A félpályás útlezárás miatt feltorlódott kocsisorba belerohant egy terepjáró pénteken Kópházánál a 85-ös főúton. Egy ember súlyosan, többen könnyebben megsérültek.
Na, megint kezdik. Ma Székesfehérvár Mór felőli kijáratánál torlódott fel baszottnagy kocsisor, mert három roham-kéményseprő két verdával éppen tüntetőset jáccott. Pedig lassan sarjad a parlagfű.
A közlekedés egy veszélyes üzem. 2006- ban 1305 ember halt meg közúti balesetben. 8439 súlyosan, 19 554 ember könnyebben sérült meg. Ez összesen 29 298 személy. A köz pénzéből tekintélyes összegek kerülnek elköltésre az utak korszerűsítésére, balesetmegelőzésre, prevencióra. Ezek ismeretében nem az lenne az ésszerű, nem azt követelné a közérdek is, hogy valamilyen formában mégis teremtsünk összhangot a két alapjog (gyülekezés szabadsága, az élethez való) között? Ha már amúgyis annyira veszélyes a közút, hogy egy közepes magyarországi város lélekszámával megegyező honfitársunk szívja meg kegyetlenül rajta minden évben, akkor nosza, engedjünk rá még néhány veszélyeztető tényezőt? De lehetne ezt még fokozni. Például tüntessenek erősen tűzveszélyes üzemben, mondjuk valamelyik olajfinomítóban. Vagy a korházakban, a műtőben, amikor a prof mondjuk éppen egy szivet foltoz. A lényeg, hogy minden unatkozó vezéralkoholista és naplopó kiélhesse a maga kisded vágyait. Szvsz ez a törvény szar. De jó magyar szokás szerint addig nem fogunk rajta változtatni, amíg nem lesz miatta valami iszonyatos nagy katasztrófa. Ahogy az nálunk általában szokás.
Nem elég, hogy a kocsiját összetörtét ezek a barmok?
Szerintem nekik volt ciki, hogy meghírdették a "hat település összefog" akciót, aztán 4-en 5-en lézengtek ott. Gondolom, hogy ettől is voltak olyan frusztráltak. Most legalább van mire fogni, hogy miért hagyják abba.
Szemét egy banda volt, 5 embernél három fegyver, és aki beszólt nekik azt lefényképezték meg felírták a rendszámát... Ennyit a demokráciájukról.
A kisbuszos ugyanis majdnem közelekedési balestet csinált azzal, hogy szembe ment a forgalommal a tiltás ellenére.
Amúgy pedig a TV2 híradójában azt mondták, hogy senki sem vettek őrizetbe (vagyis olyan nagy balhé nem volt) illetve a sofőr állapotáról sem mondtak semmit. Ugyanis a sofőrnek nincsenek 8 napon túl gyógyuló sérülései... sőt kérdéses egyáltalán vannak-e.....
Az Alkotmány a békés gyülekezés jogát ismeri el, amit az 1989, évi III.- as törvény biztosít, de ezt az "akkor is, ha másnak hátrányt okoz" dolgot egy kicsit másként fogalmazza meg:
(3) A gyülekezési jog gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.
És már itt is a konfliktus. Amit csak egyféleképpen lehetne feloldani: a lakott településen kívüli közutakat kivonni a gyülekezési jog hatálya alól. Számomra például sokkal rokonszenvesebb lenne, ha a Nemzeti Sámánturul Front elit öngyilkos kommandója tökönszúrná magát a Hősök Terén. Mindenki jobban járna.
Ahogy el szoktam haladni ezen idióta, semmire nem jó, semmilyen hasznos célt nem szolgáló "demonstrálók" mellett, szemmel láthatóan nagyon jól elvannak a TV kamerákkal. Nyilvánvalóan ők rendelik oda a sajtót, hogy pózoljanak, hogy nyilvánosan, megfelelő publicitás mellett éljenek vissza egy joggal, amit eleink nemes, szent célok érdekében találtak ki.
Pózolnak ezek a majmok (bocsánat a majmoktól!), és élvezik, hogy bosszanthatnak, kellemetlenséget okozhatnak egy csomó embernek.
Pribék? Egyem azt a "fínom" fidesz-szektás lelkedet.
Tőled is megkérdezem, hátha. Az hol van leirva hogy a demonstrácoval szembeni nemteszésüket jelző autósokat le lehet fényképezni, arcra és rendszámra ?
Látom te itten nagyon vágod ezt az Alkotmány, meg koppenhágai kritérium meg demonstrációs jogos pitéket.
Áruld már el, hol van az leirva ezekben az iratokban hogy a nemtetszésüket kifejező autósokat le lehet fényképezni, az arcukat és a rendszámukat is ?
És a másik kérdés, hogy hov kerülnek ezek a fényképek?
Azért téged kérdezlek mert a hsz-edből látszik hogy te nagyon képben vagy a demonstrációkat illetően a jogi szabályozásukban, biztos meg tudod adni a pontos választ.
(és ne az legyen a válaszod hogy feltételezett párttagságomat, munkaadómat vagy egyebet kezdessz firtatni vagy feltételezni, nekem elég ha a fenti két kérdésre válaszolsz...)
"....Ennek elkerülése érdekében nagyon fontos lenne, hogy a rendőrség tegyen meg mindent az éppen nem demostrálók alkotmányos jogainak védelméért is, ugyanis mi vagyunk többen! ..."
Nincsenek a rendőrségnek lehetőségei. Még azt is elvette tőle az alkotmánybíróság, hogy a forgalom akadályozására való hivatkozással betilthassa, vagy áthelyeztethesse a balhézókat.
Persze ugyanez az alkotmány érdekes módon megengedik hogy ezek a tagok a lelassult forgalomban engedély nélkül fotózhassanak.
Nincs mit erről mondani; elcseszett "liberális" jogrendszerünk "áldásait", valamint egy csomó elmeháborodott idiotizmusát "élvezzük".
Tudjátok, egy olyan országban, ahol a rosszindulatú állam víziója miatt képesek voltak illegitimnek tekinteni egy egyértelmű, univerzálisan felhasználható azonosító használatát, képesek voltak lehetetlenné tenni az államigazgatási nyilvántartások kontrollált, ellenőrzött összekapcsolását (és ezzel gyakorlatilag megakadályozni egy hatékony, informatizált közigazgatás létrehozását), addig a jogrendszerünk minden további nélkül kiszolgáltat bennünket egy-két tucat rosszindulatú idióta kényére, kedvére.
Ja és tudod,engem is ugyanugy sulyt az öszzes megszoritó intézkedés,mégse zárom le az utat senki elött!Ha tiltakozni akarok megtehetem máshogy is és nem a dolgos emberekkel b..szok ki!Tod,van aki dolgozik is ám-nemcsak a pofáját járatja!
mi undorito?hogyegy idiotizmus az hogy lezárják elölem-elölünk az utat?Ez nem alkotmányos jog-de a szabad mozgáshoz-közlekedéshez valo jog az alkotmányos jog-csak van egy ocska gyülekezési törvényünk az egy dolog-tüntetni nem az utakon kell!menjetek a gyurcsány háza elé-és ott zárd le az utat!nem én vagyok az undoritó hanem a ti viselkedésetek!Nehogymár a nyulvigy e a vadászpuskát!
Ezt az ukászt a Pártközpontból kaptad, hogy pötyögd fel a topicra.Gratulálok.Te még nem hallottál az emberi és szabadságjokokról, mely ha jól tudom a magyar Alkotmány tán harmadik paragrafusa.Tán nem hallottál arról, hogy a Liszaboni és főleg a Koppenhágai kritériumok betartása nélkűl kishazánkat nem vették volna fel az EU-ba.Na már most pont ezeket hágja át hőnszeretett Pártod és Kormányod ami úgye nem szép dolog.Te meg a nagy tudatlanságodba az egodat melengetve ráteszel egy lapáttal"többségnek" titulálva magad.Ha nem fognád fel mindig az egyén felelős tetteiért és vállal dolgokat.Ha valaki vállalja azt, hogy meggyözödéséért saját ídejét rááldozza, hogy demonstráljon, az nem kerül neked semmibe, de ha pozitiv fejleményeket elér, melynek élvezője Te is vagy, akkor bíztosan az elsők közt jártatod a szádat, hogy na milyen fa@a gyerekként ezt én már rég képvíselem.Undoritó.
Teljes mértékben igazad van!!De szerintem minden autos vigyen magával pár illatos záptojást,és ha ugymond eggyesek büntetlenül megdobálhatják a miniszter elnököt tojással,abba az esetbe tüntetöleg nekük is megengedett jogunk az utlezárokat megajándékozni egy pár tojással..talán igy rázizzennek hogy mert lezárják az utat elöttünk azzal nem a kormányt szivatják,hanem minket!Én szivem szerint kiszállnék és bevernék egy nagyot az ilyen idiotának,de mikor lefotozta a rendszámot egy az egybe kivettem volna a gépet a kezéböl!büdös parasztjának..és most lehet szidni hogy hu de antidemokratikus vagyok!!
Aki ezt kétségbe vonja az nem érti a demokrácia lényegét.
Még akkor is lehet tüntetni, ha az másnak hátrányt okoz. A véleménynyilvánítás, a szólásszabadság előtte van annak, hogy Teneked 10 percet kell várnod az úton.