Kötetlen beszélgetés céljából alakítom az amerikai polgárháború történetéről, haditechnikájáról, és egyéb vonatkozásairól ezt a topikot. Szeretnék ezen topik útján azonos érdeklődésű emberekre lelnem. Remélem nem vagyok egyedül és van olyan ember ebben az országban akit nem untat a fenti téma.
Akár egy kis polgárháborús hadijáték is szervezése sem lenne rossz! Az honvéd hagyományőrzőkhöz hasonló bemutatókkal. :) Nos van akit érdekel az amerikai polgárháború?
Június 28-án Ewell három hadosztályból álló hadteste Carlise és York környékén állomásozott. Amikor Lee parancsot adott a Cashtown-Gettsburg körzetében történő gyülekezésre, Ewell Edward Johnson vezérőrnagy hadosztályát visszaküldte a Cumberland völgybe, Chambersburg felé, a Robert Rodes vezérőrnagy vezényelte csapatokat Carlise-ból délre irányította, és Jubal Early vezérőrnagy embereit Yorkból délkeletre meneteltette. Amikor július 1-jén hadosztálya éppen Gettysburgtől északra járt, Rodes meghallotta a fegyverdörgést, amint, Henry Heth vezérőrnagy hadosztálya (A. P. Hill hadtestéből) összecsapott az uniós 1. hadtesttel. Déli irányba meneteltette hadosztályát és az Oak Ridge-en bontakoztatta ki, abban a tévhitben, hogy most az északi csapatok jobb szárnyának oldalába került. Rodes választhatott, hogy védelmi pozíciót vesz fel, és megvárja amíg az egész hadsereg összegyülekezik (Lee szándéka szerint), vagy támad.
Rodes – Ewellel egyetértésben – figyelmen kívül hagyta Lee parancsát, hogy ne kezdeményezzenek általános összecsapást, és támadott. Miután első támadása kudarcot vallott, Rodes megindított egy második rohamot. A támadások Early hadosztályát is belesodorták a harcba, sőt a Hill-hadtest egyik hadosztályát is be kellett vetni. Ámbár végeredményben sikeresek voltak, mégis Lee hadseregének négy hadosztályát kellett idő előtt harcba vetni miattuk. Ez azt eredményezte, hogy a részenként beérkező hadsereg többi egységét is elaprózva dobták harcba, és megakadályozta Lee-t abban, hogy teljes erejével lecsapjon.
Ez a döntés elválaszthatatlanul összefügg Buford elhatározásával. Reynolds volt az 1. hadtest parancsnoka, és a szárny parancsnokaként rendelkezhetett a 11. és a 3. hadtest felett is. Amikor Buford informálta arról, hogy a déliek Gettysburg felé menetelnek, Reynoldsnak három lehetősége volt: védelmi állásokba vonulni Emmitsburg környékén, megszállni a Gettysburgtől délre és délkeletre lévő magaslatokat, vagy birtokba venni a várostól nyugatra húzódó dombvonulatokat.
Reynolds az utóbbi mellett döntött. Azonnal útnak indította saját hadtestét, és a másik két hadtestet is Gettysburgbe rendelte. Az 1. hadtest időben érkezett ahhoz, hogy felváltsa Bufordot a harcban, és a konföderációs csapatokat késő délutánig feltartóztassa a várostól nyugatra. A csatatérre érkező Reynoldsot hamarosan halálos lövés érte.
John Buford dandártábornok lovashadosztálya azt a feladatot kapta, hogy végezzen felderítést a Potomac hadsereg bal szárnyán és frontján. Buford lovasai június 30-án érkeztek Gettysburgbe. Aznap délután és este Buford elegendő információt kapott ahhoz, hogy biztos legyen benne: Gettysburgtől északra és nyugatra konföderációs csapatok vannak.
A dandártábornok nyomban hírt küldött erről az Emmitsburg környékén tartózkodó John F. Reynolds vezérőrnagynak, az 1. hadtest parancsnokának, és Alfred Pleasonton vezérőrnagynak, a lovashadtest parancsnokának. Bufordnak több választási lehetősége is volt: felállíthatta lovasságát a közeledő ellenséggel szemben Gettysburgtől nyugatra, elhelyezhette a várostól délre és délkeletre lévő magaslatokon, vagy visszavonulhatott Emmitsburg felé.
Buford az első lehetőséget választotta, Gettysburgtől nyugatra foglalt el állásokat, azzal a szándékkel, hogy addig késleltesse a déliek előrenyomulását, ameddig csak lehetséges. Az uniós gyalogság ezalatt erőltetett menetben éri el a várost. Buford döntése hatással volt mindkét hadsereg pozícióira és manővereire az elkövetkező három nap folyamán.
Az Észak-Virginiai hadsereg lovasságának parancsnoka, J.E.B. Stuart vezérőrnagy mindeddig kiváló munkát végzett a felderítésben, a hadsereg szárnyainak biztosításában és a portyázásban. 1863. június 23-án Lee engedélyt adott Stuartnak arra, hogy kerülje meg az uniós hadsereget, és ha nem ütközik akadályba, keljen át a Potomac folyón, és biztosítsa Ewell észak felé masírozó hadtestének jobb szárnyát.
Stuart június 25-én indult el lovasságával, de a virginiai Haymarket közelében beleütközött az uniós 2. hadtestbe, mely elzárta előle az észak felé vezető utat. Ahelyett, hogy visszafordult volna, Stuart úgy döntött, hogy folytatja a megkerülést. Csakhogy nem messze Fairfax Court House-tól újabb északi csapatokba futott bele, ami miatt még keletebbre kellett kerülnie, és nem is tudott északnak fordulni, amíg el nem érte a Rowser gázlót a Potomac folyón. A déli lovasság tehát gyakorlatilag az uniós hadseregtől keletre tudott csak észak felé nyomulni, és így természetesen képtelen volt arra, hogy fedezze Ewell jobb szárnyát.
Stuart a hadsereg három legjobb lovasdandárát vitte magával, a hátrahagyott két lovasdandárnak pedig nem volt kompetens parancsnoka. Lee-nek így nélkülöznie kellett a megfelelő felderítést, és meglepetésként érte, amikor Pennsylvaniában váratlanul szembe találta magát a Potomac hadsereggel.
A Potomac hadsereg egy decentralizált és nem túl hatékonyan működő tüzérségi szervezettel kezdte meg a háborút. A hadsereg rendelkezett ugyan tüzérségi tartalékkal, de 1862 június-júliusában, a hétnapos csata után létszámát csökkentették, és Antietam után még jobban decentralizálták. A fredericksburgi és Chancellorsville-i csatákban nyújtott nem kielégítő teljesítmény miatt született meg a döntés a hadsereg tüzérségének átszervezéséről.
Két lehetőség jöhetett számításba: a hadsereg teljes tüzérségét szétosztják a hadtestek között, vagy csak néhány üteget osztanak be a hadtestekhez, a többiből pedig felállítanak egy hatalmas méretű tüzérségi tartalékot. Az utóbbi opciót választották, és 69 üteget szerveztek 14 tüzérdandárba, vagy zászlóaljba. Minden gyaloghadtesthez beosztottak egy tüzérdandárt, melynek parancsnoka közvetlenül a hadtestparancsnok alá volt beosztva. Két tüzérdandárt osztottak be a lovashadtestekhez. Robert O. Tyler dandártábornok vezényelte a Tüzérségi Tartalék öt tüzérdandárát, és közvetlenül a hadsereg tüzérségi főnökének, Henry J. Hunt dandártábornoknak felelt, aki pedig a hadsereg parancsnokának, Joseph Hooker vezérőrnagynak, illetve annak leváltása után, június 28-tól George G. Meade vezérőrnagynak.
A tüzérség átszervezése rengeteg vezénylési és ellátási problémát szüntetett meg, és olyan rugalmas szervezetet biztosított, amely, ha kellett, széles fronton tudott felvonultatni tüzérségi ütegeket, vagy éppen koncentrálni tudta őket, hogy össztüzet zúdíthassanak egy meghatározott célpontra. A gettysburgi csata három napja alatt az északiak új tüzérségi szervezete döntő módon segített a déliek támadásainak visszaverésében.
1862 nyarától Lee hadseregét a kezdetben szárnyaknak nevezett hadtestekbe szervezték. A két hadtestet Thomas J. „Stonewall” Jackson és James Longstreet altábornagyok vezették. Lee úgy gondolta, hogy a két hadtestre való felosztás nem célszerű, ezek az egységek így még túl nagyok ahhoz, hogy teljes mértékben ellenőrzés alatt lehessen tartani őket, főleg erdős terepen.
Miután Jackson Chancellorsville-nél halálos sebet kapott, Lee átszervezte, három hadtestre osztotta hadseregét, Longstreet, Richard S. Ewell és Ambrose P. Hill altábornagyok parancsnoksága alatt. A hadsereg tartalék tüzérségét feloszlatták, és ütegeit a gyaloghadtestekhez osztották be. Ez minden hadtestnek öt tüzérzászlóaljat biztosított és azt a rugalmasságot, hogy a tüzérzászlóaljakat szükség szerint vagy a gyaloghadosztályokhoz csatolják, vagy meghagyják őket a hadtestparancsnok rendelkezése alatt. A lovasság szervezete alapjában véve olyan maradt, amilyen eddig is volt.
Az átszervezés Lee számára jóval nagyobb rugalmasságot biztosított a manőverezés és a kibontakozás terén, ugyanakkor viszont jelentős számú tapasztalatlan parancsnok került emiatt vezető pozícióba: a három hadtestparancsnok közül kettő, a kilenc hadosztályparancsnok közül négy, és a 39 dandárparancsnok közül kilenc újonnan kinevezett ember volt.
A Civil War Times legújabb számában jelent meg Matt Spruill cikke, melyben bemutatja azt a húsz fontos döntést, melyek meghatározták a gettysburgi csata kimenetelét. Ezek közül egy stratégiai, három hadműveleti, négy taktikai, egy pedig szervezeti döntés volt. Nyolcat hadsereg, hatot hadtest, hármat hadosztály, és ismét hármat dandár szinten hoztak meg, nyolcat uniós, tizenkettőt konföderációs parancsnokok.
1. Az Észak-Virginiai hadsereg északra megy
Hadsereg szintű stratégiai döntés
A déliek május elején, Chancellorsville-nél aratott győzelme ellenére a két hadsereg még mindig a Rappahannock folyó két partjáról nézett farkasszemet egymással, csakúgy mint a fredericksburgi csata után, négy hónappal azelőtt. Robert E. Lee tábornok számára több stratégiai lehetőség is adott volt 1863 nyarán. Ezek közül kettő Virginiában tartotta volna a hadsereget, a harmadik a nyugati hadszíntérre vezényelte volna, a negyedik pedig északi területre küldte volna, át a Potomac folyón, hogy takarmányt és készleteket szerezzenek, meghiúsítsák az északiak haditerveit, és lehetőség szerint politikai előnyt kovácsoljanak egy esetleges győztes csatából. Lee az utóbbi lehetőséget választotta, és döntése a gettysburgi csatához vezetett.
Patrick Cleburn tábornok rohamra vezeti embereit a balvégzetű franklini csatában, 1864. november 30-án.
Don Troiani festménye
A texasi John Bell Hood, a hadsereg parancsnoka frontális támadást indított az északiak kitűnően megerősített állásai ellen. A Tennessee-hadsereg katonái tudták, hogy ez kész öngyilkosság. "Kevesen fognak közülünk visszatérni Arkansasba" - mondta Cleburn-nek Daniel Govan tábornok. "Nos, Govan" - válaszolta az ír származású Cleburn - "ha meg kell halnunk, haljunk meg férfiként." Cleburn lóra pattant, és mielőtt a csata véget ért volna, halálos lövést kapott.
Edward Bouton dandártábornok zubbonya, aki a polgárháborúban az 59. színesbőrű ezred parancsnoka volt. A háború után seriff lett Kaliforniában. Egyszer mexikói banditák fogságába került, akik magukkal hurcolták. Éjszaka, amikor a banditákat elnyomta a buzgóság, Boutonnak sikerült kiszabadulnia, és az összes bandolerót megölte.
A háború után a kormány 25 ezer dollárért megvásárolta a polgárháborús fotógyűjteményt, amelynek nagy részét a Kongresszusi Könyvtár oldalán lehet megtekinteni.
Ehhez a gyűjteményhez esetleg kérhetnénk egy linket?
Az 5. New Jersey-i Önkéntes Gyalogezred katonája 1863-ban. Az ezred részt vett többek között a Chancellorsville-i és a gettysburgi csatában is, ahol parancsnokuk, William J. Sewell ezredes megsebesült. Sewell a Chancellorsville-i csatában nyújtott teljesítményéért megkapta a Medal of Honor-t.
Egy kis kiegészítés az alábbiakhoz: a háború elején a fekete szegélyezést széles körben használták a déli hadseregben, fegyvernemre való tekintet nélkül, pusztán azért, mert nagy mennyiségben ez a színű ruhaanyag volt elérhető. Lovassági alakulatok is használtak feketét (pl. az 1. Virginiai Lovasezred), a gyalogságból a kezdeti időkben nagyon sokan (pl. Fort Henry és Fort Donelson helyőrsége).
Don Troiani festménye
Ilyen karjelzésre gondolok. Sajnos nem találtam meg a képet, de láttam hagyományőrzőkön is ilyet...