Templomszentelés Újpalotán 2008. december 27. 19:07
MNO Új templomot szentelt fel Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek a főváros XV. kerületében, Újpalotán.
Az újonnan épült templomot a II. világháborúban zsidókat is mentő Boldog Salkaházi Sára tiszteletére, ünnepi szentmisével szentelték fel. A templom főhajójában közel 300 ember számára van ülőhely. A hittanterem, a közösségi terem és az altemplom a földfelszín alatt közel négyméteres mélységben van. Az új egyházi épület a tervek szerint nemcsak szakrális, hanem közösségépítő, szociális, karitatív szerepet is vállal majd.
Salkaházi Sáráról neveznek el közparkot a Ferencvárosban
2008. március 26. 11:16
MNO Várhatóan Salkaházi Sára szociális testvérről nevezik el Ferencváros legújabb, csütörtökön átadandó közparkját a Tűzoltó utcában – közölte a kerület sajtóreferense az MTI-vel.
Az Üllői úti Örökimádás-templom mögötti templomkert átépítésével kialakított mintegy 2300 négyzetméteres park kétharmada zöldfelület lesz, ahová fákat, díszcserjéket, évelő növényeket, pázsitot, valamint a tűzfalakra kúszónövényeket telepítenek – mondta el Temesi Sándor szerdán.
A beruházás összköltsége megközelíti az 59 millió forintot. A közparkban kap helyet várhatóan idén ősszel egy az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek és áldozatainak emléket állító alkotás is; ennek elkészítésére a kerület rövidesen pályázatot ír ki.
A kerületi kezdeményezésről, a közpark névadásáról a Fővárosi Közgyűlésnek kell döntenie, a kerületi kérés jelenleg a főváros elbírálására vár. A második világháború idején zsidókat mentő, majd mártírhalált halt Salkaházi Sára szociális testvért 2006 szeptemberében avatta boldoggá XVI. Benedek pápa képviseletében Erdő Péter bíboros. A Szociális Testvérek Társasága mintegy ezer ember életét mentette meg a II. világháború idején, amikor a társaság házaiban üldözötteket bújtattak.
Salkaházi Sára, a ferencvárosi (a most átadandó közparkhoz közeli), Bokréta utcai munkásnőotthon vezetője volt, amikor a nyilasok 1944 decemberében zsidók után kutattak az intézményben. Sára testvért öt társával együtt elhurcolták, és a Szabadság híd lábánál valamennyiüket a jeges Dunába lőtték.
Schweitzer József ny. országos főrabbi beszéde Salkaházi Sára boldoggáavatásán szeptember 20. 10:12
„Ha a halál völgyében járok is, nem félek a rossztól, mert Te, Istenem, ott is velem vagy!” – Schweitzer József ny. országos főrabbi beszéde, mely elhangzott 2006. szeptember 17-én a Szent István-bazilika előtti téren Salkaházi Sára boldoggáavatása alkalmából.
Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a mai magasztos alkalommal az 1944. évi rémuralom napjaiban mártírhalált szenvedett Salkaházi Sára emlékezetét néhány szóban a zsidó felekezet iránta érzett hálájával, tiszteletével és nem múló emlékezetével egészítsem ki.
Ezeket a rettenetes időket magam és – mint diákleány – feleségem is itt éltük át az ártatlanok vérétől pirosló gyásztéren, Budapesten. Személyes tapasztalatból tudom, és velem együtt tudják az akkor itt élt sorstársaim és minden tisztességesen és emberségesen gondolkodó ember, hogy milyen veszedelmes és hősies feladat volt akkor zsidókat segíteni, még inkább menedéket nyújtani a reájuk leselkedő száz halál elől.
Egy akkoriban élt erdélyi magyar-zsidó írónő írta: szeretni mindig lehet. Tegyük hozzá: akkor szeretni és szeretetből, szolidaritásból cselekedni, zsidó életeket menteni példátlan hősiesség volt.
Mi adhatott Salkaházi Sárának erőt életmentő, hősies cselekedetéhez? Úgy vélem, mélységes istenhitét a zsoltárból is merítette, amely így szól: „ha a halál völgyében járok is, nem félek a rossztól, mert Te, Istenem, ott is velem vagy.”
Hitéből eredően magas fokon, mindhalálig teljesítette a szeretet parancsát. Emlékezem azokra is, akik vele egyszerre szenvedtek halált a Duna hullámsírjában. Bernovits Vilma hitoktatónő és három zsidó asszony. Közülük kettő nevét tudjuk, egy névtelen.
Az egyik halált szenvedett asszony Izraelbe jutott leánya már 1968-ban kezdeményezte Salkaházi Sára nevének megörökítését a Jád Vásem Jeruzsálemi Intézetnél, melynek feladata egyrészt a holokauszt tudományos kutatása, másrészt azon nem zsidó személyek nevének és emlékének megörökítése, aki zsidó felebarátaik életét akár saját életük kockáztatásával vagy feláldozásával mentették. Eképpen Salkaházi Sára embermentő cselekedetét Izrael népe már a megindult vizsgálat eredményeként 1972-ben megörökítette, arról ünnepélyes dokumentumot bocsátott ki, és Salkaházi Sára emlékére a Világ Igazainak ösvényén emlékfát ültetett. Még előbb kötelességből és lelkéből fakadóan tette ezt a magyar zsidóság, emléktáblával jelölve meg mártíriuma budapesti színhelyét.
Idézzük fel tiszteletreméltó emlékét azokkal a szentírási szavakkal, melyek a nevét megörökítő dokumentumon is olvashatóak.
Ve nátáti láhem jád váem áser jo nitáret.
Maradandó nevet és emléket adok néki; el nem pusztítható sohasem.
Nagyon szép nap volt. A vallásos emberek ünnepe, együtt örülhetett mindenki, felekezettől függetlenül. Most is látszott, hogy a vallásos emberek már megértőek korunkban egymással. Nagyon szép volt Schweizer főrabbi beszéde is. Jó lenne ezt is bemásolni. Jelképesnek éreztem, hogy beszéde végén a koros főrabbi egy fiatal katolikus pap segítségével foglalta el helyét.
Azért ez egy jó beszéd volt. Retorikailag is jó. És az is jó volt amit "kihagyott" az életéből. Arra gondolok, hogy én megemlítettem volna, hogy följelentették őket. De bizos így volt jó.
Erdő Péter szentbeszéde Salkaházi Sára boldoggáavatásán Szükségünk van Sára testvér példájára
Budapest, Szent István-bazilika, 2006. szeptember 17. (Iz 50,5-9a; Jak 2,14-18; Mk 8,27-35)
Kedves Testvérek!
1. „Szenteltessék meg a te neved!” – ez az első kérés, ami legfontosabb imádságunkban, a Miatyánkban elhangzik, abban az imában, amelyre maga Jézus tanított minket. Az isteni név megszentelése a legfőbb kérésünk, a legfőbb kívánságunk. Ez az, ami különleges esetekben még azt is megkövetelheti tőlünk, hogy az életünk árán teljesítsük Isten akaratát. Ha ezzel a gondolattal olvassuk a Miatyánk további kéréseit, világos képet kapunk arról, mit jelent hitünk szerint Isten nevének megszentelése. „Jöjjön el a te országod!” – vagyis jöjjön el Isten uralma az életünkben, mutatkozzék meg akarata a közösség és az egyén életében ezen a világon és az idők beteljesedésével az örökkévalóságban is. Aki szeret engem, megtartja parancsaimat – mondja Jézus. Amikor a Miatyánkban azt kérjük, hogy teljesüljön Isten akarata, nagy dologra kötelezzük el magunkat: arra, hogy mi magunk is mindent megteszünk az ő akaratának követésére.
Szent Jakab apostol leveléből olvastuk az imént: „Mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, belőle fakadó tettei azonban nincsenek… a hit is, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog.” Keresztény hitünk tehát elemi erővel szólít fel minket az embertársaink iránti szeretet konkrét gyakorlására. Ez a szeretet pedig kívánhat munkát, nagylelkű adakozást, személyes figyelmünk, törődésünk felajánlását a másik embernek. Megkívánhatja azt is, amit önmegtagadásnak szokás nevezni, vagyis, hogy lemondjunk valamiről, amihez kedvünk lenne, amit a magunk számára kellemesnek, hasznosnak, szórakoztatónak, vagy akár szükségesnek találunk.
De Isten akaratának követése néha együtt jár a szenvedéssel is. Izajás könyvéből olvastuk a mai szentmisében: „Az Úr megnyitotta fülemet. Én nem álltam ellen, és nem hátráltam meg. Hátamat odafordítottam azoknak, akik vertek, arcomat pedig azoknak, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek.” Ebben a drámai értelemben hangzanak el az evangélium szavai. Jézus saját kortársainak várakozásaitól függetlenül mondja meg, hogy kicsoda ő. Nekünk pedig nem marad más, mint tanulni tőle. Ezt megtanulni, így elfogadni, és eszerint építeni a magunk életét. Ha azt mondjuk, hogy elfogadtuk őt, hogy mi is a tanítványai közé tartozunk, akkor nem a saját önkényes elképzelésünk szerint kell járni azon az úton, amiről úgy hisszük, hogy az övé. Hanem figyelemmel kell szemlélnünk Jézus személyét. Újra és újra megfontolni, hogy ténylegesen mi is az ő útja. Hogy valójában mit is kíván tőlünk. És lehet, hogy ez nem lesz olyan tetszetős, mint amilyet szerettünk volna. Lehet, hogy nehezebb is lesz, de ha biztosan megérezzük, hogy ez az út az övé, akkor örömmel fogunk tudni ragaszkodni hozzá. Jézus mondja: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megtalálja azt.”
2. Amikor a mai ünnepi szentmisében Salkaházi Sára szociális testvért Szentatyánk, XVI. Benedek pápa döntése alapján boldognak hirdetjük, személyében példaképet és közbenjárót kapunk.
Példaképet a Krisztus melletti tanúságtételről, hiszen ez a keresztény mártírium legősibb értelme. Ez a tanúságtétel pedig, mely egyben Isten nevének megszentelése, megvalósul az élet számtalan tettében, de főként és visszavonhatatlanul, a szó legszorosabb értelmében megvalósul a Krisztus iránti hitből és hűségből vállalt halálban. Salkaházi Sára intelligens, kereső, tehetséges és nyitott lelkű ember volt, tanítói diplomát szerzett, újságírással, szépirodalommal, közélettel foglalkozott. Különleges hivatást érzett arra, hogy életét a szociális szükséget szenvedők szolgálatának szentelje. Ezért fogadta el a szerzetesi hivatást, ezért jelentkezett a szociális testvérek társaságába, amely az 1920-as és 30-as évek fordulóján a megszentelt élet egyik legmodernebb formájának számított. Újságírói tevékenységében, szervezői munkásságában a legszegényebbek segítése mellett, az ingyenkonyhák működtetésén túl különleges szerepet töltött be a nők méltóságának elismerése, az akkori idők női sorsának átérzése. Sára testvér tiszta keresztény tekintete felismerte, hogy a munka, a család, a társadalom terhei iszonyú súllyal nehezednek a gyermekeiket nevelő, dolgozó asszonyokra, a szegényebb néposztályok tagjaira. Foglalkozott Sára testvér a leányifjúsággal, sőt alapítója volt a Katolikus Nőszövetségnek. Ideiglenes fogadalmát 1930-ban, örökfogadalmát csak mintegy tíz évvel később tehette le. Érezte a misszió hivatását is, nemcsak a hittől távolabb álló emberek felé, hanem a távoli világrészekre is. Ezért brazíliai munkára jelentkezett. Erre azonban már nem kerülhetett sor. A hazai szükségletek és nyomorúságok egyre intenzívebb munkát követeltek tőle. Számos helyen működött, így különlegesen nehéz körülmények között Kárpátalján is.
Közben egyre mélyült benne a vágy, hogy egész életét mintegy áldozatul Istennek ajánlja. 1943-ban tette meg azt az önfelajánlását, amelynek szövege ránk maradt. Áldozatul akarta felajánlani magát a szociális testvérek társaságáért, ha az egyházat, a társaságot vagy a nővéreket üldöztetés éri. Drámai dolog az emberi lélek és Isten kapcsolatában egy ilyen önfelajánlás. Sok szent élete mutatja, hogy Isten személyesen figyel ránk, hogy adott esetben, ha szeretetének és bölcsességének úgy tetszik, mintegy szavunkon fog bennünket, és felajánlásunkat a szó szoros értelmében elfogadja. Krisztus szeretete késztette Sára testvért arra, hogy előbb politikai üldözötteket, majd a menekülő, üldözött zsidókat rendházába befogadja, és menedéket adjon számukra. Ha pusztán emberi együttérzésből tette volna ezt, már az is tiszteletreméltó lett volna. Ő azonban Krisztus tanítása nyomán a főparancsra figyelt, a legfőbb parancsra a Törvényben: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. A második pedig ehhez hasonló: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Nem magányos harcosa volt ennek a szeretetnek. Más kiváló egyházi személyekkel együtt, például Boldog Apor Vilmossal, Mindszenty Józseffel, főként pedig saját elöljárójával, Slachta Margittal és nővértársaival vállalta a kockázatot az üldözöttekért. A Szociális Testvérek Társaságának más házaiban is szervezetten folyt a mentés. Kolozsvári házukban például sok üldözött nőt öltöztettek be a rend ruhájába, a Thököly úti központi házban pedig maga Slachta Margit adott menedéket sokaknak, még férfiaknak is, akiknek olykor a padláson kellett bujkálniuk, akár egy ládában meghúzódva. A nagy félelem napjai voltak ezek, azé a félelemé, amely évtizedekkel később is, akár agóniájuk során napokig tartó kiáltásban tört fel azokból, akik átélték. De a félelem napjai voltak ezek a kockázatot vállaló nővérek számára is. Sára testvér és társai származásuk alapján nem tartoztak az üldözöttek közé. Embermentő akciójuk viszont veszedelmes volt. Ezért féltette Sára testvér a társait, erre is gondolhatott, amikor életét a megmenekülésükért ajánlotta. De gondolt azokra a hírekre is, amelyek a Szovjetunióból érkeztek papok és szerzetesek megkínzásáról és legyilkolásáról.
Méltán mondja Salkaházi Sáráról az Apostoli Szentszék határozata, hogy őt, mint Krisztus hűséges tanítványát gyilkolták meg: cselekvő hitéről életével tett tanúságot. Amikor 1944. december 27-én a Dunába lőtték Bernovics Vilma hitoktatónővel és azokkal a személyekkel együtt, akiket a Bokréta utcai házban rejtegetett, méltóságteljes, lassú, nagy keresztvetéssel fogadta a gyilkos golyót. Azt tanította korábban a fiatal lányoknak is, hogy ne elkapkodva, tessék-lássék vessenek keresztet, hanem öltözzenek bele a megfeszített Krisztusba, azonosuljanak azzal, akire ez a jel emlékezteti őket.
3. Salkaházi Sára vérével tett tanúsága ma is aktuális. Nem úgy aktuális, mint egy hírlapi szenzáció, nem úgy aktuális, mint egy világra szóló látványosság, hanem annál sokkal mélyebben: teremtett emberségünk alapjait tárja fel. Mikor azon a banális, piszkosszürke téli napon elérte a halál, csend maradt utána. Üresen maradt a helye. Élőszóval, de suttogva terjedt a híre, hogy igen, őt is a Dunába lőtték. És előbb a nővérek között, majd mások körében is végigborzongott a felismerés: hiszen akkor vértanú lett! De azután más idők jöttek és más félelmek. Mód sem mindig volt arra, hogy Magyarországról kiindulva egy hivatalos egyházi boldoggáavatási eljárást el lehessen kezdeni. De az idő újabb és újabb bizonyítékokat hozott elő a csendből, és felhangzottak, eleinte halkan, a hála, a meghatottság és az elismerés hangjai. És megjelent a neve a világ igazainak sorában, és megindult 1996-ban a boldoggá avatás hivatalos eljárása is az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében. Mert ötven év múltán is feltárult az emlékezet, mert időszerűnek éreztük, hogy személyében mennyei pártfogóhoz folyamodhassunk és feltekinthessünk egy hitelesen keresztény példaképre. Egy olyan példaképre, amelyet nem messzi évszázadok legendáiból ismerünk csupán, egy olyan példaképre, amely nem uralkodói vagy előkelő környezetben kellett, hogy megvalósítsa a mindenütt nehéz keresztény életet. Olyan példakép ő, aki közel áll hozzánk, aki egyszerű körülmények között élt, aki megtapasztalta a XX. század magyar történelmének nagy viharait, aki az életszentség női példáját adta.
Szükségünk van Sára testvér példájára az idei jubileumi évben különlegesen is. Nemzetünk lelki megújulásáért imádkozunk az engesztelés és a kiengesztelődés jegyében. Azért a megújulásért, amely csak igazságban, igazságosságban és szeretetben lehetséges, azért a lelkületért, amely a leggyengébbekben és a legszegényebbekben is észreveszi az embert, aki mégis csak a legnagyobb érték minden idők minden társadalmában. A megújulásra és kiengesztelődésre pedig égető szükség van társadalmunkon belül, de a népek között is, itt, a Kárpát-medencében és az egész világon. Katolikus hitünk útmutatás és erőforrás számunkra. Ha Krisztust feltétel nélkül követjük, életünk érték lesz környezetünk és egész népünk számára, érték a világtörténelem számára is. A szentek alakjában Krisztus arca ragyog ránk az emberi élet millió helyzetében, a történelem számtalan pillanatában. Férfiak és nők, fiatalok és idősek, minden földrész és minden nemzet gyermekei megjelenítik ezt az örök arcot. Krisztus jelenléte pedig békességet, elpusztíthatatlan reményt és örömet ad a világnak. Az örök élet dicsőségének ígéretét és biztosítékát.
Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk! Boldog Salkaházi Sára vértanú, könyörögj érettünk! Mennyei Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Ámen.
alkaházi Sára személye példakép számunkra Boldoggáavatás a Szent István-bazilika előtt
Olyan boldogot kaptunk, aki megharcolta a modern ember harcait, és éppen ezért hiteles példakép számunkra, akinek közbenjárásáért fohászkodhatunk, amikor a rendszerváltozás veszteseiért, a szociálisan rászorulókért, a magyar egyházért, a papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk.
Ezekkel a szavakkal köszönte meg Berkecz Franciska, a Szociális Testvérek Társaságának elöljárója azt, hogy a Szentatya Sára testvért az oltár dicsőségére emelte.
XVI. Benedek pápa ez év április 28-án írta alá a Salkaházi Sára szociális testvér vértanúságát elismerő dokumentumot. Ezzel megnyílt az út Sára testvér boldoggáavatása előtt. A kihirdetésre szentmise keretében 2006. szeptember 17-én, vasárnap délelőtt 11 órakor került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjainak, határon túli magyar püspököknek, Ternyák Csaba érseknek, a Papi Kongregáció titkárának, Juliusz Janusz apostoli nunciusnak és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjainak a részvételével.
A szertartáson jelen volt és a szentmise záróáldása előtt méltatást mondott Salkaházi Sáráról Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, a közjogi méltóságok közül megjelent Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, és Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
A szentmise elején Erdő Péter bíboros magyarul és szlovákul köszöntötte a megjelenteket, külön is kiemelve a Sára testvér szülővárosából, a Kassai Főegyházmegyéből érkezett szlovák és magyar híveket, és Stanislav Stolárik püspököt, aki Alois Tkác kassai megyéspüspök képviseletében érkezett, valamint Pásztor Zoltán püspöki helynököt.
A boldoggáavatási kérelmet a szentírási részek elhangzása előtt Ruppert József piarista atya, a boldoggáavatási ügy posztulátora terjesztette elő, és ő ismertette Salkaházi Sára életútját is.
A Szentatya boldoggáavatásról szóló apostoli levelét magyarul Erdő Péter bíboros olvasta fel:
Elfogadva testvérünk, Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, valamint sok más püspök testvérünk és sok hívő kérését, és miután megkértük a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja véleményét is, apostoli tekintélyünkkel megengedjük, hogy Isten szolgálója Salkaházi Sára vértanú szüzet, a Szociális Testvérek Társasága szerzetes nővérét, aki életét adta a szegényekért és az üldözöttekért, mától kezdve boldogként tiszteljék, és hogy ünnepét megtarthassák a jogban előírt helyeken és módon minden év május 11-én.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Kelt Rómában, Szent Péter székénél az Úr 2006., pápaságunk második évében.
XVI. Benedek pápa
A Salkaházi Sárát ábrázoló molinó leleplezése, amely a kihirdetés egyik ünnepélyes mozzanata, a Christus vincit… dallamára történt. Ezután Berkecz Franciska, a Szociális Testvérek Társaságának általános elöljárója köszönte meg a Szentatyának és Erdő Péter bíborosnak a boldoggáavatás elindítását és engedélyezését.
A szentírási részek szlovákul és angolul, az Evangélium magyarul hangzott el.
Erdő Péter bíboros szentbeszédében emlékeztetett: amikor a Miatyánkban azt kérjük, hogy teljesüljön Isten akarata, arra kötelezzük magunkat, hogy mi magunk is mindent megteszünk azért, hogy az ő akaratát kövessük. Keresztény hitünk a konkrét emberszeretet gyakorlására szólít fel minket – figyelmeztetett a bíboros, hozzátéve, hogy Isten akaratának követése gyakran együtt jár a szenvedéssel is. Ezt kell megtanulni, elfogadni és erre az elvre kell ráépíteni a magunk életét.
„Amikor a mai ünnepi szentmisében Salkaházi Sára szociális testvért Szentatyánk, XVI. Benedek pápa döntése alapján boldognak hirdetjük, személyében példaképet és közbenjárót kapunk” fogalmazott az MKPK elnöke, aki ezután felidézte Salkaházi Sára életútját, a szegények és rászorultak érdekében végzett szerteágazó tevékenységét, majd a politikai üldözöttekkel és a zsidósággal való közösségvállalását a „nagy félelem napjaiban”, a nyilas uralom alatt.
„Méltán mondja Salkaházi Sáráról az Apostoli Szentszék határozata, hogy őt mint Krisztus hűséges tanítványát gyilkolták meg: cselekvő hitéről életével tett tanúságot Nem magányos harcosa volt ennek a szeretetnek” – mondta Erdő Péter. Más egyházi személyekkel együtt, például Boldog Apor Vilmossal, Mindszenty Józseffel, főként pedig saját elöljárójával, Slachta Margittal és nővértársaival vállalta a kockázatot az üldözöttekért, egészen mártírhaláláig.
„Szükségünk van Sára testvér példájára az idei jubileumi évben különösen is – fogalmazott Erdő Péter – hiszen nemzetünk lelki megújulásáért imádkozunk az engesztelés és a kiengesztelődés jegyében.” A megújulásra és kiengesztelődésre égető szükség van társadalmunkon belül, a Kárpát-medencében és az egész világon. Katolikus hitünk útmutatást ad és erőforrást jelent számunkra, a szentek alakjában Krisztus arca ragyog ránk az emberi élet millió helyzetében, a történelem számtalan pillanatában – hangsúlyozta az esztergom-budapesti érsek, aki beszédének végén a Magyarok Nagyasszonya és az új boldog, Salkaházi Sára közbenjárását kérte Magyarországért.
Erdő Péter bíboros beszéde Dokumentumok rovatunkban olvasható.
Felajánláskor a kenyér és a bor mellett a Szociális Testvérek Társaságának tagjai az új boldog ereklyéjét, a bodoggáavatási dekrétumot, valamint a mártíromságot jelképező pálmaágat és az önfeláldozó szeretetet jelképező gyertyát vitték az oltárhoz. Ádozás alatt Berkecz Franciska olvasta fel Sára testvér életfelajánló imáját.
A szentmise záró áldása előtt Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi szólt a megjelentekhez. Mint mondta, ő maga és felesége is itt, Budapesten élte át a vészkorszakot, így személyes tapasztalatból tudja, hogy milyen veszedelmes és hősies feladat volt akkor segítséget adni a zsidó embereknek. Salkaházi Sárának, és mindazoknak, akik hozzá hasonlóan cselekedtek, a mélységes istenhit adott erőt – fogalmazott Schweitzer József, aki emlékeztetett arra is, hogy az egyik Dunába lőtt zsidó asszony Izraelben élő leánya már 1968-ban kezdeményezte a Yad Vashem intézetnél, hogy Salkaházi Sára neve felkerüljön a Világ Igazainak névsorába. „Áldjuk emlékét és magasztaljuk Isten nevét” mondta a nyugalmazott főrabbi, akinek nagy tapssal kísért beszéde után Lakatos György és zenekara egy nigunt (zsidó ünnepi zene, jelentése dal, szavak nélkül) játszott.
Közvetlenül a záró áldás előtt Berkecz Franciska ismételten megköszönte a Szentatyának és Erdő Péter bíborosnak a boldoggá avatás tényét. Olyan boldogot kaptunk – fogalmazott –, aki megharcolta a modern ember harcait és éppen ezért hiteles példakép számunkra, akinek közbenjárásáért fohászkodhatunk, amikor a rendszerváltozás veszteseiért, a szociálisan rászorulókért és a magyar egyházért, a papi és szerzetesi hivatásokért imádkozunk.
A szentmise a pápai és a magyar Himnusz eléneklésével ért véget.
A Salkaházi Sára olyan igazi "avangard" keresztényvolt a maga korában. Urambocsá' cigarettázott nő létére, cigányzenét hallgatott, írt, ujságot szerkesztet. Szindarabot írt. Ezért volt igazán katartikus, amikor a cigányok a mise végén egy olyan gyönyörű "imádságot" keseregtek neki. Őszintén megrendülést okozva.
Minazonáltal nagyon helyesen tette a katolikus egyház ezt a boldoggáavatást, mint ahogy a magát zsidóként deklaráló topicnyitó is, hogy pozitivan igazolta vissza ezt a kezdeményezést.
Meg kell, hogy mondjam, hogy a te előző hozzászólásod is bicskanyitogatóra sikeredett a "katolikusok közé is keveredtek rendes emberek" szófordulatoddal, ugyhogy te is elhuzhatsz a jófenébe.
A bíboros érsek szlovákul is köszöntötte az onnan érkező embereket. Az "olvasmányt" szlovákul mondták. A könyörgéseket, angolul, magyarul és spanyolul. A mise végén a cigányok olyan gyönyörűen múzsikáltak, hogy mindenkinek elakadt a lélekzete, és a végén a Sweitzer rabbi adott hálát a Teremtőnek, hogy Salkaházi Sárát adta nekünk az Isten. Ott volt még a Szili Katalin, a Lomniczi Zoltán, Mádl Ferenc, és még nagyon sokan, de a nevüket nem tudom. És mindenki együtt örült.
Hogyan tud egy jobb sorsra érdemes topic ilyen gyorsan eldurvulni? Szerintem töröltesd ezeket a beírásokat, mert elrisztja azokat, akik tisztességesen is hozzá tudnának szólni.