"Császár Antal fontosnak tartja a kormány által a vállalkozások támogatására bejelentett 1400 milliárd forintos gazdaságélénkítő csomagot, és kész szerepet vállalni annak végrehajtásában" - áll a közleményben annak indoklásaként, hogy miért fogadta el a politikus a kormányfő felkérését a gazdaságélénkítő csomag társadalmi egyeztetésének támogatásáért felelős miniszterelnöki megbízotti tisztségre. A leendő miniszterelnöki megbízott havonta konzultál a gazdasági miniszterrel és negyedévenként a kormányfővel - olvasható a közleményben. ... Császár Antal október 27-én lépett ki a Fidesz-frakcióból, és ült át a függetlenekhez a parlamentben. A politikus akkor azt mondta, továbbra is ellenzéki képviselőként akar politizálni, de többek között azért döntött úgy, hogy függetlenként folytatja a parlamenti munkát, mert az általa vezetett Vállalkozók Pártja (VP) - amelyet tavaly egyesületté minősített vissza a bíróság - nem kapta meg a Fidesztől az ígért részesedést az állami támogatásból.
Nagy bajban lehet Gyurcsány Ferenc, ha minden, kilóra megvett árulóra szüksége van. Császár Antal elárulta a Vállalkozók Pártját és a vállalkozókat, a kérdés csak az: vajon mennyi volt a júdáspénz - teszi fel a kérdést Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő közleményében.
Kormánymegbízott lesz a Fideszből kilépett képviselő
Dátum: 2008-11-26 20:33:09 Nyomtatás E-mail
Kormánymegbízott lesz Császár Antal: a független országgyűlési képviselő alig egy hónapja lépett ki a Fidesz-frakcióból. Akkor azt mondta: továbbra is ellenzékiként akar politizálni. A miniszterelnök most a gazdaságélénkítő csomag társadalmi egyeztetésének irányítására kérte fel, és ő ezt elfogadta. A kormányszóvivői iroda közleménye szerint a politikus a Vállalkozók Pártja Egyesület elnökeként a pártpolitikai csatározásokon felülemelkedve támogatja a kormányzati törekvéseket. (MR)
A Heves megyei Fidesz frakcióigazgatója ugyanis már 2007 áprilisában megalakította a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártját, amelynek elnökeként tevékenykedik.
Na, akkor már tiszta a kép. Amikor Orbán az alkut megvacsorázta Császárral biza volt neki egy "B" terve is, jelesül, hogy szépen einstandolja a Vállalkozók Pártját is, jól jön az a gyűjteménybe. Vélhetőleg Császárral ez nem ment olyan simán, mint ahogy gondolta, ezért a Heves megyei gauleitere feladatba kapta, hogy ha nem megy szép szóval, akkor szerezze meg erővel, ravaszsággal. És lőn. Hja, kérem, mennyi is az az évi 6% forintosítva? Százmillió körül? Még a fele is szép pénz, az a balfasz Cuslág kábé ugyanennyiért nevezett be a férfiszerelem-elsajátítási tanfolyamra.
Továbbra is ellenzéki képviselőként akar politizálni a Fidesz-frakcióból hétfőn kilépett Császár Antal.
hirdetés A kilépett képviselő azt mondta: többek között azért döntött úgy, hogy függetlenként folytatja a parlamenti munkát, mert az általa vezetett Vállalkozók Pártja (VP) nem kapta meg a Fidesztől az ígért részesedést az állami támogatásból. Egykori párttársai szerint Császár Antalt "megvették kilóra a másik oldalról".
Császár Antal az MTI kérdésére, hogy függetlenként a kormányoldalt vagy az ellenzéket segíti-e majd szavazataival, azt mondta: a Fidesszel kötött megállapodástól nem tér el, továbbra is ennek alapján kíván politizálni, ellenzéki képviselőként. "Más irányba nem akarok elmozdulni" - fogalmazott.
Ugyanakkor Szathmáry Kristóf, aki Császár Antallal, Ékes Józseffel és Rácz Istvánnal együtt a 2007-ben egyesületté minősített Vállalkozók Pártja színeiben jutott be az Országgyűlésbe 2006-ban, a Fidesz listájáról, az MTI-nek azt mondta: megdöbbentek Császár Antal kilépésén, ami magányos akció, így ők nem követik ebben a döntésében. Szerinte Császár Antal egy "sértett ember", akit "megvettek kilóra a másik oldalról".
Az okok
A Fidesz-frakcióból való kilépése okairól Császár Antal az mondta: a Fidesz nem tartotta be a Vállalkozók Pártjával 2006 februárjában kötött megállapodást, és nem utalta át az állami pártfinanszírozásból a megállapodásnak megfelelő 6 százalékot pártja számára. Mint mondta, egyáltalán nem kaptak a támogatásból, és ez a párt működésében is jelentős problémákat okozott.
Emellett Császár Antal azt is kifogásolta, hogy nem kapott elég felszólalási lehetőséget a Fideszben, nem tudott interpellálni és törvényjavaslatokat benyújtani.
Arra a felvetésre, hogy függetlenként a felszólalásra kevés idő áll majd rendelkezésére, Császár Antal azt mondta: függetlenként lesz majd felszólalási ideje, és hatékonyabban tudja képviselni a kis- és közepes vállalkozások érdekeit. Az ügy háttere, hogy 2006 őszére kettős vezetés alakult ki a VP-ben.
Császár Antal bírósághoz fordult, mert szerinte párttársai egy általa nem szabályszerűnek tartott kongresszuson váltották le, és szavazták meg helyette elnöknek Herman Istvánt, a VP Heves megyei szervezetének vezetőjét. Közben azonban 2007 januárjában a bíróság egyesületté minősítette vissza a Vállalkozók Pártját, mert két cikluson keresztül nem állítottak jelöltet.
Császár Antalt elmondása szerint a majd kétéves jogi eljárás után 2008 augusztusában a bíróság jogerősen a Vállalkozók Pártja elnökének mondta ki Herman Istvánnal szemben, és szerinte ismét kezdeményezni fogják a párttá alakulást.
"Szavazatgyűjtés zajlik"
Herman István az MTI-nek megerősítette, hogy a bíróság jogerősen Császár Antalt mondta ki elnöknek, ugyanakkor jelezte, hogy az üggyel nem kíván a továbbiakban foglalkozni. A Heves megyei Fidesz frakcióigazgatója ugyanis már 2007 áprilisában megalakította a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártját, amelynek elnökeként tevékenykedik.
Herman István azt mondta: a Fidesz valóban nem utalta át a megállapodásban foglalt támogatást, de az is igaz, hogy 2006-ban nem egyesülettel, hanem párttal kötött szerződést. A politikus Császár Antal kilépéséről személyes véleményeként megjegyezte: "szavazatgyűjtés zajlik".
Császár Antal elmondása szerint, miután a bíróság 2008. augusztus 28-án javára döntött az elnöki posztot illetően Herman Istvánnal szemben, megkereste a Fidesz pártigazgatóját Kubatov Gábort, hogy találkozzanak, és rendezzék a támogatás ügyét, de erre eddig nem került sor.
A VP belügye?
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-nek azt mondta: úgy látják, hogy a Vállalkozók Pártján belüli konfliktusok nagyon elmélyültek. Ezt ugyan sajnálatosnak tartják, de a VP belügyének tekintik. A fideszes politikus egyebekben nem kívánta kommentálni az ügyet.
Császár Antal 2006 óta 9 interpellációt nyújtott be az Országgyűlésnek, de egyikre sem került sor, emellett egy írásbeli kérdést tett fel. A politikus, aki a Gyümölcsszesz- és Pálinkafőzők Országos Érdekvédelmi Közösségének titkára, 2006 óta egy önálló indítványt jegyzett, az ötpárti egyetértéssel benyújtott pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló törvényjavaslatot.
A politikus 2006 óta négyszer szólalt fel a parlamentben: egyszer az előbbi törvényjavaslat vitájában, kétszer a 2007-es adótörvények vitájában, valamint a kiotói egyezményről szóló törvényjavaslat vitájában.
A képviselőnek mentelmi ügye is volt, 2006. június végén az Országgyűlés felfüggesztette mentelmi jogát egy 2004-ben indult büntetőeljárás miatt, amelyben szeszfőzdei tevékenysége kapcsán vádolták meg adócsalással és magánokirat-hamisítással.
Császár Antal már a harmadik fideszes, aki 2006 óta kilépett a frakcióból és független képviselő lett, rajta kívül Lengyel Zoltán és Tóth András döntött így még 2007-ben. A politikus kilépésével 138 fősre csökkent a Fidesz frakciója, míg a függetlenek már öten vannak: Gyenesei István függetlenként került a parlamentbe, de mára kormánytag, Tóth András és Császár Antal a Fidesz-frakcióból lépett ki, Vas János és Almássy Kornél az MDF-ből került a függetlenek közé, míg Lengyel Zoltán a MDF-be ült be a függetlenek közül.
Választási együttműködési megállapodást kötött a Fidesz és a Vállalkozók Pártja "Dinamikusan fejlődő kis-, és közepes vállalkozásokra van szükség" mondta Orbán Viktor, miután aláírta a Fidesz és a Vállalkozók Pártjának választási megállapodását.
A Fidesz a garancia
Császár Antal, a Vállalkozók Pártjának elnöke szerint mérföldkőhöz érkezett pártja, hiszen a Fidesszel kötött megállapodás lehetővé teszi a hazai kis-, és közepes vállalkozások számára a parlamenti képviseletet.
A 2006-os parlamenti választásokon négy VP képviselő jutott Fidesz színekben parlamenti székhez, habár néhol az SZDSZ-el is kötöttek választási szövetséget.
És erre mérget is vehetsz, hiszen maga Császár Antal mondta! Mint ahogyan az a másik, na hogy is híjják, az exhibicionista, aki kizárta, miszerint ő átülne az mdf-be. Ha ők mondják, akkor az tény, vagy mi. :-)
Zavaros a helyzet. A Bíróság már feloszlatta a Vállalkozók Pártját, mivel két egymást követő választáson nem indított jelöltet. Akkor most miért akarnak támogatást a Fidesztől?
Császár Antal az MTI-nek azt mondta, többek között azért döntött úgy, hogy függetlenként folytatja a parlamenti munkát, mert az általa vezetett Vállalkozók Pártja nem kapta meg a Fidesztől az ígért részesedést az állami támogatásból. Császár Antal az MTI kérdésére, hogy függetlenként a kormányoldalt vagy az ellenzéket segíti-e majd szavazataival, azt mondta: a Fidesszel kötött megállapodástól nem tér el, továbbra is ennek alapján kíván politizálni, ellenzéki képviselőként. "Más irányba nem akarok elmozdulni" - fogalmazott.
A politikus elmondta: a Fidesz nem tartotta be a Vállalkozók Pártjával 2006 februárjában kötött megállapodást, és nem utalta át az állami pártfinanszírozásból a megállapodásnak megfelelő 6 százalékot pártja számára.
Elfogyott a pálinkája. Na, újabb példa az orbáni káderpolitika kiválóságára. Nem lennék meglepve, ha a kőccségvetés megszavazása során hárulna némi szerep erre az úriemberre.