Lassan a végére éret De Wet könyvének. Most már nem is nevezném fordításnak, mert ez gyakorlatilag egy rekonstrukcióvá vált.
Befejeztem a lábjegyzeteket. Megírtam a bevezető cikkemet hozzá. Most esnek át korrektúrán a melléklet iratai, illetve még engedélyt kéne kapnom az Ausztráliában megjelent egyik cikkhez.
Nyugodt szívvel elmondhatom, hogy a munkámmal meg vagyok elégedve.
Annyit viszont elmondhatok, hogy tanulságos volt a pár éves munka.
1. Kiderült, hogy az 1903-as orosz kiadás egyedülálló, nem csak azért, mert De Wet mind a 37 fejezetét tartalmazza (ezek megvannak a holland, 1903-as kiadásban is), hanem az egyetlen könyv, amelyben több olyan levél, jegyzőkönyv és dokumentum lett publikálva, ami más kiadásokban nem jelent meg, és többségük (beleértve a jegyzőkönyveket) soha sem volt publikálva, semilyen más nyelven.
2. Kiderült, hogy az 1902-es amerikai kiadás szintén kupirozott (csak 20 fejezet).
3. Az 1902-es angol kiadás (amit 1989-ben reprint kiadásban ismét kiadtak) a történelemhamisítás és cenzúra tipikus példája. Mindössze 20 fejezetből áll, de azok is erősen meg vannak nyírbálva. Kihagytak inden olyan dolgot, ami árnyékot vet az angolokra, illetve De Wet egyes mondatait átírták, és így teljesen megváltozott azok értelme. Pedig a mai napig a világon szinte mindenhol kizárólag a könyvnek ezt a kiadását használják a szerzők és kutatók.:((((((((((((((((
4. Kaptam ajándékba egy gyönyörű szép németnyelvű, 1903-as kötetet a könyvből.
5. Két ember áldozatos és önzetlen munkájáért külön köszönetet kell mondanom: a nejem vetette össze és korrektálta a fordításaimat oroszból és angolból, illetve egybevetette, javította és szerkesztette az angol szövegekkel; Hartwig Sultz barátom, aki a német, holland és orosz kiadás közötti kisebb-nagyobb eltérésekre hívta fel a figyelmemet, és szakszerű, pontos, germánosan precíz megjegyzéseivel és kommentárjaival korrektálta és javította a szövegek ide illő részeit (meg ő ajándékozott meg a ritka szép, nagyon ritka németnyelvű kötettel).
Ezenkívül mások is - most méltatlanul kimaradva - segítettek, akiket külön megemlíttettem a cikkemben.
A munka hamarosan a végére ér, és azt hiszem, hogy kiadót fogok keresni. Bár még nem tudom, hogy miképpen lehet értékelni az adott a könyvet, szerzői jogok tekintetében, ugyanis nem szimpla fordítás, hanem rekonstrukcióról van szó, végeredményben. Ha valaki tud erről valamit - súgja meg.
Csemege-ként meg íme - a német gyöngyszem borítója.
Érdekes adalék és magyar vonatkozás: ellenőrizgetem itt De Wet könyvének fordítását, és a könyvtárba belebotlottam egy érdekes könyvbe (,,Orosz önkéntesek az angol-búr háborúban" angolnyelvű). Van egy híres történet, ami még De Wet könyvében is meg van említve, amikor is Ceylon szigetén lévő angol börtön-hajóról szökött öt búr a ,,Kercs" nevű orosz gőzösre, amely fedélzetén Oroszországba kerültek, majd onnan, Németországon át, a német Nyugat-Afrikai gyarmatokra, és onnan vissza a harctérre. Nos, most került a kezembe a teljes névlista: a Steytler testvérek, Hausner, Botha (névrokona a tábornoknak), és Willie Steyn. Az utóbbi nem más, mint az angol-búr háború egyik magyar önkéntese - Stein Vilmos. Rendkívüli módon csodálkozom, hogy nem írta meg kalandjait, és ez az eset gyakorlatilag sehol sincs megemlítve a magyar leírásokban (mondjuk nem csoda - alig tudunk valamit a búr háború magyar önkénteseiről).
Mivel számos búr szakértő publikál itt, elnézést, ha ismert tényt említenék: Miskolcon a Herman Ottó Múzeum fotótárában van egy eredeti Nadar felvétel Krüger tábornokról ( az illető az első híres portréfotós a világon, olyan csekélységek vannak a skalpján, mint III. Sándor orosz cár, Clemanceau, Liszt Ferenc...). Ha egyszer véletlenül írok a búrokról biztos felhasználom ezt az eredeti fotót :)
Jól mondod talán egy kicsit naivak, de ahogy fogalmaztak, akkor attól már nekem is kijött a nevetőgörcs:
Ilyet szólnak az egyik cikkben aminek ez a címe, hogy "Botrányok az osztrák képviselőházban":
"reichsrathban a tárgyaláskor „Betörők – gyilkosok! Zsebmetszők, csalók” közbekiáltások hangzottak. Nagy szerepet vitt a képviselőházi botrányban Lueger polgármester közbekiáltásával. Orgyilkosoknak mondta a szoczialistákat. Azok összegazemberezték és felszólitották, hogy kösse föl magát. Kölcsönösen kiabálták a részeg disznó, az alávaló gézenguz neveket és Luegernek kézmozdulatokkal mutogatták, hogy kösse föl magát."
Ez már a harmadik parlamenti pofozkodás, amiről olvasok, és másik kettő is kivételesen jó volt, innen szedtem a cikket egyébként:
Ha minden jól megy, akkor jövő hét végére végre elkészül teljesen Christiaan Rudolf de Wet búr tábornok könyve: ,,A háború három éve. Egy búr tábornok visszaemlékezései.". Hátra vannak a dokumentumok és jegyzőkönyvek. Az alapszöveg teljesen kész és korrektúrán átesett. Mindenhol szerepelnek a lábjegyzetek. Most javítgatom itt-ott, mivel egybevetettem az 1903-as orosz, amerikai és angol kiadását a könyvnek (létezik még egy holland is, de olyanul nem tudok.) Ami talán érdekes, az orosz, Szentpétervári a legteljesebb kiadás. Az eredeti 37 fejezetből az amerikaiban 34 van, a brit, 1903-as kiadás pedig rendkívül össze van vágva (eltüntettek minden, angolokat terhelő részt) mindössze 20 fejezetes. Ráadásul az oroszhoz mellékelve vannak az állami levelezések, a béketárgyalások jegyzőkönyvei és a különböző proklamációk. Angol nyelvű szövegben ennyire teljes és összetett anyaggal még nem találkoztam (p.l. a búrok tanácskozási jegyzőkönyve angol nyelven teljes egészében SOHA sem volt publikálva, mindössze kivonatok szerepeltek Conan-Doyle ,,A Nagy angol-búr háború", 1906-os kiadásában. :(((
Ami már készen van:
TARTALOMJEGYZÉK
Christiaan Rudolf de Wet tábornok. (Zicherman István rövid ismertetője).
A szerzőtől. A fordítótól. Bevezető. I. Fejezet. Elkezdem a szolgálatot, mint egyszerű burger. II. Fejezet. Nicholsonsnek. III. Fejezet. Ladysmith ostroma. IV. Fejezet. Kineveznek engem vechtgeneraalnak. V. Fejezet. Lord Roberts, és nyomasztó fölényben lévő hadserege. VI. Fejezet. Paadeberg. VII. Fejezet. Vad menekülés Poplar-Groove alatt. VIII. Fejezet. A burgerek engedélyt kapnak, hogy egy időre hazatérhessenek. IX. Fejezet. Sannaspost. X. Fejezet. 450 angol foglyul-ejtése Reddersburgnál. XI. Fejezet. A sikertelen ostrom. XII. Fejezet. Az angolok széles folyama elözönli az országot. XIII. Fejezet. Haderőnk, 1900 májusának végén XIV. Fejezet. Roodeval. XV. Fejezet. Első találkozásunk Lord Kitchenerrel. XVI. Fejezet. Az angolok elfoglalják Bethlehemet. XVII. Fejezet. Miért hagytuk el az elnökkel Slabbertsneket, illetve pár szó Prinsloo megadásáról. XVIII. Fejezet. Kénytelen vagyok visszavonulni Transvaalba, az angolok hatalmas erői elől. XIX. Fejezet. Egy kisebb csapat burgerrel visszatérek Orange Köztársaságba. XX. Fejezet. Újra felfegyverezzük a magukat egyszer már megadó burgereket. XXI. Fejezet. Kudarcunk Frederiksstadnál és Bothavillnél. XXII. Fejezet. Délnek megyek, hogy betörjek Fokföldre, közben elfoglalom Dewetsdorpot. XXIII. Fejezet. A tervem, hogy betörök Fokföldre, nem sikerül. XXIV. Fejezet. Amelyben egy’s más olvasható a nők elleni háborúról. XXV. Fejezet. A második betörési kísérletem Fokföldre. XXVI. Fejezet. Minden egyes alkalommal hálát adok a napnyugtának. XXVII. Fejezet. Arról, hogy gerillák voltunk-e? XXVIII. Fejezet. Tárgyalások az angolokkal. Ütközet Graspannál, Reitz mellett. XXIX. Fejezet. Találkozás a transvaali kormánnyal. Steyn elnök veszélyben van. XXX. Fejezet. Anglia utolsó proklamációja. XXXI. Fejezet. Pár szó a blockhausokról, és az angolok éjszakai támadásairól. XXXII. Fejezet. Összegyűjtök egy 700 fős csapatot. XXXIII. Fejezet. A Tveefontein melletti angol tábor megvívása. XXXIV. Fejezet. Áttörök a blockhausok vonalán, és egy 60.000 fős angol hadsereg kordonján. XXXV. Fejezet. Követem Steyn elnököt a Dél-Afrikai Köztársaságba. XXXVI. Fejezet. A béketárgyalások. XXXVII. Fejezet. A népi megbízottak döntése. A háború vége.
Mellékletek: (Készülőben: levelek, jegyzőkönyvek, dokumentumok, stb.) 1).A Dél-Afrikai Köztársaság államtitkárának levele a Pretoriai brit képviselőnek. 2).Chemberlain úr táviratai 3). Mindkét búr köztársaság elnökeinek levelezése Lord Salsbaryvel. 4). A népi megbízottak tanácskozásának jegyzőkönyvei, Vereenigingben, 1902. május 15-én, és azt azt követő napokban. 5). A népi megbízottak által megválasztott bizottság Lord Milnerrel és Lord Kitchenerrel folytatott tárgyalásának jegyzőkönyve. 6). A Middelburgi ajánlat, 1901. március 7.
.................................... Félig kész, ezenkívül, Churchill TELJES ,,Londontól Ladysmithig Pretorián át" könyve, amit kiegészítettem egy sor igen ritka képpel és rajzzal, amik nem szerepeltek az 1962-es brit kiadásban (a korábbiakban meg pláne). Illetve egy másik hír, végre egy jó lélek besegít a munkámban és nekilátott fordítani Churchill háborús emlékeinek negyedik könyvét (szintén angol-búr) ,,Ian Hamilton hadjárata" címmel.
Tényleg jók (bár néha nagyon naívak:)). Meg így 105 év távlatából az ember - ismerve részletesebben az eseményeket, - ismét csak jót mulat azon, hogy a sajtó nem ,,információs eszköz", hanem ,,félretájékoztatási eszköz" valójában:P
Sziasztok látom itt érdekes témáról beszélgettek, találtam ehhez tartozó régi Magyarországról való cikk gyűjteményt, szerintem még szaporodni fog, az újság felépítését nézve. http://huszadikszazad.hu -n be írjátok a keresőbe, hogy "búr háború", és a Monarchia Budapestjének sajtóorgánumaiból egy rakás régi cikket találtok, azt mondják tartalom változtatás nélkül. Ezt majd ti eldöntitek. Mindenesetre érdekes lehet. igaz én nem ez ügyben, hanem a boxer lázadás ügyében kerestem, erre csak véletlen akadtam rá.
Összehasonlítás-ként: ....................................... Az 1962-es könyvben az október 29-ei levél így néz ki (mellesleg az első, 1900-as angol kiadásban is!) .......................................... Október 29.
Végre valami hír! Ezen a reggelen vitorlát láttunk - egy nagy, velünk szemben jövő gőzhajó, ki tudja, milyen hírekkel fedélzetén, kibontott vitorlákkal, hogy befoghassa velük a szél áramlatait. Mi összesereglettünk a fedélzeten, az ismeretlen hajóra azonnal ráirányítottuk teleszkópjainkat, katonai kukkereinket és látcsöveinket. A gőzhajó körülbelül kétszáz jardnyira tőlünk haladt el, és ebben a pillanatban a legénysége, leadva három üdvözlő kiáltást, felemelt egy hosszú fekete deszkát, amelyre fehér festékkel ez volt felírva: ,,A búr szétverve, három ütközet, Penn Symons meghalt". Együttes sóhaly hallatszott. Létrejött egy tucatnyi csoport, mindenki a híreken vitatkozott. Ezalatt a hajók eltávolodtak egymástól, és nemsokára a hazai kikötőbe siető gőzhajó messze mögöttünk maradt. Ezek szerint, Sir Penn Symonst megölték! Nos, senki sem adta volna nagyobb örömmel életét adott körülmények között. Húsz évvel ezelőtt csak a véletlen mentette meg őt Isandhlawánál, és a Halál egy nap alatt léptette elő őt az altiszti rangból főtiszti méltóságba. Az államnak szüksége van ilyen emberekre, és szerezzen még más, hozzá hasonlókat! ...........................................
Viszont a többi forrásban: a) ,,Morning Post" 1899. november 3-ai száma; b) Churchill W.: ,,London to Ladysmith via Pretoria", NY: Longman, Green, and Co., 1900 (első amerikai kiadás); c) Churchill W.: ,,London to Ladysmith via Pretoria", Toronto: Copp, Clark, &Co., 1900 (első kanadai kiadás). ............................................. Október 29.
Végre valami hír! Ezen a reggelen vitorlát láttunk - egy nagy, velünk szemben jövő gőzhajó, ki tudja, milyen hírekkel fedélzetén, kibontott vitorlákkal, hogy befoghassa velük a szél áramlatait. Mindannyian összesereglettünk a fedélzeten, az ismeretlen hajóra azonnal ráirányítottuk teleszkópjainkat, katonai kukkereinket és látcsöveinket. A gőzhajó körülbelül kétszáz jardnyira tőlünk haladt el, és ebben a pillanatban a legénysége, leadva három üdvözlő kiáltást, felemelt egy hosszú fekete deszkát, amelyre fehér festékkel ez volt felírva: ,,A búr szétverve, három ütközet, Penn Symons meghalt". Együttes sóhaj hallatszott. Mindannyian elhagytuk a hajókorlátot. Akik most érkeztek, és nem láttak semmit, kérdezgették, hogy mi történt. Létrejött egy tucatnyi csoport, mindenki a híreken vitatkozott. Ezalatt a hajók eltávolodtak egymástól, és nemsokára a hazai kikötőbe siető gőzös messze mögöttünk maradt. Vajon mit takarnak a hírek, melyek annyira beszélők, és annyira semmitmondóak, egyszerre? Holnap éjszaka már többet fogunk tudni. Legalább egyvalami biztos: komoly harcok voltak Natalban és Heaven alatt; mi nekünk sikerült kitartani, és az is lehet, hogy több is történt. ,,A búr szétverve.” Ezért hálát adhatunk az Istennek. A bátor helyőrségeink visszaverték a támadókat. Ránk ragyogott végre a szerencse. A krízisnek vége, és tengeren utazó csapataink nyugodtan haladhatnak céljuk felé, hogy részt vegyenek a rendfenntartásban, ami részünkről bölcs és jogos befejezése az ügynek. Abban a rövid üzenetben benne volt a gyógyír tizennyolc év megaláztatásaira. A magukra hagyott telepesek, a megszégyenített katonák, a ,,gyáva angolok” megnevezés, a fehér zászlók, ,,mint Majubánál?” gúnyos mondóka – mindennek vége. A régóta várva várt - ,,búr szétverve”. Hurrá! Hurrá! Hurrá! Ezek szerint, Sir Penn Symonst megölték! Nos, senki sem adta volna nagyobb örömmel életét adott körülmények között. Húsz évvel ezelőtt csak a véletlen mentette meg őt Isandhlawánál, és a Halál egy nap alatt léptette elő őt az altiszti rangból főtiszti méltóságba. Ezután gyorsan haladt a ranglétrán. Ő vezette Tirah-ban az Expedíciós Erők Első Hadosztályát, a hegyek között nagy eredményeket ért el katonai rátermettségével. A dandárjai számára ismeretlen volt a kudarc: az utóvédjei is sikeresen elérték a táborhelyet. 1898 tavaszán, amikor a hadsereg Fort-Jumrood körül táborozott, türelmetlenül várva az újabb vállalkozásra, gyakran volt szerencsém találkoznom vele. Mindenki Symonsról beszélt, az energiájáról, a tréfáiról, a lelkesedéséről. Ez az a Symons volt, aki kőutat építtetett a síkságon; aki megszervezte a Jumroodi Tavaszi Értekezletet; ő volt az, akinek közvetlen vezetésével voltak megnyerve a főbb ütközetek, és aki rendkívül népszerű volt katonái körében; ezenkívül, ki más, ha nem ő lépett volna elsőnek, ha újra kitört volna az ellenségeskedés a törzsekkel; ki más, ha nem ő tárgyalt sikeresen ezek ,,jirgáival” . Az ebédem Symonsszal Fort-Jumrood vályogbástyájában a tapasztalás lehetősége volt számomra. A sport és háborúk eseményeinek emléke sokáig megőrződik. A végén a tábornok mindig emelte poharát, és régi pohárköszöntőket mondott: ,A férfijainkra”, ,,Asszonyainkra”, ,,A hitünkre”, ,,Az álmainkra”, ,,Mindannyiunkra”, ,,A szeretteinkre és feleségeinkre”, ,,A távol lévő barátainkra”. Ez szólt a hét bármely estélyén. Azon az estén, amikor ott ebédeltem nála, a pohárköszöntő így szólt: ,,A férfijainkra”. Az államnak szüksége van ilyen emberekre, és szerezzen még más, hozzá hasonlókat! ............................
Valaki el tudná nekem magyarázni, hogy mi értelme volt kupirozni a szöveget az angol kiadású könyvekben, miközben a ,,Morning Post"-ban előtte már megjelentek vágatlanul?
...A francba:((( Elkezdtem összeállítani web-könyv formára Curchill ,,Londontól Ladysmithig Pretorián át" könyvét (a haditudósítási cikkei a ,,Morning Post" számára, amiket 1899 októberétól írt 1900 áprilisáig; meg a fogságba esésének és szökésének történetét), és elszontyolodtam. Előzőleg az 1962-es posztumusz kiadását vettem alapul (Churchill W. ,,Frontier and Wars". - London: Eyre & Spottiswoode, 1962.). Csupán az érdekesség kedvéért elővettem a helyi Egyetemi Könyvtárban az első, 1900-as kiadását a könyvnek, illetve megkaptam a ,,Morning Post" újságcikkeinek másolatát.... ...Hát, gyakorlatilag kezdhetem a munkát elölről, mivel az 1962-es könyvben rendkívül megkurtították a cikkeket.:/ Nem baj. Talán így viszont sikerül majd teljesen lefordítani a cikkeit, valódi tartalomban...
Egyszer az is elkészül. Ráadásul lesz egy rakat igen ritka kép is (köszönet a SAR-ban élő (vagy ZAR-ban?) barátoknak.)
1884 óta Délafrikai köztársaság, a két boer köztársaság közül az északibb fekvésü, a D. sz. 22° 5' és 28° 40', meg a K. h. 24° 45' és 32° 10' alatt; a matabelék földje, a portugál birtokok, Tonga-föld, Brit-Zuluföld, Natel, Oranje állam és a Becsuána-föld között, összesen (a Szvaziföldet is beleszámítva) 326,700 km2 területtel, 490,000 lak., akik közt (1896) 180,000 fehér bőrü.
...
Oranje köztársaság
(Oranje-river Vrij Staat), a D.-afrikai köztársaság, vagyis Transvaal, Griqualand-West, a Fokföld, a bazutok földje és Natal közt, 131,070 km2 területtel, (1890) 77,716 (40,571 férfi, 30,145 nő) fehér bőrü lakossal, akik közül 21,116 a Fokföldön született és 129,787 benszülött.
...
és
Fokföld
(Cape Colony), brit gyarmat Afrika D-i végében 571690 km2 területtel, (1891) 1526456 lak. (1 km2-re 2,6). Ny-on, D-en és részben K-en az Atlanti- és Indiai-oceán határolják. É-on természetes határai az Oranje, amelynek azonban a középső részében az É-i partjára is messze benyulik a Kalahari sivatagban, és a kis Umtata-folyó, azonkivül az Oranje-köztársaság és Natal. Tágabb értelemben hozzászámítják még a becsuánák, a zuluk, a baszutok földjét, Kafrariát és Natalt is. Leirásunkban csak a tulajdonképpeni F.-re szorítkozunk; a többiekről saját nevök alatt irunk.
...
A lakosok
közt még maig is tulnyomó számmal vannak a szines bőrüek. A fehérek száma 376812; ezek közt ismét a hollandi bevándorlottak utódai, a nagyobbára földműveléssel foglalkozó és állattenyésztő boerok a legszámosabbak. Az angolok leginkább városokban laknak. A benszülöttek (850 ezer) hottentottok, busmannok, zuluk és becsuánák. A hottentottok és busmannok mint szolgák és különösen mint pásztorok élnek a fehérek között; a zuluk a K-i részeken, a becsuánák pedig É-on vannak tömegesebben. A szines bőrüek, akik részben bevándorlottak (mintegy 300000), nagyobbára v. pogányok v. mohammedánusok. A hittérítők (London Missionary Society, Soc. f. the Propagation of the Gospel, Wesleyan, Presbyterian stb.) azonban már sokat térítettek a keresztény vallásra.
Csak így tovább, nagy érdeklődéssel olvasom a topicot. Nagyon nem tudok hozzászólni így azt sem értem hogy mi köze van Mahdinak a búrokhoz. Annyit tudok csak hogy az angolokat nem szeretem a táborok miatt, a búrok meg szimpik más csak azért is mert jól tudtak lőni. Om Paulról meg az arany krugerland jut eszembe. Bár ugy látom elég szakmai a topic ezért nem nagyon merek se kérdezni se hozzászólni.
most olvasom a könyvedet a búr háborúról. Felmerült bennem egy kérdés, amikor leírtad a búrok katonai erejét. Mekkora volt a két állam fehér lakossága és az össz lakossága a háború kitörésekor? Csaka a viszonyítás kedvéért érdekelne.
TG
Ui: lehet, hogy még majd zaklatlak kérdésekkel.....
1888-ban nem a társulás történt meg, hanem megtervezték az új ágyúkat és a Maxim géppuskák haditengerészeti verzióihoz a kerekes deszant-talpat (erre pakolták a Maxim-Vickers géppuskákat, a haditengerészeti, partraszálló különítmények számára rendszeresített ,,Pom-pom"-okat és a Maxim-Nordenfeldt ágyúkat (szintén deszant) . A honlapunk angol-búr háborúval foglalkozó részén a Naval Brigad cikkben megtalálhatók ezek fotói.
A Nordenfeldt cég valóban 1882-ben egyesült a Maximmal, de ők nem géppuskákat gyártottak, hanem ágyúkat a RFA (tábori tüzérség), RHA (lovas-tüzérség) és gépágyúkat a haditengerészet számára (a híres 37-mm-es ,,Pom-Pom"-okat.
1884-től a Maxim céghez betársult a Vickers, és ők gyártották az új, háromlábú állványokat.
Hát, ahhoz képest a fotókon, amiket láttam (a Mahdi lefoglalt tüzérsége címmel) szerepeltek Gathlingok, Maxim-géppuskák és meglehetősen modern ágyúk is (mondjuk elenyészó mennyiségben a britekhez képest. De volt!).
Lehet, hogy így volt. nem vagyok szakértője a témának.
De én igazság szerint eddig egyik csataleírásban sem találtam olyat, hogy a Madhi-hadsereg géppuskákat használt volna.
Sőt, igazság szerint arra sem emlékszem, hogy a Madhi elleni hadjáratokban a Madhi csatok legyőztek volna olyan seregtesteket, amelyek rendelkeztek géppuskával. (ami a géppuskaszerzés evidens módja lett volna - sőt adott esetben magyarázná azt is, miért nem használták).
Sőt, Omdurmannál született egy szállóige is Hilaire Belloc-tól: "Whatever happens, we have got The Maxim Gun, and they have not."
Kichenernek nagyjából 25 000 fős serege volt, géppuskákkal, és tüzérséggel. (előbbivel a szudániak még nem találkoztak).
................
Hát, ahhoz képest a fotókon, amiket láttam (a Mahdi lefoglalt tüzérsége címmel) szerepeltek Gathlingok, Maxim-géppuskák és meglehetősen modern ágyúk is (mondjuk elenyészó mennyiségben a britekhez képest. De volt!).
Bár nagyon más körülmények között zajlott a két ütközet.
Omdurmannál al-Taahsi egy szétesőben lévő ország csapatait vezette. Míg Mahdi a fénykorában 30-40 000 könnyű lovast tudott kiállítani, addig al-Taashi Omdurmannál csak 3-4000 ilyen anszárral rendelkezett. Seregének többségét (kb. 40 000 fő) a Khartoum környéki falvakból toborzott parasztok tették ki, akik többségükben lándzsával voltak felszerelve (vagy olyan, még török időkből származó muskétákal, amelyek veszélyesebbek voltak a használójukra nézve, mint az ellenségre)
Kichenernek nagyjából 25 000 fős serege volt, géppuskákkal, és tüzérséggel. (előbbivel a szudániak még nem találkoztak)
Ez a térkép talán segít a csata menetének megértésében:
Szóval. Al-Taahsi terve egyértelműen az volt, hogy Kitchener fő erőit elcsalogatva a Nílus partról (ahol az utánpótlás volt), bekeríti. Ezért a Kichenerékkel szemben álló, körülbelül 16 000 főt számláló gyalogsággal támadást intézett az angol vonalak ellen, majd visszavonult. (persze itt már gond volt, hogy a tervezettnél nagyobb veszteségeket szenvedett a gerinc, mivel al-Taahsi a korábbi tapasztalatok alapján "csak" a lövészek összetüzére számított, evvel szemben viszont tözérséggel, majd géppuskákkal is megtizedelték a támadó sorokat, amelyek el sem értek az angol vonalakig.
Kitchener, ekkor a sereg többségét elindította Omdurman felé. (az előnyomulást az angol lovasság vezette, -21. lándzsások, akik szétverték a visszavonulás után újra-rendeződő kb. 4000 fős anszár gyalogságot.)
Kitchener utóvédje McDonalds vezetésével egy 3000 főből csapattest volt (kb egy mérfölddel lemaradva követték Kitchenert)
Erre az utóvédre támadt al-Taahsi fő serege kb. 20 000 ember. Csakhogy az utóvéd szintén rendelkezett tüzérséggel és Maxim géppuskákkal, így a "rajtaütés" nem járt átütő sikerrel. Mindenestre közelharc bontakozott ki, így Kichenernek a fő erőkből erősítést kellett küldenie McDonaldsnak. Ez az erősítés eldöntötte a csata sorsát. Közben a Kerrei dombok mögött állomásozó 15 000 fős madhista tartalék még egy támadást intézett Kitchener fő erői ellen, ez azonban eleve kudarcra volt ítélve.
Szóval szerintem al-Taashinak több szempontból sem volt semmi esélye. Egyrészt serege csak árnyéka volt a Madhi féle seregnek. Ütőképes könnyűlovassággal -ami Madhi sereg erejét adta, gyakorlatilag nem rendelkezett. A sereg morálja is alacsony volt (ez egyértelműen következett abból, hogy a Madhi állam a Madhi személyére épült, így halála után gyors bomlásnak indult).
Erre már csak rátett az, hogy Kitchenerék a korábbi évtized hadjárataihoz képest 3-4 szeres erőkkel érkeztek Szudánba, ráadásul bevetették a géppuskát, amivel a szudániak korábban nem találkoztak.
Igazág szerint al-Taahsi a Madhi taktikáját próbálta alkalamazni, csakhogy egyrészt saját csapatai nem voltak megfelelőek erre, ráadásul angol csapatok mind fegyverzet, mind létszám tekintetében más minőséget képviseltek, mint az egy évtizeddel korábbiak.
Az a gond, hogy nem túl jó az angolom, ezért szeretem, ha van egy magyar szövegem, amit ismerve, nem forditok nagyon félre. A magyar szöveg a gerincvonal, amit ki tudok egészíteni.
A honlapunk angol-bur haboruval foglalkozo oldalan ujabb kepekkel (es vegre normalis, haromnezeti, illetve szines rajzzal) bovitettuk a Fowler pancelozott traktorokrol szolo cikket (mint kiderult - nem is tevedtem olyan sokat a magam csinalt vazlatokkal:))
A ,,red jacket"-tek caré-ja, 1882.:) Meglepő, de a filmben az alakzatok is a korabeli szabályzatok szerint készültek!