7 százalékos béremelés mellett is csökkenhet jövőre egy alkalmazott fizetése - hangzott el egy keddi konferenciáján. A Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatója pedig arról beszélt hogy a devizában eladósodottak magas aránya miatt is sürgős az euró bevezetése.
A cikk "korrektségi foka" teljesen megfelel a mai - mindkét oldali - újságírói és politikusi "tájékoztatási korrektség" -nek. Gondolj csak a "miaztántöbbethagyunkazemberekzsebében", vagy a "csökkentettükazadókat" szövegekre. Miközben "okosan" hallgatnak pl. járulékokról, a nyugdíjplafonról, a nyugdíjjárulék 25%-os adókedvezményének megszüntetésérôl, stb. (Hogy az adóterhelésre vonatkozó, Szabó Z.-féle MSZP-"számítást" ne is említsem...) (:(((((
köszi, hát ezért végletekig inkorrekt a cikk: ilyen fontos információt kihagyva azt sugallja, h az bárkire érvényes lehet - pedig sajnos nagyon kevesen keresnek évi 6M fölött...
még ebben a topikban is előjött, h "ha +7% is csökkenés, mi lesz még kevesebb emelés eredménye?"
aki már 2006-ban sem érte el a nyugdíjplafont, azt 7%-os bruttó-emelés mellett nem fenyegetheti a nettójának csökkenése. Ha nem kap emelést, vagy csak keveset kap, akkor persze csökkenhet a nettója, ha nála az 1%-os járulékemelés hatása erôsebb, mint a 18%-os szja sávhatár-emelés hatása.
1.) bizony, a (40)-es hsz-ban - nem véletlenül - azt írtam: "a 2002-es nettót SEM". Tetszik látni a "SEM"-et? Akkor jó. Merthogy a megadott táblázattal éppen arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy a 2002 óta tartó "igazságosság" - osztás mit eredményez.
2.) a (42)-ben viszont eleget tettem Degeczi olvtárs követelésének, és számokkal bizonyítottam, hogy a 2006-os bruttó 7%-os emelése után is lehet 2007-ben kevesebb a nettó, mint 2006-ban volt.
Már ne haragudj, de akkor rosszul emlékszel. A lakáshitel támogatását O. kormánya vezette be, és büszke is volt rá évekig, talán még most is. 2002-ben Megyóék hoztak valami fészekrakó programot, de ez csak egy sikertelen próbálkozás volt arra hogy az O.-féle lakáshitelt felváltsák egy piaci viszonyoknak megfelelőbb megoldásra. Viszont az O.-féle lakáshitel ma is viszi a pénzt.
Tehát éppenhogy a Fidesz sírt a Megyóék idején, hogy az ő idejükben mennyivel többen vettek fel kedvezményes hitelt! Pedig mindannyian tudjuk, hogy Te, én, és többmillióan az adónkon kívül beszálltunk X.Y., vagy bárki más házépítésébe a pénzünkkel.
1.) A (40)-ben megadott topic táblázata a 2006-os adatokat (ráadásul: a szeptemberi járulékterhelés-növeléssel számolt adatokat) is bemutatja.
2.) A 2007-es további járulékteher-növelés, a nyugdíjplafon emelése és az szja-t érintô változtatások következtében az egyes bruttókhoz tartozó nettók is változnak.
3.) A cikk állítása, hogy "a bruttó bér 7 százalékos emelése mellett is csökkenhet az alkalmazottak nettó fizetése" igaz. Természetesen nem általánosan, de vannak olyan bruttók, amelyekre igaz. Na, ennek az "alátámasztását" igényled. Tessék:
4.) Vegyük a (40)-ben megadott táblázatból a bruttó 750.000,-Ft-ot. Ennek a nettója (ott láthatod) 2006-ban 414.695.-Ft.
A 750.000,-Ft 7%-os emelésével 802.500,-Ft-ot kapunk. 2007-ben, bruttó 802.500,-Ft-tal a 9. hónapban lehet átlépni a 6.748.850,-Ft-os nyugdíjplafont. Ezért 8 hónapon át nettó 393.071,-Ft-tal, az átmeneti hónapban nettó 433.331,-Ft-tal és 3 hónapon át pedig nettó 461.284,-Ft-tal lehet számolni. Ezekbôl nettó 413.479,-Ft havi átlag jön ki. Ez viszont kevesebb a 414.695,-Ft-nál.
A cikk tehát igazat állított, a 2006-os bruttó 7%-os emelés után, 2007-ben adHAT kevesebb nettót, mint a 2006-os nettó.
5.) A topicnyitóban említett konferencia egyébként a PricewaterhouseCoopers "Adóváltozások a gyakorlatban 2007" c. konferenciája volt.
a cikk annyit állít, h 7% fizetésemelés ellenére is kevesebb maradhat jövőre - de nem 2002-höz képest! ilyesmiről sehol nem volt szó, a topikban sem csak emlékeztetőül: "bérterhek ugyanis januártól annyira megemelkednek, hogy a bruttó bér 7 százalékos emelése mellett is csökkenhet az alkalmazottak nettó fizetése" na ezt kellene alátámasztani...
Te nem kapsz egy büdös vas béremelést sem, sőt, miután ilyen balfék topikokat nyitogacc, Te fox behozni píízt! Embereld mááá meg magad, legalább egy lopcsány legyen a topikcímben!
miért csodálkozol, ha már a topikod címe is hazug?
pedig nagyon egyszerű lenne folytatni: tessék végre korrekt módon bemutatni egy bérszámítást, ami igazolja az alapfelvetést! nehezen tudom elképzelni, mert még az éves 6M Ft fölött keresőknél is csak a havi 500e fölötti részt érinti a 4% különadó
Na látod, hogy maradsz hazudozni.:)) Ne habogj nyikkekről piista, a 150-ed mellett, most sikerült egyet ilyen sok hsz.ig elvinni, köszönd ezt a modi barátaidnak. No, ennyit róülad piista, te ennyit se érsz. Egyébként kiscsillag te nyitsz egy hazug topicot, össze-vissza szórod a hazug, szart se érő lózungjaidat és elvárod, hogy bólogassanak neked. nekd.:) Érzed ugye az íróniát csillagocska?:) Az életemről meg semmit nem tudsz gyerek, egyelőre azzal te jobb ha hallgatsz.
Kibirom, azaz ki kell birnom. Te provokálsz és nulla linket szoktál hozni, kijelentesz valamit és elvárad hogy a másik bizonyitson, ez is undoritó dolog,és igy padlóra teszed a topikjaimat,és más neked nem tetsző topikokat, én nem tennék ilyet a topikjaiddal, nem is nézek be oda... Romboló mentalitásod van, olyan vagy mint a kormányod. Ezért IS tartalak egy gátlástalan nickenk, és féltem a nickemet tőled. Te tilthatatlan lettél, veled jó nem kikezdeni, miközben te mindenkit provokálsz, és személyeskedsz folyamatsoan. Ebben éled ki az életedet. Ez undoritó.
Én sem lépek be a topikjaidba, nem vagyok hajlandó linkeket hozni azzal kapcsoltban, hogy mennyire csökkent a fiatalok vásárlási kedve. Olvassál HVG-t. Viszlát.
1. A támogatott hitelezés csak 2002-től futott fel, az ingatlanárrobbanás viszont jóval hamarabb beindult az infláció letörése és így a kamatszint bezuhanása következtében. (A kamatok a ingatlanármozgások fő okai mindenütt)
2. A külföldi kereslet is nagyon meghatározó volt az emelkedésben.
3. Az árrobbanás amúgy is várható volt az évtizedes depresszió után.
Nem. Az ingatlanár már 2000-ben is drága volt. Szegények akkor sem és most sem tudnak lakást venni, de fiatal családok tudtak venni, most már azok sem.
Az átgondolatlan lakáshitelprogram azt hozta, hogy nagyon rövid idő alatt a hirtelen keresletmegugrástól, szinte megduplázódtak az ingatlanárak. Ezzel azt amit a minmálbérrel esetleg adott a szegényebb sorsúaknak, azt egyből vissza is vette, hiszen ma 1 gyengén keresőnek nehezebb a lakáshoz jutás mint valaha.
"Orbánék alatt bomlott meg, jórészt a lakáshtelrendszerük miatt." Mennyi is volt 2002-ben a támogatás? Max. 100 milliárd, ez fika. " az Orbán-féle minimálbér akkora bérfeszültséget gerjesztett a közférában," Na ne. kb. 35 ezerrről emelte fel Orbán 50e-re, maradt volna ennyi? Bokros csomag hatása a gazdaságra volt jó, ez igaz, a megélhetésre meg drasztikusan hatott, világgazdaság akkor hasitott, ezt is tegyük hozzá. 2000 ősztől meg ugye votl egy ázsiai válság, ami a világ gazdaságára negativan hatott. Orbán alatt az adósságállomány a GDP-hez képest lecsökkent 53%-ra, most meg már 63%-nál tart. 2002-ben adósságra az állam kb. 730 milliárdot fizetett, 2006-ban már 850 millárdot, 2007-ben a terv 1100 milliárd!!!! Tehát az orbán-féle lakásvárlási támogatás ,kb. 100 milliárd, az fika eladósodáshoz képest, meg ugye az épitőipar nagyon ment, több adó stb.
"Amint a kampányban ugyanakkorát ígérő O-nek sem volt, amint idén sem volt reális gazdasági alternatívája, és most sincs. Kb. ennyi."
Fletónak milyen gazdasági alternativája van? Olyan hogy csökkeni fog a GDP? Ugyan már.
"Neki kell látni az ország átformálásának" Milyen reformokról beszélsz? Eddig CSAK adóemelések, leépitések, most éppen 12000 kórházi ágy megszüntetéséről van szó, Mióta reformok ezek? Többet adózom majd, és semmit nem kapok érte, na ez a kormányod "reformjai".
"és a fekete gazdaságról itt meg sem emlékeznék" Pedig kellene, egyre nő. Halálra nem lehet a cégeket, embereket megadóztatnii, most ez megy. Hová költi el a kormányod ezt a valag adót? MEHI költségvetése 2.5-erese lesz a 2006-hoz képest, mond miért? Ez lenne az olcsóbb állam? Magukra költik az elvtársak aaz adónkat?
"És nagyon remélem, hogy a jelen kormány végig tudja vinni a reformot" MILYEN REFORMOT?:-)))
Henco véleményével, amely egy másik topikban olvasható, egyetértek és a kérdésedre némiképp választ is ad:
Ami azt illeti, a Bokros csomaggal az Antall-kormány balfékségét kellett helyretenni.
Azzal meg a legtöbb elemző egyetért, hogy az egyensúly Orbánék alatt bomlott meg, jórészt a lakáshtelrendszerük miatt. Ehhez persze Medgyessyék rendesen hozzátettek. Annyi finomításként idetartozik, hogy néhány ügyben Medgyessyék kényszerpályán voltak. Pl. az Orbán-féle minimálbér akkora bérfeszültséget gerjesztett a közférában, ami az egész közszféra összeomlásával fenyegetett.
Hogy mi a garancia ajavulásra 2010-ig, meg az euróra? Vesd össze a Bokros-csomag idejével a jelen időket és emlékezz: 1995-96 ráment a megszorításosdira, 1997-től érezhető volt a fellendülés a gazdaság mélyebb szerkezeteiben, 1998-tól a lakosság is kezdett érezni valamit. Csak jött a kampány és a fellazítás, mindenesetre a Bokros idején beindult folyamatok jórészt a következő kormány idejére jelentek meg a mindennapokban. Ezt élte fel az akkor regnáló miniszterelnök és kormánya. És innentől jön Medgyessy időszaka a bárgyú jóléti rendszerváltással, amelynek nem volt fedezete. Amint a kampányban ugyanakkorát ígérő O-nek sem volt, amint idén sem volt reális gazdasági alternatívája, és most sincs. Kb. ennyi.
El lehet töcskölődni azon, hogy ki kit tart felelősebbnek, de ettől még nem lesz zsozsó... ettől csak lefelé csúszunk. Neki kell látni az ország átformálásának és ez sajna a közember gondolkodására is ki kell hasson. Túlontúl sok olyan reflex működik az emberekben, ami a közösből "járó" javadalmakra épül, és a fekete gazdaságról itt meg sem emlékeznék. És nagyon remélem, hogy a jelen kormány végig tudja vinni a reformot, mert ha nem sikerül, végleg lemondhatunk arról, hogy a mi életünkben lássunk egy virágzó Magyarországot. És ezt fel kellene ismerni végre minden szekértáborban.
"a bérterhek ugyanis januártól annyira megemelkednek, hogy a bruttó bér 7 százalékos emelése mellett is csökkenhet az alkalmazottak nettó fizetése"
milyen bérteher nő, mennyivel? azt nem kell részletezni - elég ennyi is a hangulatkeltéshez?
az új rendeletek szerint uis januártól az egészségbiztosítási járulék nő 1%-al, egy 4%-os különadó pedig csak a 6M Ft fölötti keresetűeket sújtja majd - ennyi
ha van még más is, igazán megoszthatná, aki tudja - ha már az inkorrekt cikkíró nem tette...