Szeretnénk átalakíttatni a fürdőszobánkat (nagyobb, 2 személyes kádat berakatni a mostani kicsi helyett), de a mostani csempe gyönyörű, ha nem kellene az egészet újra burkolni, sokat spórolnánk. Valahogyan lehet találni egy konkrét fajta csempét? Kb. 8 éve lett vásárolva, van is belőle tartalék, de kevés.
Íme, az én RÉMálomfürdős sztorim (alomfurdoszobak.hu)- ide NE forduljatok semmiképp.
Egyetlen csomag csempére volt szükségünk, pótlásnak. Megrendeltük a hozzánk legközelebb levő boltban, ahol forgalmazzák (Álomfürdőszobák, Budakalász, gyanús kellett volna legyen a nagyképű cégnév). A netes rendelés jól működött, személyes átvétel, fizetés átvételkor (kemény 2990 forintról van szó), határidő 2-3 hét. Leadtuk ezt május 31-én. Visszaigazolás szerint a rendelésünk oké, a továbbiakban a rendelés történetét figyeljük, ez lementve megvan, várunk. Várunk. Nyár van, az emberek nyaralnak, várunk. Közben persze szervezzük a szakit, aki az összes csempés munkát (apró korrekciók, de több helyen) egyszerre megcsinálja, hogy ne több rendben borítsuk fel a lakást (kisgyerekekkel az nem annyira jó buli). Várunk, szervezzük a nagy családi együttlétet a csempézés utánra (!), türelmesen. Június 22-én (3 hét szépen kivárva, nehogy követelőzőnek tűnjünk egy percig se) udvariasan érdeklődünk mailban, h mi van a rendelésünkkel, mert nem látni semmit a megrendelés megtörténtén kívül a rendszerben. Semmi válasz. Várunk. Próbálkozunk telefonon. Nem veszik fel. Nem hívnak vissza. Nem írnak vissza. Nem történik semmi. Június 28-án (4 hét a rendelés óta) nem kimondottam kulturáltan, khm, hanem baromi idegesen (nekünk már nagyon sürgős, igen) írunk a közösségi oldalon nekik. Erre begyorsulnak az események. Szinte azonnal közlik, h törölték a megrendelésünket, mert érvénytelen. Érvénytelen, mert ugyan meg lehet rendelni, az általuk működtetett rendszer engedi, de nem oda Buda, mert ők csak kiszállítva hozzák, személyes átvétel nincs. Ez nyilván szívük joga, mint ahogy az üzletpolitikájukkal ellentétes, érvénytelen rendeléseket generáló, befogadó megrendelő programot működtetni is. Értelmetlen, dehát az ostobaság magánügy. Az viszont már nem magánügy, hogy a megrendelő jóhiszeműen lead egy látszólag érvényes megrendelést, amit a rendszer fogad, visszajelzéssel igazolja, de ők azt állításuk szerint közben érvénytelenség miatt törölték (a rendszer szerint 28-án 9.43-kor, azaz a nem túl hízelgő fb-poszt után, tehát nem közben valamikor), erről viszont semmilyen értesítést nem küldenek (nem is küldhettek, hisz nem közben, hanem akkor törölték, mikor rájöttek, h hoppá, erről bizony megfeledkeztek, de ezt persze nem vallják be), majd ahelyett, h a hibájukat belátnák és elnézést kérnének, esetleg próbálnák helyrehozni a hibát, kamu szöveggel ("Mint arról már tájékoztattuk, rendelését töröltük, mivel érvénytelen" - ez simán hazugság, ellenkező esetben tudnák ezt igazolni) próbálnak kimászni a sztoriból. Hát nem lehet csak úgy kimászni, mert ha így lett volna, egyrészt lenne nyoma, hogy szóltak a törlésről (de nincs), és nem ma reggel regisztrálta volna a törlést a rendszer (de ma regisztrálta, lementettük). Egyszóval, az álomfürdő átvert, becsapott, megkárosított (most a szaki a ködöt fogja felrakni, ugye?), ami mindenképp gáz, de hogy még ezt belátni sem képesek (elvégre mindannyian hibázunk, de az érett ember/korrekt cég ezt tudomásul veszi és igyekszik helyrehozni, amit lehet), az már baromira bosszantó. Remélem, másokat nem tudnak majd átverni. És még sértődötten pampogni is.
Abszolút kamu és kerülendő cég, a webáruházuk simán engedett rendelni egy doboz csempét (pótlásra), most meg hebegnek-habognak és hazudoznak, hogy ők ezt a rendelést már rég visszamondták, miközben itt a visszaigazolásom:
Üdv mindenkinek! Most szeretnék csempét venni, kinéztem egy 20x50cm-es,barna faeres mintájú csempét. Az lenne a kérdésem, szerintetek hogy lenne szebb felrakva, függőlegesen, vagy vízszintesen? És ehez gondolom sötétbarna fugázó illene, még akkor is ha a padló világos színű, jól gondolom? Minden véleményt előre is köszönök szépen!
Marad úgy ahogy van, nem ér annyit. A konyhában nem tettem fel, de ha kívánkozna, majd megtoldom egy díszsorral.
A mattfehér csempe mennyre volt elcseszett választás a konyhában? Utólag jöttem rá, hogy remekül lehet rá ceruzával írni, vagyis... de ezt én raktam fel, nagyon szép lett és onnan le nem lehet robbantani :)
Szerintem nem fog sikerülni, mert ahhoz, hogy ezt meg lehessen csinálni, le kellene szedni a felső sor csempét, megtisztítani a ragasztótól, majd visszatenni az új élvédővel.
Ez még nem is lenne annyira bonyolult dolog, csak sajnos amióta csemperagasztóval teszik fel a csempét, azok egyszer-használatosak lettek, mert nem lehet róluk leszedni a ragasztót, inkább eltörik a csempe minthogy a ragasztó lejöjjön róla.
Esetleg meg lehet próbálni csak az élvédőt kiszedni (nem hiszem, hogy sikerül). Ha sikerül akkor akár egy újat be is lehet a helyére csúsztatni.
Szerintem a legegyszerűbb megoldás az lenne ha késsel kivágnád a régi élvédőt és gipsszel kijavítanád a helyét, így olyan lenne mintha nem is lett volna ott élvédő.
A fürdőmben valami hihetetlen módon gányolták be sok sok évvel ezelőtt a csempe tetején az élvédőt. Előző tulajnak képesek voltak centire kiszámolni, és toldozgatni, a festő meg össze is taknyolta, de ezen a smirgli segített. Ki lehet ezt a tákolmányt onnan operálni, és valami módon egy újat a helyére tenni? mit szoktak csinálni ha egy ilyen élvédő harci sebet kap valahol és többé már nem funkcionál?
Képtelen vagyok találni a neten vagy a városunkban olyan mélyöblítésű, alsó kifolyású WC kagylót mint ami a képen látható. A lényeg, hogy a lyuk ne a hátuljánál legyen, hanem az elejéhez közelebb, mert így nem csobban.
Köszönöm Józsi már meg is oldottam a problémát. De jó hogy felhívtad a figyelmemet az egyenes vágás problematikájára.
Viszont itt speciel egy csőátmenetnél kellett a kimaradt részt burkolni. A kirajzolt ivíig bevagdostam a megfelelő tárcsával, majd fogóval kicsipegettem és lecsiszoltam vágás ívét. Már oda is van ragasztva.
Milyen jó ez a flex. Vágok vasat, csempét, járólapot, sőt beton térköveket is.
Kedves Katika! Ne féljen! Manapság rendkívül népszerű az élénk színhasználat, és teljes mértékben átszabhatja vele fürdőszobáját. Ugyanakkor a kísérletezésnek is határt kell szabni! :D Nem akarok minden pontot végigzongorázni egy egész oldalas leírással, ha Önt vagy bárki mást érdekel a téma, itt bővebben utána tud nézni. http://imhaus.hu/index.php/tippek-es-inspiraciok/stilus-es-berendezes/19-a-szinek-hatalma
Amennyiben további kérdése van nyugodtan tegye fel, készséggel segítünk mindenben. Ha lesz személyesen tapasztalata mindenképp ossza meg velünk!
Kinek mi a véleménye az élénk színes csempéről a fürdőben? Türkiz árnyalatban gondolkodunk, hogy földobjuk kicsit a fürdőszobát, de kicsit félek is tőle, nehogy sok legyen. Valaki esetleg vélemény vagy tapasztalat?
Kicsit régen jártam már erre, gondolom a kérdés jelenleg már nem aktuális de hátha segít valakinek. Előbb csempézik a falat, aztán beállatják a kádat, majd felrakják a kád oldalát, és végül csempézik a padlót. Ez az általános sorrend, ettől, nagyon indokolt esetben térnek el. Ha például hidromasszázs kád kerül be előlappal, akkor előbb mindent készre csempéznek, a kád alatt és mögött is, és csak utoljára kerül be a kád.
A kádra rácsempézni elvileg nem is lenne szabad, a legtöbb kád, ha rácsempéznek, elveszíti a garanciáját. Ennek ellenére nagyon sokan csinálják így még ma is, főleg a régivágású mesterek.
Van olyan beépítési lehetőség is amikor kész perem készül a kádnak, és csak utólag ültetik bele, mint egy mosogatót. Ez nagyon szép de egyáltalán nincs nálunk elterjedve, leginkább a könnyűszerkezetes házaknál használják.
Fürdőkáb beépítés és csempézés sorrendjét illető a kérdésem.
A vízszerelő azt mondja, hogy az akril kád rövidebb élettartamu, mint a csempe, így előtte csempézzek, majd utána keürljön be a kád.... hogy majd a kádcserénél minél kevesebb csempe-kár legyen.
A csempés , burkoló azt mondta, hogy többnyire / mindig úgy burkol, hogy a kád már bent van a helyén és ráülteti a peremére a csempét (csak szegélyre és aza kádra...)
(Azt mondták, hogy kell mögötte kenhető vízszigetelé is)
KÉrdésem: a kád berakás aután történjen a csempézés, vagy előbb csempézzem a falat a kád mögött is (legalább + 1 sor) és annak "toljuk" neki a kádat ?
Nekem a "barkácsáruházas" anyagában "mákos" 7 mm-es lap bírja több éve...
30x30 cm vagy 33x33 cm, most nem emlékszem pontosan.
Nekem a sima felületű van, de lehet kapni érdesítettet is belőle. A sima persze kicsit csúszik vizesen (nem veszélyes), de legalább könnyen takarítható.
Legyen normálisan leragasztva, meg alatta is legyen rendben minden, és nem lesz vele gond.