Egyébként én is ezen röhögök itt már napok óta. Pont azok isszák itt szomjazva minden szavamat, önsanyargatják magukat a hülyeségeimmel, akiket a legzajosabb agyvérzés és leghangosabb ócsárlás vezetett ellenem és szegény Rover ellen....
Egyébként, ha enyire jól informáltvagy (mert ténylegaz vagy), akkor elárulhatod, hogy ki gondozza a MAVAMSZ honlapját...? Egyszer beszéltem egy úrral, aki azt állította, hogy ő, de azóta új arculata van a honlapnak, tehát lehet, hogy váltás volt....)
Naná. Hát már mondtam többször ias büszkén, hogy a MAVAZ honlapjának eddigi 10 híre közül ez év tavasza óta talán egyedül az én személyem neve szerepel kétszer. A többiek sehol sincsenek tőlem...
És ha jól emlékszem, B.K. egyszer sem írta alá a pamfletjeit, bár a volt újságomban megjelent terjedelmes "nyílt levelét" talán szignálta.
De NEM, Megnéztem. Azt is jó szokásához hűen az Elnökség nevében követte el. Ő nem is létezik.
(Bár kíváncsi lennék, hogy vajon az Elnökség összes tagja egyet értett azzal a hülyeség-halmazzal, amit ő ott leírt???? Vagy azzal a módszerrel, ahogy a fellebezést levezette és fotóilag "dokumentálta????? )
CSak néhányat ismerek közülük, de ezeseben ezsem érdekel. Akárki, tiszteltetem. SEmmi bajom vele, jó és szép kis honlapot csinált, csak éppen nincs benne hasznos tartalom.... Illetve édeskevés. Dehát, amennyire nem csinál semmit a gazda, annyira nincs semmi említésre méltó a honlapján...
Már régóta forgatom a fejemben, hogy én is írok egy, nem is egy, hanem két reklámcikket a MAVAMSZ honlapjára. Az egyiket a minősítésről és pontozásról, a másikat, hogy hogyan fellebezhetünk... Mert azért az is egy jó kis történet..
Vajon B.K. azokat is olyan páni gyorsasággal tetetné fel, mint szerénységem lejáratását szolgáló pamfletjeit?
Demagógia (gör.) a. m. népvezetés. A görög demlokraciáknak sajátos terméke, mely különösen Athénben a közjót veszélyeztető és aláásó fokra hágott. Az az elv divott u. i. Athénben, hogy a hivatalok hatalmi körét lehetőleg korlátozzák és az összes ügyeket a népgyülés hatáskörébe vonják. A szólás-szabadság védelme alatt ily módon egy oly fajta halatom keletkezhetett, mely pusztán a személyes tekintélyen és különösen az ékesszóláson alapulva, tetszése szerint vezette a könnyelmü népet. A démagóg minden hivatalos felelősség nélkül tehette azt a néppel. Amig a régi erkölcsök virágzottak és élt a népben a törvénytisztelet, addig a visszás állapot veszedelmes D.-ja nem lépett előtérbe, és Periklés alatt Athén ereje a hellén élet virágzása tetőpontjára jutott. De már Periklés ledöntötte a D. utolsó gátjait, és kevéssel halála után már Kleón áll az állam élén. A törvénytisztelet megszünt, pártszakadások keletkeztek és a tömeg leggonoszabb szenvedélyek lettek egyesek nagyravágyásának rugói.
Minősítőt is ismerek, aki nem minősítteti le az egyébként minősíthető állapotú, de már korábban forgalomba helyezett kocsijait, neki megéri azt a párezer forintnyi súlyadót, hogy ne szólhasson bele senki és semmi abba, hogy mit csinál a kocsijával.
Hát persze. Más kérdés, hogy szeretem az idiótákat provokálni. Gyermekkoromban az állatkertben a majmokat bottal piszkáltam, és röhögtem rajta, ahogy rázzák a rácsokat... de most már itt az index. :-p
Így igaz. A Sunbeam 1970 óta van Magyarországon (1961-ben született és Párizsból jött...). Ha egymód van rá, minősítő soha ne mfogja látni és nincsis vele semmi gondom-bajom az egyre ritkuló műszaki apróságopkon kívül, hálaa barátomnak, aki mostanában kezeli.
A Rovernél azt hittem, hogy most már végre Európában élünk, tényleg azt tehetem, amit bárki más az unió területén gyakorlatilag megtehet.
Hát ez volt a legelső óriási tévedésem, a második meg, hogy hittem a "Muzeális Minősítő Bizottság" (idézőjelben, hiszen gyakorlatilag nem létezik ilyen valami...) kinyomtatott betűinek.....
Hát igen, bár nem tudom, hogyTE most megint tévedésbe nringatod magad, vagycsak úgy vagdalkozol: a Mercis tudtommal nem minősítő, hiszen a MAVAMSZ honlapjára éppen ő írt egy reklámcikket a Mericjének minsősítése kapcsán, hogy milyen klasszul, gördülékenyen, udvariasan, korrekten zajlik a minősítés...
A többi tökéletesen igaz. A rendszer alapjaiban (jórészt feleslegesen túlzóan, de) jól van kitalálva, ám a működtetése minden szempontból minden szinten vérlázító!
És a legszomorúbb az egészben, hogy mindez "berkeken belűl" egy viszonylag szűk csoportnak "köszönhető"... Ugyanezzel az erővel "normális" emberek normálisan is tudnák működtetni, mert a rendszerben elvben benne van a korrektség lehetősége. ....
Köszi, de az én elvem az, hogy a támadási felületet minimalizálom. Most is civil rendszámos kocsim van, és a következő is az lesz, az tuti. Nem mintha én nem hurcolásznék be szívesen külföldről akármiket... de nem akarok úgy járni, mint Derekbell, csak legális magyar járművet veszek, érintetlen azonosítókkal, forgalmi szerinti tulajdonostól, amit öt perc alatt minden gond nélkül a nevemre vakarnak az ocsmányirodában, és ami nem ilyen, azt csessze meg a gazdája, papirozza le, és aztán majd tárgyalhatunk, addig nincs miről.
Hát persze, az emberek nem egyformák, az egyiknek ez fontos, a másiknak meg amaz, az egyik kicsit engedékenyebb, a másik szigorúbb. Egy jól működő rendszert viszont éppen arról lehet megismerni, hogy ezeknek a szubjektív tényezőknek a szerepét igyekszik minimalizálni. Ha a mercis elkergethet 20 ponttal, és fellebezésnek helye nincs, az nem egy jól működő rendszer. Annál a teljes tiltás vagy a teljes engedélyezés is nagyságrendekkel jobban működik, akkor is, ha előbbi esetben sérülnek a burzsujok érdekei, illetve utóbbi esetben "mindent elárasztanak a megélhetésiek". Az önkényeskedés a legrosszabb, és aki büszkén vállalja, és kiáll mellette, mint a mercis, annak komoly baj van a világképével.
Szinte látom magam előtt, ahogy zokog Merciw115 kolléga miközben búskomoran kaparássza a falat :-))) azért mert látatlanban adott 20 pontot... Miközben nem is tagja semmiféle bizottságnak.
De vedd úgy, hogy nem 0-ról indulsz akkor nem is olyan rossz :-)