Köszönöm a gyors válaszát. Azért írtam ide, mert a Commandomedián a cikkem fölott ez szerepel:
Rendkívüli köszönet illeti a ,,Vadludak", zsoldos és önkéntes témával foglalkozó fórumot az adott anyagért (http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9132922&la=60632125).
Az elmúlt jó órája keresem a Vadludak fórumán ezt a referenciát, de nem találtam eddig. Mostmár nem is fontos. Addig, ameddig a dolog nonprofit alapon megy, addig Oké, de azért akkor se árt az írót előkeríteni. Most gyorsan egy Google-kereséssel, a 4-ik oldalon ott találtam magam, szóval nem olyan nagyon nehéz.
A Commandomediának tegnap már írtam. Ha nem kapok tőlük választ, hát, foltytatása következik, mert mégis, mindennek legyen határa!
Ebben a pillanatban a búr háborúval nem tudok foglalkozni, mivel egy másik témát kutatok és arról írok könyvet.
Pardon, a mondat így teljes: Mivel anno a lap nonprofit kezdeményezésnek indult - amit a lap szerkesztői idővel másként gondoltak - én kiszálltam a projektből, mivel a nonprofit, ismeretterjesztő jellege mellett kívántam megmaradni.
Egy apró tanács, az indexnek tudomásom szerint semmi köze az említett weblaphoz, inkább ezt a topicot ( Angol- búr háború - indító személyjel vedd fel a kapcsolatot.
Tiszteletem, Szabó úr. A cikket anno az Index ,,vadludak", zsoldosokkal és önkéntesekkel folalkozó topikjába tette be egy topiktárs, amikor szó esett a magyar zsoldosokról/önkéntesekről a történelem színpadán. Mivel az 1936-os, Kranklin Társulat által kiadott ,,Magyar katona. Vitézségünk ezer éve." könyvben szereplő rövid cikken kívül a magyar önkéntesekről a búr háborúban a témában nemigen jelent meg cikk - beraktuk a honlapra (úgy 2006 magasságában). (Akkor még tagja voltam a honlappal dolgozó csoportnak.) Mivel anno a lap nonprofit kezdeményezésnek indult - amit a lap szerkesztői idővel másként gondoltak - én kiszálltam a projektből, mivel a nonprofit, ismeretterjesztő Tudtommal nem is működik (várják a lefutási időt, hogy megszüntessék).
Az Indexnek nem hiszem, hogy sok köze lenne hozzá (mármint a commandomediához).
Bármilyen kérdésére szívesen és részletesen válaszolok: akár itt, akár magánlevelezés útján (postacímem elérhető).
Nagy megdöbbenéssel olvastam egy "Commandomedia.com" oldalon, a saját írásomat a búr háborúról. Az oldal ezt a weblapot említi, mint forrást, azért írok most ide.
Én soha, sehol nem adtam engedélyt cikkem újrakiadásához, mert senki se kérte. Ugyanakkor. Mintha ez nem lenne elég, jól megkritizálták a cikkemet (lóhátról!), de "javításaik" egy kivétellel hibásak.
Nem értem, ez milyen viselkedés?
Most, elsősörban, érdekelne, ki tette fel erre a weboldalra a cikkemet, a másolási jogaim (copyright) teljes lábbaltiprásával?
Ahogy én látom, nem egy tudományos munka és nem egy szakdolgozat, de olyanoknak, mint én (akik nagyon-nagyon keveset, sőt szinte semmit nem tudtak eddig a búr háborúkról) ízelítőnek és kedvcsinálónak elég jó. A kommentek között meg a zulukról is szó esik.
Véleményem szerint mi szittya madzsárok a zulukat favoziráljuk ebben a konfliktusban. Előre néger armada, döndöld porba a gaz indoeurópéáusokat! Néger testvéreink utat törnek, kövessük a néger utat!
Na, végre befejeztem a ,,Háború három éve. Egy búr tábornok visszaemlékezései"-t. Sokat kellett várni, ugyanis szükségem volt pár dokumentumra, ami a jegyzőkönyvek és a tárgyalási levelezéshez kellett. Ezenkvül át kellett írni jónéhány helységnevet, - úgy döntöttem, hogy inkább a búr elnevezéseket alkalmazom (elvégre a tábornok kéziratában is eredetileg így szerepelt). Pár nap alatt elvégzem a szerkesztést, korrektúrát, és a könyv megrendelhető lesz. Ízelítőül beteszem ide az I.Fejezetet. Jó olvasást. (A lábjegyzetek nem szerepelnek benne). ............................ I. Fejezet. Elkezdem a szolgálatot, mint egyszerű burger .
1899 szeptemberében Oranje minden polgárának tudtára adták, hogy a mobilizációs törvény alapján, mindenki álljon készen a bevonulásra, és a hadsereg-szolgálatra (commando) . Mielőtt folytatnám, engedjék meg, hogy pár szót szenteljek azoknak a törvényeknek, amelyek szabályozták a hadseregbe belépő burgerek szolgálati kötelmeit. A törvény szerint, minden egyes, 16 és 60 év közötti burgernek, mindenkor, minden egyes pillanatban, készen kellett állnia a haza védelmére. Emellett a törvény megkövetelte, hogy minden egyes, sorozásnak eleget tevő ember a gyülekező helyekre lóval, nyereggel, kantárral, egyéb lószerszámmal, 30 darab tölténnyel, vagy fél-fontnyi puskaporral, 30 gyújtó-kupakkal és 30 golyóval, illetve nyolc napra elegendő élelemmel érkezzen. A golyókról, puskaporról és gyújtó-kupakokról szóló rendelet még abból az időből származott, amikor nagyon kevés saját, hátultöltős puskával - ,,achterlaaieres"-nek neveztük ezeket - rendelkező burger volt. Megemlítve az ellátmányt, a törvény nem tért ki bővebben arra, hogy ennek miből is kell állnia, és ebből pontosan milyen mennyiségnek kell lennie minden egyes burgernél. Ettől függetlenül, minthogy ez a kérdés önmagától megoldódott, az ellátmány hosszú, vékony csíkokra vágott húsból - ,,touwtjes" - állt, amit beborsoztak, bepaprikáztak és kiszárítottak; vagy úgynevezett ,,biltongból" - ez a kolbászból és kenyérből készült búr biszkvit volt. Minden egyes embernek magának kellett kiszámolnia, hogy ebből milyen mennyiségre van szüksége nyolc napra, és önmagának kellett gondoskodnia róla. Nem sokkal a kiküldött értesítők után minden burgert behívtak tényleges katonai szolgálatra. Ez 1899. október 2-án történt. Ezen a napon az összes veldcornet megjelent az előre kijelölt helyeken, és az összes burgert csapatokra osztották. Az utóbbiak között voltam én is. Másokkal együtt léptem szolgálatba, magammal hozva három fiamat: Kootie , Isaacot és Christiaant. A következő napon mi mindannyian - Weik-Krom-Ellenborg burgerei, Heilbron körzetből - összegyűltünk Elandslaagte falucskánál. Az adott körzet fieldkornetje Marthinus Els úr volt, és az egész csapat parancsnoka - Lucas Steenekamp úr . Nemsokára bejelentették: a katonai tanács úgy döntött, hogy a csapat, amelyhez én is tartoztam, Vrede, Harrismith körzetek burgereivel együtt, kiegészülve Bethlehem, Winburg és Kroonstad körzetek egyes egységeivel, minél hamarabb induljon el Natal határához. Engedelmeskedve a parancsnak, mi 6 nap múlva megérkeztünk Harrismithbe. Ettől a pillanattól kezdve elkezdődött a katonaélet. A nyolc nap, amely alatt a burgereknek maguknak kellett gondoskodniuk saját ellátásukról, gyorsan elszállt, és eljött az idő, hogy a kormány gondoskodjon harcosairól. Ami ezt a gondoskodást illeti, meg kell jegyeznem, épp hogy csak érintőlegesen, hogy ez nálunk egészen másképpen volt megszervezve, mint a brit táborban. Az angol csapatok naponta megkapták fejadagjukat. Minden egyes katona olyan, és annyi élelmet kapott, mint többi társa. Nálunk, ezzel szemben (most nem beszélek azokról az esetekről, amikor szétosztottuk a lisztet, cukrot, kávét és egyéb hasonló élelmet) másképpen mentek a dolgok. Miközben az angol katona az ételét készen kapta, konzervekben - ezeket a búrok ,,bliekkieskost"-nak nevezték -, addig mi nyersen kaptuk az ételt, és önmagunknak kellett gondoskodnunk az elkészítéséről. Engedelmükkel kissé elidőzök e-tárgynál, mivel úgy tartom, hogy nem kevésbé érdekes, hogy hogyan jut hozzá a háborúban harcoló búr húsadagjához. Az állatokat - bikát, birkát, vagy egyéb mást - agyonlőttük vagy leszúrtuk, a húst felszeleteltük, és ekkor kezdődött egy igen felelősségteljes procedúra, a húsosztás - ,,vleeschkorporaal". Mivel a húsdarabok különböző méretűek voltak, ezért a részrehajlás teljes hiányával megáldott húsosztókra volt szükségünk. Emiatt, általában, hogy elkerüljünk mindenfajta félreértést az, aki a húst osztotta hátat fordított a búroknak, és a kezébe véve az első, keze ügyébe eső húsdarabot, átnyújtotta azt vállán, és odaadta a hátul állónak, de - természetesen - ha annak neve szerepelt a felolvasott névjegyzékben. A kapott húsdarabbal a búrnak be kellett érnie; ettől függetlenül elég gyakran ez ellenkezően sült el, és néha veszekedésekhez vezetett. Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy ilyenkor a húselosztó feladatokat betöltő személy, igazságossága biztos tudatában, jogosan felháborodott. Néha roppant nehéz volt elmagyaráznia saját igazát valamely ostoba, őt vádoló búrnak, ezért a dolgok néha verekedéssel végződtek. De ez nem tartott sokáig. Néhány hét leforgása alatt a felek hozzászoktak egymáshoz, és, legalábbis úgy gondolom, hogy sok húsfelelős, figyelembe véve az ember gyengeségét, egyszerűen eleresztette füle mellett az ostoba vádaskodásokat. Másrészről azok is, akiket vélt sérelmek értek, egy idő után elkezdték megérteni hibáikat, és megtanulták beérni azzal, ami éppen volt, hiszen mi - tisztek - ugyan úgy álltunk sorban, és azt ettük, amit a harcosaink. A húst magának a burgernek kellett elkészítenie, sütve vagy főzve - ő döntötte el. Általában ez a következő módon zajlott. A húst egy kétágú nyársra húzták, amelyet bármely, közelben lévő fáról lemetszették. Néha a nyárs szerepére a szögesdrótokat használták, amelyeken meghagytak két, három, sőt - négy kampós-szelvényt is, hústartónak. A villás nyársakat ,,bont-span"-nak neveztük. Elég nagy gyakorlatra van szükség, hogy a nyársakra feltűzött húsdarabok, a zsírosak és a kevésbé hájasak, elég biztosan megsüljenek, és egyenletesen átpiruljanak. Lisztből a burgerek tésztát csináltak maguknak. Ezeket a fánk-formájú tésztákat forró zsírban kisütötték, és általában ,,vihar-vadászoknak" (stormiagers) vagy ,,gyomor-golyóknak" (maagbommen) nevezték. Ami a hús háború alatti felhasználását illeti, ebben ellenfeleink megint csak különböztek tőlünk. Amikor később az angolok, elkobozva jószágainkat és azokat ingyen használva, nyers húst kezdtek osztogatni katonáiknak, akkor ők is úgy ölték le az állatokat mint mi, de közben rengeteg húst kidobtak, amit mi sohasem tettünk. A táborhelyeiken többször is találtunk félig feldarabolt állatokat - bikákat, birkákat, disznókat, sőt, még baromfit is. Nem kívánok bővebben elidőzni az adott tárgyon, annál is inkább, mert nem kívánok arról értekezni, hogy miképpen bántak az angolok a búrok vagyonával. Lehet, hogy majd valaki más tolla leírja, miképpen rendelkeztek az angolok a mi ingóságunkkal, mennyire céltalanul, mindenfajta szükség nélkül gyilkolták le a háziállatokat, és gyújtották fel lakhelyeinket. Én kizárólag arra fogom korlátozni beszámolómat, amit személyesen láttam, aminek szemtanúja voltam a hosszú, egyenlőtlen küzdelmünk során. Meg kell jegyeznem, hogy sok mindenről fogok beszélni, ami, kétségtelenül, nagyon meg fogja lepni az olvasót és, lehet, hogy önkénytelenül is felveti a kérdést: ,,Lehetséges ez?". Az ilyen kérdésekre mindenkor ugyanazt válaszolnám: ,,Igen, így volt! Hihetetlen-e mindez, vagy sem, de ez így történt!" Éppen azért, mert mindez így is történt, írok erről, és nem tehetem meg másképpen. De ne ugorjunk előre az időben, és nem kívánom próbára tenni az olvasó türelmét apróbb részletekkel. Az elbeszélésem kizárólag a tényekre szorítkozik, amelyeknek személyesen is utánanéztem, illetve a személyes észrevételeimre és megpróbáltatásaimra, amikben részem volt az angolok ellen vívott nehéz és egyenlőtlen harc során. Szóval, mint már feljebb mondtam, én a heilbroni csapathoz tartoztam akkor, amikor az a dél-keleti határ felé vonult, és elértük Harrismith-t. Ide gyűlt össze a többi csapat is, hogy, a mobilizációs törvénynek megfelelően, megválasszák a legnagyobb főnököt, a ,,Hoofdcommandant"-ot. Az egybegyűltek között voltak a következő parancsnokok: Steenekamp - Heilbron körzet, Anthonie Lombaard - Vrede körzet, C.Jacob de Villiers - Harrismith körzet, Hans Nande - Bethlehem körzet, Marthinus Prinsloo - Winburg körzet, és, végül, Nel - Kroonstad körzet. A legfelső parancsnoknak Marthinus Prinsloot választották, és a helyébe Winburg körzet burgerei Theunissen urat választották parancsnoknak. Ez a tiszt rendkívül hősiesen teljesítette kötelességét egészen addig, míg fogságba nem esett, amikor megtámadta az ellenséget Paardebergnél , hogy segítséget nyújtson Piet Cronjénak. Harrismithből a heilbroni csapat elindult Oranje köztársaság és Natal határára és, megközelítve azt 6 mérföldnyire, letáborozott, nem messze a Sárkány-hegyek legfontosabb átjárójától – Bezuidenhoutspas-tól. A hatalmas hegytömeg, sziklák végtelen láncával, melyek egyik a másik után követték egymást, elválasztottak minket az angoloktól, méghozzá Oranje köztársaság felől a lejtő nagyon lágyan ívelt, miközben Natal felől a sziklák szinte meredeken ereszkedtek a tájra. A legfelsőbb parancsnok megválasztása utáni reggel Steenekamp parancsnok elküldött engem egy járőr tagjaként a határ irányába, felderítésre. Amikor én, nem találva, és nem látva sehol sem az angolokat, melyek még a háború előtt megjelentek volna a határnál, este visszatértem a táborunkba, megtudtam, hogy a burgerek, távollétemben, megválasztottak engem ,,helyettesítő parancsnoknak" . Ugyan azon a napon, 1899. október 11-én, délután 5 órakor, lejárt a türelmi ideje annak az ultimátumnak, melyben a búrok követelték Angliától a határnál gyülekező csapatok eltávolítását. Anglia ezt nem tette meg, és a háború, ennek köszönhetően, kezdetét vette. Azonnal, még aznap, ezt a két köztársaság minden lakójával tudatták, és ezzel egy időben megparancsolták a burgereknek, hogy foglalják el a Sárkány-hegyek összes átjáróját. Steenekamp parancsnok az utasítást Prinsloo főparancsnoktól kapta, miszerint még aznap éjszaka induljunk el Bezuidenhoutspashoz. Más csapatoknak a következő, keletebbre lévő átjárókat kellett elfoglalniuk a parancs értelmében: Vrede csapatának - Bothaspas , azaz Botha átjáróját, Harrismith és Winburg csapatának – Van-Reenenspas-t, Kroonstad csoportjának - Tintwaspast. Nyugaton a bethlehemi csapatnak birtokba kellett vennie az Olivierhoekpas átjárót. Steenekamp parancsnok, mivel betegnek érezte magát, azon az éjszakán nem tudott elindulni saját burgerei élén, ezért ez a feladat rám hárult, illetve velem együtt még 600 burgerre. Attól függetlenül, hogy csak 6 mérföldet kellett megtenni, nekem nagyon sok erőfeszítésembe került, míg sikerült ezt megoldani, leginkább amiatt, hogy a burgerek között a fegyelem ismeretlen fogalom volt. Bár a háború során ezen a téren jelentős előrelépések történtek, de, mindentől függetlenül, egészen a háború végéig a fegyelem sohasem volt azon a szinten, amelyen lennie kellett volna. Megjegyezném, ha én most kénytelen is vagyok beszámolni bizonyos nehézségekről, melyekkel, mint az említett esetben, az egész háború ideje alatt meg kellett küzdenünk, ez nem jelenti azt, hogy a burgerek engedetlenek lettek volna, vagy hogy nem lehetett az irányításukkal megbirkózni. Én csak azt szerettem volna kihangsúlyozni, hogy ők annyira nem szokták meg, hogy nekik parancsolgassanak, hogy nekem elképesztő nehézségek árán sikerült csak őket valahogyan megszervezni. Egy percet sem vesztegettünk fölöslegesen és elindultunk. Hogy mi vár ránk ott, elől, - ezt senki sem tudta közülünk. Lehet, hogy az ellenség már elfoglalta az átjárókat, és mi, megközelítve a megadott helyet, már ott találjuk őt. Akkor, amikor a járőrrel elindultunk felderíteni, én nem láttam ellenséget, de akkor én még nem mertem átlépni a határt. Ugyan így most sem tudtam, hogy nem-e áll az ellenség közvetlenül a hegy mögött? Minden szerencsésen végződött. Semmi sem zavart meg minket abban, hogy elfoglaljuk az átjárót, és a következő napon, napkelte után, mi már csendesen és nyugodtan megpihenhettünk. Mindenről azonnal értesítettem Steenekamp parancsnokot. Estére, bár még mindig betegen, megjelent, az egész csapat élén. Steenekamp parancsnok azt a hírt hozta magával, hogy az első összecsapások az angolokkal már megtörténtek, és hogy De la Rey tábornok, megtámadva egy páncélvonatot Kraaipan mellett, azt tönkre is tette. Néhány nappal később Marthinus Prinsloo főparancsnok katonai tanácsot hívott össze Van-Reenenspasnál, és mivel Steenekamp parancsnok a betegsége miatt nem tudott rajta részt venni, helyette engem küldtek el. A tanácson döntés született arról, hogy 2000 búrnak, akiket különböző csoportokból válogatnak össze, Villiers (Harrismith) parancsnok vezetésével, aki korábban ,,helyettes" volt (Vice-Vechtgeneraal), szintén, el kell indulnia Natalba, miközben a többi csapat a Sárkány-hegyekben marad és védi az átjárókat. Itt, épp hogy érintőlegesen, meg kell jegyeznem, hogy Oranje köztársaság törvényei semmit sem említenek a vechtgeneraal személyét illetően, de nem sokkal a háború előtt a Volksraad megállapította, hogy az elnök saját döntése alapján nevezhet ki ilyen tábornokot. A Volksraad ugyan akkor kelt döntése úgy rendelkezett, hogy az elnök bármikor kinyilváníthatja nemtetszését (veto) bármilyen, a háborút érintő törvényt illetően. Mivel Steenekamp parancsnok, a betegsége miatt, ismét nem tudott elindulni, én kaptam a parancsokat, mint helyettese, és ennek értelmében útnak indultam 500 búrral. Azt a célt tűzték ki elénk, hogy vágjuk el az Elandslaagteban és Dundeeban lévő angolok visszavonulási útvonalait. Közben egyesülnünk kellett a transvaaliakkal, melyek Volksrust irányába vonultak, illetve Vrede körzet egyes burgereivel, majd egyesülve, mindenki Koch tábornok parancsnoksága alá kellett, hogy kerüljön. Viszont nem sikerült elérnünk célunkat. Nem érkeztünk meg időben az Elanslaagte és Ladysmith közötti találkozópontra. Hogy ez mivel magyarázható - nem tudom. De ahhoz, hogy az egész ügyben jelentős szerepe volt a könnyelműségnek - kétség sem fér. Kit terhelt ezért a felelősség oroszlán-része - a Dél-Afrikai köztársaság kormányát, vagy Prinsloo főparancsnokot, esetleg Vechtgen parancsnokot, illetve Villiers parancsnokot - nem tudom megmondani. Csak azt tudom, hogy én akkor ,,helyettes" voltam és a kötelességeim közzé nem tartozott a parancsok osztogatása, inkább nekem kellett ezeket végrehajtanom. Bárhogy is vesszük, de amikor én október 23-án éppen leromboltam a vasúti pálya egy szakaszát, 12 mérfölddel Ladysmithtől északra, angolokat láttam, amint azok visszavonultak Ladysmith irányában. Később megtudtam, hogy ez Yule ezredes menekülése volt, akit abban az időben nagy dicsőség-nimbusz övezett, angol körökben. Ha mi akkor valamivel mozgékonyabbak vagyunk, elzárhattuk volna a visszavonuló angolok előtt az utat, és megnyerhettünk egy fényes ütközetet. A visszavonuló angolok, természetesen, egyesültek azokkal, akik Ladysmithben állomásoztak. Most már minden percben számíthattunk arra, hogy még a transvaaliak érkezése előtt, akik, valószínűleg, még Dundeeban vagy környékén voltak, az angolok egyesült erővel támadást intéznek ellenünk. Így is történt. A következő reggel, október 24-én, az angolok reggeli 8 órakor elhagyták Ladysmitht, és ütközet kezdődött Modderspruiten, Rietfonteintől nem messze. Ez volt Oranje köztársaság búrjainak első ütközete. Előtte csak egy kisebb összecsapásra került sor, október 18-án, ami a harrismithiek és a carabineer-ek között zajlott, Bester-Stationnál, és ahol életét vesztette egy harrismithi burger, Jonson - az első halottunk a szabadságunkért folyó háborúban. Hosszan elnyúló állásokat foglaltunk el a dombokon (kopjes) , nyugatra a Ladysmith és Dundee között futó vasútvonaltól, nagy félkörívben. Az egyetlen ágyúnkat a nyugati szárnyon helyeztük el, egy magas domb tetején. Mi összesen alig voltunk ezren; a többiek utóvédnek maradtak Bester-Stationnál. Az angolok három üteget vonultattak fel ellenünk, melyeket a csapataik mögött helyeztek el, és nagyjából 4.000 lépés távolságból fülsüketítő tüzérségi tüzet zúdítottak ránk. Mi lőttünk néhányat ágyúnkból, de utána eltüntettük állásából, és az ütközet során kizárólag csak puskákkal harcoltunk. Az angolok azonnal alkalmazni kezdték a átkarolás taktikáját, de, ettől függetlenül, ebben az esetben nem sikerült nekik megkerülniük minket. Mi még időben észrevettük azt a szándékukat, hogy elvágjanak minket egymástól, és ezzel elejét vegyék újabb csapatösszevonásunknak. Ezzel egy időben elindultak azok az egységeik is, melyeknek a támadást kellett vezetniük. Ezt könnyen megtehették, megbújva a kisebb árkokban vagy más fedezéket használva, nem téve ki magukat komolyabb veszélynek, pedig már közel jártak hozzánk. De viszont mindenhol, ahol csak felbukkantak, mi olyan iszonyatos, folyamatos tüzet zúdítottunk rájuk, hogy 200 lépésnél közelebb sehol sem tudtak megközelíteni minket. A legforróbb pillanatokat Nel parancsnok és a kroonstadi búrok élték át. Keletebbre, ahol én voltam, nem volt olyan heves a harc. Ettől függetlenül, el kell mondanom az igazságot, minden burger, bárhol is tartózkodtak, egyformán bátran harcoltak. Mindenki keményen kitartott az elfoglalt állásokban, és, figyelmen kívül hagyva a folyamatosan összeeső halottakat és sebesülteket, egyik sem engedett a másiknak bátorságból és hősiességből. Mi egészen délután háromig folytattuk az angolok lövetését. Ekkor az ellenség végre megértette, hogy nem tud kiverni minket állásainkból, és visszafordult, Ladysmith irányába. Egy kis idő múlva végre megszemlélhettük az ütközet színhelyét. Nem volt túl sok sebesült és halott, ugyanis az angolok még harc közben elvitték a sajátjaikat. Ezt azoktól a bajtársainktól tudtuk meg, akik a dombok tetejéről látták, amikor az ellenség ezt végrehajtotta. A mi vesztességeink 11 halottat és 21 sebesültet jelentettek, méghozzá az utóbbiak közül később még ketten belehaltak sérüléseikbe. Ez a veszteség nagyon súlyos volt számunkra, de semmilyen hatással sem volt ránk - sem a burgerekre, sem a tisztekre - nem tett gyengébbé minket. Éppen az ütközet elején megjelent A.P.Cronjé. Őt maga az elnök emelte vechtgeneráli tisztségre, és ezért átvette a parancsnokságot helyettesétől – Villiers-től. Ő nagyon bátran és jól tartotta magát az ütközet alatt, és én akkor teljes mértékben egyetértettem vele abban, hogy erőinket túlságosan gyengének találta, és ezért lemondott a visszavonuló ellenség üldözéséről. Amikor mindennek vége volt, és végre otthagyhattam beosztásomat, elindultam, hogy kezet szorítsak vele, mint régi jó barátommal és tagtársammal a Volksraadban. Örömömre szolgált, hogy vechtgeneraal-ként köszönthettem, annál is inkább, mivel ő egy bátor tiszt gyermeke volt, és apja kitüntette magát a basuto elleni háborúban, 1865-66-ban. Ő már betöltötte a 66 életévét, ami igen tekintélyes kor volt ahhoz, hogy valaki ellássa a vechtgeneraal, leginkább fizikailag nehéz kötelezettségeit.
Lassan a végére éret De Wet könyvének. Most már nem is nevezném fordításnak, mert ez gyakorlatilag egy rekonstrukcióvá vált.
Befejeztem a lábjegyzeteket. Megírtam a bevezető cikkemet hozzá. Most esnek át korrektúrán a melléklet iratai, illetve még engedélyt kéne kapnom az Ausztráliában megjelent egyik cikkhez.
Nyugodt szívvel elmondhatom, hogy a munkámmal meg vagyok elégedve.
Annyit viszont elmondhatok, hogy tanulságos volt a pár éves munka.
1. Kiderült, hogy az 1903-as orosz kiadás egyedülálló, nem csak azért, mert De Wet mind a 37 fejezetét tartalmazza (ezek megvannak a holland, 1903-as kiadásban is), hanem az egyetlen könyv, amelyben több olyan levél, jegyzőkönyv és dokumentum lett publikálva, ami más kiadásokban nem jelent meg, és többségük (beleértve a jegyzőkönyveket) soha sem volt publikálva, semilyen más nyelven.
2. Kiderült, hogy az 1902-es amerikai kiadás szintén kupirozott (csak 20 fejezet).
3. Az 1902-es angol kiadás (amit 1989-ben reprint kiadásban ismét kiadtak) a történelemhamisítás és cenzúra tipikus példája. Mindössze 20 fejezetből áll, de azok is erősen meg vannak nyírbálva. Kihagytak inden olyan dolgot, ami árnyékot vet az angolokra, illetve De Wet egyes mondatait átírták, és így teljesen megváltozott azok értelme. Pedig a mai napig a világon szinte mindenhol kizárólag a könyvnek ezt a kiadását használják a szerzők és kutatók.:((((((((((((((((
4. Kaptam ajándékba egy gyönyörű szép németnyelvű, 1903-as kötetet a könyvből.
5. Két ember áldozatos és önzetlen munkájáért külön köszönetet kell mondanom: a nejem vetette össze és korrektálta a fordításaimat oroszból és angolból, illetve egybevetette, javította és szerkesztette az angol szövegekkel; Hartwig Sultz barátom, aki a német, holland és orosz kiadás közötti kisebb-nagyobb eltérésekre hívta fel a figyelmemet, és szakszerű, pontos, germánosan precíz megjegyzéseivel és kommentárjaival korrektálta és javította a szövegek ide illő részeit (meg ő ajándékozott meg a ritka szép, nagyon ritka németnyelvű kötettel).
Ezenkívül mások is - most méltatlanul kimaradva - segítettek, akiket külön megemlíttettem a cikkemben.
A munka hamarosan a végére ér, és azt hiszem, hogy kiadót fogok keresni. Bár még nem tudom, hogy miképpen lehet értékelni az adott a könyvet, szerzői jogok tekintetében, ugyanis nem szimpla fordítás, hanem rekonstrukcióról van szó, végeredményben. Ha valaki tud erről valamit - súgja meg.
Csemege-ként meg íme - a német gyöngyszem borítója.
Érdekes adalék és magyar vonatkozás: ellenőrizgetem itt De Wet könyvének fordítását, és a könyvtárba belebotlottam egy érdekes könyvbe (,,Orosz önkéntesek az angol-búr háborúban" angolnyelvű). Van egy híres történet, ami még De Wet könyvében is meg van említve, amikor is Ceylon szigetén lévő angol börtön-hajóról szökött öt búr a ,,Kercs" nevű orosz gőzösre, amely fedélzetén Oroszországba kerültek, majd onnan, Németországon át, a német Nyugat-Afrikai gyarmatokra, és onnan vissza a harctérre. Nos, most került a kezembe a teljes névlista: a Steytler testvérek, Hausner, Botha (névrokona a tábornoknak), és Willie Steyn. Az utóbbi nem más, mint az angol-búr háború egyik magyar önkéntese - Stein Vilmos. Rendkívüli módon csodálkozom, hogy nem írta meg kalandjait, és ez az eset gyakorlatilag sehol sincs megemlítve a magyar leírásokban (mondjuk nem csoda - alig tudunk valamit a búr háború magyar önkénteseiről).
Mivel számos búr szakértő publikál itt, elnézést, ha ismert tényt említenék: Miskolcon a Herman Ottó Múzeum fotótárában van egy eredeti Nadar felvétel Krüger tábornokról ( az illető az első híres portréfotós a világon, olyan csekélységek vannak a skalpján, mint III. Sándor orosz cár, Clemanceau, Liszt Ferenc...). Ha egyszer véletlenül írok a búrokról biztos felhasználom ezt az eredeti fotót :)
Jól mondod talán egy kicsit naivak, de ahogy fogalmaztak, akkor attól már nekem is kijött a nevetőgörcs:
Ilyet szólnak az egyik cikkben aminek ez a címe, hogy "Botrányok az osztrák képviselőházban":
"reichsrathban a tárgyaláskor „Betörők – gyilkosok! Zsebmetszők, csalók” közbekiáltások hangzottak. Nagy szerepet vitt a képviselőházi botrányban Lueger polgármester közbekiáltásával. Orgyilkosoknak mondta a szoczialistákat. Azok összegazemberezték és felszólitották, hogy kösse föl magát. Kölcsönösen kiabálták a részeg disznó, az alávaló gézenguz neveket és Luegernek kézmozdulatokkal mutogatták, hogy kösse föl magát."
Ez már a harmadik parlamenti pofozkodás, amiről olvasok, és másik kettő is kivételesen jó volt, innen szedtem a cikket egyébként:
Ha minden jól megy, akkor jövő hét végére végre elkészül teljesen Christiaan Rudolf de Wet búr tábornok könyve: ,,A háború három éve. Egy búr tábornok visszaemlékezései.". Hátra vannak a dokumentumok és jegyzőkönyvek. Az alapszöveg teljesen kész és korrektúrán átesett. Mindenhol szerepelnek a lábjegyzetek. Most javítgatom itt-ott, mivel egybevetettem az 1903-as orosz, amerikai és angol kiadását a könyvnek (létezik még egy holland is, de olyanul nem tudok.) Ami talán érdekes, az orosz, Szentpétervári a legteljesebb kiadás. Az eredeti 37 fejezetből az amerikaiban 34 van, a brit, 1903-as kiadás pedig rendkívül össze van vágva (eltüntettek minden, angolokat terhelő részt) mindössze 20 fejezetes. Ráadásul az oroszhoz mellékelve vannak az állami levelezések, a béketárgyalások jegyzőkönyvei és a különböző proklamációk. Angol nyelvű szövegben ennyire teljes és összetett anyaggal még nem találkoztam (p.l. a búrok tanácskozási jegyzőkönyve angol nyelven teljes egészében SOHA sem volt publikálva, mindössze kivonatok szerepeltek Conan-Doyle ,,A Nagy angol-búr háború", 1906-os kiadásában. :(((
Ami már készen van:
TARTALOMJEGYZÉK
Christiaan Rudolf de Wet tábornok. (Zicherman István rövid ismertetője).
A szerzőtől. A fordítótól. Bevezető. I. Fejezet. Elkezdem a szolgálatot, mint egyszerű burger. II. Fejezet. Nicholsonsnek. III. Fejezet. Ladysmith ostroma. IV. Fejezet. Kineveznek engem vechtgeneraalnak. V. Fejezet. Lord Roberts, és nyomasztó fölényben lévő hadserege. VI. Fejezet. Paadeberg. VII. Fejezet. Vad menekülés Poplar-Groove alatt. VIII. Fejezet. A burgerek engedélyt kapnak, hogy egy időre hazatérhessenek. IX. Fejezet. Sannaspost. X. Fejezet. 450 angol foglyul-ejtése Reddersburgnál. XI. Fejezet. A sikertelen ostrom. XII. Fejezet. Az angolok széles folyama elözönli az országot. XIII. Fejezet. Haderőnk, 1900 májusának végén XIV. Fejezet. Roodeval. XV. Fejezet. Első találkozásunk Lord Kitchenerrel. XVI. Fejezet. Az angolok elfoglalják Bethlehemet. XVII. Fejezet. Miért hagytuk el az elnökkel Slabbertsneket, illetve pár szó Prinsloo megadásáról. XVIII. Fejezet. Kénytelen vagyok visszavonulni Transvaalba, az angolok hatalmas erői elől. XIX. Fejezet. Egy kisebb csapat burgerrel visszatérek Orange Köztársaságba. XX. Fejezet. Újra felfegyverezzük a magukat egyszer már megadó burgereket. XXI. Fejezet. Kudarcunk Frederiksstadnál és Bothavillnél. XXII. Fejezet. Délnek megyek, hogy betörjek Fokföldre, közben elfoglalom Dewetsdorpot. XXIII. Fejezet. A tervem, hogy betörök Fokföldre, nem sikerül. XXIV. Fejezet. Amelyben egy’s más olvasható a nők elleni háborúról. XXV. Fejezet. A második betörési kísérletem Fokföldre. XXVI. Fejezet. Minden egyes alkalommal hálát adok a napnyugtának. XXVII. Fejezet. Arról, hogy gerillák voltunk-e? XXVIII. Fejezet. Tárgyalások az angolokkal. Ütközet Graspannál, Reitz mellett. XXIX. Fejezet. Találkozás a transvaali kormánnyal. Steyn elnök veszélyben van. XXX. Fejezet. Anglia utolsó proklamációja. XXXI. Fejezet. Pár szó a blockhausokról, és az angolok éjszakai támadásairól. XXXII. Fejezet. Összegyűjtök egy 700 fős csapatot. XXXIII. Fejezet. A Tveefontein melletti angol tábor megvívása. XXXIV. Fejezet. Áttörök a blockhausok vonalán, és egy 60.000 fős angol hadsereg kordonján. XXXV. Fejezet. Követem Steyn elnököt a Dél-Afrikai Köztársaságba. XXXVI. Fejezet. A béketárgyalások. XXXVII. Fejezet. A népi megbízottak döntése. A háború vége.
Mellékletek: (Készülőben: levelek, jegyzőkönyvek, dokumentumok, stb.) 1).A Dél-Afrikai Köztársaság államtitkárának levele a Pretoriai brit képviselőnek. 2).Chemberlain úr táviratai 3). Mindkét búr köztársaság elnökeinek levelezése Lord Salsbaryvel. 4). A népi megbízottak tanácskozásának jegyzőkönyvei, Vereenigingben, 1902. május 15-én, és azt azt követő napokban. 5). A népi megbízottak által megválasztott bizottság Lord Milnerrel és Lord Kitchenerrel folytatott tárgyalásának jegyzőkönyve. 6). A Middelburgi ajánlat, 1901. március 7.
.................................... Félig kész, ezenkívül, Churchill TELJES ,,Londontól Ladysmithig Pretorián át" könyve, amit kiegészítettem egy sor igen ritka képpel és rajzzal, amik nem szerepeltek az 1962-es brit kiadásban (a korábbiakban meg pláne). Illetve egy másik hír, végre egy jó lélek besegít a munkámban és nekilátott fordítani Churchill háborús emlékeinek negyedik könyvét (szintén angol-búr) ,,Ian Hamilton hadjárata" címmel.
Tényleg jók (bár néha nagyon naívak:)). Meg így 105 év távlatából az ember - ismerve részletesebben az eseményeket, - ismét csak jót mulat azon, hogy a sajtó nem ,,információs eszköz", hanem ,,félretájékoztatási eszköz" valójában:P
Sziasztok látom itt érdekes témáról beszélgettek, találtam ehhez tartozó régi Magyarországról való cikk gyűjteményt, szerintem még szaporodni fog, az újság felépítését nézve. http://huszadikszazad.hu -n be írjátok a keresőbe, hogy "búr háború", és a Monarchia Budapestjének sajtóorgánumaiból egy rakás régi cikket találtok, azt mondják tartalom változtatás nélkül. Ezt majd ti eldöntitek. Mindenesetre érdekes lehet. igaz én nem ez ügyben, hanem a boxer lázadás ügyében kerestem, erre csak véletlen akadtam rá.
Összehasonlítás-ként: ....................................... Az 1962-es könyvben az október 29-ei levél így néz ki (mellesleg az első, 1900-as angol kiadásban is!) .......................................... Október 29.
Végre valami hír! Ezen a reggelen vitorlát láttunk - egy nagy, velünk szemben jövő gőzhajó, ki tudja, milyen hírekkel fedélzetén, kibontott vitorlákkal, hogy befoghassa velük a szél áramlatait. Mi összesereglettünk a fedélzeten, az ismeretlen hajóra azonnal ráirányítottuk teleszkópjainkat, katonai kukkereinket és látcsöveinket. A gőzhajó körülbelül kétszáz jardnyira tőlünk haladt el, és ebben a pillanatban a legénysége, leadva három üdvözlő kiáltást, felemelt egy hosszú fekete deszkát, amelyre fehér festékkel ez volt felírva: ,,A búr szétverve, három ütközet, Penn Symons meghalt". Együttes sóhaly hallatszott. Létrejött egy tucatnyi csoport, mindenki a híreken vitatkozott. Ezalatt a hajók eltávolodtak egymástól, és nemsokára a hazai kikötőbe siető gőzhajó messze mögöttünk maradt. Ezek szerint, Sir Penn Symonst megölték! Nos, senki sem adta volna nagyobb örömmel életét adott körülmények között. Húsz évvel ezelőtt csak a véletlen mentette meg őt Isandhlawánál, és a Halál egy nap alatt léptette elő őt az altiszti rangból főtiszti méltóságba. Az államnak szüksége van ilyen emberekre, és szerezzen még más, hozzá hasonlókat! ...........................................
Viszont a többi forrásban: a) ,,Morning Post" 1899. november 3-ai száma; b) Churchill W.: ,,London to Ladysmith via Pretoria", NY: Longman, Green, and Co., 1900 (első amerikai kiadás); c) Churchill W.: ,,London to Ladysmith via Pretoria", Toronto: Copp, Clark, &Co., 1900 (első kanadai kiadás). ............................................. Október 29.
Végre valami hír! Ezen a reggelen vitorlát láttunk - egy nagy, velünk szemben jövő gőzhajó, ki tudja, milyen hírekkel fedélzetén, kibontott vitorlákkal, hogy befoghassa velük a szél áramlatait. Mindannyian összesereglettünk a fedélzeten, az ismeretlen hajóra azonnal ráirányítottuk teleszkópjainkat, katonai kukkereinket és látcsöveinket. A gőzhajó körülbelül kétszáz jardnyira tőlünk haladt el, és ebben a pillanatban a legénysége, leadva három üdvözlő kiáltást, felemelt egy hosszú fekete deszkát, amelyre fehér festékkel ez volt felírva: ,,A búr szétverve, három ütközet, Penn Symons meghalt". Együttes sóhaj hallatszott. Mindannyian elhagytuk a hajókorlátot. Akik most érkeztek, és nem láttak semmit, kérdezgették, hogy mi történt. Létrejött egy tucatnyi csoport, mindenki a híreken vitatkozott. Ezalatt a hajók eltávolodtak egymástól, és nemsokára a hazai kikötőbe siető gőzös messze mögöttünk maradt. Vajon mit takarnak a hírek, melyek annyira beszélők, és annyira semmitmondóak, egyszerre? Holnap éjszaka már többet fogunk tudni. Legalább egyvalami biztos: komoly harcok voltak Natalban és Heaven alatt; mi nekünk sikerült kitartani, és az is lehet, hogy több is történt. ,,A búr szétverve.” Ezért hálát adhatunk az Istennek. A bátor helyőrségeink visszaverték a támadókat. Ránk ragyogott végre a szerencse. A krízisnek vége, és tengeren utazó csapataink nyugodtan haladhatnak céljuk felé, hogy részt vegyenek a rendfenntartásban, ami részünkről bölcs és jogos befejezése az ügynek. Abban a rövid üzenetben benne volt a gyógyír tizennyolc év megaláztatásaira. A magukra hagyott telepesek, a megszégyenített katonák, a ,,gyáva angolok” megnevezés, a fehér zászlók, ,,mint Majubánál?” gúnyos mondóka – mindennek vége. A régóta várva várt - ,,búr szétverve”. Hurrá! Hurrá! Hurrá! Ezek szerint, Sir Penn Symonst megölték! Nos, senki sem adta volna nagyobb örömmel életét adott körülmények között. Húsz évvel ezelőtt csak a véletlen mentette meg őt Isandhlawánál, és a Halál egy nap alatt léptette elő őt az altiszti rangból főtiszti méltóságba. Ezután gyorsan haladt a ranglétrán. Ő vezette Tirah-ban az Expedíciós Erők Első Hadosztályát, a hegyek között nagy eredményeket ért el katonai rátermettségével. A dandárjai számára ismeretlen volt a kudarc: az utóvédjei is sikeresen elérték a táborhelyet. 1898 tavaszán, amikor a hadsereg Fort-Jumrood körül táborozott, türelmetlenül várva az újabb vállalkozásra, gyakran volt szerencsém találkoznom vele. Mindenki Symonsról beszélt, az energiájáról, a tréfáiról, a lelkesedéséről. Ez az a Symons volt, aki kőutat építtetett a síkságon; aki megszervezte a Jumroodi Tavaszi Értekezletet; ő volt az, akinek közvetlen vezetésével voltak megnyerve a főbb ütközetek, és aki rendkívül népszerű volt katonái körében; ezenkívül, ki más, ha nem ő lépett volna elsőnek, ha újra kitört volna az ellenségeskedés a törzsekkel; ki más, ha nem ő tárgyalt sikeresen ezek ,,jirgáival” . Az ebédem Symonsszal Fort-Jumrood vályogbástyájában a tapasztalás lehetősége volt számomra. A sport és háborúk eseményeinek emléke sokáig megőrződik. A végén a tábornok mindig emelte poharát, és régi pohárköszöntőket mondott: ,A férfijainkra”, ,,Asszonyainkra”, ,,A hitünkre”, ,,Az álmainkra”, ,,Mindannyiunkra”, ,,A szeretteinkre és feleségeinkre”, ,,A távol lévő barátainkra”. Ez szólt a hét bármely estélyén. Azon az estén, amikor ott ebédeltem nála, a pohárköszöntő így szólt: ,,A férfijainkra”. Az államnak szüksége van ilyen emberekre, és szerezzen még más, hozzá hasonlókat! ............................
Valaki el tudná nekem magyarázni, hogy mi értelme volt kupirozni a szöveget az angol kiadású könyvekben, miközben a ,,Morning Post"-ban előtte már megjelentek vágatlanul?
...A francba:((( Elkezdtem összeállítani web-könyv formára Curchill ,,Londontól Ladysmithig Pretorián át" könyvét (a haditudósítási cikkei a ,,Morning Post" számára, amiket 1899 októberétól írt 1900 áprilisáig; meg a fogságba esésének és szökésének történetét), és elszontyolodtam. Előzőleg az 1962-es posztumusz kiadását vettem alapul (Churchill W. ,,Frontier and Wars". - London: Eyre & Spottiswoode, 1962.). Csupán az érdekesség kedvéért elővettem a helyi Egyetemi Könyvtárban az első, 1900-as kiadását a könyvnek, illetve megkaptam a ,,Morning Post" újságcikkeinek másolatát.... ...Hát, gyakorlatilag kezdhetem a munkát elölről, mivel az 1962-es könyvben rendkívül megkurtították a cikkeket.:/ Nem baj. Talán így viszont sikerül majd teljesen lefordítani a cikkeit, valódi tartalomban...
Egyszer az is elkészül. Ráadásul lesz egy rakat igen ritka kép is (köszönet a SAR-ban élő (vagy ZAR-ban?) barátoknak.)
1884 óta Délafrikai köztársaság, a két boer köztársaság közül az északibb fekvésü, a D. sz. 22° 5' és 28° 40', meg a K. h. 24° 45' és 32° 10' alatt; a matabelék földje, a portugál birtokok, Tonga-föld, Brit-Zuluföld, Natel, Oranje állam és a Becsuána-föld között, összesen (a Szvaziföldet is beleszámítva) 326,700 km2 területtel, 490,000 lak., akik közt (1896) 180,000 fehér bőrü.
...
Oranje köztársaság
(Oranje-river Vrij Staat), a D.-afrikai köztársaság, vagyis Transvaal, Griqualand-West, a Fokföld, a bazutok földje és Natal közt, 131,070 km2 területtel, (1890) 77,716 (40,571 férfi, 30,145 nő) fehér bőrü lakossal, akik közül 21,116 a Fokföldön született és 129,787 benszülött.
...
és
Fokföld
(Cape Colony), brit gyarmat Afrika D-i végében 571690 km2 területtel, (1891) 1526456 lak. (1 km2-re 2,6). Ny-on, D-en és részben K-en az Atlanti- és Indiai-oceán határolják. É-on természetes határai az Oranje, amelynek azonban a középső részében az É-i partjára is messze benyulik a Kalahari sivatagban, és a kis Umtata-folyó, azonkivül az Oranje-köztársaság és Natal. Tágabb értelemben hozzászámítják még a becsuánák, a zuluk, a baszutok földjét, Kafrariát és Natalt is. Leirásunkban csak a tulajdonképpeni F.-re szorítkozunk; a többiekről saját nevök alatt irunk.
...
A lakosok
közt még maig is tulnyomó számmal vannak a szines bőrüek. A fehérek száma 376812; ezek közt ismét a hollandi bevándorlottak utódai, a nagyobbára földműveléssel foglalkozó és állattenyésztő boerok a legszámosabbak. Az angolok leginkább városokban laknak. A benszülöttek (850 ezer) hottentottok, busmannok, zuluk és becsuánák. A hottentottok és busmannok mint szolgák és különösen mint pásztorok élnek a fehérek között; a zuluk a K-i részeken, a becsuánák pedig É-on vannak tömegesebben. A szines bőrüek, akik részben bevándorlottak (mintegy 300000), nagyobbára v. pogányok v. mohammedánusok. A hittérítők (London Missionary Society, Soc. f. the Propagation of the Gospel, Wesleyan, Presbyterian stb.) azonban már sokat térítettek a keresztény vallásra.
Csak így tovább, nagy érdeklődéssel olvasom a topicot. Nagyon nem tudok hozzászólni így azt sem értem hogy mi köze van Mahdinak a búrokhoz. Annyit tudok csak hogy az angolokat nem szeretem a táborok miatt, a búrok meg szimpik más csak azért is mert jól tudtak lőni. Om Paulról meg az arany krugerland jut eszembe. Bár ugy látom elég szakmai a topic ezért nem nagyon merek se kérdezni se hozzászólni.
most olvasom a könyvedet a búr háborúról. Felmerült bennem egy kérdés, amikor leírtad a búrok katonai erejét. Mekkora volt a két állam fehér lakossága és az össz lakossága a háború kitörésekor? Csaka a viszonyítás kedvéért érdekelne.
TG
Ui: lehet, hogy még majd zaklatlak kérdésekkel.....
