Éltél Te a Rákosi korban, hogy ilyen csalhatatlan véleményt mondj róla? Hallgasd meg szeretett vezéred tegnapi beszédét a "népellenségről", akkor lehet fogalmad az akkori stílusról. Ebben a beszédben csupán az "Elvtársak!" kitétel hiányzott a bekezdések elejéről.
Hallotál valamit a "brossúrákról"? Olvasgasd az Érvelő füzetet és hasonlítsd össze az 50-es évek hasonló füzetkéivel!
A kormány a kiadást nem csökkenti, csak több pénzt szed be?
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerint a parlamentnek benyújtott 2007. évi költségvetés tervezetéből a bevételek növelése könnyen kiolvasható, hiszen az adóterhek növekedése mintegy 700 milliárd forint többletbevételt eredményez, a kiadáscsökkentést azonban keresni kell.
Vadász György a BKIK alelnöke elmondta: az államigazgatás költségvetése 9 milliárd forinttal kevesebb lesz ugyan, de az összkiadás 1 százalékkal emelkedik.
Az alelnök a kiadások emelkedését annak tükrében is kifogásolta, hogy a vállalkozások 686, a lakosságé pedig 436 milliárd forinttal több adót járulékot fizet be jövőre a költségvetésnek, mint idén.
Megszorítások: Szilvásyék jövőre a többszörösét költhetik
A Miniszterelnöki Hivatal költségvetése 2006-ban 16 milliárd forint volt, jövőre viszont 50 milliárd forintra nő – jelentette be Szilvásy György kancelláriaminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Szilvásy ezt azzal magyarázta, hogy megsokasodtak a feladataik, de azokat egyenként kevesebb pénzből látják majd el, mint idén.
Erről szól a topik.
Adófizetőkön megszoritanak, az elvtársak meg dőzsölnek.
Csak szólok, hogy errefelé az a nick számít kormánypártinak, amelyik - horribile dictu - kritizálni merészeli az ellenzék vezérét, holdudvarát és rajongóit. Aki nincs veletek, az ellenetek van, igaz? Rákosi pajtás szellemi örökösei!
Ez már régóta így megy. A kormány az ellenzék ellenzéke semmi több. A ballib droidok meg beszopták, hogy meg kell óvni az antikrisztus Orbántól az országot, és ez még akkor is így lesz, ha majd Etiópia szintjén leszünk.
Sok ilyen ember van :) Egyszer úgy elbeszélgetnék egy ilyen fószerral, hogy mi az életcélja, mit vár még az élettől. Egyénbként meg kapja be az egész gyurcsány rezsim napkeltéstől kormányostól mindenestől.
Na vajon miért? Ehelyett behívják Debreczenit, aki monomániás lelkibeteg az Orbán-gyűlölettől, és semmi más értelme nincs már az életének, csak, hogy néha beszélhet a napkeltében.
"Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni."
Addigra a népnek felkopik az ála, a komcsi feri meg kiszes Szilvásyék meggazdagodnak rajtunk, szerintem egyébként sem mondanak le a hatalmukról 4 év múlva.