Ott vannak(?) a feltekeredett extra dimenziók. Dobj beléjük bármit, ha tudsz.
De tényleg vannak? Vagy ez csak matek agyalás?
És még ha terjedni nem is tudna bennük egy valószínűségi hullám, mint csőtápvonalban a határfrekvencia alatt, befordulni azért tudni kellene az akárhány merőleges irányba egy jólnevelt térvektornak.
Léteznek "gravitációs lencsék"? Ha igen, akkor a téridő görbület objektív valóság.
Az csak teleobjektív - ha már viccelődünk.
Egyébként mi is csak egy megfigyelő vagyunk, nem túl interkozmikus méretű elliptikus körpályán. Távolabbi megfigyelők számára a gravitációs lencse is lehet eltérő.
Te is összekevered az objektívet az abszolúttal. Rengeteg objektív (tehát a a kísérletező személyétől független, és jól meghatározott körülmények között reprodukálható) jelenség létezik, ami viszont nem abszolút, hanem függ a vonatkoztatási rendszertől is. Ezek objektív, de nem abszolút (vagy más szóval nem invariáns) jelenségek, ilyen például a sebesség is. És ilyen objektív de nem abszolút jelenségek a tér meg a téridő görbületei, a gravitációs energia is. Abszolút (invariáns) viszont a tér vagy a téridő metrikája. A metrikus tenzor minden pontban, amit az Einstein egyenlet határoz meg az energiaimpulzus tenzorból. Mert az energiaimpulzus tenzor is abszolút. Miközben annak komponensei, így az energia, az impulzus, és a nyomáskomponensek relatívok.
(De se az energiaimpulzus tenzort, se annak energia komponensét ne keverd össze a gravitációs energiával. Az egy másodrendű tenzornak látszó, tehát 16 komponensű mennyiség, de mégse tenzor, mert nem invariáns, ezért pszeudotenzor. Mindig lehet találni olyan koodinátarendszert, amiben eltűnik az összes komponense. Ilyenek a szabadon eső forgásmentes objektumokhoz kötött Fermi koordináták. Egy rendes tenzorral vagy vektorral ilyesmi nem történhetne. Az általános relativitáselméletben többek között ezért érdektelen mennyiség a gravitációs energia, s ezzel szemben fontos a metrikus tenzor.)
érdekes videó, miszerint a fénysebességet csak oda-vissza tudjuk mérni, és feltételezzük hogy kettővel elosztva megkapjuk a fénysebességet :) https://youtu.be/pTn6Ewhb27k
Ha pl. a tömegek nem egyformák, akkor a keringési távolságtól függ, mi lesz az eredmény. Jó példa erre a nagyon aszimmetrikus eset, mondjuk a Föld-műhold páros esete. Ennél a keringési távolság megfelelő megválasztásával Föld felszíni óra szedhet össze sietést is, késést is, meg járhat egyformán is a műhold órával.
Nem azért nem csúsznak szét, mert a távolságuk nem változik, hiszen pl. egy torony alján és tetején levő óra folyamatosan növekvő eltérést mutat, pedig a távolságuk nem változik.
Egy speciális esetet vázoltál fel, ahol az összes körülmény együtt azt a speciális esetet eredményezi, hogy nem csúsznak szét. Nem lehet könnyen, egyszerű szabályok mentén általánosítani.
Nem ezt mondom, mert a sugárzás forráshelyét nem lehet aszerint kijelölni, hogy hol székel a testek energiája. A tömeges testek energiájának túlnyomó hányada egyébként a tömegükben koncentrálódik. Ám a töltött testekből álló rendszerek energiája részben a közöttük EM lévő mezőben tárol, de mint már többször írtam, úgy néz ki, hogy ennek nem lehet kísérletileg megállapítani a térbeli eloszlását.
A gravitációs energia elhelyezkedése pedig még ennél is megfoghatatlanabb. Mert a gravitációs energia egy nem-lokális mennyiség, azaz elméletileg se határozható meg a téridő görbületének korlátozott tartományú vizsgálata alapján. Sőt a gravitációs energiának értelmetlen dolog konkrét térbeli eloszlást tulajdonítani, hiszen függ a koordináta-rendszer választásától is. Azaz nem valami vonatkoztatási rendszertől független tenzori mennyiség, hanem egy pszeudotenzor. Ami puszta koodináta-választással eltüntethető vagy teremthető (pl. ha a koordinátákat egy a gravitációs környezetben szabadon eső forgásmentes űrhajóhoz kötjük, akkor abban eltűnik minden gravitációs energia).
Egy adott szituáció (pl. egymásba spirálozó égitestek) keltette gravitációs hullámok minden tulajdonsága kiszámolható az áltrel egyenleteivel, de azt a kérdést nem lehet értelmezni, hogy a hullámok energiája konkrétan melyik tartományok gravitációs energiájából vagy egyéb más energiájából származna. Nem lehet megmondani például, hogy két összespirálozó fekete lyuk esetén az összeolvadó eseményhorizontokon kívüli vagy belüli tartományból jön-e? Az egyenletek működnek, de azok azt mondják, hogy ez nem értelmes kérdés. És ahhoz is túl bonyolult ez a szituáció, hogy valaki valamiféle általános szemlélet, bölcselet,"gömbérzék", alapján mondjon róla valamit.
Ezzel azt akarod mondani, hogy a test energiája nem azon belül koncentrálódik, hanem jókora része kilóg belőle az üres térbe? Szóval a gravitációs hullámokat részben nem is a két bolygó kelti, hanem a közöttük lévő görbült semmi?
Bármelyik elektromos kisülésen alapuló eszköz ( pl. villanócső) is EM sugárzást bocsájt ki. Néha egészen brutálisat, például egy szédioxid lézer gerjesztőrendszere, amiben egy feltöltött nagyfeszültségű kondezátort sütnek rá egy üres kondenzátorra úgy, hogy a közöttük kialakuló hurok a lehető legkisebb hullámellenállású legyen, hogy az áramcsúcs minél nagyobb, tipikusan 100kA-t érjen el, néhány nsec. alatt. Az áramhurok túlnyomó szakasza nem a kondenzátorok fém fegyverzetében és kerámia dielektrikumában halad, hanem CO2-ben. Ez az áramimpulzus olyan nagy zavaró EM hullámokat kelt (az UV fényen kívül), ami sok méteres környezetben tönkretesz minden elektronikát, ami nincs nagyon gondosan leárnyékolva.
Egy újabb sehová se vezető angolnasiklás. Neked már a szakmád szerint is tudnod kellene, hogy az EM hullám egyáltalán nem az antennadrót fémkristály rácsából jön. Még az üres vákuumban gyorsuló elektronok is sugároznak, amit rengeteg esetben tapasztalunk, mondjuk például a szabad-elektron lézereknél.
