Politikai-logikai feladvánnyal kedveskedünk nyájas olvasóinknak. Miszerint egy gyulésen száz politikus vett részt. Minden politikus vagy tisztességtelen, vagy tisztességes.
A következoket tudjuk:
1. volt köztük legalább egy tisztességes politikus;
2. bármelyik kettő közül legalább az egyik tisztességtelen volt.
Meg lehet-e mondani ezek alapján, hogy hány politikus volt tisztességes, és hány volt tisztességtelen?
/index.hu/
Mivelhogy ő maga megmondta magáról, hogy ő sohasem hazudott. S mivel több tisztességes nem lehet, más már szóba sem jöhet rajta kívül. S mivel ez egy gyűlésen történt, ahol tehát Orbán is ott volt, az csak a fidesz-gyűlés lehetett, s ezek szerint a teljes fidesz-vezérkar tisztességtelen, Orbánt kivéve.
Nem. Az, hogy mindez hitelből ment, amit most kamatostul vissza kell fizetni. Ja és ezt mondd annak a 3 milliónak aki létminimumon él meg a másik 3 milliónak aki a közelében, de most van esélye lejebb kerülni.
A gazdaság stabil, pillanatnyilag fejlődés van. Az ország gyarapodott, utak épültek, csatorna, kultúrházak, repülőterek, logisztikai központok.Most csak a mi megyénk jut eszembe.
Az emberek egyre jobban élnek, minden 3.-nak van autója, szinte mindenkinek mobilja, a bevásárlóközpontok tömve vannak, a fesztiválokon sokan vannak, az idegenforgalom jó évet zár, főképp magyar vendégekből.
Mi is a probléma? Hogy holnaptól 1 kicsit spórolunk? Állandóan nem lehet topon az ember. A tortát is meg lehet unni!
A feladat korrekt matematikai megoldása egy tisztességes politikus.
Persze a feladatban megfogalmazott feltételek mellett, az hogy a valóságban eléri e az egy % -ot a tisztességes politikusok részaránya az már kérdéses.
A Kossuth Lajos..., aki megizente, hogy elfogyott a Sör... vagy mit is ittak, és jöjjön tüstént az utánpótlás...., de a sok bolond lamentáló aszonta, hogy csak majd ha mégegyszer szól..., aztán odalett a tisztesség... Na, kérem szépen, azóta nem szabad bízni tisztességekbe' vagy mikben is..., hanem rögtön szerezni köll másikat, ha nem akar a zember szomjandögleni....
Tóta W. elvtársat kezeltetni kellene Orbán-fóbia ellen. Még most a Gyurcsány hazudozások után is csak Orbán jut az eszébe - ennyire elfogult embernek nem kellene teret kapnia, maximum elrjetve, nem pedig a nyitólapon.
Politikai-logikai feladvánnyal kedveskedünk nyájas olvasóinknak. Miszerint egy gyulésen száz politikus vett részt. Minden politikus vagy tisztességtelen, vagy tisztességes.
A következoket tudjuk:
1. volt köztük legalább egy tisztességes politikus;
2. bármelyik kettő közül legalább az egyik tisztességtelen volt.
Meg lehet-e mondani ezek alapján, hogy hány politikus volt tisztességes, és hány volt tisztességtelen?