Sziasztok!
Pont egy éve ilyenkor jártunk Krétán. Számunkra a legnagyobb élmény Mallia volt. Kicsit nehezen találtuk meg a palotát, mert nem nagyon bővelkedett a környék információs táblákban. Az ásatásoknál viszont sikerült egy remek idegenvezetőt kifogni, sajnos nem angol, hanem német nyelven, egy idősebb, roppant temperamentumos úr személyében.
Szerintem nem egyszerűen idegenvezető volt, hanem az ásatásokon dolgozó régész. Ahogy mesélt, az teljesen élményszerű volt, megmutatta, hogy milyen nyomok alapján milyen következtetéseket vontak le az egyes tárgyak, helyiségek rendeltetésére vonatkozóan, hogy milyen nyomok alapján következtettek a földrengésekre, stb, stb. Nem járta végig velünk a teljes romterületet, csak ott állt meg, ahol valami lényeges mondanivalója volt, de ott azután magyarázott lelkesen., és nagyon élvezetesn. (Utána persze végigjártuk az egészet magunkban még egyszer.) Szóval, aki arra jár, és ért azért valamicskét németül, csak ajánlani tudom ezt az urat.
Egyébként úgy csinálja, hogy összegyűjti a csoportot, és egy hosszabb bevezető után dönthetsz, hogy csatlakozol-e vagy nem. Mi bizonytalankodtunk az elején, hogy vajon fogjuk-e érteni németül, de azért csatlakoztunk. Úgy félidőben megkérdezte tőlünk, hogy mennyire értjük. (A csoport többi tagja mind német volt.) Mondtuk, hogy hát úgy félig. Erre belenyúlt a zsebébe és az általunk befizetett vezetési díj felét visszaadta vigyorogva.
Mallia egyébként nekem jobban tetszett, mint Knosszosz, és nézelődésre is több az alkalom, jóval kevésbé felkapott hely, meg hát Knosszoszt egy kicsit el is rontották.
Of the few Minoan words whose meaning is clear, the word MA-RU (mallu, Greek mallos, meaning: wool) may be identified with Sumerian bar-lu (wool of good quality). Minoan clothing and art also have definite analogs in ancient Mesopotamian culture.
Bocs, tegnap csak a mhelyről írtam, és nagyon nem nézegettem meg hogy melyik topichoz vág a hozzászólásom, meg azt láttam, hogy ezen a fórumon még vannak friss hozzászólók. Egypárhoz már régen szóltak hozzá.
Bocs mindenkitől, remélem azért nagyon nem zavartam be. Bocsi!!!!!
Amúgy mint topiknyitó szívesen venném, ha néhanapján számot adnátok a krétai történeti emlékekről (pl. te mint nagy Kréta-utazó biztosan tudnál mesélni...).
Na én átkapcsolódtam ide a Krétásokhoz. Este nem biztos hogy gépközelben leszek, ezért most írok.
Margitka!
Tehát mi Kokkini Chanin voltunk, a Rinela Beach szállodában, all inclusivon. Ez amúgy Irakliontól keletre van, nem messze a reptértől. A szálloda nagyon jó volt, a szobák is jók, az udvar medencével is szenzációs. Közvetlen partja volt, de valahogy nem volt túl sok idő hogy itt fürödjünk. Minden nap szinte mentünk valahova. A dinnye isteni volt, a szőlő meg mag nélküli és nagyon finom. A tzatzikijük is finom, gyrosuk is az igazi gyros volt. Legalábbis itt. Erre mondjuk későn jöttünk rá, az utolsó napokban, mert mindig mást ettünk.
Mi Spinalongát a leprások szigetét néztük meg, szervezett úttal (első külföldi nyaralásunk alkalmával nem mertünk magunk szervezni ilyen hajós utakat.). Ide mindenképp menjetek el, nekünk tetszett. Hajóval mentünk, megnéztük a szigetet, és azt hiszem már visszafele volt, hogy kikötöttünk valahol, és lehetett fürdeni amig a kaja elkészült. Hozzáteszem, olyan finom kajcit nem ettünk Krétán a szállodában. Ez valami finom sült hús volt, görög fetás salival. Na tehát spinalongát érdemes megnézni.
Aztán voltunk Matalán strandolni, nagyon jó volt, és szép hely ez is.
Vaiba voltunk, az kelet legcsücske, egy pálmafás védett zöldövezet, nagyon nagyon szép hely. Ott is fürödtünk. Aztán be is fürödtünk vele, mert nem tudtuk hogy nem lehet ráülni napágyra, mert egyből jönnek hogy fizessük ki, elég jó ára volt. Tényleg tiszta pálmafa, gyönyörű hely. Ha jól emlékszem fehér homokkal.
Knossosba is voltunk, megnéztük a knossosi palotát, ezt is meg kell nézni, ide első nap amikor megérkeztünk - negyed 10-re a szállodában voltunk de. - , a móka kedvéért béreltünk motort. Ilyen jókat még nem nevettünk soha a férjemmel mint akkor. Kb. mint dumb és dumber a motoron úgy nézhettünk ki. Még most is emlegetjük, és jókat nevetünk rajta. Igaz nem egyszer eltévedtünk, de azon is csak nevettünk. Ja, a motor nem volt valami "nagy teljesítményű", kettőnket már emelkedőn, dombon nem igen akart elbírni. A lábammal segítettem a motornak hogy ne gyúrjon el az emeletes busz ami mögöttünk jött és ránk várt hogy mikor szándékozunk arrébb menni. Egyébként a közlekedés olyan mint szerintem máshol, mindenki arra megy amerre akar. Mi ezt tapasztaltuk. Főleg a motorosok, szlalomoznak az autók között mint az őrültek. (Mi jobban figyeltünk arra hogy nehogy belénk jöjjenek.)
Santorini - hajóval talán 3 óra, pontosan már nem emlékszem, de lehet hogy több is volt. Már alig vártuk hogy odaérjünk. Kaja a hajón, kaptál lent egy kártyát a beszállásnál, hogy ezzel tudsz enni. Eszméletlen tömeg volt amikor evésre került a sor. Kígyózott a sor. Amikor nagynehezen bekerültünk, akkor alig akartak adni enni, mire a férjem addig tovább nem ment amíg még tettek egy-két kanállal. Ja, és a reggelinél nem nézték jó szemmel ha mégegyszer vettél szalámit vagy bármit. De mondjuk mi nem zavartattuk magunkat. Gondoltuk ennyi pénzt kifizettünk, legalább együnk reggelit. Elfelejtettem ide utazási iroda által szervezett úttal mentünk. Magyar idegenvezető nem volt, tök véletlen hallotta meg egy magyar nő aki kint dolgozik, és egy másik csoporttal volt, hogy mérgelődünk. Ő mondta, hogy kétszer áll meg a hajó, de nemhogy leszálljunk. Nála ha akartunk volna befizethettünk volna a fak. programra, ami elvitt Ia-ba, a kék-fehér házakhoz. Na ebből már nem kértünk. Ez is nagyon drága volt ráadásul. Amikor odaértünk, libegővel meg szamárháton, esetleg gyalog ami nem tudom mennyi időt vett volna igénybe lehetett felmenni a "lakókhoz". Mi a libegőt választottuk, félelmetes - ez is egy élmény volt- , de pár perc alatt fent vagy. Nem volt sok időnk, talán másfél - 2 óra, mert indult vissza a hajó, mivel a visszaút is kb. 3 - 4 óra volt. Tehát ha jobban belegondolok, azért megérte hogy láttam szantoriniből "egy kis" részt, de árilag, meg amennyi szabadidőt kaptunk már nem érte meg. Azért pár nap kell ahhoz hogy itt is körül tudjál nézni. Egyébként egymás mellett vannak a boltok. A sok kis csecsebecsék, aranyárú boltok szinte lépten - nyomon vannak.
Voltunk Phaestos-ban is, itt is romok vannak, meg "hatalmas" tárolóedények. Ezek nagyon tetszettek.
Iraklionban is bementünk a piacra, vásárolgattunk ezt-azt, hangulatos a város.
Nekünk sajna csak a keleti részt sikerült úgy ahogy bejárni, de még így is sok minden kimaradt. A nyugati részből semmit nem tudtunk megnézni. Vagy az egyik felét, vagy a másik felét tudod megnézni. Ide legalább két hétre kell menni, mi biztos visszamegyünk, de akkor már a nyugati részre.
Kréta inkább sziklás, nem hasonlítható Korfuhoz. Állítólag Korfu növényzetben gazdag. Kréta inkább sziklákban gazdag. De kirándulásaink során nagyon szép helyeken mentünk keresztül. Béreltünk autót is, egy suzuki Jimnyt - talán jól írtam, de maradjunk annyiban hogy terepjárót -, na ez nagyon jól ment. Dombnak felfele is nagyon mentünk vele.
Jó hosszúra sikeredtem, ha még valami kérdés esetleg van, szívesen válaszolok Bárkinek - persze ha tudok-, ha nem, gondolom Szeva is segít, ugye?
Képeket is szeretnék majd felrakni, nem tudom fog-e sikerülni.
Nem sikerült, túl nagyok a képeim. Szeva tudod hogy kell kicsinyíteni?
Most is azt mondom, hogy érdemesebb lenne összevonni, de ha olyan mennyiségű infó gyűlik a korongról, akkor persze más a helyzet (egyelőre még nem úgy néz ki :) )
"Remélem, nem azt akarod kihozni e topicból is, h a minoszi krétaiak is ősmagyarok lettek volna"
Eddig egyetlen magyar témájú topikot indítottam mindössze, és az a Magyar (méd) őstörténet, nem értem, honnan veszed, hogy én ősmagyar vonalon munkálkodnék...
Természetesen más kérdés, hogy élhettek magyarok (médek) nagyobb arányban a szigeten az ókorban, látni fogjuk majd a régészeti leletek alapján, h ez egyáltalán nem elvetendő meggondolás, de senki nem beszélt itt a mai értelemben vett magyarságfogalomról...