Ha egyik ember a másikat félelemben tartja, s abban a másikban bizonytalanság lesz úrrá, akkor bizony nagyon nehéz kiemelkedni egy ilyen áldatlan állapotból, személyes erővel szinte lehetetlen. Az általános tapasztalat szerencsére mégis azt bizonyítja, hogy onnan is van kiút. Egy hálás hangulat az, ami végül egy kiutat nyit egy ilyen helyzetből. talán hallottál olyasmiről amit a Stockholm-syndroomnak neveznek, ez az amikor a túszok egy bizonyos rokonszenvet, szeretet éreznek azokkal szemben akik fogva tartják őket.
A szenvedést kerüljük, pedig van olyan szenvedés ami a legnemesebb emberi tulajdonságokat válthatja ki bennünk, mint például a türelmet, a megértést, szeretetet. úgy gyakran szűkség van embertársunk, testvérünk segítségére, akik vállalja a kockázatot, hogy talán életünk végéig gyűlöljük őt. A Stockholm-syndroom egy ilyen vállalás pozitív eredménye. Mindez természetesen nem tudatosan megy végbe, azaz az érintettek jelen tevékeny tudata fölött, mintha a másvilágon már megbeszélték volna: „kérlek üss jó nagyot a fejemre, hogy érezhessem mennyire fáj, hogy megtanulhassam, hogyan lehet megbocsátani, hogyan lehet szeretni, hogyan lehet türelmes lenni”.
pelgrim
Nem kell áldozattá válni Kedves Démia. Bármi történik, nem áldozatok vagyunk, hanem mindenkori közremüködôi annak, ami kialakul körülöttünk. Az, aki bármely szituációban bárki; vagy bármi áldozatának érzi magát, az igen rossz úton jár.
Az áldozatnak az eredeti értelme az, hogy valamivel, ami csak mienk (embereké), a Teremtô elé járulunk, hogy tiszteletünket fejezzük ki általa. Ennek értelmében ha van itt - emberi életünk során - valami, amit áldozatként, tisztelegve felmutathatunk a Teremtônek, az az egész emberi életünk. Az elsô percétôl az utolsóig. Amit úgy kellene tudnunk leélni, hogy az megfeleljen a Teremtés nagyon szigorú Törvényeinek. Ha valaki ezt merészeli, és képes megtenni, ha egész életét ezeknek a felsôbb törvényeknek tudja alárendelni, az az emberi élet a Teremtônek tetszô áldozat lesz. Az ilyen embert egy olyan csöndes boldogság és biztonság érzet veszi körül, amilyenhez fogható nincs... Az ilyen áldozatnak nincs súlya. Csak öröme!
Igen, igen, magamat korrigáltam utólag. Nem tudom, hogy minek nevezzem, ha valaki szó nélkül külföldre távozik, és tökéletesen ellehetlenítve hagyja itt a másikat.
Ráadásul a kollégám is volt, nemcsak barát... ehh... nem akarom tovább ragozni.
Csak tudod, nem mindenki egyforma, és vannak, akiknek ennél kevesebb is elég, hogy egy életre szóló megrázkódtatást kapjanak, és soha nem lesznek képesek kiheverni. De persze ez már másik téma... :-)
Talán akkor nem képes az ember kiheverni, ha nem néz a történések mögé. Nem véletlenül leszünk áldozatok. Világosan tudom és érzem, hogy az életem egyik központi kérdése a nyitottság és a bizalom. Ez a gyenge pontom, itt sebez meg újra és újra az Élet. Valaha nagyon zárkózott voltam, mások árnyékában éltem - persze ezt a világ minden kincséért el nem ismertem volna.:-) Számtalan pofon kellett ahhoz, hogy ezt felismerjem. Most is a komoly önvizsgálat segít feldolgozni a történteket. Felülről, kívülről, szenvtelenül látni...úgy vizsgálni az egészet, mintha nem is velünk történt volna - ez a komoly meló.:-)
csak azért használtam az 'átverés' szót, mert Te írtad így. S hogy akiben legjobban bíztál. De ha így utólag lerendezted magadban, akkor rendben, és örülök, hogy így sikerült. Csak tudod, nem mindenki egyforma, és vannak, akiknek ennél kevesebb is elég, hogy egy életre szóló megrázkódtatást kapjanak, és soha nem lesznek képesek kiheverni. De persze ez már másik téma... :-)
Az átverés talán kicsit erős, nem volt ez tudatos. Tönkrement, elmenekült, és magamra hagyott. Komolyan mondom, nem érzek haragot, sőt a lelkem mélyén most is szeretem, de természetesen csalódott vagyok. Nem tudom, mennyi idő alatt teszem ezt valóban helyre magamban, pillanatnyilag lefoglal a tengernyi tennivaló. Most is dolgozom.
Pont azon gondolkodom, hogy ez volt az életemben a harmadik igazán kemény ütés. Eddig minden krízis és válság olyan dolgokat bontott ki bennem, amire szükségem volt. Ez is el fogja végezni bennem a munkát. Nemhogy bezárkózznék, hanem inkább még nyitottabb vagyok. Rengeteg ember támogatását érzem magam körül, sok barát áll mellettem.
'A bizonytalanság, ami ugyancsak a szeret hiányára vall, egy termékeny talaj ahol a félelem buján növekedhet; a félelem és a bizonytalanság olyan mint egy vak, aki egy világtalant vezet, mind a ketten a gödörbe esnek, az egyik a másikat gerjeszti. Az egyetlen kiút a szeretet. ' -
mondd meg nekem Pelgrim, ha egyik ember a másikat félelemben tartja, s abban a másikban bizonytalanság lesz úrrá, hogyan szüntetheti meg ezt az állapotot a szeretet? Szeresse azt, aki hidegvérrel a legnagyobb bünt követi el ellene, amit ember, ember ellen valaha elkövethet? Azt, aki megfosztja emberi szabadságától, döntési jogától, azt szeresse? Vagy hogyan?
köszönöm démia, hogy leírtad ezeket. Igen, én is azt gondolom, hogy más a mindennapi betevô falatért harcolni, s más olyan összegekért, ami már azon is túl van. A Te példád az erôfeszítést mutatja, azokkal szemben, akik más pénzén élnek. Erôfeszítéseik pedig csak arra terjednek ki, hogy minél több pénzt huzhassanak ki a másikból... Az elkeseritô, hogy egyre több ilyet lehet látni. Van e arra mentô érv, hogy az egyik ember a másikat iszonyu módon kihasználja (itt fôleg pénzbeli dolgokra célzok!). Lehet e erre épkézláb indok? És arra, hogy minél többet sajtolt már ki, annál többet akar még... még és még... mint a feneketlen kút...
Láttam már ilyet többet az életemben, most is van körülöttem néhány hasonló eset. Valami iszonyú, ahogy egyik ember a másik erejébôl merészel élôsködni! Az egyik húzza az igát, dolgozik mint egy rabszolga, a másik meg mint egy hajcsár, csak dirigál, feltételeket szab, és a totális kontroll rabszíját szorongatja a másik torka körül...
Lehet, hogy nem értem én ezt a világot? Miért szabad ilyen dolgoknak megtörténnie? Ha igaz, hogy szabadnak születtünk, akkor hogyan eshet meg ilyen az Emberrel?
Milyen érdekes, hogy pont most nyílt egy ilyen topic. A napokban elvesztettem minden pénzem, több millió forintot. Nincs semmi egzisztenciám, se autóm, semmi... Mindent újra kell kezdenem. Átvertek. Egy olyan ember tette ezt velem, akiben maximálisan megbíztam és szerettem. A történteket nem akarom leírni, nem az események a fontosak, inkább ez a "majd lesz valahogy" gondolat. Na, most ezt élem minden pillanatban. A mindennapi betevő a cél.
Egy nappal azelőtt, hogy kiderült, futni voltam, és egy hatalmasat estem, pedig sima volt az út. Lejtőn lefelé...pufff... Felálltam - vérzett a térdem, a tenyerem, a vállaim fájtak - aztán csak az dübörgött bennem, hogy fuss, fuss tovább, bármennyire is fáj...
Most nagyon-nagyon csak a jelen létezik! Nincs is más... Biztonság nincs... illetve de: Élet van. Ez biztos.
...nehéz... szívemben egy kő... majd az idő... minden kőből por lesz... viszi a szél... felkapja... leteszi... könnyű... forog a világ... pereg az élet... semmit se kérek... mindent remélek... álmodom a jóról... kitapinható... látható... hallható... az érzés... a féltés... a kérdés... az ablakon túl... esőcseppek... arcomon... harcom... a pillanat... megmarad... itt ragyog... ott befagy... a felelet... szeretet.
Nem azért kérdezek, mert növelni szeretném a hozzászólásokat. Hanem valóban nagyon szeretném tudni a véleményeteket.
Azon tul, hogy a pénz szükséges az élethez... Ezt gondolom mindenki tudja, és törekszik is megteremteni azt a pénzmennyiséget, amibôl elôteremtheti saját életét. Ez természetes, aki tagadja, az nem él ebben a világban.
A kérdésem az, hogy a pénz által vajon minden fajta biztonságot megkapunk e...
Vagy mi van, ha valaki nem kifejezetten a számára szükséges pénzösszeget halmozza fel, hanem annál sokkal többet, esetleg mások kárára... Ez becsületes, vagy nem?
Nem tudom Babi, hogy ez az út-e? a belső tisztaság útja.
Nekem ez másképpen jött. A nem akarással. Amíg akartam addig nem lett semmi sem, sőtt egyre lejjebbb kerültem. Amikor már lemondtam róla , amikor már nem "akartam" akkor történt a fordulat az életemben.
"Amikor veszítettél... akkor nem teremtettél? "
Dehogyisnem teremtettem, csak éppen akkor azt a minőséget vonzottam be ami bennem is volt, a hiányt, a félelmet és az örökös aggódást az anyagiak miatt.
Amikor benne vagyunk a mocsárban akkor minnél jobban kapálózunk annál mélyebbre ránt benünket, nekem sikerült a legmélyebbre kerülni Önmagamhoz viszonyítva.
"S ha megint életbe lép ez: 'Aki mindíg szerez, az folyton veszít' ... akkor is igaz lesz ez a 'Majd lesz valahogy'... "
Ha igy lesz mostmár azt is elfogadom, nem vagyok nagyigényű és tudom , hogy amim van azt csak kölcsönbe kaptam, használatra amig élek, az isteni gondviseléstől.
Érdekes helyzetben vagyok, ha leírnám el sem hinné senki...
Úgy gondolom, hogy ahogy lesz úgy lesz, és remélem ezt mindig igy fogom gondolni:))
Megértettem, hiszen a messengeren is ugyanezt mesélted nekem. Tehát: Ez az út valóban a belsô tisztaság útja?
Tehát azt kell hajtogatnunk, hogy kell a pénz? S akkor visszájára fordul a szerencsétlenség? Akkor csodával határos módon megteremtôdik amit annyiszor elveszítettünk? Csak ennyi kell hozzá, hogy akarjuk a pénzt?
Amikor veszítettél... akkor nem teremtettél?
'És nincs bennem félelem, hogy mi lesz holnap. Majd lesz valahogy :)) ' - ezt most mondod, amikor megint vagyonod van, vagy pedig akkor is ezt mondtad, amikor már nem volt pénzed? :-)
S ha megint életbe lép ez: 'Aki mindíg szerez, az folyton veszít' ... akkor is igaz lesz ez a 'Majd lesz valahogy'... ? :-)
Kivánom teljes szivembôl hogy ez a mondat tartsa meg minden körülmények között benned az erôt!
Akkor most leírok valamit amit magam teremtettem annakidején , pontosan négy éve:
Jólmenő vállakozásom volt nagyon nagy bevételekkel, sok pénzzel, szép házzal , kocsikkal és mindennel ami a gazdagsághoz most magyarországon hozzátartozik.
És akkor történt valami, meghalt két közeli hozzátartozóm, és én ott akkor egy kicsit elgondolkodtam, és arra a megállapításra jutottam, hogy a hátán senki nem viszi el a vagyonát, nem érdemes sokat gyüjtögetni, mert hiszen ők is csak a ruhájukat vitték magukkal.
Ezeket a megállapitásaimat többször is elmondtam , és közben elkezdtem megismerkedni az ezoteriával, olvastam a könyveket , és közben nem tudtam mit cselekszek amikor a vagyonra vonatkozó megállapitásaimat hangoztattam.
Teremtettem!
Közben beteg is lettem, és el is váltunk, de kaptam egy nagynak számító vagyont a válás során amivel biztonságosan új életet kezdhettem... volna ...
De én nem! Nekem nem kell nagy vagyon minek? Sikeresen elköltöttem és rossz befektetésekkel mind elment tőlem, amikor is rájöttem, hogy mivel is teremtettem meg ezt a helyzetet.
Hajtogattam mint a papagáj: "Nem kell nekem vagyon , nem viszem el a hátamon"
"Nem láttam én még hátizsákkal senkit sem eltemetni"
Azóta megváltoztattam a hozzáállásomat , sokat segitett András ebben...
És teljesen jó úton van az anyagi helyzetem, de megtanultam nem minden a pénz a vagyon, de kell ahhoz, hogy az ember ebben az anyagias világban biztonságban érezze magát.
Azóta Isten segitségével visszakaptam azt, amit elvesztettem, de nem akarva, hanem hagyva hogy úgy történjenek a dolgok ahogy történnek.
És nincs bennem félelem, hogy mi lesz holnap. Majd lesz valahogy :))
Csak azért írtam le , hogy lásd én teremtettem meg magamnak és tudatlanul.
Hogy mivel teremtôdött meg ez a helyzet, azt csak az illetô tudja...
Minden ilyen helyzetben természetes, ha felmerül egy egészséges harag abban, aki valami fajta - ellene irányuló - manipulációval áll szemben. Aki ellen irányul, az nem érez semmi haragot. A követelések vele szemben megszámlálhatatlanok, (és naponta növekednek!), amiket teljesítenie kell. Haragot nem érez, hanem inkább egyre nagyobb erôvel teljesíti ezeket a követeléseket. Csak mert belül tiszta akar maradni.
Nem ítél, csak teljesít, meg akar felelni a felé irányuló elvárásoknak. Harag, és elôitélet nélkül csak teljesít. Még akkor is, ha mindent elveszít önmaga számára, ami a saját lelkének fontos lehetett. Akkor is teljesíti ezeket az elvárásokat, ha ezáltal elveszíti a belsô hangot, saját szelleme útmutatását :-) S még akkor is, ha ezzel valakinek a halálát okozza.
Kimondani valakiről hogy becstelen, szerintem mindig helytelen, és azon felül minden érintettnek árt, a becstelennek, annak aki megállapítja, annak aki kimondja és annak aki meghallja.
De ha embertársunk becstelenségébe botlunk, az annak a jele, hogy mi magunk se vagyunk mentesek tőle. Ez körülbelül az amit Te mondtál, de nekem is saját tapasztalatom.
"belsô tisztaságot eredményez e, ha valaki a homokba dugja a fejét, mert fél elveszíteni a mulandó/pótolható dolgokat... ?"
Nem eredményez belső tisztaságot szerintem, inkább azt eredményezi, hogy jobban belesüllyed a saját maga által kreált mocsárba.
Ahonnan már sokkal nehezebb lesz kijönnie ha éppen arra szánja el magát.
Azért ha behunyom a szemem még a világ létezik körülöttem, de nem mindegy milyen gondolatok forognak a fejemben, amikor a szemem be van hunyva.
A gondalataimmal azokat az erőket hozom magamhoz, amelyeket nyitott szemmel is behozok, és hiába megyek a föld alá vagy a sivatagba akkor is azok az erők lesznek velem amelyeket a gondolataimmal és a szavaimmal megteremtek magamnak.
Ezért fontos a szeretet , minden pillanatban, élni és gondolni rá ,mert akkor csak azt hozom be.
Értem én, és elhiszem , hogy mindenki annak látja de valamiért érdemes lenne elgondolkodnia azon, hogy mivel teremtette meg ezt a helyzetet.
Ha sikerülne megszabadulnia a félelemtől amivel önmagát korlátozza, és a haragtól , a gyűlölettől amit érez a másik fél irányában, akkor sikerülne kezelnie is a helyzetet.
'A bizonytalanság, ami ugyancsak a szeret hiányára vall, egy termékeny talaj ahol a félelem buján növekedhet; a félelem és a bizonytalanság olyan mint egy vak, aki egy világtalant vezet, mind a ketten a gödörbe esnek, az egyik a másikat gerjeszti. Az egyetlen kiút a szeretet.'
belsô tisztaságot eredményez e, ha valaki a homokba dugja a fejét, mert fél elveszíteni a mulandó/pótolható dolgokat... ?
Ha kijelentem hogy nincs Isten, vajon ettôl a kijelentéstôl eltünik e? Ha behunyom a szemem, vajon ettôl valóban megszünik e a világosság, a külvilág?
Mert egy dolog a belsô, öntörvényü világ! A világ és a létezés annyi, amennyit képes vagyok belôle érzékelni.
És van egy másik... Ebben a másik világban én behunyhatom a szememet, attól az még létezni fog... csak épp annak a szemén, értelmén keresztül, aki azt megpillantja...
Igen ez jó téma, e dolgok megértése sokat segíthet rajtunk.
A félelemmel kezdeném, nehéz megállapítani, hogy hogyan költözik belénk. Én úgy gondolom hogy ez a szeretet dolga, vagy helyesebben annak hiánya. A szeretet legnagyobb ellenfele nem a gyűlölet, mint ahogy első ízben felületesen megállapítanánk, hanem a félelem. A szeretet és a gyűlölet ugyanaz az erő csak éppen ellenkező irányba kiküldve, míg a félelem éppen annak az erőnek a hiánya. Míg a gyűlölködő ember a helyesebb belátáshoz juthat, a félelem annyira lebénítja az embert hogy képtelen bármire is. A bizonytalanság, ami ugyancsak a szeret hiányára vall, egy termékeny talaj ahol a félelem buján növekedhet; a félelem és a bizonytalanság olyan mint egy vak, aki egy világtalant vezet, mind a ketten a gödörbe esnek, az egyik a másikat gerjeszti. Az egyetlen kiút a szeretet.
Jó, akkor most konkretizálom. Valaki valakivel becstelen. Nem velem. És én ezt annak tartom, becstelenségnek. Aki errôl tud, szinte kivétel nélkül mindenki becstelenségnek tartja. Az, aki felé irányul, többek között az is tudja, hogy becstelenség folyik ellene. De! A félelem miatt nem mer lépni. Fél hogy elveszít mindent, minden mulandó dolgot, amit maga köré épitett.
Szinte az egész létezést felöleli, ehhez azt hiszem lesz mit hozzáfűzni mindenkinek:)
"VAN E JOGUNK KIMONDANI KIMONDANI A BECSTELENRE, HOGY BECSTELEN? "
Véleményem szerint azzal, ha valakire ezt kijelentjük, a saját becstelenségünket ismerjük el.
Sajnos tudom, hogy ez egy kicsit furcsán hangzik és sokan nem fogadják el, de tapasztalatom azt bizonyítja, hogy ez igy van.
Amikor valakiben nem tetszik valami, vagy úgy viselkedik velem szemben, ahogy az sértő, akkor először magamba kell néznem és megkérdezni magamtól mi az amivel ezt a viselkedést bevonzottam. És ha rájövök akkor minden megváltozik .
Vagyon, pénz, mit adhat, mit vehet el tôlünk. Van e valós értéke a pénznek, biztosak lehetünk e a jelen körülményei között abban, hogy a lélek gyarapítására kell törekednünk. Vagy csak feltételezés feltételezést követ...
Ha nem bánjátok, beszélgessünk el ezekrôl. Biztos vagyok benne, hogy sok embernek segíthetünk vele. Irjatok arról, hogyan költözik be az emberbe a FÉLELEM! Hogy hogyan fékezi le a kiteljesedni kivánó szellem megnyilvánulását. Irjatok le mindent a FÉLELEMRôL, hogyan éreztétek meg az életetekben, s hogyan érzitek ma. A bizonytalanságról, a tôle való félelemrôl ...és a mindettôl való megszabadulás, a szabadság magunkhoz vételének útjairól és megélésérôl. Ahogyan Ti éltétek meg! Beszéljünk ennek a fizikai világnak - általunk ismert - oldalairól, a pénz és vagyon adta lehetôségekrôl, a belôlük származó örömök és rettenetek segítô; vagy megsemmisítô hatásairól. Szorító valóságosságáról vagy káprázat jellegérôl. A sötétségrôl és fényrôl, tehetetlen, gúzsbakötöttségeinkrôl és szabad felszárnyalásainkról. Hogy jobban megérthessük azt, amiben élünk, hogy megérthessük egymást és önmagunkat.
Hogy segíthessünk egymásnak és önmagunknak. Az 'itt'-ben és azon túl...
'Az élet Lehetôségek és nem Kényszerek sorozata. Aki folyton sikerekért fárad, kudarcot vall. Aki mindíg tevékeny, az nyugalmat nem talál. Aki mindíg szerez, az folyton elveszít. '
Vajon valóban van e határa, feltétele a segítségnyújtásnak... Segít e valóságosan az, aki elveszi másoktól az erôfeszítésben rejlô erôt. Vagy van e jogunk segíteni annak, aki kegyetlenül kijátszott, kihasznált bennünket... Ezt a megszállott, mindenfajta Rend-et, és emberi elvárást nélkülözô segítségnyujtást kell e nekünk adnunk, akkor is, ha az, akinek adjuk, - viszonzás képpen - a minden oldalú megsemmisítésünkre törekszik... ?
Ez az út valóban a belsô tisztaság útja? Fel kell áldoznunk e magunkat egy egy ilyen helyzetben, vagy van e jogunk félreállni, saját hiteinket megvalósítani. Mi alapján döntsünk, emberi, morális törvények, vagy valami más alapján.
MI ADHAT BELSô BIZONYOSSáGOT, TISZTASáGOT? Tiszta e valóban az az ember, aki a becstelen útját egyengeti? Az én hitem, az én váram, az én életem! VAN E JOGUNK KIMONDANI KIMONDANI A BECSTELENRE, HOGY BECSTELEN?
Vagy az életre álmodottak nem ehhez igazodnak?
(Nem magamnak nyitom ezt a topikot, hiszen alig tudok itt lenni. Hanem mindazoknak, akiknek nagy szüksége lehet az itt leírtakra. Kérlek benneteket, irjátok le saját életetekbôl merített gondolataitokat. Hátha segíthetünk egymásnak ebben az egyre nehezebb világban!
Azt is tudom, hogy sok, és egyre több topik van, ahol ezekrôl a dolgokról már elôzôleg esett szó. En nem vagyok itt sem topikgazda, csak az, aki megnyitotta ezt a topikot. Az én véleményem, meglátásom azt hiszem igen közel van a tieitekhez. Amit persze menet közben beírok. Ahogy sokszor leírtam már, hogy nincs olyan, hogy mindenki mindent tud. Én sem, sôt! A topikot is azért nyitom, hogy minél többet tanulhassak tôletek!
Kérlek benneteket, irjatok ide, mert én most is tudok néhány embert, akinek rettentô sokat segítenétek - a véleményeitekkel - a jelenben ezzel. Hiszen pontosan ezért most nyitottam meg a topikot.
Sürün nem nyitok topikot, most is sokat gondolkodtam rajta, megtegyem e... És az is meglehet, hogy csak egy álom lesz belôle, mert ez a topik nem fog élni. Vállalom, szép álmom volt! Ha elsüllyed az érdektelenség miatt, akkor elsüllyed. Nem fogom mesterségesen életben tartani. Ez nem egy fényszoba! Ahogy szeretném, inkább egy virtuális szoba, ahol a valós életet beszéljük a maga szennyével és szépségeivel...
