Júda tehát Dávid uralmától számítva különálló nemzetnek számított, lényegében önállóan, elválasztódva Izraeltõl. A Júdára vonatkozó bibliai próféciákból azt is láthatjuk, hogy Júda nem fogadja el a Messiást annak második eljöveteléig, tehát a végidõkig. Júda egyedi eset Izrael népei közül, sajátos történelemmel, és azzal a rájuk jellemzõ vonással, hogy Krisztust nem ismerik el a várt Messiásként (kivéve a közülük is választott elenyészõ kisebbséget), így az evangélium világosságát nem soha fogják hirdetni ebben a korban. Minden más izraelita nemzet “keresztény nemzetnek” mondható, legalábbis névlegesen, és ha nem is az igaz kereszténységet gyakorolják, de legalább névlegesen elismerik Jézus Krisztust a Megváltóként. És éppen ezokból lett “egy törzs”, Benjámin törzse Júda mellé adva, hogy õk legyenek, akik a világosságot hirdetik az adott idõben Jeruzsálemben, mert Júdától az meg lett vonva az Adventig.
“A galileai és a benjáminita kifejezések egy és ugyanazt jelentik (szinonima), és Krisztus apostolai közül tizenegy galileai volt.” Amikor Júdás Iszkariót meghalt, helyére szintén benjáminita került, így a végén minden apostol galileai származású volt (Ap.Csel. 1:11; 2:7). A pogányokhoz elhívott Pál apostol szintén benjáminita volt, amit ki is jelentett magáról (Róm. 11:10). Mindez tehát nem véletlen oknál fogva történt, hanem a Benjáminra vonatkozó próféciák beteljesedéseként.
A kérdés – Benjámin törzse amolyan összekötő kapocs /volt/ Júda és Izrael között?
