És erre mérget is vehetsz, hiszen maga Császár Antal mondta! Mint ahogyan az a másik, na hogy is híjják, az exhibicionista, aki kizárta, miszerint ő átülne az mdf-be. Ha ők mondják, akkor az tény, vagy mi. :-)
Zavaros a helyzet. A Bíróság már feloszlatta a Vállalkozók Pártját, mivel két egymást követő választáson nem indított jelöltet. Akkor most miért akarnak támogatást a Fidesztől?
Császár Antal az MTI-nek azt mondta, többek között azért döntött úgy, hogy függetlenként folytatja a parlamenti munkát, mert az általa vezetett Vállalkozók Pártja nem kapta meg a Fidesztől az ígért részesedést az állami támogatásból. Császár Antal az MTI kérdésére, hogy függetlenként a kormányoldalt vagy az ellenzéket segíti-e majd szavazataival, azt mondta: a Fidesszel kötött megállapodástól nem tér el, továbbra is ennek alapján kíván politizálni, ellenzéki képviselőként. "Más irányba nem akarok elmozdulni" - fogalmazott.
A politikus elmondta: a Fidesz nem tartotta be a Vállalkozók Pártjával 2006 februárjában kötött megállapodást, és nem utalta át az állami pártfinanszírozásból a megállapodásnak megfelelő 6 százalékot pártja számára.
Elfogyott a pálinkája. Na, újabb példa az orbáni káderpolitika kiválóságára. Nem lennék meglepve, ha a kőccségvetés megszavazása során hárulna némi szerep erre az úriemberre.
Háát, nem tudom, hogy hogyan és miért vadássza az olvtárs a tényeket, de el tetszett felejteni, hogy most nem D209-esezünk, hanem egész másról írogatunk. A magam részéről, szarok arra, hogy Megyó Et. minek az elnöke volt anno, persze többek között a Magyar Közgazdasági Társaságnak is elnöke még. (Persze lehet, hogy már nem) (Persze lehet, hogy azért van annyi hülye közgazdászunk, mert a Megyó az elnökük?, de ez nem a mi problémánk.) Visszatérve a topichoz: magam vállalkozó lennék, de nem párttag. Szóval, ha nem fizetem be a bevallott (ez a lényeg) ÁFÁ-t, két hét múlva telefonál az apech, és ha még mindíg nem fizetek, leemelik a bankszámláról, illetve az esetleg beérkező pénzecskét a tartozás erejéig elviszik. Az, hogy ez a Császár nevű bunkó több mint két milliót nem fizetett, ez valószínű, nem egy tételből, hanem sok kisebb-ből adódhatott össze, és valószínű, hoghy az apech már rég leemelte volna a pénzt, ha tudná. Szóval nem akarim rágalmazni a képviselő urat, csak azt hiszem, ez a hátralék már elég régi. És valószínű, hogy az apech nem tudja az adó összegét leemelni, mert a kis szeszfőzde kp-ben dolgozhat. Persze az meg az apech dolga, hogy mikor hajt vége. (amíg képviselő addig nem abban biztos vagyok)
Szóval tények ide-vagy oda, tessék MÁR levadászni azt is, hogy a PONTOSAN FIZETŐ ADÓZÓK ÉRDEKEIT KI A FENE KÉPVISELI?
Egyébként Császár képviselő Úrról mi az olvtárs véleménye?
"Az államigazgatás működtetése, a napjainkban felértékelődött rend biztosítása, a közüzemek és az utak fenntartása aligha képzelhető el anélkül, hogy az államnak bevételei legyenek."
-az államigazgatás rosszul működik -a rendet nem biztosítják, lásd tévéostrom -a közüzemeket privatizálták/privatizálják -az utak üzemeltetését/fenntartását is, ráadásul utak alig épülnek vagy rosszak
Vállalkozók Pártjával (VP) írt alá választási megállapodást Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Császár Antal, a VP vezetője. Ez négy listás helyet biztosít a VP-nek, s további két egyéni jelöltjük - Hevesben és a Somogyban - indulhat a Fidesszel közösen. Az egyik listás helyet - a Fidesz országos liistáján az első tíz valamelyikét - Császár Antal kapja meg, de Ékes József, a VP tiszteletbeli elnöke és Szatmáry Kristóf, a párt választmányi elnöke is befutó helyre kerül...
A Fidesszel szövetséges Vállalkozók Pártja elnöksége országos engedetlenségi mozgalmat hirdetett: felszólították a kis- és középvállalkozókat, ne fizessenek adót és járulékot a jelenlegi kormánynak, kötelezettségüknek pedig csak az általuk vizionált új kormány eskütétele után tegyenek eleget.
Az akció élére a Vállalkozók Pártjának országos elnöke, Császár Antal állt, aki parlamenti mandátumot is kapott idén tavasszal a nagyobb ellenzéki párttól: a Fidesz a Vállalkozók Pártjának négy listás képviselői hellyel honorálta eszmei közelségét.
Császár Antal maga is vállalkozó, a Borsod megyei Tarcalon bérszeszfőzdéjének hasznából él, és mint annyi kisvállalkozó társa maga is csak minimálbért vall be. Az adó- és járulékfizetési kötelmek betartásának szükségessége aligha állhat messze az elnök úrtól, bár elgondolkodtató, hogy képviselői vagyonnyilatkozatában 2 624 637 forintos köztartozást tüntetett fel május közepén. Mindenestre reménykedjünk benne, hogy a pálinkafőzési szezon és az engedetlenségi felhívás közrebocsátása előtt azért mégiscsak rendezte számláját.
Adót és járulékokat fizetni nem népszerű dolog, de mindnyájan tudjuk, hogy muszáj. Az államigazgatás működtetése, a napjainkban felértékelődött rend biztosítása, a közüzemek és az utak fenntartása aligha képzelhető el anélkül, hogy az államnak bevételei legyenek. Császár Antal úgy véli, hogy az adózási rendszer elleni tiltakozás egyetlen módszere, ha nem fizetnek. Mint képviselőnek módjában áll törvényjavaslatot megfogalmazni, amennyiben finomítani, módosítani akar a rendszeren. Ám törvénytelen módszereket ajánlani nem illik, sőt tilos! Aligha véletlen: az adózásról még népszavazni sem lehet.