.
NYUGODT szívvel lehet a SZARMATA fegyverzetet is beszámítani a HONFOGLALÓK közé!
Baskíria és a magyarok
"Magyar eredetű törzsek a baskíroknál A baskír-magyar történeti kapcsolatok kérdése régóta foglalkoztatja a kutatókat. Mint ismeretes, a XI. században írt és az ősmagyarok tetteiről szóló latin nyelvű magyar krónikában azt olvashatjuk, hogy a Duna mellett fekvő keresztény Magyarországon kívül valahol keleten egy másik, pogány Magyarország is van, ahonnan egykor a hét vezér népe kiköltözvén, új hazát keresett magának. A krónika ezt a régibb, keleti hazát Ungaria Maiornak vagy Magna Hungariának nevezi. Ezt a tudósítást más történeti források is megerősítik, amelyek némelyike még azt is megmondja, hogy hol volt az a másik, "nagy", azaz régi Magyarország. Így a IX. és X. századi mohamedán írók szerint is két Magyarország van: az egyik "északon", a volgai bolgárok országa mellett fekszik - tehát nagyjából azon a területen, ahol ma a baskírok élnek -, a másik pedig a Fekete-tenger mellékén - ez még a honfoglalás előtti vándorlás Levédia és Etelköz területe -, illetőleg a Duna vidékén, vagyis már a mai haza területén. Ugyanerről beszélnek a XIII. század első feléből való mongol, perzsa és latin történeti források is. És végül Julianus barát is a magyarság keleti származástudata, a hajdani őshazáról és az ott maradt magyarokról szóló néphagyományok, mondák és legendák, meg a belőlük táplálkozó krónikás tudósítások nyomán indult útnak 1235-ben a baskír földi magyarok felkutatására. Meg is találta őket, s velük magyarul beszélt.
A mongol kor viharai azután e magyar töredékeket szétszórták, de nyomuk mégsem veszett örökre. Egy részüket mocsar, mozsar, mozsarjan, mozserjan néven többször említik a források, eleinte az Arany Sereg, majd a Kazáni és Kaszimovi Kánság fennhatósága alá tartozó népek között, de a Volga-vidéki mescserek, mescserjakok, illetőleg a misar vagy miser tatárok népneve is egy törökké lett magyar töredéket jelöl; másik részük pedig a baskírok török népébe olvadt bele.
Ez utóbbiak emlékét a baskírok eredethagyományai a mai napig szívósan őrzik, egyes törzseik és nemzetségeik ugyanis a valamikor régen nyugatra költözött "majarok", "madjarok" vagy "madijarok" népének baskír földön maradt törzseitől származtatják magukat. Bár számos más török népnek is vannak hasonló eredethagyományai - így például a kazáni tatárok, a közép-ázsiai karakalpakok, kazakok, a kaukázusi balkárok, vagy a krími tatárok egyes nemzetségei szintén magyar eredetűeknek vallják magukat, a többiek meg, mint például az özbegek, a kirgizek, a türkmenek, az anatóliai törökök stb. a magyarokat testvéreiknek tartják, illetőleg legközelebbi rokonaik közé számítják -, mégis a baskír-magyar etnikai és történeti kapcsolatok kutatásában a
történeti források adatain kívül e látszólag naivnak tetsző baskír hagyományokat is komolyan kell vennünk.
Hiszen a magukat magyar ("majar") származásúaknak tartó baskír törzseknek még a nevei is magyar eredetűek. A múlt század kilencvenes éveiben vette észre ugyanis jeles történetírónk, Pauler Gyula, hogy a Bíborbanszületett Konstantin görög császár által 950 körül följegyzett hét honfoglaló magyar törzs nevei közül a Gyarmat megegyezik a baskír Jurmatď, a Jenő meg a baskír Jenej törzs nevével. Németh Gyula 1930-ban megjelent, A honfoglaló magyarság kialakulása című, őstörténeti kutatásainkban máig alapvető könyvében bővebben is foglalkozott a baskír-magyar törzsnévegyezésekkel és bebizonyította, hogy Pauler egyeztetése helytál: a baskír Jurmatď, és Jenej törzsnevek filológiailag pontosan megfelelnek a magyar Gyarmat és Jenő törzsneveknek, így tehát ez az egyezés beilleszthető a magyar őstörténet forrásanyagába.
Németh Gyula 1930-ban még úgy gondolta, hogy a Bíborbanszületett Konstantin császárnál Kürt-Gyarmat összetett néven szereplő - ezért egyes vélemények szerint eredetileg talán két törzs töredékéből egyesített - törzs Gyarmat tagjának neve török, pontosabban bolgár-török eredetű, tehát bolgár-török származású maga a törzs is. Szerinte a név jelentése "fáradhatatlan" volna, s így jól beleillenék a törökség törzsnévadásának rendszerébe. Újabban Ligeti Lajos is foglalkozott e Németh Gyula ajánlotta névmagyarázattal, és azt leküzdhetetlen alak- és jelentéstani akadályokra hivatkozva elvetette, bár ő is úgy véli, hogy a Gyarmat törzsnév etimológiáját a törökben kell keresnünk. A régi magyarázat helyett azonban Ligeti Lajos sem kínál jobbat és elfogadhatóbbat, még csak újabbat sem.
De török alapon nem is várhatunk mást, mert a magyar Gyarmat, illetőleg a baskír Jurmatď törzsnév nem török, hanem iráni eredetű: az Urál és a Volga vidékén a III-IV. századig uralkodott, a szkítákkal rokon, iráni nyelvű lovas nomád szarmata nép nevét őrzi. A szarmatáknak a magyar nép kialakulásában játszott jelentős suzerepét egyelőre még igen kevéssé ismerjük. Egyes törzseiknek, kisebb-nagyobb töredékeiknek a kialakuló ősmagyarsághoz való csatlakozásáról és beolvadásáról tanúskodik többek között a honfoglalók Gyarmat törzsének a neve, a magyarság embertani képének számos vonása, egykori műveltségi hatásukat pedig régészeti leletek, továbbá a magyar népi műveltségnek és a magyar nyelvnek szarmatákkal kapcsolatba hozható elemei sejtetik. E kérdések kutatása és tisztázása is tudományosságunk sürgető feladatai közé tartozik.
Bíborbanszületett Konstantin császár felsorolásában hatodikul a Jenő törzs neve áll. E nevet Jenej alakban szintén megtaláljuk a baskírok törzsrendszerében, a Jurmatď törzsnél valamivel kisebb számú törzs neveként. Németh Gyula, illetőleg Ligeti Lajos kutatásai alapján ma úgy tudjuk, hogy a Jenő egy "bizalmas, tanácsadó, miniszter" jelentésű török ďnaq méltóságnév feltett magas hangú inek párjának bolgár-török, avagy "csuvasos jellegű régi török" jenegh változatából lett törzsnévvé. E korábban tehát Jenegh-nek hangzó ősmagyar törzsnév a magyarban később szabályosan Jenő-vé, a baskírban pedig Jenej-jé változott. (Itt kell megemlítenünk, hogy a "majaroktól" vagy "madjaroktól" való származás tudata is éppen e két baskír törzs körében a legelevenebb, kettejük közül is főleg a Jurmatď törzsben, ahol a baksír néphagyományokat gyűjtő folkloristák a legtöbb ilyen jellegű mondát és legendát jegyezték fel.)
E két magyar és baskír törzsnév pontos egyezéséről a kutatók immár 80 éve tudnak, s a korábban ismert töreténeti források, krónikák adataival, Julianus útijelentésével meg a baskír eredethagyományokkal együtt elegendő alapot biztosított számukra mind szélesebb körű kutatások végzésére.
Különösen az utóbbi 20 év során élénkült meg újra az érdeklődés a baskír-magyar rokonság vagy történeti, etnikai kapcsolatok iránt. Jelen írásunkban nincs terünk az azóta született, egymásnak gyakran ellentmondó történeti, néprajzi, embertani, régészeti és nyelvészeti elméletek bemutatására, most inkább a sokakat lázba hozó, újabb baskír-magyar törzsnévegyeztetéseket ismertetjük. Ilyen irányú kutatásokkal, természetesen, elsősorban a baskír és a magyar tudósok foglalkoznak. A Szovjet Tudományos Akadémia Baskír Filiáléjának kiadványaként 1962-ben jelent meg az Arheologija i etnografija Baskirii (Baskírország régészete és néprajza) című mű I. kötete. A 336-343. lapokon T. M. Garipov és R. G. Kuzeev közös "Baskiro-mad'jarszkaja" problema (A "baskír-magyar kérdés) című tanulmányát olvashatjuk, amelyben a neves baskír kutatók az eddig ismert két törzsnévegyezésen kívül még további hármat ajánlanak figyelmünkbe, szerintük a magyar törzsrendszerrel kapcsolatba hozható baskír törzs- és nemzetségneveket különféle magyarországi nevekkel - részben kun eredetű tulajdonnevekkel - vetve össze. Nem sokkal utánuk pedig Németh Gyula számolt be Magyar törzsnevek a baskíroknál című értekezésében (Nyelvtudományi Közlemények LXVIII., 35-50.) legújabb eredményeiről. Az eddigi kutatások eredményeit összefoglalva, Németh Gyula újabb három, illetőleg a Megyer törzsnévből magyarázott miser, továbbá a magyar népnév mozsar, mozsarjan stb. származékainak bevonásával összesen öt, ez ideig még ismeretlen baskír-magyar törzs- és nemzetségnév-megfelelést mutat ki. E legújabb egyeztetések azonban már meglehetősen vitathatók, s a magyar és baskír őstörténeti kutatások előbbre jutását nemhogy segítenék, hanem inkább hátráltatják. Mivel régészeink, történészeink közül néhányan esetleg hajalmosak lennének e számukra sokszor talán nagyon is kedvezőnek tetsző, de csupán látszólagos egyezéseknek feltevéseik alappilléreiként, elméleteik bizonyítékaiként való felhasználására, vegyük most sorra ezeket a tévútra csábító "közös" baskír-magyar törzs- és nemzetségneveket is.
A legújabb összehasonlító vizsgálatok szerint a honfoglaló magyarság Nyék törzsének nevét is megtalálhatjuk a baskír törzsrendszerben, amely ott az Üszergen törzs Ajuw nemzetsége Näghmän ágának nevében rejtőznék. Látszólag tökéletes a megfelelés: a Nyék régi, még tővéghangzós alakja Néki vagy Neki volt, amihez a magyar baskíroknak immár török nyelvérzéke révén könnyen járulhatott a törökségben igen gyakori -men (-man) kollektív- illetve nagyítóképző (vö. türkmen, qaraman, qoman stb.), az így keletkezett Nekimen aztán a kun-kipcsak nyelvek általános hangváltozási tendenciájának hatására Negimen, majd a szóközépi i hang kiesésével Negmen alakot vett volna fel. Ha így történt volna, nem is lenne semmi baj. Csakhogy a baskír ágnév hangalakja nem negmen, de még csak nem is Nägmän (az eredeti magyar zárt e-ből még magyarázható lenne valahogy a baskír nyílt ä is), hanem Näghmän.
Ez utóbbi pedig nem más, mint az arab eredetű mohamedán Nu'man név baskír változata. Az arab név a mohamedán törökségnek csaknem minden ágában el van terjedve, szinte minden nyelvjárásban más és más alakban. Így például a baskír Näghmän-en kívül a névnek még ilyen változatait említhetjük: kazáni tatár Näghmän és Neghmän, krími tatár Nowman, nogáj Nawman, özbeg Noghman, osztmán-török Numan és Noman stb. Noha a mohamedán nevek már a XIV. században, nagyobb számban pedig a XV-XVI. században kezdenek elterjedni a baskírok körében, a viszonylag ritkábbnak számító Näghmän névre azonban csak a XVII. század elejéről vannak a legelső adataink. Ekkoriban élhetett - és semmiképpen sem korábban - az a Näghmän nevű, jómódú mohamedán baskír alu-fő is, aki népes családjának feje lévén, a később róla elnevezett ágnak alapító őse volt. Ilyenképpen a nevét viselő mai baskír ág és a honfoglaló magyar Nyék törzs között semmiféle ősi kapcsolatot nem kereshetünk.
Egy másik kísérlet szerint az ősmagyarok Keszi törzsének nevét a kutatók a baskír Tabďn törzs Kesze-Tabďn altörzse nevének Kesze előtagjával próbálják összevetni. Ez az egyeztetés is hibás, mégpedig minden szempontból. Mert ha eltekintünk is attól, hogy a Kesze előtag csupán jelzője a Tabďn törzsnévnek, még akkor is igen súlyos hang-, alak- és jelentéstani nehézségekkel kell számolnunk. A török eredetű magyar Keszi törzsnév régi alakja ugyanis Keszegh volt, ami "töredék"-et, "darab"-ot jelent. Egy ilyen alakú és jelentésű régi török névnek a baskírban csakis egy Kithek (a th-t angolosan ejtve; jobb híján jelöljük így ezt a baskír hangot) név felelhetne meg, ilyen azonban a baskír törzsrendszerben nincs. De ha volna is, az ősi baskír-magyar kapcsolatok szempontjából nem sokra mennénk vele, hiszen a régi és mai magyar kapcsolatok szempontjából nem sokra mennénk vele, hiszen a régi és mai törökségben sokfelé találunk a magyar Keszi névnek pontosan megfelelő Keszek vagy Keszäk-féle törzs- és nemzetségneveket. És ez igen természetes is, mivel a "töredék, rész, darab" jelentésű nevek egymástól függetlenül óriási területeken elterjedhetnek a rokon török népek között, anélkül, hogy az illető etnikai egységeknek a magyarsággal való szorosabb összetartozására kellene gondolnunk. Sokkal nagyobb baj azonban, hogy a baskír Kesze-Tabďn név nem két különböző törzs vagy törzstöredék valamikori egyesülésének az emlékét őrzi, mint például a magyar Kürt-Gyarmat, hanem a Kesze előtag csupán jelzője az utána álló és ténylegesen törzset jelölő Tabďn-nak. A kesze ugyanis egy igen egyszerű baskír közszó, az egyéb török nyelvek "kicsi" jelentésű kicsi szavának a baskírban szabályosan változott alakú megfelelője. (Köztudomású, hogy a baskír nyelv a köztörök cs hangot sz-re, az i-t pedig e-re cserélte fel.)
A Kesze-Tabďn törzsnév jelentése tehát: "Kis-Tabďn, és így semmiképpen sem tartozhat össze a honfoglaló magyarok Keszi törzsének nevével. Ugyancsak többszörösen alaptalan a magyar Gyula névnek a baskírban Julaman ágnévvel való egyeztetése is. A Gyula a magyarban nem törzsnév, még csak nem is nemzetségnév, hanem a régi törökségnél sokfelé megvolt "fáklya" jelentésű jula, dzsula méltóságnév, illetve abból keletkezett személynév. E méltóságnév a kazároknál, majd a magyaroknál és a bolgároknál is a szakrális kündü mellett ténylegesen uralkodó fejedelem címe volt. A jula, dzsula méltóságnevet - ha itt-ott kissé más funkcióban is - a törökség csaknem minden ágában megtaláljuk, de nemcsak méltóságnévként, hanem személynévként, sőt kisebb-nagyobb törzsek és nemzetségek neveiként is. Így az sem lehetetlen, hogy valamikor a magyarságnak is volt Gyula nevű nemzetsége, bár erre nincsenek adataink. A magyar gyulának ugyan volt "népe", katonai kísérete, és ezek még törzs- vagy nemzetségszerű alakulatokat is képezhettek, a baskír-magyar történeti kapcsolatok szempontjából azonban mindez keveset számít.
De ha lett volna is egy honfoglaló magyar Gyula nevű törzs, a baskírok Mengle törzse Ilekej-Mengle nemzetéségnek Julaman ágával akkor sem hozhatnánk kapcsolatba. Mert az illető baskír ágnév nem a jula "fáklya" szó -man képzős származéka - tehát nem azt jelenti, hogy "(a) Jula (fejedelem törzse)" -, hanem a baskír jul "út" és aman "egészséges, ép" szavak összetételéből keletkezett kéttagú személynév, amiből aztán ágnév lett, miként azt a Näghmän név tárgyalásakor is láthattuk. Így hívták a baskír ág alapító ősét, aki - a név legkorábbi előfordulásából ítélve - csak mindössze 7 emberöltővel ezelőtt élt. Egyébként Julaman, illetőleg Jolaman, Dzsolaman, Dzsulaman személynevekkel és e személynevekből eredető törzs- és nemzetségnevekkel a törökségben, különösen a közép-ázsiai karakalpakok, kazakok, özbegek és kirgizek körében sűrűn találkozunk, mégsem gondolhatjuk, hogy azokat ősi, vérségi szálak fűznék a magyar Gyula névhez, vagy akár a baskír Julamanhoz is.
A magyar népnév mocsar, mozsar, mozsarjan stb. alakjai régi orosz oklevelekben ugyan többször is előfordulnak, mégpedig gyakran éppen a baskírokkal együtt említvén, de arra semmi adatunk sincsen, hogy a baskír törzsrendszerben volna egy, a magyar népnévből eredeztethető nevű törzs, nemzetség vagy ág. Viszont az ősmagyar Megyer törzs emlékét őrzi a miser tatárok neve, akiknek egy csoportja a baskírokhoz csatlakozott, és éppen a magyar eredetű nevet viselő Jurmatď törzshöz, ezért annak egyik nemzetségét ma Miser-Jurmatďnak hívják. E miserek azonban meglehetősen kései jövevények a baskíroknál, és így nevüket sem tárgyalhatjuk együtt a korai baskír-magyar etnikai és történeti kapcsolatok kutatásában forrásértékű Gyarmat és Jenő, illetve Jurmatď és Jenej törzsnevekkel.
Az itt elmondottak után még mindig felmerülhet a kérdés, vajon nem számolhatunk-e mégis a hajdani Magna Hungaria területén, a mai baskírok között a Jurmatďn és a Jenejen kívül még más magyar eredetű törzsek és nemzetségek töredékeivel is? Erre a választ a jövő kutatásai adják majd meg. Különös gondot kell fordítanunk a baskírok történelme, településtörténete, régészeti emlékei, néprajza, nyelve tanulmányozására, hogy az egykor oly erős baskír-magyar kapcsolatoknak mára kissé elhalványodott nyomait megtalálva, a magyarság hajdani életéről és történelméről további megbízható adatokat, hiteles értesüléseket szerezzünk.
Mándoky Kongur István"
HADAKOZÓ NEMES ELŐDEINKRŐL
Hadszervezet és társadalmi szervezet kapcsolatai a vezérek korában
Nagyon sokan és sokfélét írtak már a honfoglaló magyarok társadalmi szervezetéről. Ez a sokszínűség sajnos onnan származik, hogy nagyon kevés a rendelkezésünkre álló történelmi forrásanyag. Márpedig minél kevesebb az adat, annál több az elmélet.
Amit a források elárulnak a témáról, az szinte egy mondatba belefér: a magyaroknak hét törzsük volt (plusz egy), Levedi volt az első fejedelmük, a törzsek vezetői vérszerződéssel szövetséget kötöttek, a magyarok nem fogadnak szót törzsfőiknek. (L. krónikáinkat és Bíborbanszületett Konstantin beszámolóját Bulcsu és Tormás hercegek látogatásáról.) Egyes források szerint két fejedelmük volt, méltóságnevük: kende és gyula. (L. a Dzsajhániból merítő szerzőket.) Ismerjük törzseik nevét is, valamint ismerjük azon helyneveink körét, amelyek megőrizték ezeket a törzsneveket.
Kutatástörténeti összefoglalást adni egy ilyen rövid előadás keretében reménytelen vállalkozás, ezért csak a főbb jellegzetességekről szólok. A kutatók nagy erőfeszítéseket tettek a magyar törzsek Kárpát-medencei szállásterületeinek elkülönítésére, a törzsnevek jelentésének megfejtésére. Vita folyik arról, hogy a társadalmi szervezeten belül a törzsek, vagy a nemzetségek bírtak jelentősebb szereppel. A törzsnévi helynevek szétszórtságát próbálták már társadalmi feszültségekre visszavezetni, valamint tudatos telepítés eredményeként magyarázni.
Mindezen eredmények azon az évszázados talapzaton állnak, hogy a honfoglaló magyarság mindennapi életét a törzsi-nemzetségi szervezet keretei között élte. Pedig az összegyűjtött adatok, az eddigi kutatási eredmények lehetővé teszik ennek az alaptételnek a meghaladását.
Próbáljuk meg frissebb szemmel nézni régóta ismert forrásainkat! Kiindulópontunk a következő:
A magyar törzsszervezet alapvetően katonai célokat szolgált. Nem a hétköznapi békés életben bírt jelentőséggel, hanem a "hadiállapot" beálltakor.
A törzs, és alcsoportja a nemzetség, mint az osztálytársadalmak előtti korszak társadalmi szervezetének keretei, a múlt századi néprajzi kutatók nyomán váltak használatos fogalmakká. Az etnikumok kialakulásáig a nemzetségek és a törzsek szintjén jöhetett létre az emberek egyes csoportjainak összefogása valamely egységes cél érdekében. A célok elérésére ezek a vérségi szervezetek megfelelőek voltak. A népvándorláskori sztyeppén a törzsek és a nemzetségek jelentették azt az alapot, amelyen egy törzs, vagy több rokon törzs etnikummá szerveződhetett. Az etnikumok kialakulásától kezdve a törzsek, nemzetségek szerepe megváltozik: a hatalom, a vezetők számára azt a keretet nyújtják, amelyben az egyes embereket a központi akarat és célok érdekében mozgatni tudják. A vérségi szervezet a hatalom eszközévé válik, amely, ha szükséges, céljai elérése érdekében annak struktúrájába is beavatkozik. Már ilyen megváltozott viszonyok között jelennek meg Eurázsia népvándorláskori törzsei és nemzetségei a történeti forrásokban. Ezt már régen felismerte a kutatás. Az eurázsiai füves övezetben a népvándorlás idején felbukkant népekkel kapcsolatban sokan sokszor leírták már, hogy törzseik, nemzetségeik politikai alakulatok (l. Németh Gyula 1991. 104.), a vér szerinti leszármazást már csak részben tükrözik. Mégis erről elfelejtkezve a kutatás néha hajlamos arra, hogy a törzsek és nemzetségek, mint vérségi szervezetek jelentőségét ebben a korszakban túlbecsülje. A törzsek és nemzetségek azáltal, hogy az egyes etnikumok vezető rétegeinek szervező tevékenysége révén a hatalom eszközeivé váltak, mint vérségi szervezetek veszítettek jelentőségükből.
Kiindulópontunk az volt, hogy a magyar törzsszervezet a "hadiállapot" beálltakor jutott szerephez. A bizonyítást ott kell kezdenünk, hogy bemutatjuk ennek a hadiállapotnak mibenlétét. Tavalyelőtti előadásomban már szóltam arról, hogy az eurázsiai füves övezetben a létszükségleteket felülmúló állatállomány fenntartásának igénye egyes etnikumokat arra vezérelt, hogy gazdasági rendszerüket kettős alapra (állattenyésztés+agresszió) állítsák. (Némethi Mária - Klima László 1992. 175.) Ennek lényegét már korábban Vásáry István elemezte a türk rovásírásos emlékek alapján. A türkök saját társadalmukat a bodun kifejezéssel jelölték. Ez az összes türköt magában foglalta, népnek, vagy törzsnek egyaránt fordítható. A türkök bodunnak neveztek minden más általuk ismert törzset, népet, sőt államot is. A türk isten a türk bodun fölé emelte saját emberi képmását, a kagánt. A feliratok szerint a kagánnal nem rendelkező népek elpusztulnak, a bodun elnevezés sem használható rájuk. Kagán nélkül nincs nép. A kagáni hatalom neve a türköknél az el volt. El nélkül nincs kagán, tehát nincs bodun sem. A kagán eljét hadviseléssel szerzi, idegen törzseket, népeket hódoltat, így növeli hatalmát. A hatalom, vagyis az el tehát hódítás által keletkezik. A behódolt népek tagjai lesznek a türk társadalomnak, a bodunnak. (Vásáry István 1983. 194-202.)
Hatalom és hódítás ilyen szoros összefüggése igazolhatja, hogy a hatalmi elit a társadalmat katonai jellegűvé formálta, és a társadalom meglévő egységei is (törzs, nemzetség) katonai funkciót kaptak. Számtalan olyan törzsnév ismert, amely utal a törzsek katonai funkciójára, az adott törzsnek a hadrenden belül elfoglalt helyére. Több nép törzsrendszere jobb- és balszárnyra tagolódik, ez szintén a törzsek katonai funkcióját bizonyítja. Ezeket az adatokat Németh Gyula gyűjtötte össze "A honfoglaló magyarság kialakulása" című művének "A politikai szerveződésre és tagozódásra visszavezethető népnevek" valamint "A harci cselekményekre, hadi beosztásra vonatkozó népnevek" című alfejezeteiben. (Németh Gyula 1991. 75-76., 90-91.)
Ezek az adatok általánosságban bizonyítják, hogy a népvándorlás idején az eurázsiai füves övezetben a törzsek, és a törzsek alá tartozó alcsoportok elsődlegesen katonai egységek voltak. Most azokat az érveket kell felsorakoztatnunk, amelyek azt bizonyítják, hogy ez a magyarságnál sem volt másképp.
A történetírók műveikben megőrizték annak emlékét, hogy a honfoglaló magyarságnak törzseik voltak, az viszont nem derül ki a forrásokból, hogy a törzs szónak mi felelt meg akkoriban. Hegedűs Attila nyelvészkollégám szerint a magyarok hadnak nevezhették törzseiket. Nemrégiben megjelent tanulmányában arról ír, hogy a törzseket a hadakozás kényszere szülte, a törzs, mint a nemzetségnél nagyobb egység sikeresebben harcolhatott. Az ilyen egységek megnevezéséül valóban had szavunk szolgálhatott. A had finnugor eredetű, jelentése: `nép, sokaság, közösség`. Ebből a jelentésből tipológiailag is következik a `hadsereg` jelentés nem finnugor nyelvekben is. A szó a magyar nyelvben később elég erős jelentésszűkülésen ment át (`együtt élő nagycsalád, rokonság`), de a szó eredetibb `sokaság` jelentése szólásokban megőrződött. (Hegedűs Attila 1992. 112-115.) Ez a nyelvészeti feltételezés alátámasztja azt a véleményünket, hogy a vezérek korának törzsei katonai szervezetek voltak.
Ugyanezt állapította meg Berta Árpád is "Új vélemény török eredetű törzsneveinkről" című tanulmányában. Új etimológiái szerint a Keszi jelentése `töredék`, a Kér `hátsó, végső, utolsó`, a Jenő `oldalka, arc`, a Gyarmat `hát mögötti`, a Kürt pedig `mell`. Ezek az elnevezések Berta Árpád szerint azt bizonyítják, hogy a törzsnevek rögzítették az egyes törzsek helyét a hadrendben. A magyar törzsnevek ilyen egységes rendszerben való értelmezését török analógiák is támogatják, ezek megtalálhatók a Németh Gyulától fentebb már idézett fejezetekben is. A magyar törzsnévi rendszer azonban konkrét történelmi folyamatok emlékét is megőrizte azáltal, hogy egyes törzsnevek jelentése között átfedés van. Eleinte a Megyer lehetett a vezértörzs, amelyet közrefogott a Kürt és a Gyarmat törzs. Később új vezértörzs lett a Tarján, védőtörzsei a Jenő és a Kér voltak. Ekkor vonhatták össze a Kürt és a Gyarmat törzseket. (Berta Árpád 1989. 6-14.)
Hegedűs Attila és Berta Árpád hivatkozott művein kívül két történelmi forrás is alátámasztja feltételezésünket a honfoglaláskori törzsek elsődleges katonai funkciójáról.
Az első Bíborbanszületett Konstantin sokat idézett mondata: "A türköknek ez a nyolc törzse nem engedelmeskedik a maga fejedelmeinek, de megegyezésük van arra nézve, hogy a folyóknál, bármely részen üt ki a háború, teljes odaadással és buzgalommal együtt harcolnak." (Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása. 40. Moravcsik Gyula fordítása.) Az általános felfogás szerint a mondat első fele a magyar belviszályok emlékét őrizte meg, de a két tagmondat szervesen összetartozik, és ha kicsit bonyolultan is, de azt szerette volna velük kifejezni Konstantin, hogy a magyarok csak háború esetén engedelmeskednek a törzsek vezetőinek. Tehát a törzsfők katonai parancsnokok, a törzsek katonai szervezetek.
A második forrás Ibn Hajján mintegy másfél évtizede ismertté vált leírása a magyarok 942. évi spanyolországi kalandozásáról. A forrást Czeglédy Károly fordította magyarra és elemezte. (Czeglédy Károly 1979., 1981., 1982.) Ibn Hajján tudósítása szerint a magyar portyázó seregnek hét főnöke volt. Felsorolja nevüket is, ami bizonyosan a fogságba esett magyar vitézek közléséből válhatott ismertté. (Czeglédy Károly 1979. 276., 1982. 456-457.) Czeglédy Károly szerint Ibn Hajjánnak ez az adata feltétlenül hiteles, és ennek fényében a Lech mezei vesztes csatából hazatérő legendabeli "hét gyászmagyart" is úgy értelmezi, hogy a 955-ös kalandozás alkalmával is hét parancsnok alatt harcoltak a magyarok. (Czeglédy Károly 1979. 282.) Valóban a "hét gyászmagyar" azt jelképezheti, hogy minden csapattestből, vagyis törzsből csak egy-egy hírmondó tért haza. A források azon adatai ellenére, hogy a magyar hadrend hét egységből állt, ami nyilvánvalóan a hét törzs lehetett, Czeglédy Károly úgy véli, hogy "törzsszervezet és katonai szervezet nem fedték egymást a magyarsággal egykor szoros kapcsolatban volt török népeknél és távolabb sem a steppe keleti vidékein". (Czeglédy Károly 1979. 282.)
Én ennek az ellenkezőjét gondolom. Már megkíséreltem bizonyítani, hogy az eurázsiai füves övezetben, amikor valamely etnikum függetlenné vált, és megszervezte önmagát, akkor törzsi-nemzetségi szervezete új értelmet kapott: a törzseket katonai egységekké szervezték, kijelölték helyüket hadrendjükben. A steppei népek hatalomért, tekintélyért vívott küzdelmében azonban egyes etnikumok elbuknak (történelmük folyamán akár többször is), népek, néptöredékek válnak szét, egyesülnek újra. Az új hatalom átszervezi a vesztesek hadrendjét, törzseket egyesít és darabol szét, hogy beillessze őket saját hadrendjébe. Tehát valóban nem mindig, nem minden etnikumnál fedi egymást törzsszervezet és katonai szervezet. Független, a steppei hierarchiában jelentős etnikumok esetében azonban szinte bizonyos, hogy mindig. A honfoglaló magyarság törzsszervezetét ezért katonai szervezetnek tekinthetjük. A törzsek szövetsége is arról szól Bíborbanszületett Konstantin már idézett mondatának második fele szerint, hogy a törzsek vezetői az egységes katonai fellépésre kötöttek szerződést: "...megegyezésük van arra nézve, hogy a folyóknál, bármely részen üt ki a háború, teljes odaadással és buzgalommal együtt harcolnak." (Bíborbanszületett Konstantin: A birodalom kormányzása. 40. Moravcsik Gyula fordítása.)
Alaptételem szerint a törzseket és a nemzetségeket egyaránt a katonai szervezet részeinek tekintem. Tehát térjünk át most a nemzetségek dolgára. A nemzetségek funkcióját először a nyelvi adatok felől szeretném megközelíteni.
A nemzetségek neve a vezérek korában a nem volt. A nem szó eredetével régóta foglalkozik a magyar tudomány. Nagy Géza 1894-ben úgy vélte, hogy a nem a név korai előzményéből származik, tehát finnugor eredetű szó nyelvünkben. Úgy okoskodott, hogy akinek neme van, annak van apjától örökölt neve, ami a leányági leszármazás mellett lehetetlen, tehát ez az elnevezés a férfiágon nyilvántartott leszármazási rendszer elterjedésével honosodott meg. (Nagy Géza 1894. 229.) Nagy Géza nézetét a nyelvészek nem fogadták el, az általános vélemény úgy szólt, hogy a nem alán eredetű jövevényszó a magyarban.
(L. Balázs János 1975. 288.) A kérdésre Balázs János visszatért 1975-ben, "A magyar nemzetfogalom nyelvtörténeti előzményei" című cikkében. Ezt az tette indokolttá, hogy Szűcs Jenő tanulmányaiban nem és nemzet szavainkat megpróbálta a nyelvészet oldaláról is elemezni, hogy az így nyert adatokból is történeti következtetéseket vonhasson le. (Szűcs Jenő 1992. 159-172.) Balázs János visszatért Nagy Géza etimológiájához, és bebizonyította, hogy a nem és a név ugyanannak a szónak kétféle ugor nyelvjárásból származó változata. A két változat a nyelv fejlődése során külön jelentést kapott. Ez nem rendkívüli nyelvi jelenség, faj és fi- szavaink is egy közös szóra vezethetők vissza.
A nem szónak továbbképzett alakja nemes szavunk. A nemes szó a nem szóból egy névszóból névszót képző -s segítségével képződött. Az -s képző ebben az esetben nomen possessoris, tehát valamivel ellátottságot fejez ki. Vagyis a nemes szó jelentése: nemmel rendelkező, nemhez tartozó. (D. Bartha Katalin 1958. 107.) A szó elárulja: nemesnek, azaz kiváltságos személynek lenni eredetileg annyi volt, mint valamely nemhez tartozni. Okleveleink is azért tüntetik föl a nemesi rangú személyeknél, hogy melyik nemhez tartoznak, mert kiváltságaik forrása éppen a származásuk. A XIII. századi oklevelekben szereplő genusok másodlagosan kialakult úri nemzetségek, amelyek között azonban találhatók a vezérek korából származó nemek is. (Györffy György 1959. 1-15.) Ezt a kapcsolatot őrizte meg nemes szavunk azáltal, hogy a nem szóból származik. Gestájában Anonymus ezeknek az ősi nemeknek érdekeit képviseli, az ő szószólójuknak tűnik. (Györffy György 1977. 21.)
Mindezekből szerintem az a következtetés vonható le, hogy a vezérek korában a nemek, tehát a nemzetségek nem terjedtek ki a társadalom egészére. A honfoglalástól az államalapításig terjedő időszakban a nemekhez tartozók (a nemesek) kiváltságaikat lényegében csak egy módon szerezhették: katonai szolgálattal. A vezérek korának nemzetségei tehát az állandó katonai szolgálatot teljesítőket, a "hivatásos állományt" foglalták magukban. Pontosítva előbbi kijelentésünket a nemekről, úgy gondolom, hogy a vezérek korának társadalmi hierarchiájában csak a társadalom középső rétegének nemeit tartották számon, éppen azért, mert az egyes "nemesemberek" esetében valamely nemhez tartozásuk jelölte ki feladatukat: a fegyveres szolgálatot. Ez az elképzelés talán nem tűnik annyira valószínűtlennek, ha arra gondolunk, hogy a nemek, ill. ágak oguz típusú (6x4=24) beosztása a középkori székelyekre is jellemző volt, de nem mint az egész nép, hanem mint a lovas középréteg beosztása, ahogy azt Györffy György már igen régen megállapította. (Györffy György 1958. 80-85.) A székely társadalmi szervezetnek ez a vonása talán még a vezérek korából maradt fenn, vagy az akkori rendszer mintájára alakították ki a magyar államszervezet kiépítésekor. A fentiek alapján úgy vélem, hogy a magyar hadszervezet, a törzsekre osztott katonaság magját a törzsek al nemekbe besoroltak alkották.
Ez a hadszervezet azonban még nem teljes, komolyabb katonai feladatok megoldására ez az erő nem lehetett elegendő. A hadseregbe a "hivatásos állomány" mellé szükség szerint "besorozhattak" még katonákat. A "sorkötelesek" minden bizonnyal a közrendűek közül kerülhettek ki, akik a kalandozó hadjáratokban szintén lóhátról harcolhattak. A köznép hadrafoghatóságát is célozta (az adóztatás céljai mellett) besorolása a nomád típusú tízes és százas szervezetbe. (Györffy György 1973.) Tehát lehettek olyan közrendű emberek, akik katonai szolgálattal tartoztak. Történettudományunkban nagy hatású volt Heckenast Gusztáv tanulmánya (1970), amely a történelmi források közé besorolta a különböző szolgálónépekre utaló helyneveket is. Véleménye szerint a foglalkozást jelentő helynevek az első szervezés emlékei, talán már közvetlenül a honfoglalást követően keletkeznek, de legkésőbb a 10. század első évtizedeitől. (Heckenast Gusztáv 1970. 50-51.) Jogos a kérdés: ha létezett katonai szolgálattal tartozó közrendű csoport, fennmaradtak-e olyan helynevek, amelyek erre a rétegre utalnak. Szerintem természetesen fennmaradtak, és a szolgálónépekre utaló helyneveknek ez a legnagyobb csoportja. Ezek a törzsneveket tartalmazó helynevek. A törzsnévi helynevek ugyanabban az időszakban keletkeztek, mint a Heckenast Gusztáv által összegyűjtött foglalkozást jelentő helynevek, ez is azt bizonyíthatja, hogy a törzsnevet ő településeken esetenként katonai szolgálattal tartozó közrendűek laktak. A törzsnévi elemű földrajzi neveknek óriási szakirodalma van történettudományunkban. Mégis a keletkezésüket tárgyaló elméletek közül egyik sem vált általánosan elfogadott , ami talán ezeknek az elméleteknek a bonyolultságával, erőltetettségével magyarázható. Véleményem szerint a törzsneves helynevek köré nem helyes egész elméletrendszereket gyártani. Ugyanúgy, ahogy egyes helynevek utalnak a helységekben lakók foglalkozására, szolgálatának jellegére, a törzsneveket tartalmazó helynevek sem utalhatnak többre, csupán arra, hogy az adott településen lakók mely törzsben tartoztak katonai szolgálatot teljesíteni.
A fentiek alapján tehát előttünk áll a vezérek korának katonai szempontok szerint szervezett társadalma: A törzsek a hadrend különböző egységeit alkották, a törzsek alá tartozott nemekbe sorolva a társadalom állandó katonáskodó rétege, amely ezért bizonyos kiváltságokat élvezett. A törzsekbe osztották szét tízes, százas osztályozás szerint a katonai szolgálatra kötelezett közrendűeket. Megőrződtek a rendszer elnevezései is: a törzseket hadnak nevezhették, a hadak élén álló vezérek neve talán úr volt, a nemzetség, vagyis a nem vezetője pedig a bő lehetett.
A magyar társadalom katonai szervezettsége azt a célt szolgálta, mint más sztyeppei népeknél: a vezetők, és ezáltal a nép hatalmának folyamatos kiterjesztését a környezetben élők kárára, valamint a védekezést más népek hasonló törekvései ellen. (Vásáry István 1983.) Ehhez a rendszerhez tehát szervesen hozzátartoznak a katonai akciók, a "kalandozások". A rendszer válságát az okozta, hogy a Kárpát-medencébe betelepülve a magyarság más környezetbe, területi alapon megszervezett, földművelő életmódot folytató népek viszonylag sűrűn lakott államainak szomszédságába került. (Korábbi környezetükben ilyen csak Bizánc volt.) Ez a környezet teljesen másként reagált a magyarok támadásaira. A megtámadottak, ha időlegesen el is menekültek, mindig visszatértek otthonaikba. Életmódjuk kötötte őket lakóhelyeikhez. A magyarok életmódja nem lehetett követendő példa számukra, a két kultúra között nemigen voltak találkozási pontok. A magyarok elvonulása után visszaállt a régi helyzet. A kalandozások nem járhattak sem a magyarság területének, sem népességének gyarapodásával. Ezért már a kezdeti nyugat- és dél-európai akciók csak az anyagi gyarapodást célozták. A törést a magyar társadalomban valószínűleg az okozta, hogy a fegyveres szolgálattal tartozó közrendűek számára mind kevésbé volt érdemes az idegen hatalmak politikai céljai érdekében zajló rablóhadjáratokban résztvenni. A távoli hadjáratok esetében az eredmény nem volt összhangban az elérésére fordított erőfeszítéseikkel, zsákmányból való részesedésük minimális volt, a portyák eszmei tartalma is megszűnt, sem a védekezést, sem a magyarság hatalmának növelését nem szolgálták. A két katonai vereség (Merseburg, Augsburg) a vezetők számára is világossá tette, hogy hatalmukat Új alapokra kell helyezni: nem az idegenekkel való küzdelemben kell bizonyítaniuk rátermettségüket, hanem saját népükkel szemben kell azt kiépíteniük Úgy, ahogy azt a Kárpát-medence környezetében élők már korábban megtették.
Az eddig felvázolt modell a következőképpen illeszkedik a vezérek korának társadalmáról kialakított történelmi-régészeti elképzelésekhez: A törzseket és a nemzetségeket nem tekinti területi egységeknek. Ebből következően az átlag fölötti vagyonnal bíró nemzetségi vezetőknek, és a törzsek vezetőinek (akik egyben saját nemük vezetői is) uruszága nem azonos a törzsek területével. A nemek mint a kiváltságos réteghez tartozó csoportok valószínűleg birtokoltak területeket. Úgy vélem, ezek a nemzetségi területek is inkább a nemzetség legtekintélyesebb tagjának (tagjainak) befolyása alatt állottak, fölöttük a nemzetség nem minden tagja rendelkezett egyenlő jogokkal. Ez az elképzelés nem zárja ki azt, hogy a nemzetségi birtokokon jöttek létre a feudális magyar állam területi egységei, a vármegyék.
A nemzetségeket alkotó fegyveres középréteg létezése általánosan elfogadott a szakirodalomban, ehhez csak annyit tettem hozzá, hogy a nemeket eredendően katonai egységeknek neveztem, és rámutattam, hogy a közrendűek nem tartozhattak a nemekhez. Lényegében már ehhez a felismeréshez is eljutott a kutatás, azáltal, hogy a nemzetségekről szólva mindig az előkelő, birtokos nemzetségeket tárgyalja.
A kalandozók társadalmi bázisát illetően véleményem a két véglet között helyezkedik el. Úgy vélem, a kalandozásokban nem csak a fegyveres középréteg, és nem csak a közrendűek vettek részt, hanem a társadalom minden rétege képviseltette magát.
A törzsnévi helyneveket a katonai szolgálattal tartozók lakóhelyeinek határozván meg, nem tartottam lehetségesnek hogy ezen helységek nevei mögött valami bonyolult rendszert keressünk. A törzsneves településeknek a vezérek korában fennállt katonai szervezethez való kapcsolása azonban datálja ezeket a helyneveket. Eltekintve azoktól az esetektől, amikor már ennek a hadszervezetnek a bomlása után valamely törzsneves település lakossága együttesen elköltözött, és magával vitte lakóhelye nevét is, a törzsneves helynévadási gyakorlat a magyar államalapítás után meg kellett szűnjön, mivel a feudális magyar állam új alapokra helyezte hadszervezetét is.
A honfoglalástól az államalapításig terjedő időszak temetőit tekintve csábító lehetőség lenne, hogy a László Gyula féle nagycsaládi temetőket egyszerűen nemzetségi temetőknek nevezzük. Lényegében ezen az alapon áll a kutatók többsége, amikor azokat a fegyveres középréteg temetőinek véli. (pl. Györffy György 1983.) Révész László szerint viszont ezek az északkelet-magyarországi temetők a fejedelmi kísérethez tartozók emlékei. (Révész László 1991. 625.) Számomra ez a magyarázat tűnik a valószínűbbnek. Ennek alapján egy-egy ilyen temetőben akár több nemzetségfői-törzsfői rangú személy lehet, illetve tekinthetjük Úgy is, hogy ezek a legrangosabb nemek temetkezési helyei voltak.
A nemekhez tartozó fegyveres személyek közül az átlagos vagyoni helyzetben levőket a köznépi temetők gazdagabb mellékletekkel ellátott sírjaiban kereshetjük. A köznépi temetők differenciáltságára véleményem szerint Mesterházy Károly helyesen mutatott rá. (Mesterházy Károly 1980. 41.)
........:" |
Eredeti