Az árverési eredményekről ma már többnyire tájékozódhatunk, ámde amikor egy laikus leporol egy festményt a padláson, mert mondjuk megszaladt az adója, nem tudja hova is forduljon, kinek muatssa meg az akár soktízmilliós festményt, hogy úgy adhassa el, hogy a végén lehetőleg ne érezze magát becsapva.
Köszönöm szépen az ősszínte véleményét, fáradozását és a linkeket is!
Pedig a keret alapján elég réginek tűnt, mert még repedezett is és alsó rétegen a festék is kopott és repedezett rajta. Azaz valósan régi fának tűnik. A képen sajnos nem látszik az alsó része, ahol a hibák is vannak. Nyilván más az ami a képen látszik és más élőben megnézve. Egy elég magas intarziás régi vitrin tetején volt, így inkább nem vetettem le. Meg ráadásul új terméket semmiből sem árulnak, csak használtat. De nyilván a német vagy a holland se dobál ki csak úgy drága festményeket még teljesen új design alapján is rendezi be új otthonát. Ritka már az olyan véletlen, hogy esetleg egy jobb kép kerüljön elő egy poros padlásról vagy megunt otthonból. Akkor úgy látszik érdemes résen lenni még a réginek látszó képekkel is. Azt viszont először rosszul írtam, hogy farostra festett. Vászon kép, ami látszik is a hátuljáról készült fotón.
Mindegy még átgondolom! Megpróbálom lealkudni 30-35e Ft-ra, mert jól mutatna az egyik nagy helységben.
Már régóta akartam egy nagyméretű vitorlás festményt, ez is csak azért tetszett meg. :)
Azért gondolom, hogy nem kínai, mert a kerete is elég régi és valós fából van kifaragva. Láttam már kínai sablon festményeket és azon látszik, hogy gép csinálta vagy nem hozzáértő festette. És azoknak a kerete is gagyi szokott lenni. Ez a festményt meg nem sablonszerű, hanem valósan festettnek tűnik. Az üzlet tulaja komlett házakat költöztett ki, azaz németbe és hollandba jár ki és sokszor kinti magánházaktól egészen jó festmények is hazakerülnek. Pl meghal valaki, a rokonok kipakoltatnak valakivel, hogy a lakást eltudják adni. Sokszor azt se nézik meg, hogy van -e értékes dolog a házban....azaz mindent vinni kell csak úgy adják ki a munkát. Ebből gondoltam, hogy talán valami régebbi kép lehet.
Ettől függetlenül elfogadom egy hozzáértő véleményét!
Miből látszik, hogy gagyi a kép? Vagy miből lehetett megállapítani a kép alapján?
Magyar festőktől már van több képem:Buday Mihály, Heil József, Bereczki László, stb...
Üdv mindenkinek! A közelünkben van egy üzlet, ahol sok kintről (Hollandia és Németország) behozott festmény és egyéb termék található. Nem régen észrevettem, hogy van egy 120 x 93cm -es farostra festett olaj festményt is, ami különlegesen faragott (kb 15cm széles) fa keretben van. A festő alárírását sajnos nem tudom kiolvasni, ebben kérném a tapasztaltabb fórumokzok segítségét. Hátha valakinek ismerős lesz a név és tud egy festőt mondani. Csatolok pár képet. Ja és 60.000Ft-ot megér egy ilyen kép? Szerintem a keretet sem lehet jelenleg megvenni, de Én nem vagyok szakértő ebben a témában. Előre is köszönöm a segítséget!
kevés az infó bármihez is. korábban már leírta itt jópár user mi kell ahhoz, hogy bármit is lehessen mondani egy festményről. Fotó előről hátulról, de olyan amelyen látni a részleteket, pld a kort, (mert hogy aki ért hozzá egy jó fotó alapján elég pontosan megtudja saccolni mikor készülhetett) aztán látni lehessen pld az ecsetelési technikát. (hogyan kente a festéket a festő) Aláíráshoz pedig magát az aláírást is mellékelni kell (ha van) Az édeskevés, hogy ki mit olvas ki belőle.
Valószínüleg egy korábban tönkrement festmény egy megmentett darabkája fára kasirozva. A keret gyönyörű, talán érdemes lenne rendbehozni, a festménynek szerintem csupán esztétikai értéke van. (Ugyanis hiányzik a téma amihez tartozott korábban)
Bárminemű információt szívesen fogadok az alábbi festményről :
Sajnos többször leesett, ami a kereten jól látszik. A képen is lepattogzás van több helyen. Olaj vászonnak nézem, szignót nem látok rajta. Előre is köszönöm.
Köszi a gyors válaszodat, a méretet már olyan picire tettem, h nagyítóval kellene nézni, de azt sem tölti fel.... Látom, hogy Te elég gyakori látogatója vagy a fórumnak, gondolom privit itt nem lehet írni... Mégegyszer köszi! Üdv!
Lenne egy-két festmény amivel kapcsolatban segítséget szeretnék kérni, sajnos azonban kép feltöltése nem sikerül! Mindig hibaüzenetként ezt írja ki: IO