"A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség köszönetét fejezi ki a szolidaritási menet mintegy 170 ezer résztvevőjének. Köszönjük, hogy békésen, csendben, fegyelmezetten és méltóságteljesen tettek hitet a demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása, az igazság, az őszinteség és a szabadság mellett" - írja Szijjártó Péter szóvivő közleményében. Szijjártó köszönetét fejezte ki azért is, hogy a szolidaritási menet résztvevői "nem adtak teret semmiféle provokációnak". (MTI)
Klasz. Szóval felvonultál valahol, amiről nem tudtad, hogy mi a célja, aztán nyitottál egy jó kis topicot, hogy bezzeg a balosok. Miközben te sem okt 4-ére emlékező felvonuláson baktattál. Szuper!
Hány ezer évnek kell még eltelnie, hogy - nem elfelejteni - de legalább felülemelkedni tudjunk ezeken a dolgokon. Hol is tartana ma Németország, ha az utóbbi 50 évet azzal töltötte volna, hogy örökösen a nácikat kutatja a soraiban, meg, hogy ki mit is tett, meg stb. Erre inkább létrehozott egy nemzetközi bíróságot, amely elvégezte a dolgát. A többieket keresik, s ha éppen rájuk bukkannak, bíróság elé citálják. S persze bizonyára nagyon nagy szégyene ez sok németnek, de nem a múltban, a múltnak akarnak élni. Ez egy normális demokrácia, normális hozzáállás a múlthoz.
Nem tudnánk már mi is felnőni, ehhez a feladathoz. 40 évig suttyomban emlegetni illendő volt, hiszen nyíltan nem lehet. De az utóbbi 17 évben már mindent elmondtak, elmondhattak róla, amit csak lehetett. Van már Terror Háza, meg stb. muszáj még mindig gyűlölködni, mutogatni, komcsizni (vannak vagy két tucatnyian), stb? Nem lehet, mindenféle szinpadiasság (fáklyás felvonulás, meg szózatok a néphez bla-bla-bla) helyett, virágot vinni annak, aki akar, otthon gondolni rá annak, aki akar. Azt hiszem a maguktól elszállt politikusainkat is nekünk kellene helyretenni, ha nem ülnénk fel mindig minden kis önös "akciójuk"-nak.
'Nem ez számít, annyian voltak kint, hogy ne legyen kínos. Nyilván ha szép idő van, akkor négyszer ennyien vannak. A lényeg az, hogy hányan utasítják el Gyurcsány rendőrterrorját'
Érdekes felfogás. Forradalmaznak szabadidőben, kormánytbuktatunk, ha nem esik éppen az eső. Még jó, hogy 1848-at nem a FIDESZ szervezte, mert az eső miatt érdektelenség okán az is elmaradt volna.:)))
Egyébként, mint fekete példája is mutatja, voltak ott olyanok, akiknek gőzük sem volt, miért vonulgatnak.
Dehogyis csak arról szólt. Lehetett látni, ha csak egy pillanatra is, a betegesen imádott vezírt, és kicsikét skandálni a viktort. Az olyan csodálatos érzés lehetett.
Nézd, elég legekezelően beszéltél Te is, de sok, általok kedvelt publicita újságíró is a baloldalról, amivel a megértést nem igazán sikerült növelni. Én egyébként 13 éves korom óta tudtam a 1956-ról, anyám lévén, aki állandóan a SZER-t hallgatta. De a rendszerváltás óta nem érdekel. H
Néhány idézet tőled, csak ebből a topikból. "Szarnak 56-ra" "ennyira gerintelen, gátlástalan, gyáva banda," "Meleg szobátokban kurvára bátran" "Takarodj a topikomból" "Feritek kiment Kissel ,a talpnyalójával a temetőbe, majd az ocsmány 56-as emlékműhöz" "Ti hazudozó gyurcsányisták" "most is ez a bunkó Szilvásy" "Szemét banda." "ti meg a melegszobátokban fröcsögtök" "sértegető balos nyikhajok."