányzott az a bizonyos valami, ami "megfogja" az embereket, éspedig egy jó szöveg. Ennyi év után már ráérezek arra, hogy mindig kell egy ún. bemondás ahhoz, hogy igazán jó legyen egy dal. Ezért elég sokáig hallgatgattam, mert szerettem volna, hogy úgymond a semmiből találjon meg az ihlet. Végül valóban elég szürreális körülmények között jött a gondolat: szerelmes vagyok beléd! Jóleső érzés ezt így kimondani!Szerettem volna, hogy ez egy olyan dal legyen, amit egész nyáron ordítoznak egymásnak az emberek, mert az első perctől tudtam, hogy a nyárról fog szólni. Így ugrott be "a szerelmes vagyok beléd" sor, amit nem nagyon szoktak kimondani dalokban, pedig ez a pasiknak a diszkóban tök jó "csajozós" duma is lehetne...Ez volt hát a kiindulópont; elkezdtem agyalni azon, hogy hogyan tudnám ezt belevinni a dalba, és végül mázlim volt, mert sikerült! Végtelenül boldog vagyok, hogy ez az alapötlet indított el a munkában, mely végén egy pozitív dal született. Jó érzéssel töltött el, hogy az emberek valóban ezt üvöltötték, énekelték egész nyáron, ettől zengett a Balaton, és bármerre mentünk koncertezni azt láttuk, hogy sikított a közönség, amint megszólalt a dal.  Gyakran töprengek azon, hogy mi a fontos egy énekes, előadó életében... Számomra az, hogy láthatom a közönségem örömét, boldogságát, amikor a dalaimat éneklik.

 

A Szerelem Magdi legújabb, Tizenegy c. albumán hallható. A videoklipen szintén nagyon sokat gondolkodtunk; mindenképpen természetes fényt szerettem volna használni, éppen ezért csaknem három hónapig tolódott az elkészítése, ugyanis tavasszal szerettem volna leforgatni a klipet, de az esős időjárás miatt, folyamatosan tolnunk kellett az időpontot, és ezáltal ezeregy embert kellett állandóan átszervezni... Már majdnem teljesen lemondtam róla, mire aztán végre kisütött a nap, és gyorsan leforgattuk, bár bevallom őszintén, ekkor már azért aggódtam, hogy egyáltalán maradt-e még eléd idő arra, hogy "felfusson" a videoklip.Azzal, hogy kint vagyok a mezőn és viszem magammal a természetet egy teljesen szürke betonrengetegbe azt az üzenetet szerettük volna továbbítani Indiánnal, a klip rendezőjével - egy fotó inspirált bennünket -, hogy amikor az ember szerelmes, a legrosszabb dolgokat is könnyedebben veszi, sokkal szebbnek lát mindent, szinte kinyílik körülötte a világ. Úgy gondolom, hogy sikerült ezt közvetíteni, képekben visszaadni ezeket az érzéseket.A dal szerzője Madarász Gábor, a szövegét én írtam, és tulajdonképpen a Lofti Begi-féle remix volt az, ami meghozta számára az áttörést, azt hiszen nyugodtan mondhatom, a Szerelem volt a nyár egyik legnagyobb slágere.Nagy sikernek könyvelhetem el ezt a dalt; Begivel a munkánk folytatódik, remélem, hogy egyre sűrűbben tudok majd jelentkezni ilyen dalokkal, bár az is igaz, hogy a Szerelemmel magasra tettük a mércét, nehéz lesz ilyen szintű slágereket alkotni, de remélem, hogy sikerülni fog. Ezen dolgozunk.Köszönöm Nektek, hogy szeretitek a dalt, a legjobbakat kívánom az olvasóknak, és azt üzenem Nekik, hogy legyenek mindig szerelmesek!  

(Forrás: http://www.vhegy.com/2013/09/a7dala-ruzsa-magdolna-szerelem.html)

Törölt nick Creative Commons License 2013.09.08 0 0 351

Már bocsánat, de én először csak annyit írtam, hogy "szárálám, szárálám". Ez önmagában se nem pozitív, se nem negatív, ez csak egy tény. Te csináltál ügyet belőle. :-)

Részemről ez lezárva, van jobb dolgom is, mint Rúzsa Magdival foglalkozni. Pláne ennyit. :-)

Előzmény: ysu (350)
ysu Creative Commons License 2013.09.08 -1 0 350

Most gondolom, boldog vagy, hogy sikerült végigbogarásznod egy általad nem kedvelt énekes száma alatt a negatív szavazatok miatt eltüntetett hozzászólásokat, csak hogy ide mindenképpen valami negatívat írhassál. Gratulálok, nagyon ügyes vagy. 

Előzmény: Törölt nick (349)
Törölt nick Creative Commons License 2013.09.08 0 1 349

Nem szoktam youtube kommenteket olvasgatni, de ezt most megnéztem. És tényleg: "szárálmás vágyok báléd." Meg, hogy "Olyan orrhangon énekel mint egy náthás elefánt. :D" stb.

Tényleg így énekel, és ez feltűnő. És ezzel éppen ezért lehet viccelődni. Ne tartson vissza téged attól, hogy esetleg ezt szerethető stílusjegynek tekinted nála. Virágozzék minden virág. A klipben feltűnő ökörfarkkóró is. :-D ;-)

Előzmény: ysu (348)
ysu Creative Commons License 2013.09.08 0 0 348

Nézd, a youtube-on másnaponta akad olyan személy, aki beirja a dal alá, hogy "szárálám, szárálám". Egy része kikéri magának, hogy egy magyar dalban tájszólás legyen, egy kisebb része azt hisz, vicces vele. Én értem a viccet, ha jó, de ez annak gyenge. A hozzászólásom azért lett ilyen, mert nem (csak) személyesen Neked szólt, hanem a többiekrevaló reagálás is benne volt. Azt válogatod ki belőle, ami Rád vonatkozik.

Előzmény: Törölt nick (347)
Törölt nick Creative Commons License 2013.09.07 0 0 347

Lazíts már. :-) Szerintem vicces a kiejtése. Nekem ugyan nem jön be, de elsősorban a zenéje miatt, az akcentus ritkán zavar. A többi következtetésed kitaláció az elejétől a végéig, és fölösleges volt ennyire rámozdulnod. Ne vedd ilyen komolyan magad. ;-) És azt sem, hogy szárálám, szárálám. Mert hát így mondja. Nincs baj azzal, hogy neked tetszik. És azzal sem, hogy nekem meg nem.

Előzmény: ysu (346)
ysu Creative Commons License 2013.09.07 0 0 346

Foglalkozási ártalom.

Előzmény: TonyBrasco (345)
TonyBrasco Creative Commons License 2013.09.07 0 0 345

Irigylem a türelmedet, hogy ilyen IQ light-okkal van időd leállni vitatkozni..

Előzmény: ysu (344)
ysu Creative Commons License 2013.09.07 0 0 344

Azt, hogy megpróbáltad felhivni a figyelmünket, hogy Magdi tájszólással énekel? Nos egyrészt, képzeld, tényleg van egy kis iz az énekében. Sőt, a beszédében is. És tudod mit? Jól áll neki. A tájszólások nekem alapból tetszenek, és az is tetszik, hogy Magdi nem próbálja már eltüntetni, hanem vállalja, hogy ő onnan jött, ahonnan jött, és ez tette azzá, akivé vált. Ezt kicsúfolni nem vall túl jó izlésre. Egyrészt, mert arról tanuskodik, hogy képtelen vagy elfogadni más ejtést, mint a pestit, pedig minden nyelvünk szépségét őrző szakember többezerszer nyilatkozta már, hogy a tájnyelvi ejtés nemhogy nem hiba, de a nyelv gazdagságát jelenti. Másrészt a kicsúfolás tudatlanságról is árulkodik, ha valaki azt gondolja, a popba nem illik a tájnyelvi ejtés, hiszen a pop "anyanyelvében", az angolban ahány énekes, annyi kiejtés létezik, a tájnyelvi eltérések sokkalta erősebbek lehetnek, mint az az enyhe tájszüólás, ami itt hallatszik, ha hallatszik egyáltalán. Ugyanis akárhogy is próbálom, én bizony egyáltalán nem hallom, hogy ebben a dalban szárálám-ot énekelne Magdi. Kicsit talán nyiltabban énekli az első két e-t, de egy nyilt e igen igen messze van az á-tól, egy középzárt e pedig, ami Magdi beszédére és énekére amúgy jellemzőbb, mint a nyilt, meg pláne messze van. Ezt nyugodtan elhiheted egy olyan embernek, aki a, valaha az egyetemen nyelvjárási szövegek lejegyzetelésével foglalatoskodott éveken át, b, tanult alapfokon logopédiát, és sérült beszédű gyerekeknek tart beszédfoglalkozásokat napi szinten, c, egy beszédproblémás gyerek anykája.

Meg tudom különböztetni, mikor probléma a másfajta ejtés, és mikor nem. Itt és most nem az. Ha nem tetszik, az a Te bajod, nem kötelez rá senki, hogy hallgasd. De kicsúfolni kár, mert csak magadnak ártasz vele. 

Előzmény: Törölt nick (343)
Törölt nick Creative Commons License 2013.09.07 0 0 343

Na látod, te is érted. :-)

Előzmény: ysu (342)
ysu Creative Commons License 2013.09.07 0 0 342

Én semmi vicceset nem látok abban, hogy valaki saját magáról szegénységi bizonyitványt állit ki. Mert neked pont ezt sikerült.

Előzmény: Törölt nick (340)
TonyBrasco Creative Commons License 2013.09.07 0 0 341

Hát én sem értem..

Előzmény: Törölt nick (340)
Törölt nick Creative Commons License 2013.09.07 0 0 340

Nem baj, lesz, aki érti. ;-)

Előzmény: ysu (339)
ysu Creative Commons License 2013.09.07 0 0 339

Lemaradtam a viccről.

Előzmény: Törölt nick (338)
Törölt nick Creative Commons License 2013.09.07 0 0 338

Szárálám, szárálám... :-D

:-)

Előzmény: ysu (332)
ysu Creative Commons License 2013.09.04 0 0 337

Mégis lesz Magdaléna 3. évad! Magdi maga mondta Magyarkanizsán:

 

 

És még nagyon sok mindent mondott, érdemes végignézni az egész interjút (20 perces.)

ysu Creative Commons License 2013.08.09 0 0 336

Na, mit gondoltok a klip(ek)ről?

monti011 Creative Commons License 2013.08.06 0 0 335

itt szerepelt:

KLIPPREMIER: Rúzsa Magdi - Szerelem (Albumverzió és Lotfi Begi remix)

5 év kihagyás után új videoklippel jelentkezik az egykori Megasztár győztes Rúzsa Magdi . Új klipje a Szerelem című dalához készült, ami a Tizenegy című albumán hallható. A dalnak két verziója van, az album verzió és a Compact Disco tagjának, Lotfi Beginek a remixe Tovább »

forrás: Blog.hu

Előzmény: ysu (334)
ysu Creative Commons License 2013.08.06 0 0 334

Köszi!!! Rákerestem, de akkor valamiért még nem adta ki a YT. 

Előzmény: monti011 (333)
monti011 Creative Commons License 2013.08.06 0 0 333

És a remix is.

 

Előzmény: ysu (332)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!