Kedves Keresztyenek!
Meghivlak Beneteket egy folytatasos regény kozos készitéséhez. A torténetnek az eleje adott - az a nénany sor, amit még magam sem ismerek, mindjart megirom -, folytatni pedig barki, barhogyan folytathatja, es ott hagyja abba es ugy, ahol és ahogyan akarja. Eztan ujra barki csatlakozhat az utolso, tehat az utolso részhez, hogy onnan fuzze tovabb a cselekmenyek es a tortenesek sorait.
Jo szorakozast Mindenkinek!
Legyen velunk a Krisztus Jezus Lelke itt, mint mindenben mindorokkon orokké.
Amen.
- Hello Joe, éreztem, hogy van itt valaki, s aszittem, hogy egy angyal az!
Józsi nem lepődött meg a feleségén, hiszen már régóta igyekezett meggyőzni Őt, hogy Klára ne magától járjon a fellegekben, hanem csak akkor, amikor valóban már az angyalok vinnék. Magyarázta Neki soxor, hogy Jézus sem volt hajlandó magát mintegy produkálva leugrani a templom tetejéről az angyalok segítségére "számítva", hanem Istenkísértésnek nevezte azt, amikor Isten kegyelmére és segítségére bármely nagy kenettel felruházott ember is csupán önös indíttatással mintegy blazírozik.
Magyarázta Neki soxor azt is, hogy bizony segítettek számtalan esetben Jézusnak is angyalok, de csak olyan esetben, amikor valóban Isten akaratának, munkájának teljesítése közben került veszélyes helyzetbe. Ekkor ellenséges, Őt megölni kész emberek gyűrűjén látszólag könnyedén ment át Jézus, holott itt bizony a mennyei seregek biztosították a sértetlenségét. Ahogyan akár 12 légiónyi, azaz 72.000. (!) angyal volt kész segíteni Neki az elfogatása pillanatában is (Máté 26,53-54.), de akkor a mi érdekünkben lemondott erről, hogy betöltse érettünk a küldetésének legnehezebb óráit.
Klára lassan megértette, de még mindig időnként azt várta, hogy Őt személyesen egy angyal tanítsa. Ekkor Józsi azokat az Igéket mondta számára, amelyek nyilvánvalóvá tették, hogy a krisztusi embereknek, a keresztényeknek a Szentlélek adja meg személyként személyesen a szükséges krisztusi értelmet, látást, s tesz az Úr Jézusrólbizonyságot (Ján. 14,26.; 15,26.) - és nem más személy, s nem angyal. Magyarázta Neki, hogy angyalok "szolgatársaink..., s az Istent kell imádni" (Jel. 22,9.), s ne angyalt várjon tanító személynek, hanem a Szentlélek személyét! Várta tehát azt, hogy mikor jut ez a kijelentés a feleségének is a bensejébe, s mikor vesz a 3 hónapja megtért Klára bensejében is lakozást az igazság szelleme, az igazság tanítója, a Szentlélek!? Türelmes volt, hiszen tudta, hogy a legfontosabbat, a teljes szívből való megtérést már megtette élete társa.
Nemrég óta voltak itt Eilatban, Józsi munkája hozta ide Őket. Nagyon kiépült a város, már a környező domboldalakban is apartmanházak, szállodák sorakoztak, s egyre több magyar befektető építtetett itt ingatlanokat turisztikai, üzleti célzattal. Egy ilyen építkezésre érkeztek mérnökként mindketten.
Nagy várakozással tekintettek erre az 1 évre, hiszen még itt is érezhető volt az, hogy Izrael más ország mint a többi. Még itt is, a legdélebbi csücsökben, a pihenés, kikapcsolódás fellegvárában. A gyermekeik már felnőttek voltak, s mulattak is eleget az útra kisgyermeki izgalommal készülő szüleiken. Azt Ők is tudták, hogy az izgalom nem csak a közel 1 éves távollétnek szól, hanem Izrael földjének is. Ismerték nagyjából a szüleik megtérésének okait, de egyelőre Ők nem követték egyiküket sem. Sem az apjuk 2 évvel ezelőtti úttörését, s az anyjuk nemrég megtett lépéseit.
Örültek Neki, mert a szülők házassága komoly veszélybe került 2 évvel ezelőtt. Egy alkalommal össze is jöttek mindhárman, hogy komolyan beszéljenek arról, hogy mit tehetnének a megmentés érdekében? Egyikük akkor még azt is mondta, hogy imádkozzanak egy kicsit az Istenhez, az biztos nem árt. Megtették, de azonnal a haditerv többi részletének kidolgozását vették elő, mert azért mégiscsak az ember a valóságosabb és láthatóbb, mint Isten, akiben valóban csak ímmel-ámmal hittek, ahogyan körülöttük szinte mindenki.
majd évekkel később újra elgondolkozott és rájött, hogy tévedett, amikor azthitte hogy tévedett és eladta mindenét, hogy fegyvert vásároljon. El is ment a kínai piacra, de az olyan drága volt, hogy újra elgondolkozott és arra jutott, hogy a gondolkozás nagyon fárasztó és haszontalan tevékenység. Többet nem akart már gondolkozni, de nem sikerült neki, ezért újra elgondolkozott...
A tengerparti hàz magànyosan àllott a homokos parttòl nem messze. A Nap màr fèlig lehùzòdott a horizont mogè; voroslo korongja rozsaszinuvè festette az ègboltot... akàr a Nap sugarai a Mars ègboltjàt.
Az asszonynak, aki a hàz elott àllt, merengve tekintve a tenger belseje felè, Jordània sziklàs, voroslo kovu marsi vidèke jutott az eszèbe. Mintha màr jàrt volna ott. De hogyan? Hogy lehet? Hiszen sosem jàrt arab foldon.
Tudta, hogy este el fog jonni. Valahonnan benne volt a tudàs, igen, valahonnan megkapta a tudàst, hogy eljon este, de csak akkor, ha egyedul lesz. Ezert nem szolt senkinek. Valahonnan, a nem làthato vidèkekrol nyugalom koltozott belè. Hitt Jèzusban es a Megvàltàsban, hitt az orok èletben, es szàmtalanszor Kapott màr Felulrol èrtèkes Tapasztalatokat, Tudàsokat ès Ismereteket. Most sem fèlt. Az a valaki - igen, egy angyali lèny - beszèlni akart vele, ès talàlkozni fognak ma este. Ebben szinte teljesen bizonyos volt.
Szokèsbarna hajàba belekapott a szèl, amikor megfordult a hàz felè, amelyben egyedul èlt màr egy ève. Homlokàt ràncolva gondolt arra, milyen èlmènyek fogjàk èrni este, ès mit fognak neki mondani; èppen elindult, de alig tett meg kèt lèpèst, amikor fokozatosan lassitva megàllt, szemei felcsillantak.
Erezte, hogy valaki ott van. Valaki, valaki megèrintette a gondolatait, ès befolyàsolni kezdte az èletèlmènyeit...
